News here
hirdetés

SZTÁRVILÁG

Babát vár Kat Schwarzenegger és Chris Pratt

A pár egyelőre még nem erősítette meg a hírt, de egy külföldi lap forrása szerint már igencsak kerekedik Arnold Schwarzenegger lányának pocakja.

Link másolása

hirdetés

Már tavaly is felmerült, hogy Kat Schwarzenegger és Chris Pratt a családalapításon gondolkodnak. Chrisnek ugyan már van egy kisfia, Jack, a korábbi feleségétől, Anna Faristól. Ugyanakkor arról lehetett hallani, hogy Chris nem szeretne a közeljövőben gyereket, ez volt az oka annak is, hogy Annával 2018-ban elváltak útjaik.

Most viszont ismét apuka lesz. A TMZ szerint ugyanis

Kat Schwarzenegger várandós.

A lap egyik forrása ugyanis látta őt, amint Los Angeles utcáin sétálgat az édesanyjával. A forrás szerint pedig tisztán kivehető, hogy Katnek kerekedik a pocakja. Sőt, amikor észrevette, hogy fotózzák őket, pulóverével azonnal el is takarta azt.

A pár még hivatalosan nem erősítette meg az információt, így azt sem lehet tudni, hogy Kat hányadik hónapban jár, vagy, hogy kisfiú vagy kislány érkezik a családba. A baba ugyanakkor nagyon sokat jelenthet a Schwarzenegger-családnak, főként Arnold Schwarzeneggernek, akinek az érkező kicsi az első unokája lesz.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Puskás Peti a Szigetről videózott: „7000 forintot láttok itt éppen összekoccanni”
Az énekes először bulizott együtt a fesztiválon feleségével, Dallos Bogival, vlogban örökítette meg az estéjüket.

Link másolása

hirdetés

Sok más hazai hírességhez hasonlóan a Puskás-Dallos házaspár is kilátogatott a Szigetre, amely két év kihagyás után tért vissza. Azért is volt különleges alkalom ez a két énekes számára, mert most először buliztak együtt a fesztiválon.

"Első fizetésemet 20 évvel ezelőtt Sziget-bérletre költöttem, most pedig már a feleségemmel fesztiváloztunk egy nagyot!"

- írta Puskás Peti az Instagram-oldalán, ahol meg is osztott egy minivlogot arról, hogyan telt az estéjük.

Mint elmesélte, busszal, villamossal és taxival mentek az Óbudai-szigetre, ahol aztán a többi fesztiválozóval együtt táncoltak az egyik előadó koncertje közben. A következő felvételen pedig már azt látjuk, ahogy a pár repohárral koccint.

"Az se vette el a boldogságomat, a kedvemet az egésztől, hogy 7000 forintot láttok itt éppen összekoccanni"

- kommentálta Puskás Peti.

A videóban megmutatta, merre jártak még, például felültek az óriáskerékre és a VIP-részlegben pihentek.

hirdetés

A megemelkedett árakról már Kárpáti Rebeka is beszámolt a Sziget első napján: ő két adag sültkrumplit vett 7000 ezer forintért.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG
Meghalt Anne Heche, miután súlyos autóbalesetet szenvedett
A színésznőnél beállt az agyhalál, ezért lekapcsolták az őt életben tartó gépekről.

Link másolása

hirdetés

Pénteken meghalt Anne Heche színésznő, miután agyhalottnak nyilvánították súlyos autóbalesetét követően - írja a Guardian. Heche halálát egy barátnője, Nancy Davis jelentette be a Twitteren.

Mint megírtuk, az 53 éves híresség múlt héten először egy garázsba rohant bele autójával, majd később egy ház falának ütközött nagy sebességgel, tüzet és jelentős károkat okozva. A kocsi később kigyulladt, Heche pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett, miután csak félórás küzdelem után tudták kiszabadítani. Agysérülése mellett súlyosan megégett, és a tüdeje is jelentősen károsodott.

Családja csütörtökön azt közölte, a színésznőnél beállt az agyhalál, így lekapcsolják az őt életben tartó gépekről. Korábbi rendelkezése alapján a sztár szerveit átültetésre ajánlják fel.

A rendőrségi jelentések szerint Anne Heche autójának roncsában egy vodkásüveget találtak, ám a nő nem volt részeg a baleset pillanatában. Azonban a vizsgálatok szerint vezetés előtt nagyobb mennyiségű kokaint fogyasztott. A részletes toxikológiai jelentés várhatóan egy hét múlva készül el.

Anne Heche számos filmben szerepelt az 1990-es években, köztük a Hat nap, hét éjszaka vagy a Fedőneve: Donnie Brasco című alkotásban.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Szívszorító szavakkal búcsúzott Anne Heche-től 20 éves fia: „Remélem, megszabadult a fájdalmaitól”
A színésznő egyik híres exe, Ellen DeGeneres is üzent a tragédia hallatán.

Link másolása

hirdetés

Mint megírtuk, pénteken meghalt Anne Heche. A színésznő múlt héten szenvedett súlyos autóbalesetet, amelyben életveszélyes sérüléseket szenvedett. Bár a családja reménykedett abban, hogy a híresség felépülhet, csütörtökön közölték, hogy beállt nála az agyhalál, ezért le fogják kapcsolni az őt életben tartó gépekről. Ez a szomorú pillanat végül pénteken jött el. Korábbi rendelkezése alapján Heche szerveit átültetésre ajánlják fel.

Családja szívszorító szavakkal búcsúzik a színésznőtől.

"Elveszítettünk egy ragyogó fényt, egy kedves és örömteli lelket, egy szerető anyát és egy hűséges barátot. Anne nagyon fog hiányozni, de gyönyörű fiai, ikonikus munkássága és szenvedélyes kiállása révén tovább él. Mindig kiállt az igazság mellett, a szeretetet és az elfogadást hirdette - ez a bátorsága továbbra is hatással lesz a világra"

- olvasható a közleményben.

Heche-et két fia is gyászolja, akik a színésznő két különböző kapcsolatából születtek: a 13 éves Atlas a színész James Tupperrel közös gyermeke, a 20 éves Homer Laffoon édesapja pedig Coleman Laffoon, aki nyolc évig volt Heche férje. Az idősebb fivér így búcsúzott édesanyjától:

hirdetés
"Testvérem, Atlas és én elvesztettük édesanyánkat. Az elmúlt hat nap hihetetlen érzelmi hullámvasút volt, most pedig elöntött a mély szomorúság, megszólalni sem tudok. Remélem, hogy anyukám megszabadult a fájdalmaitól, és elkezdte felfedezni az örök szabadságát. Az elmúlt hat napban családtagok, barátok és rajongók ezrei tárták ki a szívüket felém. Hálás vagyok a szeretetükért, illetve édesapám, Coley és mostohaanyám, Alexi támogatásáért, akik továbbra is támaszt nyújtanak nekem ebben az időszakban. Nyugodj békében, Anya. Szeretlek, Homer."

A színésznő egyik híres exe, Ellen DeGeneres is megszólalt a tragédia kapcsán.

"Ez egy szomorú nap. Együttérzésemet küldöm Anne családjának, gyerekeinek és barátainak" - írta a Twitteren.

A műsorvezető és Heche három évig, 1997 és 2000 között jártak, akkoriban pedig az egyik legismertebb azonos nemű párnak számítottak. A színésznő számára azonban nem kedvezett, hogy felvállalta a kapcsolatot, mert emiatt rengeteg munkától esett el, pedig azelőtt az egyik legígéretesebb fiatal színésznőnek számított, aki több sikeres filmben is szerepelt. Anne Heche legismertebb szerepei közé tartozik a Hat nap, hét éjszaka vagy a Fedőneve: Donnie Brasco című filmekben nyújtott alakítása.

Forrás: CNN

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Akkora tömeg volt Justin Bieber Sziget-koncertjén, hogy többen el is ájultak
Meleg lehetett a színpadon is, mert a sztár pulóverét ledobva, félmeztelenül tolta végig a koncertet, a közönség legnagyobb örömére.

Link másolása

hirdetés

Justin Bieber volt a Sziget legnagyobb sztárja pénteken, és bár a produkciójáról megoszlanak a vélemények, az biztos, hogy több tízezren voltak rá kíváncsiak a Nagyszínpadnál.

Ennek megfelelően elég nagy tombolás volt, főleg a színpadhoz közeli részeken, és a rengeteg fesztiválozó lényegében összenyomta egymást, a rendezőknek volt dolgok bőven, több embert lényegében ájultan kellett kiemelni a tömegből.

A 28 éves világsztár nem várakoztatta meg a rajongóit, sőt, 10 perccel hamarabb érkezett a színpadra, és kb. ennyivel hamarabb le is vonult a végén.

Meleg lehetett a színpadon is, mert pulóverét ledobva, félmeztelenül tolta végig a koncertet, a közönség legnagyobb örömére.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: