SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Dér Heni kiakadt a kommentelőkre: „Mindenki nyugodjon le, letojom én is, hogy kivel mi van”

Az első gyermekét pár nappal ezelőtt világra hozó énekesnőt felháborítja, hogy sokan megint ok nélkül támadják.


Dér Heni élete talán legboldogabb időszakát éli - vagyis élné, ha a kommentelők végre békén hagynák, legalábbis most ezt kívánja.

Az énekesnő múlt héten hozta világra első gyermekét, akit már nagyon várt, pláne azután, hogy tavaly már egyszer várandós volt, de elvetélt. Kisfia végül a vártnál egy héttel később, május 13-án született meg, ráadásul igencsak kalandos volt a szülés, ugyanis Heni a kocsiban ülve kezdett vajúdni. Férje, Bakos Gergely az utcán kért segítséget két rendőrtől, akik a kék villogó segítségével vezették fel a házaspárt a kórházig.

Az újdonsült édesanya már otthon van a kis Bendegúzzal, de nem mondhatni, hogy nyugodtan telnek a napjai. Instagram-oldalán továbbra is aktív, de egy otthoni csendéletet kivéve csak korábban készült fotókat osztott meg.

Ezt azonban nem mindenki vette észre, és amikor hétfőn feltöltött egy képet arról, hogy férjével - vélhetően egy étteremben - eszik, többen nekiestek, hogy miért járkál el otthonról, ahelyett, hogy a kisbabájával foglalkozna.

"Akárhogy is számolom, nem telt el egy hét a szülésed óta, és már étterembe járkálsz? Ki van az újszülött babával? Gratula a hozzáállásodhoz már most. Eddig ment a házhoz rendelés, most is mehetett volna. Nem, nem vagyok irigy, én voltam olyan szar anya meg feleség, hogy még a császár után is főztem, stb. És nem, nem volt segítségem, bár lehetett volna. De a gyereket nem másoknak szüljük" - üzente neki egy kommentelő a fotó alatt.

Heni nem is hagyta ezt szó nélkül, ezt írta neki:

"Katica néni! Az nem tetszett eszébe jutni, hogy ez lehet egyhetes fotó? Kössön már bele még valamibe!"

A történtek után az énekesnő a legújabb képét már ezzel a szöveggel töltötte fel oldalára: "És neeeem, a mai fotóm sem mai! Imádom, hogy ezt is meg kellene magyaráznom, de mai divatos szlogennel élve a kép címe: ezt most csak úgy itthagyom."

De azért hosszabban is kifejtette a véleményét az őt ért újabb támadásokról, Instagram-sztorikban szólt be a kommentelőknek.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Videón, ahogy G.w.M-et a földre teperik és bilincsbe verve elviszik a kommandósok
A rapper teljesen ledöbbent, amikor a feketeruhások kirángatták az autójából. A videóból kiderült, miért történt a rajtaütés és hová vitték.


Váratlan meglepetésben volt része G.w.M-nek: egy mélygarázsban csapott le rá egy kommandós csapat, akik a földre teperték, majd megbilincselték és elvitték. Mindez az RTL új műsorának kereteiben történt: a rapper lesz a héten induló Most Wanted című menekülős reality egyik szereplője.

„Ma G.w.M-et, azaz Kulcsár Edinánét kell elkapnunk. Nem lesz nagy ellenfél, Bódi Bencétől is kikapott”

– így vezette fel az akciót Sebestyén Balázs a rajtaütésről készült videóban.

A műsorvezető a kommandós csapattal utazott, le is videózta, mi történik. A rapper a terepjárójában ült és telefonozott, amikor a kommandósok feltépték az ajtót, kirángatták, földre vitték és megbilincselték.

„Mi a f.szt csináltok?” – értetlenkedett G.w.M döbbenten. Sebestyén Balázs ezután odalépett a megbilincselt rapperhez, és a kamerába nézve csak annyit mondott:

„Új klipet forgatunk, mi? Gizdásodunk, mi? Ilyen szar ízléssel itt nem lesz semmiféle klipforgatás.”

A Celeb Fegyház és Átnevelő Intézet „vezetőjeként” a műsorvezető bejelentette, hogy G.w.M a Celeb Fegyházban „ízlésjavító” rehabilitációt kezd.

A Most Wanted – A hajsza október 26-án indul, a formátum szerint összesen 24 hírességet zárnak a Celeb Fegyházba. A nézők is beleszólhatnak az üldözős reality alakulásába: október 26. és 31. között a narancssárga rabruhás celebeket normál díjas forródróton jelenthetik, vagy segíthetik a menekülésüket Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci üldözőcsapata elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ott tettél alám, ahol tudtál” – Győzike úgy köszöntötte fel Gáspár Zsoltit, hogy közben oda is szúrt neki
A két Gáspár-testvér híresen rossz viszonyt ápol, de a showman azért üzent öccsének a születésnapja alkalmából – nem akárhogyan.


Meglehetősen pikírt sílusban megírt posztban köszöntötte fel testvérét Gáspár Győző. Nem titok, hogy a két fivér régóta rossz kapcsolatban van, legutóbb egy családi tulajdonban lévő ingatlan miatt estek egymásnak (erről itt írtunk bővebben). Győzike akkor igen kemény szavakkal illette Zsoltit:

„Szégyellem magam, hogy ő az én testvérem. Az utolsó cigány nem tenné meg ezt a szomszédjával, a barátjával, amit a testvérem velem megtett.”

Azok után, hogy a showman hosszú ideje kritizálja öccsét, most kissé meglepő, hogy látszólag békülékeny hangnemet megütő bejegyzésben köszöntötte fel Zsoltit az 50. születésnapján.

„Kedves testvérem! Ma lettél 50 éves – Isten éltessen sokáig, erőben, egészségben és szeretetben. Ha össze kellene foglalni ezt az 50 évet, be kell vallanom, nem mindig voltunk jó testvérek. Sajnos sokszor ott tettél alám, ahol tudtál, és ez fájt nekem. Őszintén sajnálom, hogy ez az 50 év így telt el közöttünk”

– írta Facebookon Győzike több közös fotó kíséretében.

A poszt szerint bízik abban, hogy „a következő évtizedek már békében, szeretetben és megértésben fognak telni”.

„Voltak vitáink, veszekedéseink, de valahogy mindig a te oldaladra billent a mérleg. Mindezek ellenére szeretettel gondolok rád, és szívből kívánok nagyon boldog születésnapot – sok erőt, egészséget, és hogy életed virágkorát most éld meg igazán” – üzente Gáspár Győző, majd így zárta le a köszöntést:

„Szeretettel: A testvér aki mindig az utolsó volt az életedben”

Gáspár Győző korábban Hajdú Péter műsorában is beszélt öccsével való konfliktusáról. Mint mondta, ő vezette be az Zsoltit a show-biznisz világába, de ő később hátat fordított neki. „Zsolti felépített egy birodalmat az én hátamon, és amikor a csúcspontjára ért, ott hagyott engem a francba. Csinált egy olyat, hogy kaptam egy ajánlatot egy tévétől X forintért, ő aláment, és ő kapta meg a műsort. Megcsinálta a saját testvérével.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Házasság első látásra: ismert férfi lehet a titokzatos vőlegény, az újabb menyasszony már bemutatkozott
A festőművész Zavira nem vágyott ismert férjre, de nagyon úgy tűnik, hogy egy ilyen társat találtak neki a szakértők.


Váratlan fordulat történt a Házasság első látásra új évadában. A TV2 párkapcsolati realityjében eddig 12 szerelemre vágyó embert állítottak párba, most azonban a már megismert párosok mellé egy újabb férj és feleség érkezik.

A keddi adásban már be is mutatkozott a menyasszony, Tóth Bettina, aki Zavira néven ismert a művészvilágban.

„Iszonyatosan erős nőnek tartom magam, aki belülről egy nagyon érzékeny nő, és vágyik a gyengédségre. Eddig eléggé szívből éltem, és ösztönösen döntöttem, ezért a kísérlettől azt várok, hogy a szakértők segítségével össze tudjuk hangolni az eszemet a szívemmel. Nagyon férjhez szeretnék menni, de a megfelelő emberhez, és iszonyatosan remélem, hogy ez a kísérlet megadja ezt a férfit nekem”

– mondta a 31 éves festőművész a bemutatkozó kisfilmjében.

A műsor szakértői úgy gondolták, hogy Zavirához egy idősebb férfi illik, aki erőt sugároz, de biztonságot ad számára. Végül találtak is neki valakit, egyelőre azonban rejtély, ki lehet az.

Az adás végén a nézők láthatták, ahogy Zavira bevonul az esküvő helyszínére, ahol a násznép már várta. Köztük volt a már összeállt hat pár is, akik nem értették, miért a menyasszony érkezik meg először. Ő maga egészen más miatt kezdett aggódni.

„Láttam a násznépből, hogy több ismerős arc is van közöttük a tévén keresztül, és egyből elkezdtem agyalni, hogy te jó ég, akkor biztosan ismert lesz a férjem is. Nem szerettem volna ismert férjet, úgyhogy elfogott a pánik, és elkezdtem stresszelni, hogy vajon ki lesz az, sőt, arra is gondoltam, hogy mi van, ha a násznép közül áll fel valaki”

– mondta Zavira.

A titokzatos férj kilétére a következő adásban derül fény.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Házasság első látásra: „Gyomorgörcsöm van és hányingerem” – Miló Viki rosszul lett egy feladat közben
A korábbi bokszoló nagyon nem érezte jól magát a terápiás gyakorlat közben, amelyet a pszichológusok javasoltak neki és férjének.


Ahogy megírtuk, Miló Viki megrázó vallomást tett a Házasság első látásra múlt pénteki adásában. A korábbi bokszoló elmondta, hogy újdonsült férje közeledései felkavarták, és régi emlékeket idéztek fel benne.

A pszichológusoknak elárulta: kamaszkorában egy idős férfi úgy közeledett hozzá, ahogy nem kellett volna.

A műsor hétfő esti adásában Miló Viki és férje, Attila olyan terápiás feladatot kaptak a szakértőktől, amellyel úgy akarták közelebb hozni egymáshoz a párt, hogy nem érnek egymáshoz. Az érintés nélküli tükörgyakorlat lényege az lett volna, hogy Attila követi Viki kézmozdulatait a levegőben, de nem érinti meg a tenyerét. A korábbi ökölvívó azonban nem tudta végigcsinálni a feladatot, annyira nem volt komfortos számára.

„Az a baj, hogy rosszul érzem magam közben”

– mondta.

Nemcsak a kézmozdulatok viselték meg, hanem Attila arckifejezése is beindította benne a rossz érzést.

„Nem az hogy kellemetlen, hanem hányingerem van, fizikális tüneteim vannak. Olyan gyomorgörcsöm van és hányingerem...”

Férje türelmesen támogatta és mindenben segíteni próbált neki, de Viki végül feladta. Azt mondta, még idő kell neki az ilyen jellegű feladatokhoz, vagy sporttal, humorral tudná megoldani ezeket. Végül azt találták ki, hogy érintkezés nélküli bokszolással helyettesítik a tükörgyakorlatot. A pszichológusoknak pedig azt üzente, egyelőre olyan feladatot találjanak ki, amelyben biztonságban érzi magát, mert csak kis lépésekkel tud előrébb haladni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: