KAPCSOLAT

Tragédia: saját esküvőjén halt meg a skót vőlegény, pont amikor szerelme az oltárhoz sétált

Az 57 éves férfi súlyos rákbeteg volt, még a halála előtt szeretett volna egybekelni párjával, de végül nem teljesülhetett a vágya.
Fotó: GoFundMe - szmo.hu
2021. július 02.


Link másolása

Életük legszebb napja lehetett volna egy skót pár esküvőjének napja, ám sajnos a legrosszabb lett, egyikük számára pedig az utolsó. A vőlegény ugyanis a menyegző közepén halt meg, alig pár perccel azelőtt, hogy egybekeltek volna szerelmével - számolt be róla a Mirror.

Paul és Alison Wynn 21 évig voltak együtt, még 1999-ben ismerkedtek meg egymással. Öt közös gyerekük született, a legidősebb már 20 éves, a legfiatalabb pedig alig négy éves. A férfi 2019 októberében kérte meg párja kezét,

az esküvő időpontját pedig idén július 16-ra tűzték ki, de miután kiderült, hogy Paul beteg, előrébb hozták, nehogy túl késő legyen.

Az 57 éves férfi májusban kereste fel a háziorvosát, miután azt tapasztalta, hogy folyamatosan vérzik a köldöke, és sokat fogyott akarata ellenére. Alig tudott enni, és végül már csak folyadékot tudott fogyasztani. Egy endoszkópiás vizsgálat során kiderült, hogy három sérve is van, másnap pedig a CT-vizsgálat azt is kimutatta, hogy rákja van, sőt a hasnyálmirigyéről már a májára és a tüdejére is átterjedt. Az orvosok azt mondták, hogy a betegség súlyossága miatt minimum hat hete, maximum két hónapja lehet már csak hátra.

A pár úgy döntött, hogy ennek fényében már hamarabb megtartják az esküvőt, Paul utolsó kívánsága ugyanis az volt, hogy még a halála előtt összeházasodhasson szerelmével. A számukra egyébként is keserédes ünnepnap azonban rémálommá vált, miután a férfi már azt sem érhette meg, hogy kimondják az igent.

Június 25-én délután már a városházánál voltak, amikor a menyasszony rájött, hogy otthon hagyta a csokrát, ezért 10 percet kellett várniuk, amíg egy barátjuk elhozta. Alison már ekkor észrevette a párján, hogy kicsit kényelmetlenül érzi magát, és látta, hogy kilazította a skótszoknyáját. A férfit egy gurulós széken vitték el a lifthez, mert már nem volt ereje felsétálni a lépcsőn, és nehezen vett levegőt.

A menyasszonyt legidősebb gyermekük, Sandy vezette volna az oltárhoz, ám amikor beléptek a házasságkötő terembe, a nő azzal szembesült, hogy vőlegénye összeesett. Hiába érkezett gyorsan a segítség, hiába próbálkoztak defibrillátorral is, sajnos nem tudták újraéleszteni.

"Nagyon nehéz volt. Eltartott egy darabig, mire eljutottam idáig, ahol most tartok. Mintha csak tegnap történt volna. Minden reggel felkelek, hogy ellássam a gyerekeimet, de enni sem bírok. Paullal 2004-ben elveszítettünk egy babát, az édesanyja pedig tavaly hunyt el, így az ad egy ki békességet, hogy már legalább velük van"

- mondta az összetört özvegy.

Elmondása szerint Paul fantasztikus férfi volt, aki a családjáért élt, és az utolsó pennyjét is odaadta volna, hogy segítsen valakinek.

A család közeli barátai adománygyűjtést indítottak még az esküvő előtt, hogy a menyegző emlékezetes legyen, de sokan még a történtek után is adakoztak számukra.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KAPCSOLAT
Így vallotta be Alföldi Róbert, hogy a férfiakhoz vonzódik
A színész-rendező tíz éve coming outolt. Nem ő volt akkoriban az egyetlen hazai sztár, aki bevallotta másságát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. március 19.


Link másolása

Tíz évvel ezelőtt beszélt először nyíltan melegségéről Alföldi Róbert, írja az rtl.hu.

„Melegként lemenni az edzőterembe, az megint egy plusz szorongás”

– mondta 2014 márciusában a színész-rendező, aki fél évvel korábban Csáki Judit Alföldi színháza – Öt nemzeti év című könyvében törte meg először a csendet. Alföldi akkor a Nyitottak vagyunk kampányhoz csatlakozott, amiben az elfogadásra hívták fel az emberek figyelmét.

Nem ő volt az egyetlen, aki akkoriban felvállalta szexualitását. Kulka János mellett Gallusz Niki is őszintén beszélt boldogságáról a Fókusznak:

„Mitől érzi egy nő magát igazán nőnek? Én ettől, hogy számításba vagyok véve, és úgy, hogy tudom, követi a gondolataimat. Velem van. És ettől érzem magamat úgy, mint egy hagyományos kapcsolatban” – mondta a színésznő.

A hírességek tíz évvel ezelőtti coming outjait ebben a videóban lehet megnézni:

Kvíz ajánló: Mennyire emlékszel Szécsi Pál dalaira?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KAPCSOLAT
A Rovatból
Ezért nem szabad háromnál többször kitörölni a fenekünket – hallgass a szakértőre!
Fontos kérdésre kaptunk választ egy Tiktokon posztoló fizioterapeutától.
K. A., fotó: Unsplash - szmo.hu
2024. március 25.


Link másolása

Fontos kérdésre adott választ egy Tiktokra posztoló fizioterapeuta. A George néven futó szakértő ugyanis arról beszélt egy videóban, hogy hányszor érdemes kitörölni a fenekünket kakilás után.

A válasz az, hogy legfeljebb háromszor, mivel a túlzásba vitt törölgetés aranyeret okozhat.

„Amikor kettőnél vagy háromnál többször törlöd meg, azt székletkenésnek hívják. Lényegében arról van szó, amikor túl sok széklet marad a végbélnyílás bejáratánál még azután is, hogy befejezted a kakilást”

- fejtette ki George.

Szerinte az egyik technika, amivel csökkenthetjük a törlések számát az, hogy vízesésszerűen összeszorítjuk a medencefenekünket.

„Tehát kezdd azzal, hogy 20 százalékkal, majd 50 százalékkal, 80 százalékkal és 100 százalékkal összenyomod a végbélnyílást, így a kakilás végére ez négyszer is megtörténik. Ez segíthet lezárni a végbélnyílás záróizmát – ha kis székletdarabok lógnak ki a bejáraton, az általában a külső záróizom gyengeségéből adódik.”

Ha pedig ez sem működik, akkor George szerint érdemes orvoshoz fordulni.

via 24.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KAPCSOLAT
A Rovatból
Anyaszült meztelenül edz egy olasz pár, mert szerintük így sokkal egészségesebb
Te kipróbálnád? Tudományosan nem igazolt az állítás, de az olasz influenszerpár esküszik a módszerre.

Link másolása

A Blikk oszlatta el kétségeinket afelől, hogy igaz-e a hír, miszerint a 31 éves Bella Mantovani és férje, a 34 éves Vagner O Fera, olasz influenszerek (ki nem hallott róluk?), kitalálták, hogy meztelenül edzenek. Azt mondják, az egészséges, és több kilót is képesek leadni.

Hogy mondandójuknak nyomatékot adjanak, fotósorozattal is előrukkoltak.

Az, hogy valóban egészségesebb és hatásosabb-e a meztelen edzés, nem tudni. Annyi bizonyos, hogy Bella és Vagner jól keres a fotósorozattal, és saját állításuk szerint rengeteg előnye van a meztelen edzésnek. „Így több kalóriát égetünk el” – állítják, bár meggyőző bizonyíték egyelőre nincs a dologra. Bella azt mondja, ő már négy kilót dobott le ezzel a módszerrel. Hozzáteszik azt is, a ruházat hiánya által biztosított szabadság növeli a motivációt, de a testet is intenzívebb munkára ösztönzi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KAPCSOLAT
Megvető pillantásokat kap mellmérete miatt az édesanya – állítja, hogy hátrány is éri, amiért nem hord melltartót
Melltartó nélkül hordja azokat, ezért is jár a rosszallás. Mérete miatt kényelmetlen lenne neki a melltartó.

Link másolása

A kanadai Torontóból származó Lyla King gyermekei iskolájának környékén sok kellemetlen élményben részesül azért, mert nem képes melltartóban hordani minden képzeletet felülmúló melleit. A 27 éves nő szerint

gyakran kap megvető pillantásokat más szülőktől és tanároktól is.

Ezektől olyan érzése támad, mintha a többi anya féltékeny lenne rá, esetleg attól tartanának, hogy el akarja csábítani a férjeiket. A Daily Mailnek ezt mondta erről: „Nyilvánvaló, hogy egyáltalán nem a partnereik után vágyom. Ha ennyire zavarom őket, rejtsék el a férjüket. Ha annyira bántja őket, hogy nem viselek melltartót, az az ő problémájuk, nem az enyém."

Hosszasan beszélt arról, mennyi problémát okozott neki, hogy elfogadja különleges méreteit. „Hetedikes koromban az év végére A-kosrából nagy C-be kerültem. Gyerekként ez volt az utolsó dolog, amit akartam. Boldogabb lettem volna, ha kicsik maradnak.

Az emberek mindig zaklattak, mert azt hitték, hogy kitömöm a melltartómat, főleg a lányok."

Így folytatta: „Kilencedik osztályban középiskolába járva E-kosaras lett a méretem. Nem tudtam olyan melltartót vagy ruhát viselni, amilyet szerettem volna. Ráadásul a melltartók is nagyon drágák voltak. nehezen találtam divatos ruhákat, amelyek jól illeszkedtek az alkatomhoz. Tinédzser lányként kicsi volt a derekam, de nagyobb mellkassal nagyobb méretet kellett vennem. Nagyot vagy extra nagyot vettem. Ez ártott az önbecsülésemnek."

Lyla elmagyarázta: „Az évek során, ahogy a melleim nagyobbak lettek, olyan tüneteket kezdtem kapni, amelyek kényelmetlenebbé tettek. Fiatalabb koromban fontolgattam a kisebbítést. 18 éves koromban elmentem egy plasztikai sebészhez. Nyolc-tizenkét kilót kellett leadnom, hogy megcsinálhassa. Megtettem, de soha nem mentem vissza, mert a műtét gondolata megrémisztett."

Az elmúlt néhány évben Lyla megtanulta szeretni magát olyannak, amilyen. Most pénzt keres a OnlyFans-en keresztül, és boldog kapcsolatban él.

„A párom támogatja azt, amit csinálok, nagy rajongója a melleimnek" – zárta le.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk