SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Bugyit nem vettél fel, ugye?” – kérdezte a vőlegény menyasszonyától az oltár előtt a Házasság első látásra új részében

A műsor második évadának első részében rögtön bedobták a nézőket a mélyvízbe: megismerhettük Juditot és Szabit, akiket egy esküvővel rögtön egymás nyakába is akasztottak.
Fotó: TV2 - szmo.hu
2024. november 19.



A Házasság első látásra második évadának első részében rögtön bedobták a nézőket a mélyvízbe: megismerhettük Juditot és Szabit, akiket egy esküvővel rögtön egymás nyakába is akasztottak.

A 24.hu összefoglalója szerint Judit már a ruhapróbán komoly döntést hozott: a tökéletes ruha szűk volt mellben, de a menyasszony ettől még nem tágított. Szabi eközben épp kinyilatkoztatta barátainak, hogy a "nagy mell, nagy fenék, hosszú haj" az, ami nála a biztos recept, és hogy meleg van, úgyhogy szerinte a bugyi opcionális.

Aztán jött a nagy nap. Judit egy neglizsét kapott ajándékba a barátnőjétől a nászéjszakára, aki gyorsan hozzá is tette, hogy alá "semmi esetre sem kell bugyi". Judit ezzel így is tett – és ahogy az oltár előtt állva kiderült, Szabi teljes elégedettségére.

– Szép ez a ruha amúgy. De bugyit nem vettél fel, ugye? – kérdezte a vőlegény.

– Nem – jött a válasz, amitől Szabi arca valószínűleg jobban felragyogott.

A ceremónián végül mindketten igent mondtak, bár Judit kissé hezitált előtte. Az első csók a fotózáson, fotósinstrukcióra történt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ritka pillanat: Ungár Anikó fia esküvőjén mutatta meg a párját
Baronits Gábor házasságkötése kapcsán osztott meg közös képet a 76 éves bűvésznő és Tibor. Kapcsolatukat közel húsz éve tartják távol a reflektorfénytől, most azonban kivételt tettek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Ungár Anikó ritkán oszt meg részleteket a magánéletéről, párját, Tibort eddig szinte soha nem láthattuk nyilvánosan. Most azonban különleges okból kivételt tett: fia esküvőjén egy közös fotót mutatott kettejükről, vette észre a Femina.

A bűvésznő számára felejthetetlen élményt jelentett, hogy egyetlen fia, Baronits Gábor kimondta a boldogító igent. Az esküvőről kevés kép készült, de az egyik felvétel minden figyelmet magára vont, hiszen

Anikó kedvesével együtt látható rajta.

A 76 éves művésznő elegáns, pezsgőszínű ruhát viselt, amely kiemelte alakját és hosszú lábait, Tibor pedig törtfehér öltönyben és napszemüvegben állt mellette. A kommentelők nem győzték dicsérni őket, sokan írták, milyen szépen mutatnak egymás mellett.

A pár már közel húsz éve van együtt, kapcsolatukat mégis távol tartották a nyilvánosságtól. A most megosztott fotó azonban jól mutatja, hogy a köztük lévő összhang ma is töretlen.

Ungár Anikó és Tibor közös fotóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Botrányt kavart az énekesnő Himnusz-éneklése – Osváth Zsolt is megszólalt: Erre nincs mentség, bassza meg!
A közösségi oldalakon sorra támadták a 24 éves énekesnőt, aki különleges feldolgozásban adta elő a Himnuszt. A sztár ugyanakkor igyekezett tisztázni, miért így énekelt.


Ajsa Luna augusztus 20-i fellépése nagy port kavart a közösségi médiában. Az énekesnő a Himnuszt ülve, cigarettával a kezében, saját dalának alapjára énekelte el. A koncertről készült felvétel gyorsan elterjedt, és sokan tiszteletlenséggel vádolták miatta.

Egy rövid videón látható, hogy a karibi-magyar énekesnő ülve és cigarettával a kezében énekelte Kölcsey és Erkel közös szerzeményét. Többen azt is szóvá tették, hogy hamisan énekelt, sőt úgy tűnt, a szöveget sem tudta pontosan.

A Mandiner az előadást „megbotránkoztatónak” és „sokkolónak” nevezte. Az ATV.hu így írt róla: „Hamisan, cigivel a szájában kornyikálta a himnuszt az államalapítás ünnepén Ajsa Luna”.

A Blikk megpróbálta elérni az énekesnőt, de nem járt sikerrel. Ő azonban közösségi oldalán reagált a kritikákra.

„A tegnapi koncert margójára: augusztus 20. alkalmából némi rám jellemző spontaneitással, pusztán hazaszeretetből az egyik dalom (Aludj hófehérke) első verzéje helyett volt merszem elénekelni a Himnuszt. Mindössze azért, hogy közelebb legyek a közönségemhez (akik egyébként velem énekeltek), lecsücsültem a színpad szélére. Nem volt cigi a számban, nem vágtam unott fejet és nem felejtettem el a szöveget sem. Pusztán annyi történt, hogy a nemzeti ünnep alkalmából kissé átszellemülve a saját stílusomban a saját dalom zenei alapjára ráénekeltem egy Himnusz átdolgozást” – fogalmazott.

„Aki ismer és követ, az tudja, mennyire szentimentális téma nálam a hazaszeretet, mondanom sem kell, hogy semmiféle rossz szándék nem vezérelt, sőt, a célom az volt, hogy felköszöntsem Magyarországot úgy, ahogyan ez a saját performanszomon belül autentikus”

– írta a 24 éves zenész.

A koncert végén azt mondta: „Boldog születésnapot, Magyarország!”

Az RTL műsorvezetője, Osváth Zsolt szintén reagált az előadásra. „Ő itt Ajsa Luna vagy ki. Elénekelte a Himnuszt. Ülve, cigivel a kezében, 'átdolgozva'. Egy hang nem sok, annyit nem talált el. Ne jöjjön nekem senki azzal, hogy hát, ő külföldi.”

„Erre nincs mentség, b*ssza meg! Mindezt az állami szervezésű Szent István-napok keretein belül, jó pénzért. Egy nagyon őszinte bocsánatkérés a minimum. Szeretném jelezni, hogy erről a koncertsorozatról mondták le a Margaret Islandet és ByeAlexet azért, mert nem összeegyeztethető a rendezvény szellemiségével. Szerintem jó döntés volt. Örülök, hogy nem álltak ezen a színpadon...”

– írta Instasztorijában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Csók és pezsgő a fináléban: ők nyerték az Exek csatáját
A volt szerelmesek, Kamarás Norbi és Kármán Odett a fődíj mellett egymást is visszakapták. A győzelem pillanatában sírva borultak egymás nyakába.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Kamarás Norbi és Kármán Odett nyerte az Exek csatája című televíziós vetélkedőt, így ők vihették haza a 17,5 millió forintos nyereményt. A döntőben Szlépka Armanddal és Balázs Mercivel mérkőztek meg, a feladat során pedig egy rúdon egyensúlyozott kockatoronnyal kellett eljutniuk a célba. Norbiék higgadtabban teljesítettek, így megszerezték a fődíjat.

A döntőig hosszú út vezetett. Az ötödik helyen Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik estek ki. A magassági feladatnál Halastyák Fanni bepánikolt, ezért Fenyvesi Barnával együtt a negyedik helyen végeztek. A legjobb három között Szlépka Armand és Balázs Merci jutott automatikusan a fináléba, míg a másik két páros közül Norbi és Odett teljesítettek jobban, így kerültek a döntőbe.

A győzelem pillanata érzelmesre sikerült. A több mint fél éve szakító páros férfi tagja folyamatosan szerelmet vallott volt kedvesének, nyíltan vállalva, hogy vissza akarja hódítani őt.

A fináléban, amikor kiderült, hogy ők nyertek, könnyek között borultak egymás nyakába, pezsgőt bontottak, és egy csók is elcsattant.

– A dicsőség és a pénz mellett az a legfontosabb, hogy nagyon jól vagyunk most. Én nagyon szeretlek, annyira szerelmes vagyok, hogy elmondhatatlan – mondta Norbi.

– Tudod, hogy én is nagyon szeretlek – felelte Odett.

Norbi így fogalmazott a kapcsolatukról: – Ha könnyű úton jutottunk volna el ide, nyilván, az is jó lenne, de mi megéltük a poklot, hogy honnan indultunk és most hol tartunk a kapcsolatunkban... Ez annyira szép út volt és kőkemény, hogy azt gondolom, megérdemeljük.

A főnyeremény nyilván gyönyörű szép összeg, örülünk neki, de, mint mondtam, én azért jövök ide, hogy Odett szívét visszanyerjem. Azt gondolom, ez is sikerült, és ez mindennél fontosabb.

Amikor abban a fél évben azt hittük, elveszítettük egymást, az egy pokol volt (...) Majd mondjuk a gyerekeinknek, hogy egyszer volt egy Exek csatája műsor, nézzétek meg, anya és apa ott jöttek össze újra. És azért vagytok ti, mert ez a műsor volt.

Odett ehhez hozzátette: – Ennek a játéknak lehetünk a leghálásabbak, mert ha ez nem lett volna, mi soha többet nem beszéltünk volna. Ha ez így folytatódik, és ennyire szeretjük és segítjük a másikat, akkor nagyon szép élet elé nézünk. Kívánom, hogy ez maradjon így.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„El vagyok keseredve, érted? Hogy én nem kaptam” – Kajdi Csaba is reagált Rubint Réka állami kitüntetésére
A fitnesz-edző Ezüst Érdemkeresztet kapott, az influenszer pedig a közösségi oldalán osztotta meg gondolatait a díjról és más hírességekről.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Rubint Réka állami kitüntetést vehetett át Sulyok Tamás köztársasági elnöktől. Az Ezüst Érdemkeresztet több mint húszéves munkásságáért kapta, amellyel tömegeket ösztönzött egészségesebb és aktívabb életre, valamint közösségépítő sportprogramjaiért.

A hírhez Kajdi Csaba is hozzászólt a közösségi oldalán.

„Azt mondta, csalódott, hogy ő nem kapott elismerést.

El vagyok keseredve, érted? Hogy én nem kaptam” – fogalmazott.

Az influenszer viccesen több nevet is felsorolt, akik szerinte szintén megérdemelnék az érdemkeresztet. Kiemelte Kiszel Tündét, aki számos naptárt készített, valamint Köllő Babettet, Győzikét, Emíliót és Tinát is.

„Ha nem lett volna Győzike Show, mit nézünk?” – jegyezte meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET: