„Elkezdtem visítani, és nem kapcsolódtunk” - A Nagy Ő Szabinája most már tudja, hol rontotta el Stohl Andrásnál
Csütörtök reggel a Mokka vendége volt Dancsi Szabina, akitől A Nagy Ő keddi adásában búcsúzott el Stohl András. A Princess néven ismertté vált influenszer élő adásban magyarázta meg, szerinte miért fulladt kudarcba a terve, hogy elnyerje Buci herceg szívét.
– kezdte a magyarázatot Szabina.
A TikTok-sztár korábban a platformon futott be furcsa hangjával, majd A Nagy Ő műsorában tűnt fel, hogy meghódítsa Stohl Andrást. A terv azonban nem sikerült, a színész már az első estén elköszönt tőle. A Nagy Ő január 27-i részének elején Stohl két nőt nevezett meg, akikkel nem szeretne tovább ismerkedni, egyikük Szabina volt. A lány sírva fakadt, és kijelentette, a színész nagy hibát követett el.
„Mert úgy gondolom, hogy a lányok visszafogták magukat. Volt ez a kínos csend körülöttük és én szerettem volna, hogy ha minél jobban megismer.
– vonta le a következtetést.
Szabina hozzátette, sajnálja, hogy nem kapott több esélyt. „Nagyon sajnálom, hogy nem adott esélyt, mert hogyha egy-két napot a villában eltöltöttem volna én is szerintem nagyon megkedvelt volna.”
A TikTok-sztár arról is beszélt, hogy élvezi, ha kitűnik a tömegből és megbotránkoztatja az embereket. „Sajnálom, hogy nem maradhattam bent idegesíteni őket, mert
– mondta egy kuncogás után, hozzátéve, hogy szerinte lettek volna barátai a villában.
Bár nem sok időt töltött a többi lánnyal, Szabinát arról is megkérdezték, szerinte ki nyeri el Stohl András szívét. „Egy dekoratív, fiatal és csinos hölgy kellene neki (...) Hát vagy a Gina, de nem tetszik, ahogy beszél a Bucival, lehetne kicsit kedvesebb is vele, de kinézetre szerintem a Gina illene hozzá” – fejtegette. A beszélgetés során Melinda és Kriszta neve is felmerült.
Via Blikk