KULT
A Rovatból

„A színészet olyan, hogy soha nem adjuk fel” – beszélgetés a 85 éves Bodrogi Gyulával

Hogy készül a Süsü? Miért lesz egy békés emberből vadász? És mit kér a közönségtől a születésnapjára?

Link másolása

Kevés olyan magyar színész van, aki olyan egyértelmű népszerűségnek örvend, mint Bodrogi Gyula. Ez az április több szempontból is az ő hónapja, hogy pontosan miért, az kiderül az interjúból.

- Hirtelen nem is tudom, mihez gratuláljak, annyi mindent ünnepel ebben a hónapban.

- Hajjaj, igen, mert van születésnapom, kapok életműdíjat, mindenféle jobbnál jobb dolog vár.

- Kezdjük a születésnapjával, hiszen napokon belül betölti a 85-öt. Isten éltesse!

- Köszönöm.

- Lehetséges 85 évből kiválasztani egy valamit, amire azt mondja, hogy na igen, ez volt a csúcs, a legjobb időszak, vagy legjobb pillanat?

- Az, hogy 85 leszek. Az már egy rendes szám. Nem mondom, fölcserélném az 58-cal, csak hát nem lehet, nem engedi meg a természet. Volt egy nagyon jó pillanatom amúgy. Amikor a 60. születésnapomat ünnepelték. Nem is tudtam róla, egyszer csak a Vidám Színpadon azt mondták, hogy menjek be a nézőtérre.

Ott volt mindenki, akivel valaha együtt dolgoztam a táncos pályafutásomtól a főiskolán át a színházakig. Az egész addigi pályám megjelent a színpadon.

- Biztos most is készülnek valamire a szerettei, barátai.

- Biztos, de én direkt nem akarom tudni.

- Emellett ha jól számoltam, több mint 6 évtizede van színpadon.

- Lássuk 61, meg 4 év a főiskola, meg 3 év tánc... 68. 1951-ben léptem először színpadra.

- Bevallom, én csak most, erre az interjúra készülve szembesültem vele, hogy néptáncosként kezdte a pályafutását, azután tért át a színészetre. Honnan jött a tánc és azután miért váltott?

- Későn kezdtem táncolni, és amúgy sem lehet olyan nagyon sokáig űzni. A negyven éves táncos már vénember. Az egy nehéz pálya. Gyönyörű pálya, de nagyon nehéz.

- Azt is olvastam, hogy eredetileg tanárnak készült.

- Gyerekként azt gondoltam, hogy matematika-fizika szakos tanár leszek, igen.

- Mi terelte mégis a színpad felé?

- Valószínűleg a színház, anélkül, hogy észrevettem volna. Hol ide csöppentem, hol odacsöppentem, és mindig valahogy színpadra csöppentem. Sorsszerű volt.

- Színészek szoktak bosszankodni, ha nagyon összenőnek egy szereppel, mert ez mindenféle kellemetlenséget okozhat. A leghíresebb talán Bárdy György volt, aki a legenda szerint a Gugyerák figurája miatt egy időben nem léphetett színpadra komoly darabban, mert a közönség nevetett, ha meglátta. Önnek nem volt hasonló kellemetlensége?

- Az egy véletlen volt, egyszer valaki a nézőtérről beszólt. De egyáltalán nem ez a jellemző. Én vagyok Süsü, a sárkány, de soha senki nem fogadott azzal, hogy itt a Süsü. Az utcán, ha találkozom valakivel, akkor megemlítik,

de ha az előadás elkezdődik, akkor, én Gál Alfréd vagyok, Mici néni udvarlója, Süsü, a sárkány vagyok, I. Agrippa vagyok, vagy épp Linda papája vagyok, Veszprémi Béla. Nem keverjük össze sem én, sem a nézők.

- Ha hihetünk a híreknek, a Süsü folytatást is kap. Erről elárulhat valamit?

- Beszéltem Csukás Istvánnal, írja, már a fele kész van, de abba még nem avatott be, hogy merre kanyarodik a történet. Ez amúgy úgy megy, hogy először mint egy rádió játékot, felvesszük a szöveget, azután a bábosok megcsinálják rá a képeket, és amikor kész a film, újraszinkronizáljuk. Egyébként nagyon érdekes, hogy a mai napig, ha egy fellépésen elkezdem énekelni, hogy „Én vagyok a híres egyfejű”, akkor a közönség velem énekli.

- Még mindig maradt gratulálni való, hiszen a Magyar Filmakadémia Egyesület április 22-én életmű díjjal tünteti ki.

- Igen, de arról sem tudok többet, csak ennyit.

- Mennyire igényel egy filmszerep más megközelítést, mint egy színházi? Hiszen a két folyamat azért sok mindenben eltér.

- A nagyon nagy különbség az, hogy a színházi előadás az a színészé, a film az a rendezőé. Ennyiben mindenképp különbözőek. Ha a filmnél valamit másként gondolnak, mint ahogy csinálom, akkor azt újravesszük.

A színháznál az előadás az mindig egy-egy kezdet és vég.

Az mindig megszületik, és aznap meg is hal. Megmaradhat esetleg az emberek emlékezetében. Ha már felveszik filmre, akkor az egy film. Más. Mert mi a közönséggel játszunk. A film meg a közönségnek játszik.

- Az alakítás módszerében jelent különbséget? Hiszen a színházban folyamatosan megy a történet, van íve, a filmnél összevissza veszik fel a jeleneteket.

- Hogyne, van amikor a végét vesszük fel először. De maga az alakítás nem más. Ott a rendező igazgatja, hogy most szomorúnak kell lenni vagy vidámnak.

- Lehetetlen felsorolni az életművét, az összes emlékezetes szerepet. De ha benne van művész úr egy kis játékban, hogy én mondom azokat a címeket, amelyek számomra a legemlékezetesebbek, és elmondja a hozzájuk fűződő emlékeket, ami eszébe jut róla.

- Próbáljuk meg, nem kér kenyeret.

- Hattyúdal.

- Nagyon szerettem, de arról sajnos a nagy emlékem az, hogy se Páger, se Sztankay, se Gobbi Hilda, se Szendrő József, se Várkonyi Zoltán, se Keleti Márton. Amilyen vidáman csináltuk, olyan szomorú visszagondolni.

- Számomra azért is kiemelkedő, mert amellett, hogy egy vígjáték és tényleg nagyon sokat nevettünk, azért nagyon érdekesen egyensúlyozott a komikum és a komolyság, a drámaiság határán.

- Óhatatlanul volt egy kis tragikus alapszín, ahogy azt a Villa Negrát, azt a semmit, el lehet veszíteni. Hogy ez mennyire tud fájni, és hányan voltak úgy.

Nagyon passzolt az élethez, benne volt az elmúlásnak egy furcsa, tréfás, tragikomikus íze.

- A Tanulmány a nőkről azért is különleges, mert egyik filmbeli partnere, Vencel Vera szintén életműdíjat kap április 22-én.

- Igen. Az egy nagyon kedves kis film, nagyon igaz, a mai napi meg lehet nézni, végig lehet szórakozni.

- Az én generációmnak az első találkozás Bodrogi Gyulával talán a Dr. Bubó lehetett.

- Az is nagyon élvezetes munka volt. Szabó Gyula, Csala Zsuzsa, fantasztikus, színészek, fantasztikus emberek, fantasztikus hangok.

- A Süsü a sárkányt már említettük.

- Azt szoktam mondani, hogy dalokat írnak több százezren. Slágert még a legnagyobbak is egyet-kettőt. Kivéve Szenes Ivánt, mert ő rengeteg slágert írt. De hogy miből lesz sláger, azt csak a közönség tudja eldönteni.

A Süsüről a közönség eldöntötte, hogy az sláger.

A sláger olyan, mint a népdal. Szájról szájra jár.

- Beszéljünk a színpadról is. A kaktusz virágát nem láthattam az Ön előadásában, ennek ellenére nagyon sokat hallottam róla, lépten-nyomon felemlegetik, ha Önről van szó.

- Az nagyon érdekes volt. Az eredeti darab az egy negyven éves nőről és egy ötven éves férfiről szól. De a Fodor Imre igazgató úgy döntött, hogy a Voith Ági és a Bodrogi Gyula fogja játszani, két abszolút fiatalember. Ági akkor végezte el a főiskolát. Valami folytán hatalmas siker lett. Rengeteget játszottuk. Ezek olyan megmagyarázhatatlan színházi dolgok, de léteznek.

- A Jamaicai trombitást pedig azóta is minden műsorukban legalább kétszer el kell énekelniük.

- Igen, az egy tuti helyzet.

- Szomorú vasárnap.

- A Szomorú vasárnapot azt a Vidám Színpadon játszottuk. A Vidám Színpad annak idején abszolút vígjáték és kabaré színház volt. De Müller Péter, Vinkó Jóska, Sándor Pali készített belőle egy előadást, ami a Seres dalokra épült, amik egyébként szintén slágerek. „Fizetek főúr, volt egy feketém.” „Szomorú vasárnap.” Kétszáznál is többször játszottuk.

Egyszer egy idős hölgy megállított az előadás végén és azt mondta: Szégyellje magát! Én ide jövök röhögni, és nem tudom abbahagyni a sírást!...

- Igen, a Vidám Színpadra valóban inkább a könnyű műfaj volt a jellemző.

- Könnyű... A nézőnek könnyű! Különben is azt szoktam mondani, hogy színésznek, színházi embernek nincs műfaj. Nekünk szerepünk van, a szerepet el kell játszani. Ha azon nevetni tud a néző, akkor vígjáték, ha sírni, akkor szomorújáték. Ha borzalmasan izgalmas, akkor tragédia.

- Muszáj beszélni a Lindáról.

- Most is megy valamelyik csatornán! Pörkölt, Gát Gyuri nagyon jól kitalálta. Különösen azért volt jó, mint sorozat, mert nem hagyta abba valami izgalmas résznél, hogy aztán jövő héten folytatjuk. A sorozat minden egyes tagjának önálló története volt. Én legalábbis azokat szeretem. Mint a Columbo.

- Amikor Veszprémi Béla figurájára készült, aki maga is színész...

- Igen, egy igazi sikertelen színész. (nevet) De jó kedvű, és soha nem adja fel.

- ...Tehát ahogy készült a szerepre, eszébe jutottak kollégák? Hogy a Veszprémi Béla az olyan, mint ez és ez?

- Nem, inkább az egész színészet. Mert a színészet olyan, hogy soha nem adjuk fel. Aztán hol sikerül, hol nem.

- Tulajdonképpen Veszprémi Bélán keresztül nem is feltétlenül mint mesterség jelent meg a színészet, hanem mint életérzés. Hogy egy színész az színész attól függetlenül, hogy mennyire sikeres, vagy hogy mennyire tehetséges.

- Pontosan így van!

- A Titánia, Titániában négy szerepet is játszott.

- Az Bacsó Péter nagyon jó filmje volt. Abban az időben, amikor készült, azért nagyon erősen utalt Ceauşescura. Nem is szerették mindenütt. Nem a nézők, hanem a... a nem magyar vezetőség.

- Ön híres a hobbijáról is. Egy ilyen rendkívül kedves, szerethető, békés emberből hogy lett szenvedélyes vadász?

- A vadászok mind békés emberek. Veszélyes szakma lenne, ha „békétlen” emberek lennének benne. A vadászat fegyelem, és természet. Persze történik bizonyos mértékű állománygyérítés, rendben tartás. De amikor szűkölködnek az állatok, mi gondoskodunk az etetésükről, itatásukról, a só utánpótlásról. Tehát én a vadászatot inkább vadgazdálkodásnak nevezném. Mi, amatőr vadászok a természet szeretete miatt járunk. Egy ősi foglalkozás felidézése.

Ha nem lett volna vadászat az őskorban, akkor ma nem lenne ember.

- Van-e valami, amit 85. születésnapjára kérne az emberektől, a közönségtől?

- Járjanak színházba, járjanak moziba. Ha jó előadást látnak, az élmény hosszú ideig megmaradt. A filmek és színházi előadások 80-90 százaléka a békéről szól, és nekem, sajnálatos dolog, de mániám a béke.

Azt szeretném, ha az emberek összefognának – még az ellenfelek is.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Horváth László
A Soproni Petőfi Színház színésze Radványi Géza klasszikusában, a Valahol Európában című filmben is szerepelt.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2024. május 14.


Link másolása

Május nyolcadikán elhunyt Horváth László, tudatta az MTI-vel fia, Horváth Tamás.

„Búcsúzunk Kuksitól, a Valahol Európában című film egyik kedvenc karakterétől”

– írják a közleményben.

Horváth László 1940-ben született Budapesten, majd Radványi Géza rendező fedezte fel, ezután pedig számos magyar filmben szerepelt.

1956 után Münchenbe emigrált, reklámfilmeket készített és rendezőasszisztensként dolgozott. 1980-ban hazajött Magyarországra, és élete utolsó éveiben a Soproni Petőfi Színházban dolgozott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Kórházba került Jordán Tamás
A Nemzet Színésze mindenkit megnyugtatott: a probléma gyógyítható és szerencsére nem is súlyos. Hamarosan újra színpadra is áll.

Link másolása

Kórházi kezelésre szorul Jordán Tamás. A Nemzet Színésze azonban a Blikknek azt mondta, hogy már sokkal jobban van, és hamarosan újra színpadra áll.

Jordán eddig szinte minden nemzet színésze választáson részt vett. A Blikk szerint ezért is volt feltűnő, hogy nem volt ott május 3-án a Nemzeti Színházban, amikor a testület Kulka Jánosnak szavazta meg a címet.

„Kórházba kerültem egy kisebb beavatkozás miatt, amiről bővebben nem szeretnék beszélni. Annyit viszont mindenki megnyugtatására elárulhatok, hogy nem baleset ért, a probléma gyógyítható és szerencsére nem is súlyos. Hála Istennek, már sokkal jobban vagyok. Ha minden jól megy, vasárnap már otthon lehetek, hamarosan pedig újra színpadra állhatok”

- mondta a lapnak Jordán Tamás. Mint kiderült, a színésznek már egy április végi előadását is le kellett mondania.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
„Úgy látom magam, mint a Titanic zenekara” – Pályaelhagyó és maradó tanárok mesélték el történeteiket egy rendhagyó színdarabban
A Stereo Akt alkotócsoport darabjában összesen 11 volt vagy jelenlegi pedagógus szólalt meg, a végén pedig a közönség bevonásával ötleteltek arról, hogyan lehetne jobbá tenni az oktatást.

Link másolása

„2023. november 30. óta nem vagyok többé tanár, legalábbis a jog szerint. De a mai napig teljesen idegennek hat ez a félmondat: pont annyira képtelenül hangzik, mintha azt mondanám, nem vagyok többé anya, vagy nem vagyok többé ember.”

„2019 februárjában mondtam fel. Másnap elköszöntem édesanyámtól, akinél addig laktam, mert a keresetem egészét elvitte volna egy albérlet plusz az étkezés ára.

Budapestre költöztem, elmentem egy személyes interjúra, ahol elém tettek egy szerződést a tanári fizetésem háromszorosáért. Még olvasgattam a papírokat, amikor felhívott egy másik hely, és amikor elmondtam, hol vagyok, a korábbi bérem négyszeresét ajánlották.”

„Alapvetően minden rendben. Aztán egyszer csak meglátod a Facebookon, hogy a szintén felmondott magyartanár ismerősöd és szépséges Szabó Magda-verset posztol, és hirtelen kiesik a laptop a kezedből. Nem kellene neki folyamatosan versek és gyerekek között lennie? És az hogy lehet, hogy a legbölcsebb, legkorrektebb töritanár szoftvertesztelést tanul?”

A kőbányai Wesley János Általános Iskola egyik tantermében ezúttal felnőttek ülnek – némán, komor arccal hallgatják a hangszóróból visszhangzó mondatokat.

A Stereo Akt csapata a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében vitte (rendhagyó) színpadra a Miután felmondtam / Miután maradtam című darabot, amely pályaelhagyó, illetve minden nehézség ellenére is kitartó tanárok történeteit mutatja be.

Alapja a Miután felmondtam blog, amelyet 2023 év elején alapított két érintett pedagógus, Sikoparija Lujza és Kovács Éva. Céljuk az volt, hogy a nagyközönség számára is bemutassák a személyes sorsokat és drámákat, amelyek egy-egy ilyen döntés mögött húzódnak.

„Eleinte a blog írásaiból indultunk ki, de hamar rájöttünk, hogy szükség van az érem másik oldalára is: azoknak a pedagógusoknak a történeteire, akik a pályán maradtak, és minden kritikusságukkal együtt belülről folytatják az ellenállást”

– meséli Boross Martin rendező, művészeti vezető, akin kívül egy dramaturg és két drámainstruktor vett még részt a koncepció kidolgozásában.

A cél Boross szerint az volt, hogy a megszólalók az ország különböző pontjairól, a közoktatás különböző szakaszaiból, mozaikként kiadjanak egy rendszerszintű problémát. A blog szerkesztői is elküldték a saját kedvenceiket, ezekből választottak ki hatot. A maradók pedig ismerősi körből vagy ajánlás útján kerültek ki, illetve olyan is akadt, aki korábban már megszólalt a témában, és egy interjújának köszönhetően kérték fel.

Boross Martin

Sikoparija Lujza

A közönséget az előadás elején két részre osztották, az egyik csapat a pályaelhagyók, a másik pedig a maradók történeteit hallgatta meg először. A helyszín és az előadásmód is szimbolikus volt: a pályaelhagyóknak csak a hangját lehetett hallani, míg a maradók – egy kivétellel, aki épp táborozott az osztályával – személyesen is ott voltak. Ők viszont egy már nem használt, elhagyatott és lepusztult iskolaépületben beszéltek pár száz méterrel arrébb a motivációikról és belső vívódásaikról.

„A nulladik szülőin el fogom mondani a leendő osztályom szüleinek, hogy 3+2 éves szerződést kötök az osztállyal, 10. évfolyam végén felmondási opcióval. Ha a harmadik év végén úgy állnak a dolgok, hogy nem tudom többé a szakmai hitelemet és a nevemet adni ahhoz, ami az iskolában zajlik, ki fogok lépni a rendszerből”

– szögezte le az elsőként kiálló Horváth András, a kőbányai Szent László Gimnázium matematika-fizika szakos tanára. Hozzátette: nagyon nem szeretné, de elkerülhetetlennek látja, hogy ez előbb-utóbb meg fog történni.

Horváth András

Szilágyi Kitty

Egy soproni egyházi iskola tanára, Keresztény Dorka a rendszeren belüli lázadás taktikáját választotta. „A fénymásolási limitemet arra használom az iskolában, hogy a könyvekből véletlenül kifelejtett múveket pótoljam. Belülről bomlasztom a rendszert: József Attilával, kortárs irodalommal, színházzal” – fogalmazott, hozzátéve: „Mi van velünk, akik maradtunk? Összekapaszkodtunk, mert világossá vált számunkra, hogy magunkon kivül másra nem számíthatunk.”

Varga Sándor az Eötvös József Gimnáziumból azzal kezdte, több mint 30 éve tanító mestertanárként a pályája csúcsán van, a polgári engedetlenségi akcióba inkább a fiatalabb kollégáival vállalt szolidaritás miatt szállt be.

„A státusztörvényt végig sem olvastam, nem érdekelt különösebben, én csak tanítani akartam. Természetesen nekem is el kellett számolnom a lelkiismeretemmel, például a diákjaim és a gyermekeim előtt. Azt mondtam nekik, hogy úgy látom magam, mint a Titanic zenekara: addig játszom, ameddig hagynak.”

Szilágyi Kitty óvodapedagógus, civil aktivista pedig szinte a sírás határán mesélte: eleinte abban bízott, hogy képes lesz a rendszer hiányosságait kiküszöbölni, és megadni mindent a gyerekeknek, amire szükségük van. Aztán elvették tőlük a lehetőséget, hogy dönthessenek arról, ki léphet iskolába, és olyanok kezébe adták, akik még csak nem is találkoztak a gyerekekekkel.

„Sikerült az intézményvezetői államvizsgám, másnap pedig Novák Katalin aláírta a státusztörvényt. És akkor tudtam, hogy intézményvezető már nem leszek.”

A történetmesélő részhez szerettek volna hozzátenni még valamit a végére, hogy a nézők is aktív alkotóivá váljanak az élmények, illetve ne szomorú, frusztrált hangulatban távozzanak, hanem legyen egy konstruktív része is az estének.

A két részre osztott közönség ezért egy harmadik helyszínen újraegyesült, ahol kisebb csoportokba rendeződtek, majd egy-egy padot körbeülve próbálták megválaszolni az alábbi kérdéseket:

  • Mi garantálhatja, hogy jó tanárok dolgozzanak az iskolában?
  • Mit szeretnénk, hogy egy diák megtapasztaljon az iskolában?
  • Mit jelent a társadalom számára az oktatás? (Jelenlegi/ideális állapot)

A keretet ehhez egy elképzelt iskolai évzáró külsőségei biztosították, élen egy teljesen fogalmatlan “tankerületi vezető” – valójában a darab egyetlen színész szereplője – videós bejelentkezésével, aki beszédében zseniálisan hozta azt a közhelyparádét, ami (sajnos) gyakorlatilag bármelyik valódi ünnepségen elhangozhatott volna.

Az előadást egyelőre a most lezajlott két alkalomra tervezték, de mivel mindkét este hetekkel hamarabb telt házas lett, nem kizárt, hogy ősszel újabb előadásokra is sor kerül majd.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
59 éves korában elhunyt Jantyik Csaba, az Operettszínház színművésze
A színművész Shakespeare-, Molière-, Schiller-főszerepek mellett modern klasszikusokat is alakított.

Link másolása

Hosszan tartó betegség után 59 évesen elhunyt Jantyik Csaba színművész, a Budapesti Operettszínház társulatának tagja – közölte Facebook-oldalán az Operettszínház.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy tegnap éjszaka hosszan tartó betegség után 59 éves korában elhunyt Jantyik Csaba színművész, társulatunk tagja”

– írták.

Jantyik Csaba 1964. július 30-án született Békésen. Szentesen a Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett irodalmi-drámai szakon 1982-ben, majd felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakára, Horvai István–Kapás Dezső osztályába. Diplomáját 1987-ben vette át – írja a Fidelio. Számos nívódíj mellett kitüntették a Debrecen Kultúrájáért díjjal.

2001-ben az Operettszínházhoz szerződött, ahol A muzsika hangja című világhírű musicalben Von Trapp kapitányt alakította először a budapesti közönség előtt. Fontosabb szerepei az intézményben: Kánkán (Aristide), West Side Story (Schrank), Mária főhadnagy (Kossuth Lajos), Lili bárónő (Malomszeghy báró), Menyasszonytánc (Rabbi), Abigél (Torma Gedeon), Szentivánéji álom (Theseus), Viktória (Webster), Rebecca (Julyan ezredes), János vitéz (A francia király), Hegedűs a háztetőn (Kocsmáros), Jekyll és Hyde (Apa, Lord Savage).

Jantyik Csabát a Budapesti Operettszínház saját halottjának tekinti.


Link másolása
KÖVESS MINKET: