SZEMPONT
A Rovatból

A hamburgerező, amit az egész ország megismert: hogyan lett a Billog a bántalmazott nők menedéke?

Jártak az ukrán határon a háború kitörése után, kiálltak a kirúgott tanárok mellett, de egyik akciójuk sem keltett akkora visszhangot, mint annak a fiatal lánynak az esete, akinek az itallapon lévő titkos koktéllal kértek segítséget. A Billog társtulajdonosával, Szilágyi Lászlóval beszélgettünk.
Láng Dávid - szmo.hu
2025. október 12.



„Nézd, ezt a pénzt elnyaralhatnám, vagy költhetném hirdetésekre is, de én inkább visszaforgatom, hogy még több társadalmilag fontos ügy mellé állhassunk oda” – nem egy tipikus mondat ez egy üzleti vállalkozás tulajdonosától.

Azonban úgy tűnik, kifizetődő: aligha van olyan étterem, ami nagyobb hírverést kapott a közösségi és a hagyományos médiában egyaránt, mint a Parlamenttől 300 méterre található Billog.

„Nincsen vendéglátós múltam, nemzetközi marketing szakirányon végeztem. A cégcsoportban, ahol dolgozom, kifejezetten marketinggel és kommunikációval foglalkozom” – meséli Szilágyi László, miközben én a két segélyszervezetet is támogató AngelBurgerbe harapok épp, ő pedig egy vegetáriánus tálnak lát neki.

Kiderül az is, hogy utóbbi direkt miatta került rá az étlapra, mivel szinte soha nem eszik húst – az egyetlen kivétel, amikor egy új burgert vezetnek be: abból mindig megkóstol egyetlen falatot, hogy képben legyen, de annál többet akkor sem.

A Billog története Kőbányán kezdődött öt évvel ezelőtt: László cégcsoportja ott épített egy rendezvényközpontot, és a tulajdonostársa ötlete volt, hogy legyen mellette egy vendéglátóhely is.

„Erre azt feleltem, hogy ha szabad kezet kapok, nagyon szívesen indítanék szerelemprojektként egy street food brandet. Ami motivált, az a márkaépítés.”

Vendéglátásban viszont nem volt tapasztalata, ezért internetes hirdetéssel keresett séfet maga mellé. Ő javasolta, hogy bölényhúsból készüljenek a burgerek, mivel ez sokkal ritkább, mint a szinte mindenhol kapható angus marha. Fontos szempont volt az is, hogy bár magyar alapanyag, mégis van egy vadnyugati romantikája.

Addig is, amíg elkészült az étterem, egy food truckkal indították be az üzletet. Annak ellenére, hogy viszonylag magas árakkal dolgoztak, hamar népszerűek lettek, pedig a Covid miatti lezárások is pont erre az időszakra estek. Elvitelre viszont egyre többen rendeltek tőlük.

AngelBurger

A burgerezés miatt feljelentett mentősök

Bár már az első évben is voltak jótékonysági akcióik (például az adventi időszakban ingyen pecsenyezsíros kenyeret osztottak), ekkor még nem dőlt el, hogy ennyire erős lesz a társadalmi felelősségvállalásuk.

Ahhoz, hogy elinduljon a későbbi „lavina”, egy véletlen is kellett: nagy visszhangot kapott annak idején, amikor a Szentendrei úton megállt egy mentő, és valaki levideózta a szemközti panelházból, ahogy hamburgereznek, majd feljelentette őket a Mentőszolgálatnál, hogy miért csinálnak ilyet munkaidőben. Az esetet az OMSZ is megosztotta a Facebook-oldalán, ami után szinte a teljes magyar sajtó beszámolt róla.

„Velem is szembejött a hír, és borzasztóan felbosszantott. Elhatároztam, hogy hamburgerezőként beleállunk ebbe, és létrehoztuk a Mentőburgert, amit abban a hónapban ingyen adtunk a mentősöknek, azóta pedig kedvezménnyel, de a kávé továbbra is ajándék mellé.”

Az erről szóló a posztjuk tízszer annyi reakciót kapott a Facebookon, mint az addigi átlag, és László már akkor érezte, hogy marketingszempontból a konkrét termékeknél sokkal fontosabb az, hogy az emberek szeressék a márkát és kötődni tudjanak hozzá. Ezután kezdtek el célzottan olyan vendégkört építeni, akik érzékenyebbek a közügyekre.

Következő nagy akciójukra az orosz-ukrán háború kitörése után került sor: egy hetet töltöttek az ukrán határon, hogy enni adjanak a menekülőknek. Ezt még nem is nagyon reklámozták, a törzsvevőik egy része mégis megtudta, hogy mennek, és néhány nap alatt több mint 1 millió forintnyi adományt hoztak nekik. A vége az lett, hogy a food truck mellett egy külön teherautót is kellett bérelniük, hogy mindent célba tudjanak juttatni.

„Életem meghatározó élménye volt, brutális lélekpofonokat kaptunk, de nagyon sok szeretetet is. Google fordítóval csináltam ukrán nyelvű feliratokat, hogy ingyen van az étel, nyugodtan egyenek vagy vigyenek belőle magukkal. De nemcsak a menekülteket etettük meg, hanem mindenki mást is, aki éhes volt. És sajnos azt kell mondjam, hogy ott Szabolcsban a helybéli önkéntesek sokszor éhesebbek voltak a menekülőknél.”

Inkább hangosan, mint csendben

A következő nagyobb hirverést elért akció a Palyaburger volt 2022 októberében, amit a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból kirúgott Palya Tamás ihletett. Ő volt az első tanár, aki a polgári engedetlenségben való részvétel miatt vesztette el az állását, nem sokkal később pedig négy kollégáját is elbocsátották.

„Ezt a példastatuálást rendkívül aránytalannak éreztem és magánemberként mélységesen felháborított, ezért kitaláltam, hogy a kirúgott tanárok ingyen ehetnek a Billogban.”

A felhívás önmagában is nagy sajtóvisszhangot kapott, amit még tovább növelt az, hogy valaki feljelentette őket a fogyasztóvédelemnél, mondván: hátrányos megkülönböztetés, hogy a tanárok ingyen burgert kapnak, ő viszont nem. Neki köszönhetően még nagyobb tömeghez eljutott az akció és egyben a Billog híre.

Lassan kialakult, hogy tudatosan keresik azokat a társadalmilag fontos ügyeket, amelyekbe beleállhatnak, és a reklámköltéseiket inkább erre fordítják. A teljeskörű marketing és kommunikáció László feladata, ebben szabad kezet kapott a tulajdonostársaktól.

„Bár eleinte volt köztünk vita abban, hogy titokban vagy a nyilvánosság előtt segítsünk, én amellett voltam, hogy hangosan csináljuk. Nem azért, hogy jó fejnek mutassuk magunkat, egyszerúen amiatt, mert ha csöndben segítünk, akkor nem adjuk meg a lehetőséget arra, hogy a vendégeink is beszálljanak.”

Ezért az lett a stratégiájuk, hogy mindent hangosan csinálnak, ezzel az adott ügyre terelve a fókuszt.

Az a hír is véletlenül jött szembe Lászlóval idén nyáron, hogy leégett egy hamburgeres-lángosos büfé az agárdi strandon, a tulajdonosnak még a keze is megsérült a tűzben. Elhatározta, hogy neki is segítenek.

„Nem ismertem ezt az embert, csak azt tudtam róla, hogy leégett a büféje, de ez bőven elég volt. Annyit mondtam neki, hogy ha szeretné, holnap lemegyünk hozzá az egyik food truckkal és az egész nyári szezonra kölcsönadjuk neki ingyen és bérmentve. Végül nem fogadta el a felajánlást, mert a sérült keze miatt még hetekig egyébként se tudott volna dolgozni. De megalkottuk a Főnix Burgert, aminek az árából 500 forintot félretettünk neki, és az eladásokból össze is jött egy kézzelfogható összeg.”

Nemrég egy segítőfalat is bevezettek: vendégeik nemcsak maguknak, hanem mások számára is előre kifizethetnek bármilyen terméket, aminek a blokkját kitűzik a vendégtérben elhelyezett táblára. Akinek pedig épp nincs pénze, ezekből a blokkokból válogathat, és a pultban odaadva már készítik is neki a kért ételt vagy italt. Bár a tábla csak néhány tappal ezelőtt került ki, máris teljesen tele van.

Megállapodtam a többiekkel, hogy ha eljárás lesz, én megyek a börtönbe

A Pride melletti kiállás sem volt kérdéses számukra, ráadásul még azelőtt eldöntötték, hogy Orbán Viktor az évértékelőjén először fenyegetőzött a betiltással.

„Olvastam egy hírt a neten, hogy a McDonald’s, a Burger King és a Coca-Cola kiszállnak a Pride mögül. Ez nagyon nem tetszett, bár nem vagyok meleg és korábban soha nem voltam még a Pride-on, elhatároztam, hogy ha ők megfutamodtak politikai okokból, majd a Billog megy helyettük is.”

Végül ők voltak az egyetlen cég, aki a kockázatokat bevállalva ki mert menni a felvonulásra, rajtuk kívül csak pártok és civil szervezetek képviseltették magukat. „Megállapodtam a többiekkel, hogy ha eljárás lesz, én megyek a börtönbe” – meséli László. Természetesen ide is külön Pride burgerrel készültek, de alaposan alábecsülték az érdeklődést: a 300 darab gyakorlatilag percek alatt elfogyott.

A bántalmazott nők melletti kiálláshoz szintén egy újságcikk vezetett el. „Olvastam, hogy egy lány a nemzetközi segélykérő jelet mutatta egy benzinkúton, így menekült meg. Megmondom őszintén, elszégyelltem magam: ha nálunk történt volna ez az eset, azt se tudtuk volna, mit integet. Elkezdtem utánaolvasni, mi ez a jel, majd kitettünk egy tájékoztatót a női vécébe, és elkezdtük hirdetni a vevőink körében.”

Így találtak rá az AngelShot nevű segélykérő koktélra is, ami külföldön sokfelé elterjedt, Magyarországon viszont előttük senki nem használta (vagy legalábbis nem találták nyomát). Rá is került az itallapra 112 forintos árral, ami a segélyhívó telefonszámra utal, és a leírása szintén kikerült a női vécébe. Emellett minden dolgozójuknak oktatást tartottak arról, mi a teendő, ha valaki segítséget kér.

Bár a bevezetése óta többen felfigyeltek már az AngelShotra, László szerint a szituációból azonnal látni lehet, komoly-e a segélykérés.

„Volt olyan például, amikor valaki a burger mellé ki akart kérni öt AngelShotot, mondván hogy ez annyira olcsó. Ha egyértelműen látszik, hogy a jelenlévők közül senki nincs bajban, akkor el szoktuk magyarázni, mi is ez pontosan.”

Orosz Bernadett mellett több másik bántalmazott nő képét is kihelyezték a Billogban (az engedélyükkel)

A fél várost átbuszozták, hogy itt kérjenek segítséget

Éles szituáció eddig egy volt: mint azt mi is megírtuk, egy anyuka egy XV. kerületi buszmegállóban vette észre, hogy bántalmaznak egy fiatal lányt. Szembeszállt a bántalmazóval, felugrott a lánnyal egy éppen érkező buszra, és egészen a Parlament melletti Billog étteremig mentek, ahol kikérte neki az AngelShotot. Ezúttal nem volt kérdés a személyzet számára sem, hogy komolyan gondolják.

László szerint először ők is meglepődtek a történteken, hiszen a koktél eredeti funkciója inkább az lenne, hogy ha valaki a bántalmazójával együtt megy be egy vendéglátóhelyre, feltűnés nélkül segítséget kérhessen. Itt viszont a bántalmazó nem volt jelen, a lánynak a megmentője kérte ki a koktélt, miután fél várost átszelte vele.

„Kiderült, hogy beérett a gyümölcse annak, hogy két hónapja erőteljes kommunikációt folytatunk ezen a területen: a vendégeinkben kialakult egy olyan tudatalatti beidegződés, hogy a Billogban segítenek, ha valakit bántanak. Ez az anyuka is a törzsvevőnk volt, aki mindent tudott rólunk és így szinte magától értetődően mi jutottunk eszébe.”

Emellett közrejátszott még az is, hogy a bántalmazott lány kimondottan arra kérte, vigye őt minél messzebbre. Így annyira már nem is furcsa, miért nem a legközelebbi kávézóba mentek be. Rendőrt pedig szintén a lány kérésére nem hívott, mivel azt mondta neki, hogy múlt hónapban egyszer már próbálkozott ezzel, ki is jöttek a rendőrök, de nem történt semmi. Emiatt már nem bízott bennük.

Az esetről beszámoló Facebook-poszt azóta már közel 75 ezer reakciónál és 11 ezer megosztásnál jár, a összes megtekintése pedig 6 millió körül van. Ekkora visszhangra még László sem számított: azóta szó szerint egymás után adja az interjúkat, gyakorlatilag az összes online portálon és híradóban téma volt a sikeres mentőakció.

A sors iróniája, hogy mindez alig pár nappal azután történt, hogy Répássy Róbert igazságügyi államtitkár beléjük szállt: mint fogalmazott, „ha valaki nem akarja, hogy egy hamburgerező pultosa vagy Szabó Tímea nyújtson neki segítséget, akkor forduljon az áldozatsegítőkhöz, akiknek ez a hivatása.”

Az összetűzés végül happy enddel zárult: Répássy elfogadta a meghívást és az Áldozatsegitő Központokért felelős Király Nórával ellátogatott a Billogba, ahol László szerint építő beszélgetést folytattak. Ez volt egyébként az első eset, hogy egy őket bíráló kormánypárti politikus járt náluk. Azóta az Áldozatsegítő Központok elérhetősége is kikerült a női mosdóba.

Sírva ölelnek meg és mondanak köszönetet

Az AngelShotos eset óta teljesen a feje tetejére állt minden a Billog körül: rengeteg civil szervezet ajánlott fel számukra együttműködést, bántalmazott nők küldözgetik a képeiket és a történeteket arról, hogyan verték meg vagy használták ki őket.

„Nekik sajnos nem tudok mást válaszolni azon kívül, hogy megköszönöm, és megadom a segélyszolgálatok elérhetőségét. Mi egy hamburgerező vagyunk, gyere hozzánk, ha éhes vagy, vagy ha félsz, de kérlek, fordulj szakemberhez. Én nem kezdek el pszichológust játszani, így is eléggé megvisel ez az egész.”

A forgalmuk az elmúlt két hétben a duplájára nőtt, de mivel a legtöbben az AngelBurgert veszik, ezzel arányosan a segélyszervezeteknek elutalt támogatás is növekedett. És minél nagyobb a bevétel, annál többet tudnak visszaforgatni az általuk felkarolt ügyekbe.

Rengeteg tervük van, az sem kizárt, hogy idővel saját alapítványt is létrehoznak. A szűk keresztmetszet inkább László ideje: a Billog mellett több másik projektért is felelős, emellett van négy gyereke.

„A teljesítőképességem határán vagyok, de minden üzenetre és kommentre igyekszem válaszolni, még a kötekedőknek is, hátha abból is ki lehet hozni valami építő párbeszédet a végére.”

Aktuális célja, hogy az AngelShot koktél minél több hazai vendéglátóhely itallapjára kerüljön fel, a segélykérő kézjel leírásával együtt. Szürreális módon az egyik legutóbbi megkeresést a malajziai Borneóról kapták: egy ott élő magyar nő írt nekik, akinek a dzsungel közepén van egy kis büféje, hogy elindítaná a kampányt. De győri és debreceni vendéglátóhely is jelzett már hasonló szándékot, sőt az egyik nagy sportszeráruhaz is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Miből fog élni Orbán Viktor, ha elveszíti egyetlen jövedelmét? - Panyi Szabolcs választ adott a kérdésre
Az oknyomozó újságíró elemezte a távozó kormányfő anyagi helyzetét. A miniszterelnöki és képviselői fizetés elvesztése után Orbán a vagyonnyilatkozata szerinti alacsony megtakarításai miatt nehéz helyzetbe kerülhet
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 25.



Panyi Szabolcs Facebook-posztjában azt a kérdést vetette fel, hogy miből fog megélni Orbán Viktor, miután kiderült, hogy nem veszi fel a parlamenti mandátumát. Panyi állítása szerint a miniszterelnök eddigi havi bruttó 7,83 millió forintos jövedelméből a miniszterelnöki fizetés 5,71 millió forint volt, ami a választási vereség után megszűnik. Hozzáteszi: „A képviselői alapbére még így is havi bruttó 2,12 millió forint lehetne.” A poszt írója szerint ezt az összeget tovább növelhette volna egy jövedelmező parlamenti bizottsági vagy alelnöki pozícióval.

„Mivel azonban ma bejelentette, hogy nem veszi fel mandátumát, sajnos akár anyagi problémák is várhatnak a jövőben a leköszönő miniszterelnökre. Legalábbis a hivatalos, a nyilvánosság számára elérhető információk alapján mindenképp” – folytatja Panyi Szabolcs.

Ennek alátámasztására a politikus hivatalos dokumentumát idézi: „Legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint ugyanis Orbán Viktornak a tavalyi év végén feleségével közös bankszámláján mindössze 5,065 millió forint megtakarítás volt, ami 700 ezer forintos csökkenés az előző évhez képest.” A poszt szerzője megemlíti, hogy

végső esetben a felcsúti és budapesti ingatlanok értékesítése is megoldást jelenthet.

Panyi szerint ha ez sem lenne elég, „ha pedig minden kötél szakad, még az is lehetséges, hogy a végén a sok tízmilliárdos vagyonnal rendelkező családja – szülei, lánya és veje – kell majd, hogy a segítségére siessenek.”

A bejegyzés végén Panyi Szabolcs egy további lehetőséget is felvet.

„Orbán Viktor a Fidesz elnöki tisztségét idáig díjazás nélkül látta el. Most, hogy ismét ráindul a pártelnöki pozícióra, a kissé megingott anyagi helyzetét látva talán a párt számára is elfogadható lesz, ha innentől már némi szerény fizetséget is adnak neki.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor: Az eddig ismert Fidesznek vége, egy új név is felmerült a párt élére
A politikai elemző megjósolta, hogy Orbán Viktor nem veszi fel parlamenti mandátumát a választási vereség után. Török szerint Cser-Palkovics András neve forog a megújulás kapcsán.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 25.



„Abban a formában, ahogy megismertük a Fideszt, Orbán Viktor egyszemélyi irányításával, függőségi rendszerével, az véget ért” – mondta Török Gábor politikai elemző a Törökülés című műsorában szombaton – írta a 24.hu.

Az elemző szerint a párt jelenlegi modellje fenntarthatatlan, és önmagában nem lesz képes visszaszerezni a hatalmat. Úgy véli, ha Orbán Viktort hirtelen kiveszik a rendszerből, az összeomlást hozhat.

Török arról is beszélt, hogy értesülései szerint Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe, és nem veszi fel a mandátumát a választási vereség után. Nem sokkal később a távozó miniszterelnök jelentette be a hírt.

Az elemző nyitott kérdésnek látja azt is, hogy a politikus pártelnök marad-e.

A Fidesz megújulását taglaló találgatásokban Török szerint a legtöbbször Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester neve merül fel. Cser-Palkovics a kampány során került a figyelem középpontjába, amikor Magyar Péter a színpadról szólította fel, hogy írja alá a Tisza Párt petícióját, amire a polgármester később egy elutasító videóüzenetben reagált.

A személyi kérdéseken túl Török a Fidesz szerkezeti válságát is elemezte. A Medián friss kutatására hivatkozva elmondta, a párt szavazótáborának harmada már nem áll a Fidesz mögött, a bázis mérete pedig nagyjából akkora, mint az MSZP-é volt 2010-ben. Az elemző szerint a Fidesz jelenlegi függőségi rendszere kifulladt.

A visszaúthoz Török szerint „radikális változásra, jelentős tartalmi megújulásra, személyi változásra van szükség, és egy misszió meghirdetésére”.

Ezzel szemben a kormánypárti politikusok egyelőre másfajta magyarázatokat adnak a vereségre. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Telexnek adott interjújában durva külföldi beavatkozásról beszélt, és elutasította, hogy ő vezethetné az „Orbán utáni Fideszt”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Panyi Szabolcs Orbán jövőjéről: Az Egyesült Államok lehet számára a menedék, amennyiben Magyarországon forróvá válik a talaj
Az oknyomozó újságíró szerint a távozó miniszterelnök elhagyhatja az országot. Panyi úgy gondolja: Orbán nem véletlenül tervez a nyárra utazást a tengerentúlra.


Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró a közösségi oldalán reagált a hírre, Orbán Viktor nem veszi fel a mandátumát a következő parlamenti ciklusban.

"Orbán Viktor ma bejelentette, hogy nem ül be a parlamentbe, nem veszi fel mandátumát – vagyis nem lesz mentelmi joga sem. Arról is beszélt, hogy a Fidesz tisztújítását előrehozzák júniusra" - írta Panyi, majd a lehetséges jövőképet is felvázolta.

"Mindez egybevág keddi értesülésemmel, miszerint Orbán a nyárra egy amerikai utat tervez, és hogy az Egyesült Államok lehet számára a menedék, amennyiben Magyarországon forróvá válik a talaj"

- fogalmazott az újságíró.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Bedő Dávid: Orbán elhagyja a süllyedő hajót, lépése azt tükrözi, mennyire lenézte a magyarokat és az országot
A Momentum politikusa szerint Orbánnak derogál, hogy egy harmadára zsugorodott Fidesz-frakcióban ellenzéki szerepben nézze mások kormányzását. Bedő úgy gondolja: a távozó miniszterelnök nem fog hiányozni senkinek.


Bedő Dávid Facebook-posztban fejtette ki véleményét arról, hogy Orbán Viktor nem ül be az új parlamentbe. A Momentum politikusa szerint Orbán ezzel elhagyja a „süllyedő hajót”. Bedő Dávid azt állítja, „derogál neki, hogy egy harmadára zsugorodott Fidesz-frakcióban ellenzéki szerepben nézze, hogy mások nála sokkal sikeresebben kormányoznak egy országot.” A poszt írójának véleménye szerint ez a lépés azt tükrözi, hogy Orbán Viktor mennyire lenézte a magyarokat és az országot.

Bedő úgy véli: „Neki a politika nem azért kellett, hogy felvirágoztasson egy nemzetet, hanem hogy az EU-ban, Putyinnal meg újabban Trumppal világpolitikai szereplőként tetszeleghessen.”

A bejegyzés szerint Orbán Viktort sosem érdekelték a magyar embereket foglalkoztató kérdések.

Bedő Dávid szerint „az oktatást és az egészségügyet egy kiöregedett maffiózóra, a közlekedést egy nárcisztikus kastélytulajdonosra, a gazdaságot meg egy tehetségtelen balfácánra bízta, akinek a költségvetési tervei köszönő viszonyban sem voltak a valósággal.”

A politikus emlékeztetett arra is, hogy Orbán eddig sem járt be sokat az Országgyűlésbe. „Láthatóan elment a kedve az egésztől, most, hogy nem róla szól a magyar politika” – írja. Bedő Dávid szerint „szánalmas, hogy egy hatalommániás bolond kevés őszinte pillanatainak egyike, ahogy láthatóan semmibe nézi a magyar demokrácia legfontosabb intézményét, amit mellesleg ő maga üresített ki.” A poszt végén hozzáteszi, hogy Orbán Viktor senkinek sem fog hiányozni.

„Na nem mintha hiányozna bárkinek: Orbánnak semmi keresnivalója a parlamentben. Hűvösebb és szűkösebb hely való neki, amit remélünk, hamarosan birtokba is vehet.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: