Blikk: életveszélyben van a kórházba került oltásellenes család legkisebb tagja
Úgy került kórházba a budapesti család, hogy hamis volt a védettségi igazolványuk, ráadásul oltásellenesek is. Erről a Blikk írt először. Most derült ki, hogy a legkisebb fiú lélegeztetőgépen van.
A lap információi szerint gyakran jártak külföldön, legutóbb is nyaralásra készültek, de az intenzíven kötöttek ki.
A portál úgy tudja, hogy jelenleg 17 olyan ügyben nyomoznak, amelyben hamis védettségi igazolványt készítettek orvosok, nővérek és ápolók pénzért cserébe. Olyan eset is volt, ahol három köztisztviselő ellen emeltek vádat közokirat-hamisítás ellen, mert egyiküket hamis igazolványhoz próbálták juttatni.
A legnagyobb botrány Kótajban történt még júliusban, ott egy háziorvost vertek bilincsbe a TEK-esek, állítólag 50 ezer forintért adott el hamis dokumentumokat pácienseinek.