Curtis az állami ünnepségen való fellépéséről: „Tényleg a szakmám, a karrierem egyik csúcsa”
Curtis pályafutása egyik csúcspontjának nevezte az október 23-i, Kossuth téri fellépését, ahol Radics Gigivel Demjén Ferenc ikonikus dalát, a Szabadság vándorait adták elő DR BRS újragondolt verziójában.
– mondta a rapper a Bors Online-nak.
Mint mondta, több alkalommal lépett már fel nagyon sok ember előtt, most mégis úgy érezte, súlya van annak, hogy a nemzeti ünnepen, nagy tömeg és a miniszterelnök jelenlétében állt színpadra.
– fogalmazott.
Curtis azt is elmondta, hogy számára az ’56-os szabadságharc üzenete mindig is különösen fontos volt. Szerinte az akkor a hazájukért kiálló hősök nélkül most más világban élnénk: „Mert ezek nélkül az emberek nélkül most nem demokráciában élnénk és nem lennénk ott, ahol vagyunk.”
Saját identitásáról is nyíltan beszélt:
A rapper úgy véli, a hazaszeretet alap, nem politikai kérdés. „Ha nem vagy büszke a hazádra, a gyökereidre, akkor nem vagy büszke magadra, nem vagy büszke a családodra.” Azt is mondta, reméli, hogy a Demjén-dal feldolgozása nemcsak zenei élményt nyújtott, de erősíti a közös emlékezetet és a nemzeti összetartozás érzését is.