SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Dér Heni kiakadt a kommentelőkre: „Mindenki nyugodjon le, letojom én is, hogy kivel mi van”

Az első gyermekét pár nappal ezelőtt világra hozó énekesnőt felháborítja, hogy sokan megint ok nélkül támadják.


Dér Heni élete talán legboldogabb időszakát éli - vagyis élné, ha a kommentelők végre békén hagynák, legalábbis most ezt kívánja.

Az énekesnő múlt héten hozta világra első gyermekét, akit már nagyon várt, pláne azután, hogy tavaly már egyszer várandós volt, de elvetélt. Kisfia végül a vártnál egy héttel később, május 13-án született meg, ráadásul igencsak kalandos volt a szülés, ugyanis Heni a kocsiban ülve kezdett vajúdni. Férje, Bakos Gergely az utcán kért segítséget két rendőrtől, akik a kék villogó segítségével vezették fel a házaspárt a kórházig.

Az újdonsült édesanya már otthon van a kis Bendegúzzal, de nem mondhatni, hogy nyugodtan telnek a napjai. Instagram-oldalán továbbra is aktív, de egy otthoni csendéletet kivéve csak korábban készült fotókat osztott meg.

Ezt azonban nem mindenki vette észre, és amikor hétfőn feltöltött egy képet arról, hogy férjével - vélhetően egy étteremben - eszik, többen nekiestek, hogy miért járkál el otthonról, ahelyett, hogy a kisbabájával foglalkozna.

"Akárhogy is számolom, nem telt el egy hét a szülésed óta, és már étterembe járkálsz? Ki van az újszülött babával? Gratula a hozzáállásodhoz már most. Eddig ment a házhoz rendelés, most is mehetett volna. Nem, nem vagyok irigy, én voltam olyan szar anya meg feleség, hogy még a császár után is főztem, stb. És nem, nem volt segítségem, bár lehetett volna. De a gyereket nem másoknak szüljük" - üzente neki egy kommentelő a fotó alatt.

Heni nem is hagyta ezt szó nélkül, ezt írta neki:

"Katica néni! Az nem tetszett eszébe jutni, hogy ez lehet egyhetes fotó? Kössön már bele még valamibe!"

A történtek után az énekesnő a legújabb képét már ezzel a szöveggel töltötte fel oldalára: "És neeeem, a mai fotóm sem mai! Imádom, hogy ezt is meg kellene magyaráznom, de mai divatos szlogennel élve a kép címe: ezt most csak úgy itthagyom."

De azért hosszabban is kifejtette a véleményét az őt ért újabb támadásokról, Instagram-sztorikban szólt be a kommentelőknek.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Schóbert Lara először posztolt közös képeket milliomos párjával
Immár a közösségi médiában is hivatalossá tette Schobert Lara, hogy egy párt alkot Csereklei Dáviddal. A friss fotók a Balatonnál készültek.
F. O. - szmo.hu
2025. július 06.



A milliomosként számon tartott férfi egy telefontokokkal és fóliákkal foglalkozó cég tulajdonosa. Csereklei korábban feltűnt a Cápák között-ben, egy ideig pedig Szalai Laurával, a 2021-es Nagy Ő győztese volt a kedvese.

Lara és Dávid között tizenkét év a korkülönbség. A pár már a Sztárbox idei sajtóeseményén is együtt jelent meg, most viszont a közösségi médiában is megerősítették kapcsolatukat.

A fitneszező influenszer, Schóbert Lara és az új párja Balatonakarattyán töltötte a szabadidejét, itt készültek az első nyilvánosan megosztott közös fotók, amiket itt lehet megnézni:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Schóbert Lara (@laraschobertt) által megosztott bejegyzés


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Havas Henrik saját műsorában árulta el: A helyzet az, hogy prosztatarákom van
Kuncze Gáborral készült beszélgetésben a volt politikus kérdezett rá az újságíróra, hogy milyen seb van a fején. Ekkor derült ki, hogy mi történt Havassal.


A Heti Havas vendége Kuncze Gábor volt. A volt politikus rákérdezett a műsorvezetőre, hogy mi történt vele, miért van egy nagy seb a fején.

Havas elmondta, hogy mivel nem szokott hazudni, ezért elmondja az igazat:

A helyzet az, hogy prosztatarákom van. Múlt pénteken fejeződött be a sugárterápia. 28 alkalommal voltam kezelésen.

Majd arról is beszélt, hogy bár sokan kételkedtek benne, de ő tudta, hogy végig fogja scinálni a kemoterápiát. A betegségéről nagyon kevesen tudtak, még a családjában is.

"Tudtam, hogy végigcsinálom, mert ha én valamit elhatározok, akkor én azt megcsinálom. Végigcsináltam fegyelmezetten" - magyarázta.

A sebnek pedig az volt a története, hogy a kezelések miatt legyengült. Az orvosok ezt előre elmondták neki, ahogy azt is, hogy több mellékhatása is lesz. Ilyen a gyakori vizelési inger is. Pár napja egy reggel megivott egy-két korty pálinkát éhgyomorra, a születésnapja után. Majd rátört a vizelési inger a kertben.

"Fejjel beleestem egy bokorba. Nagy szerencsém volt, hogy nem a szememet szúrtam ki, hanem itt hasadt föl" - mesélte.

VIDEÓ: Kuncze Gábor azt mondja, hogy okkal tart a jövő fejleményeitől - Heti Havas

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Már 3 millióan látták, ahogy ByeAlex barátnője elsírja magát egy bontott csirkén
A csomagoláson szereplő vágási dátum annyira megérintette, hogy könnyekben tört ki. ByeAlex humorral próbálta oldani a helyzetet, a videót már több millióan látták.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 05.



ByeAlex ismét megosztott egy pillanatot a hétköznapjaiból, amely ezúttal különösen meghatóra sikerült. A csütörtök délutáni Facebook-posztjában egy videót tett közzé, amelyen párja, Rákóczi Benjamina látható könnyes szemekkel, kezében egy védőgázas csomagolású csirkehússal, vette észre az Index.

A felvétel tanúsága szerint Benjamina éppen pakolt a hűtőnél, amikor egyszer csak elsírta magát. ByeAlex meg is kérdezte tőle, miért tört ki sírásban. Kiderült: a csomagoláson szereplő dátum, vagyis az a nap, amikor levágták a csirkét, annyira megérintette, hogy elérzékenyült.

A videóban ez a párbeszéd hangzik el:

– Szörnyű, tényleg szörnyű.

– Akkor nem eszed meg?

– Dehogyis! Nem tudom, mit csinálok vele... Kidobni nem fogom, mert az tiszteletlenség rá nézve... Visszarakom a mélyhűtőbe.

– Vegyünk neki ruhákat! – mondta viccesen az énekes, amire Benjamina már mosolyogva reagált.

„pakol a hűtőnél, mondja, süt valamit... erre elkezd sírni... mondom: miért sírsz? jó lelkű kis ember ez!” – írta a 2025-ös Csillag születik zsűritagja a videó mellé.

ByeAlex péntek délután arról is beszámolt, hogy a megható videót már több mint 3 millióan megnézték a közösségi oldalon.

„mondjuk ebből én vagyok 54 legalább!” – tette hozzá.

A csirkés videó megtekintésszámát itt lehet tovább gyarapítani:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Kegyetlen volt” – Földes Eszter elárulta, mikor tudta meg, hogy Földes Tamás nem a vérszerinti apja
A színésznő egy podcastbeszélgetésben nyíltan beszélt az anyaság kihívásairól, és arról is, hogy miért nem tartja a kapcsolatot az édesanyjával.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. július 07.



Földes Eszter a Popfilter podcast adásában beszélt gyerekkoráról, családi viszonyairól és arról, hogyan változtatta meg az életét a fia, Álmos születése. A színésznő azt mondta, az anyaság sok mindent felszínre hozott benne, amit korábban nem értett.

„Nem értettem azokat az indulatokat, amelyek bennem voltak az anyaság kezdeti szakaszában. Úgy éreztem, mintha nem lennék önmagam, és rájöttem, valójában ez az édesanyám. És az addigi, hipnotizált állapotban történő állításaim azzal kapcsolatban, milyen fantasztikus gyerekkorom volt, egy csapásra darabjaira hullottak, akár egy gyöngysor”

– fogalmazott.

Úgy érzi, ezek az élmények egy kényszeredett felnövési folyamatot indítottak el benne. „Hirtelen elindult egy kényszeredett felnövéstörténet, rettenetesen sok dolog szakadt fel bennem. És közben sokszor nagyon egyedül maradtam ezekkel a felismerésekkel” – tette hozzá.

A színésznő azt is elárulta, hogy már több mint egy éve nem beszél az édesanyjával. Elmondása szerint azt érezte, hogy az édesanyja sosem tudta őt igazán szeretni.

Földes Eszter gyerekként sokáig azt hitte, hogy Földes Tamás az édesapja. Mint mesélte, kilencéves koráig nem tudta, hogy papíron Landkammer Eszter a neve, és hogy a vér szerinti apja nem jelent meg a bíróságon, ezért nem tudták hivatalosan is átíratni a nevét. Az iskolában viszont az édesanyja kérésére Földesnek hívták.

„Soha nem találtam a helyem a családomban, mindig idegennek éreztem magam. Ráadásul kívülről is jöttek ilyen megjegyzések. Édesanyámnak és a vér szerinti apámnak is sötét haja van. Én meg szőke és kék szemű vagyok. Egyszer levittem a tesómékat a játszótérre, mert én voltam a bébiszitter, bár csak kilencéves voltam. Néztem őket, ahogy játszanak, amikor odajött hozzám valaki, és megkérdezte tőlem, engem a postás hozott-e a családba, mert egyáltalán nem hasonlítok a többiekre. Kegyetlen volt”

– idézte fel.

Földes Eszter a beszélgetésben arról is beszélt, hogy már gyerekként is koravén volt, és ez a párkapcsolataira is hatással volt. „A párjaim általában jóval idősebbek voltak nálam, nem véletlenül. Az első szerelmemmel például 16 év volt a korkülönbség, és 14 éves voltam, amikor összejöttünk. A mai napig vonzó egy férfiban, ha erősebb, okosabb, és egy picit mindent jobban tud nálam. Ez pedig óhatatlanul benne tart egy olyan pozícióban, ahol ’kicsi’ tudok maradni” – mondta.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET: