prcikk: „Az a jó domina, aki a lelkéből domináns” – őszinte beszélgetések a BDSM-ről | szmo.hu
KAPCSOLAT
A Rovatból

„Az a jó domina, aki a lelkéből domináns” – őszinte beszélgetések a BDSM-ről

A BDSM-közösség tagjai gyakran hosszú utat járnak be, mire maguk előtt is felvállalhatják a vágyaikat.
Rónyai Júlia. Fotó: Pexels (illusztráció) - szmo.hu
2021. december 13.



Korábbi cikkünkben már körbejártuk a BDSM fogalmát és legfőbb szabályait, ahogyan eloszlattuk a leggyakoribb tévhiteket is. Most a BDSM szubkultúra néhány tagját is bemutatjuk, akik személyes tapasztalatokkal bírnak, és hosszú utat jártak be, mire megtalálták a megfelelő kereteket a vágyaik megéléséhez. A BDSM lelki oldalának megértéséhez Dr. Szántó Szilvia, mentálhigiénés szakember volt a segítségünkre.

Kinga 27 éves, fiatal nő, aki Budapesten dolgozik vendéglátósként. Jelenleg egyedülálló, de mint mondja, ez nem akadályozza meg abban, hogy megélje a szexuális vágyait. Közel egy évtizede vannak személyes tapasztalatai, és vállalja, hogy nagy szenvedélye az ilyen típusú együttlét.

“Nekem alapvetően erősen szubmisszív és kicsit mazochista beállítottságom van. Leginkább a másik fél dominanciája izgat. Szeretem megélni a kiszolgáltatottság érzését, akár fizikailag (megbilincselve, kikötözve), akár mentális játékok keretein belül. Élvezem, mikor uralkodnak felettem és használnak, esetleg megaláznak, vagy a határaimmal játszanak” - meséli.

A nő ugyanakkor nyomatékosítja azt is: az együttlétek alapfeltétele, hogy a partnere pontosan ismerje a határait, és hogy tudja, megbízhat benne.

“Szeretem a fájdalmat és igényem is van rá, de nem mindegy, hogy kitől és milyen formában kapom. Ennek több fajtája is lehet, például büntetés, amit akár direkt is kiprovokálok, vagy pusztán élvezet céljából történő fájdalomokozás” - teszi hozzá.

Kingát már egészen gyerekkorától kezdve foglalkoztatja a BDSM – igaz, akkor még nem tudta, hogy létezik ez a fogalom, és hogy pontosan mit is takar.

„Olyan 11-12 éves lehettem, mikor barátnőmmel többször játszottuk azt, hogy megkötöztük a másikat és ki kellett szabadulni. Már akkor is jobban szerettem azt, mikor én voltam megkötözve. Mikor lehetőségem volt rá, elkezdtem ilyen témában keresgélni az interneten és idővel egyre nagyobb szegletét ismertem meg a BDSM világnak. Mikor először néztem pornót, már az is ilyen témájú volt, így egyidejűleg ismerkedtem meg a BDSM-mel és magával a szexualitással is.”

De vajon hogyan vallja be egy ember önmagának, hogy ilyen típusú vágyai vannak? A fiatal nő elmondja, volt, amikor eluralkodott rajta a kétségbeesés, hogy amit csinál, amire vágyik, az nem normális.

„Különben is, egy épeszű ember menekül a fájdalom és az ütések elől, nem pedig kéri azt. Ráadásul olyan sokan élvezik a „sima”, a szlengben csak vanillának titulált szexet, hogy nem értettem, engem vajon miért nem ez izgat?”

Kinga számára az út egyik legfontosabb állomása volt, hogy végül saját maga előtt is felvállalta: nincs azzal baj, ha olyasmire vágyik, ami nem megszokott. Mint mondja, most már egyre szabadabban tudja átadni magát egy-egy BDSM szeánsznak, és nem foglalkozik az előítéletekkel.

A valódi BDSM és a bántalmazás kizárják egymást

A témában megkerülhetetlenek Dr. Szántó Szilvia művei, aki mentálhigiénés szakemberként több könyvében is foglalkozik a területtel. Igaz történeten alapuló regénye, A nárcisztikussal egy ágyon főhősnője tudattalan programjai által olyan szerelmi viszonyba sodródik, ahol valójában bántalmazás folyik.

Jázmin rögös utat jár be, mire rájön, hogy mit jelent valójában a BDSM, és hogy az kölcsönösségen, tiszteleten, beleegyezésen, önkéntességen és biztonságon alapszik. A szerző szerint sajnos jellemző, hogy – akárcsak főhősnője – sokan nem biztonságos körülmények közt, hanem bántalmazó kapcsolatokban élik meg az odaadásukat, behódolási igényüket, akár lelki, akár szexuális értelemben. Időbe telik, mire felismerik, hogy biztonságos keretek közt is kiélhetik a késztetéseiket.

A férfi elhúzta a száját. Szívesebben lett volna egyedül. Ha ez a csaj olvasna a gondolataiban és felszívódna, amint ő elélvez, az lenne tökéletes.

Anton félrefordult. Felhúzta a sliccét és az ajtóhoz lépett. Jázmin szerencsére vette a lapot és odasietett. Anton erőt vett magán, elmosolyodott, és két keze közé fogta Jázmin arcát. Mélyen a szemébe nézett.

– Bocsánat, ha nem voltam kíméletes – susogta hódítónak szánt hangon –, de annyira vonzó vagy, és annyira akarlak. Gyere be máskor is, ha ügyeletes vagyok, szívesen látlak. Jövő héten beszélünk. Tűnj nagyon gyógyultnak, amikor távozol! – Ezzel homlokon csókolta a lányt, és otthagyta.

Hallotta maga mögött a távozó lány cipőjének kopogását, és elvigyorodott. Mennyire naiv ez a kislány! Még hogy nem tudja, mit szeretne Antontól… meg hogy tovatűnhet. Dehogy tűnik el! Örökre a szolgám marad – gondolta a férfi elégedetten.

(Dr. Szántó Szilvia: A nárcisztikussal egy ágyon)

„A történet szerint Jázmin egy nárcisztikus szociopata orvossal, Antonnal keveredik kapcsolatba, és sokáig rajong érte. Habár a férfi szexuálisan új dimenziókat nyit meg a nő előtt, ez nem nevehezhető BDSM kapcsolatnak” – mondja Szilvia.

Hogy miért? Jázmin és Anton soha nem beszélgetnek szabályokról, nincs köztük egyeztetés, sem kölcsönösség. A nő nem tudja képviselni a határait és az igényeit, sok mindent megenged a férfinek, de ami köztük történik, az inkább bántalmazás Anton arrogáns, erőszakos viselkedése miatt. Márpedig a valódi BDSM és a bántalmazás kizárják egymást.

A könyv végén azonban Jázmin olyan partnert talál, akivel már képes a BDSM alapelveit egyeztetni. A regény folytatása és a teljes trilógia azt mutatja meg, milyen gyökerei lehetnek annak, ha valaki bántalmazó kapcsolatba kerül és milyen módon lehet megelőzni, hogy ismét ilyen típusú kapcsolatot válasszon.

A vágyaink önazonos képviseletéhez a mentálhigiénés szakember szerint alapvető az önismeret, a saját motivációnk tisztázása, a gyermekkori traumákkal való szembesülés és a meggyógyításuk. „Amikor tudjuk, hogy kik is vagyunk és mit is szeretnénk valójában, amikor már nem a tudattalan programjaink irányítanak bennünket, akkor tudunk jól partnert választani.”

Rebeka: “Ha végigmegyek az utcán, látom az embereken, ki szubmisszív, domináns vagy éppen szadista”

Szilvia egy hete megjelent Beszélgetések a valódi BDSM-ről, Ismét tabumentesen a nem szokványos szexualitásról című interjúkötetében egyedülálló őszinteséggel, minden mítosztól és sallangtól mentesen foglalkozik a hazai BDSM-fétis közösséggel.

A könyv a BDSM szubkultúra tagjait szólaltatja meg a szexualitásukról és az életükről – őszintén, nyíltan, tabuk nélkül.

Az interjúkötet egyedi abban, hogy minden beszélgetés után megszólal egy szexuálpszichológus, aki értelmezi az interjúalany által elmondottakat. Az olvasottak feldolgozását segíti az is, hogy a szerző az interjúkötet végén fogalomtárban összegezte a legfontosabb definíciókat. Az olvasó tehát egy sajátos világba tud belépni, ha akar.

Az interjúkötetben találkozhatunk többek közt a dominaként dolgozó Rebekával is, aki hivatásként tekint a munkájára, és nagy élvezettel végzi azt. A 37 éves nő saját stúdiójában dolgozik. Mint mondja, a funkcionális eszközök és a speciális ruházat alsó hangon egy-kétmillió forintba kerül.

„Teljes eszköztárunk van. Dolgozunk kötéllel, korbáccsal, van felcsatolhatós is, és masszázságy azoknak, akik a kényszerhelyzeteket még jobban meg szeretnék élni, azaz teljes kiszolgáltatottságot akarnak. Magassarkúból is van nálam vagy nyolcvan pár” – mondja.

Rebeka ápolónőként dolgozott egy kórházban, amikor találkozott egy gyakorlott dominával, aki bevezette ebbe a világba.

„Nagyon jó volt emberekkel foglalkozni és tudni, hogy a kezem által gyógyulnak meg. A domina munkámban is ezt élem meg. Itt is segítek, csak másképp” - mondja a nő, aki egyébként olyan párkapcsolatban él, amelybe olykor odahaza is belefér a játék.

„A domina nem azonosítható be azzal, hogy perverz, szadista vagy fetisiszta. A nő lelkében, kisugárzásában benne van a dominancia, abban, ahogyan megjelenik, viselkedik, felhívja magára a figyelmet. Az az igazán jó domina, aki a lelkéből domináns. Ha végigmegyek az utcán, látom az embereken, ki szubmisszív, domináns vagy éppen szadista.”

A nő hangsúlyozza: magát nem szexmunkásnak, hanem szolgáltatónak tartja, mivel nála nincsen semmifajta szexuális aktus. Nem hajlandó arra sem, hogy maradandó károsodást okozzon a klienseinek, bár előfordulnak extrém kérések, így például a kasztrálás is.

„A férfiak kilencven százaléka az orgazmust követően visszaváltozik azzá, aki volt. A tíz százalék pedig elrohan, úgy, hogy jóformán tusolni sem szeretne, mert a szégyenérzete felülkerekedik rajta. Nekik körülbelül a felük jön vissza, majd legközelebb újra ugyanezt csinálják. Azt hiszem, az ilyen férfi önmagát nem fogadja el.”

Rebeka azonban nyomatékosítja: „Ide az emberek folyamatosan hozzák a tabuikat, mert itt van valaki, aki elfogadja őket ilyennek. Tudjuk: a ki nem élt vágyak beteggé tesznek. Lehet, hogy ha nem jön el, akkor pedofil lesz belőle, vagy mutogatós ember a parkban, vagy ön- és közveszélyessé válik. Ki kell engedni a szellemet a palackból!”
Segítenek megtalálni a helyünket

Ezzel Kinga is egyetért:

„Viszonylag frissen kerültem be egy olyan baráti társaságba, amely tagjai közül sokan érintettek BDSM-ben is. Köztük az egymás tisztelete, elfogadása és el nem ítélése a legalapvetőbb. Ennek a sok pozitív energiának szerepe volt abban is, hogy saját magamat és a vágyaimat is feltétel nélkül el tudjam fogadni.

Fontos a tiszta és nyílt kommunikáció, hogy senki ne akarjon ráerőltetni a másikra semmit, amit igazából nem akar, és ne hódoljon be az ilyen nyomásnak. Ne más elvárásai miatt vegyünk fel egy szerepet, hanem azért, mert így érezzük jól magunkat. Hatalmas felszabadulás volt az a felismerés, hogy én saját magam miatt vagyok szub, és nem azért, mert ezt bárki is elvárná tőlem.”

Hogy mit tanácsolna az ebbe a világba újonnan érkezőknek? Elsősorban azt, hogy aki érdeklődik a BDSM iránt, az ne hagyatkozzon pusztán az internetre. Keressen valódi fétis és BDSM tematikájú eseményeket, közösségeket. Ezek által vegye fel a kapcsolatot olyanokkal, akik már tapasztaltabbak a témában.

„Akik megélik ennek a világnak a valódi oldalát, szívesen segítenek azoknak, akik még keresgélnek, hogy megtalálják a helyüket. Az sem szégyen, ha valamiről előzetesen azt gondoltuk, hogy szeretnénk, például hogy elverjenek minket pálcával, majd mikor megtapasztaltuk és rájöttünk, hogy ez mégsem jó nekünk, akkor ezt a felismerést megosztjuk a partnerünkkel.

Ne érezzük magunkat rosszul, amiért esetleg nem szokványos vágyaink vannak. Még abban az esetben sem, ha azok a vágyak megalázó vagy életösztönökkel szembemenő helyzetekbe visznek minket. Érdemes tisztában lenni a BDSM alapfogalmaival és megfelelő elméleti tudást gyűjteni akár egy-egy játékról vagy eszközről is.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KAPCSOLAT
A Rovatból
A párkapcsolati pszichológus feketelistája: 3 ártalmatlannak tűnő mondat, amivel észrevétlenül kivégzed a szerelmet
Egy klinikai pszichológus nevezte meg azt a három dolgot, ami minden kapcsolatot kicsinál.


Egy vita hevében szinte reflexből csúsznak ki olyan mondatok, amelyek látszólag csak a pillanatnyi feszültséget hivatottak levezetni. Ártalmatlannak tűnnek, mégis, mint a lassan ható méreg, hosszú távon

képesek erodálni a legstabilabb kapcsolatok alapjait is: a bizalmat, a biztonságérzetet és az intimitást.

Három ilyen, hétköznapinak álcázott, de valójában rendkívül káros mondatot azonosított egy párkapcsolati pszichológus, akinek elemzése idén februárban ismét nagyot futott az online médiában, rávilágítva, milyen könnyen válhat a kommunikáció a kapcsolat csendes gyilkosává.

A téma hátterét Dr. Jeffrey Bernstein klinikai pszichológus Psychology Today szaklapban megjelent, nagy hatású cikke adja, amelyben elemzi a verbális agresszió finomabb formáit. A szakértő szerint

a probléma gyökere gyakran az, hogy a felek nincsenek tudatában annak, milyen mély sebeket ejtenek a partnerükön egy-egy odavetett megjegyzéssel.

Bernstein három konkrét kifejezést emel ki, amelyek vörös zászlóként szolgálnak minden párkapcsolatban: „Túl érzékeny vagy.”, „Túlreagálod.” és „Nem nagy ügy.”

Mindhárom ugyanazt a célt szolgálja: a másik fél érzéseinek érvénytelenítését, leértékelését. „Haragot csillapítani próbálhatsz, de az ilyen válaszok lekezelőek és ítélkezők” – magyarázza Dr. Jeffrey Bernstein. Amikor valaki azt mondja a partnerének, hogy „túl érzékeny”, valójában azt üzeni: az érzelmeid hibásak, irracionálisak, és a probléma nem a helyzetben, hanem benned van. Ez szégyent és bizonytalanságot szül, és

arra készteti a másikat, hogy a jövőben inkább elfojtsa az érzéseit, ami egyenes út az érzelmi eltávolodáshoz.

Hasonlóan destruktív a „Túlreagálod/Csak vicceltem.” mondat, amely a gázlángolás nevű manipulatív technika egyik klasszikus eszköze. A beszélő ezzel megkérdőjelezi partnere valóságérzékelését, azt sugallva, hogy

a reakciója aránytalan, és a probléma valójában „csak a fejében létezik”.

Bernstein egy esettörténeten keresztül mutatja be a folyamat pusztító hatását. Egy Lisa nevű páciense arról számolt be, hogy kapcsolata elején partnere, Aaron még rajongott érte. „A kezdeti időkben Aaron azt mondogatta, hogy megőrül értem…” – idézte fel Lisa. Később azonban a dinamika megváltozott. Amikor Lisa valamilyen sérelmét fejezte ki, Aaron rendszeresen azzal hárított, hogy a nő túlreagálja a dolgokat. A folyamatos érzelmi érvénytelenítés odáig vezetett, hogy Lisa teljesen elvesztette a kapcsolatba vetett hitét, és a terápián már csak egyetlen, végső mondat hangzott el tőle: „Végeztem!”

A harmadik mondat, a „Nem nagy ügy.”, az érzelmek bagatellizálásával éri el ugyanazt a hatást. Minimalizálja a másik fájdalmát, és azt az üzenetet közvetíti, hogy az ő problémája jelentéktelen, nem érdemel figyelmet.

Ezek a mondatok ritkán állnak magukban; gyakran két másik romboló viselkedési minta kíséri őket.

Az egyiknél a felek fejben listát vezetnek a másik okozta sérelmekről, hibáiról vagy éppen a jó cselekedetekről.

„Ki kért utoljára bocsánatot? Ki tett többet a házimunkáért?” Ez a mentalitás a partneri viszonyt egy folyamatos versengéssé, hatalmi harccá silányítja. A másik veszélyes kísérőjelenség a falépítés, amelyet a Gottman-kutatások a válás egyik legbiztosabb előrejelzőjeként tartanak számon.

Ez az a pont, amikor az egyik fél a vita során teljesen lezár: nem válaszol, elfordul, kivonul a helyzetből, érzelmi falat emelve maga és a partnere közé.

„A falépítés nem sok jóval kecsegtet bármely kapcsolat jövőjét illetően” – figyelmeztetett Bernstein a Psychology Today-ben.

Aki felismeri ezeket a mintákat a saját kommunikációjában, tudatos váltással javíthat a helyzeten. A minősítő, hibáztató mondatok helyett érdemes úgynevezett „én-üzeneteket” használni, amelyek a saját érzéseinkre és élményeinkre fókuszálnak. Ahelyett, hogy „Túl érzékeny vagy”, mondhatjuk azt: „Amikor ez történik, én sebezhetőnek és meg nem értettnek érzem magam.” Ez a megfogalmazás nem támad, hanem párbeszédre hív.

Ha a vita elmérgesedik, konstruktívabb egy rövid, előre egyeztetett szünetet kérni. Például:

„Most túl feszült vagyok ahhoz, hogy ezt megbeszéljük. Szükségem van húsz perc szünetre, de utána folytassuk, mert fontos, hogy megoldjuk.”

A kulcs a garantált visszatérés; a szünet nem menekülés, hanem az érzelmi szabályozás eszköze. Az érzelmek érvényesítése szintén kritikus fontosságú. Egy olyan mondat, mint „Hallom, hogy ez most nagyon rosszul esik neked, és fontos nekem, amit mondasz. Beszéljük át, amikor mindketten nyugodtabbak vagyunk”, képes lehet deeszkalálni a legfeszültebb helyzetet is, mivel elismeri a másik fájdalmát anélkül, hogy feltétlenül egyetértenénk a helyzetértékelésével.

 


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KAPCSOLAT
A Rovatból
A legrombolóbb kapcsolati viselkedés, amitől láthatatlannak érzed magad: a stonewalling lassan tönkre teszi a szerelmet
Amikor a szavak lepattannak a párodról, az jobban fájhat, mint a veszekedés. Sokan nem is tudják, hogy ez a viselkedés vészreakció, nem szándékos gonoszság.


Amikor a párod rád se néz, csak a semmibe bámul, miközben te kéred, hogy szólaljon meg, az borzasztó.

A szoba megtelik feszültséggel, te pedig úgy érzed, a falnak beszélsz. Mintha ott sem lennél.

Ez a dermesztő csend, a stonewalling, vagyis a kőfalazás, az érzelmi bezárkózás egyik legkegyetlenebb formája. Kapcsolatok ezreit teszi tönkre.

Ilyenkor az egyik fél a vita hevében érzelmileg teljesen kivonul, és megtagad mindenféle kommunikációt. Elhallgat, nem szól a másikhoz, ráadásul üres tekintettel néz, karba teszi a kezét, vagy egyszerűen kisétál a szobából, elérhetetlenné válva.

Sokan azt hiszik, ez szándékos gonoszság, pedig sokszor csak a félelem áll mögötte.

„Egyfajta védekező mechanizmus, amikor az idegrendszer egyszerűen lekapcsol, mert úgy érzi, nem bírja el a feszültséget” – mondta lapunknak egy pszichológus. A Gottman Intézet kutatásai, melyeket a ted.com is ismertetett, alátámasztják, hogy

ez a viselkedés az egyik legrombolóbb egy párkapcsolatban, mert a túlterheltségből fakadó lezárkózás a másik fél számára elutasításként csapódik le.

Míg a néma büntetés szándékos bántalmazás, a kőfalazás többnyire egy belső vészfék behúzása.

A falat emelő fél egyébként nem nyer semmit, mert a megoldatlan konfliktusok miatt egyre jobban eltávolodnak egymástól a partnerével.

A kimondatlan szavak lassan felgyülemlenek, és egy nap a felek arra ébrednek, hogy két idegen él egymás mellett. A csend mérgezi a bizalmat, megöli az intimitást, és egyenes út a tartós elégedetlenséghez vagy a szakításhoz. A kör azonban megtörhető, de ehhez mindkét fél elszántsága szükséges. Az első lépés, hogy a pár nyugodt körülmények között beszéljen erről a mintáról.

A legfontosabb a közös szabályok megalkotása. Például ha valaki érzi, hogy lekapcsolna, jelezze, hogy szüksége van húsz percre, de utána visszajön és megbeszéli a konfliktust.

Így lehet felelősséget vállalni a problémák mélyítése helyett.

Ez idő alatt a visszavonuló félnek nem a sérelmein kell rágódnia, hanem meg kell nyugtatnia magát, például egy sétával vagy légzéstechnikával.

A feleknek türelmesnek kell lenniük egymáshoz, hiszen a nyomásgyakorlás csak ront a helyzeten. Ha a minták mélyen gyökereznek, egy terapeuta segíthet elsajátítani azokat a kommunikációs technikákat, amelyekkel megelőzhető a teljes bezárkózás.

A "kőfalazás" láthatatlan falakat épít, ám ezeket le lehet bontani. A cél nem a vita nélküli élet, hanem az, hogy a legnehezebb pillanatokban se engedjék el egymás kezét.

Ha pedig menthetetlen a kapcsolat, jobb a szakítás.

Via PsychologyToday


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KAPCSOLAT
A Rovatból
A párok fele naponta elköveti, és észre sem veszi: egyetlen mozdulattal teszi tönkre a kapcsolatát
A dolog egy friss tanulmány szerint a szeretethiány érzetét kelti. A jelenség a párok közel felét érinti, és az elégedettség csökkenéséhez vezet.


Ha vacsorakor az asztal túloldalára nézel, melyik tekint vissza rád: a párod szeme vagy a telefon hátulja? A kérdés talán furcsán hangzik, de egyre több kapcsolatban ez a mindennapi valóság. Az a néhány perc, amíg a partnered egy vicces videóra, egy bejövő üzenetre vagy a hírfolyamra fókuszál, miközben te beszélsz hozzá, ártalmatlan apróságnak tűnhet. A legfrissebb tanulmányok szerint azonban

ezek az apró pillanatok összeadódnak, és egy láthatatlan, lassú méregként szivárognak be a kapcsolatba, csökkentve a közelséget és az elégedettséget – észrevétlenül, nap mint nap.

A jelenségnek már neve is van: „phubbing”, a telefon (phone) és a mellőzés (snubbing) szavak összevonásából. Azt a helyzetet írja le, amikor valaki a jelenlévő társa helyett a telefonjára figyel. Bár a fogalom nem új, az idei februárban publikált pszichológiai összefoglalók már egyértelműen rámutatnak, hogy nem csupán udvariatlanságról van szó, hanem egy olyan viselkedésmintáról, amelynek mély és mérhető hatása van a párkapcsolatok minőségére. A válasz arra, hogy egy odavetett pillantás a képernyőre pontosan hogyan rombolja a kapcsolatot, nem is annyira a technológiában, mint inkább az emberi lélek legmélyebb szükségleteiben rejlik.

A kulcsfogalom a „szeretetmegvonás”. Egy tavaly augusztusban, a Journal of Social and Personal Relationships című szaklapban publikált, 51 együtt élő pár adatait elemző tanulmány jutott arra a következtetésre, hogy a partner telefonozása nem közvetlenül csökkenti az elégedettséget. A valódi kárt egy közvetítő mechanizmus okozza:

amikor az egyik fél azt éli meg, hogy a párja inkább a telefonjával van elfoglalva, kevesebb szeretetet, törődést, figyelmet és megerősítést érez.

Ez a szeretethiány az, ami lefelé húzza a kapcsolat-elégedettséget, ráadásul nemcsak annál, akit mellőznek. A vizsgálat párszintű (dyadikus) elemzése kimutatta, hogy

a negatív érzés „áthullámzik” a másik félre is, mérgezve a közös légkört.

„Egyik legfontosabb tanulságunk, hogy amikor valaki úgy érzi, a párja inkább a telefonjára figyel, kevésbé érzi magát szeretve és fontosnak, és végső soron ez kárt okozhat a kapcsolatnak” – fogalmazta meg a lényeget Amanda Denes, a Connecticut Egyetem kommunikációprofesszora, a tanulmány vezető szerzője.

Nem mindenki reagál egyformán erősen a szokásra – van, akinek ez a viselkedés különösen fáj. Egy tavalyi, napi naplóvizsgálaton alapuló elemzés kimutatta, hogy a magas kötődési szorongással élő emberek – akik alapvetően félnek az elhagyástól és erős megerősítésigényük van – sokkal jobban szenvednek a phubbingtól. Azokon a napokon, amikor a partnerük a telefonjára figyelt, több lehangoltságról és alacsonyabb önértékelésről számoltak be. Sőt, náluk sokkal gyakoribb a „visszacsapás” is, ami egy negatív spirált indít el.

„A magas kötődési szorongással élők gyakrabban vágtak vissza – a telefonjukhoz nyúltak megerősítésért, amikor a partner elérhetetlennek tűnt”

– mondta a Phys.org-nak Dr. Kathy Carnelley, a Southamptoni Egyetem pszichológusa.

A számok kijózanítóak. Egy tavalyi, több tucat tanulmányt összegző metaanalízis rendszerszinten is megerősítette: a partner-phubbing következetesen együtt jár az alacsonyabb kapcsolat-elégedettséggel, a gyengébb intimitással és a több konfliktussal.

A laboratóriumi és terepkísérletek még mélyebbre ásnak a viselkedés dinamikájában. Az Elvárássértés-elmélet keretében végzett vizsgálatok arra jutottak, hogy

az együttlét alatti telefonozás a „szociális kizárás” üzenetét hordozza, csökkenti a másik iránti vonzalmat és a jövőbeni interakció iránti vágyat.

A hatás különösen akkor erős, ha a telefonozás nem a beszélgetés része (például egy útvonal közös megkeresése), hanem attól teljesen független. Egy klasszikus kísérletben azt is kimutatták, hogy ha egy közös étkezés során a telefon csupán az asztalon van, a résztvevők mérhetően kevésbé élvezik az együttlétet és gyengébbnek élik meg a kapcsolódást. A legriasztóbb eredmények talán azok, amelyek szerint a phubbing növelheti a „dehumanizáció” érzetét is: a mellőzött fél egy idő után kevésbé „emberinek” észleli a telefonjába merülő partnerét, ami tovább rombolja a kapcsolat minőségét.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy sokszor nem is a tényleges viselkedés, hanem annak észlelése számít. Egy dyadikus naplóvizsgálat arra a meglepő eredményre jutott, hogy a „partnerem phubbol” érzése napi szinten sokkal erősebben jósolta a kapcsolatminőség romlását, mint a partnerek által ténylegesen bevallott telefonhasználat. „A phubbing nem az, amikor valamit tényleg meg kell nézned. Hanem az, amikor azt üzened:

‘Most a telefonomra figyelek, nem rád.’ Ez látványos jelzés, hogy már nem hallgatsz”

– nyilatkozta a GBH-nek Kathryn Coduto, a Bostoni Egyetem média- és kommunikációkutatója.

A pszichológusok egyszerű, a mindennapokba könnyen beépíthető stratégiákat javasolnak. Az egyik leghatékonyabb a „telefonparkoló”: egy tál vagy kosár az asztal sarkán, ahová minden közös étkezés előtt némítva bekerülnek a készülékek. Szintén működőképes a napi két-három előre egyeztetett „online-idősáv”, amikor mindenki elintézheti a halaszthatatlan üzeneteket, a köztes időben viszont a figyelem a partneré. Sok párnak segít egy „közös szabálykártya” megalkotása, ahol lefektetik, mit tekintenek a beszélgetést segítő (integráns) és mi az, ami már eltérítő (incidens) telefonhasználatnak.

A legapróbb, de talán legfontosabb szokás a „mondd ki, majd tedd le” technika: „Most két munkaüzenetre válaszolok. Utána lerakom, és figyelek rád.”

Ez az egyszerű mondat határidőt szab és visszacsatolást ígér, ami drasztikusan csökkenti a másik fél bizonytalanságát és mellőzöttség-érzését.

Via Psychologytoday


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KAPCSOLAT
A Rovatból
Ez a 6 durva dolog történik az agyaddal, amikor egy szörnyű szakításon mész keresztül
Hogy megszakad a szíved, az a legkevesebb. Nem véletlen, hogy teljesen padlóra kerülsz egy válás vagy szakítás után, ha az agyad ilyen dolgokon hajszol keresztül.


Az új szerelmet, vagy éppen a szakítást követő intenzív érzelmek rendkívüli hatással vannak gondolatainkra, hangulatunkra és viselkedésünkre. Az agyi kémia, a hormonok aktiválódásának és lecsendesedésének folyamata nagyjából mindenkinél egyformán működik. Csakhogy amíg az új szerelem óriási boldogságlöketet ad, amely hatására képesek lennénk akár hegyeket is megmozgatni, a szerelem vége olyan gödörbe lökhet, melyből nagyon nehéz kikapaszkodni.

Kicsit könnyebb, ha legalább azt tudjuk, hogy mindezért nem a másik nagyszerűsége és felejthetetlen lénye felelős kizárólag, hanem a mi saját agyunk, amely ezt akarja elhitetni velünk. Természetesen a saját kényelme érdekében.

Agyunk ugyanolyan intenzíven reagál a szerelmi kapcsolat elvesztésére, mint a társadalmi elutasítottságra, kirekesztettségre, kiközösítésre.

Az idegrendszert és a szerelmet tanulmányozó kutatók rájöttek, hogy egyformán reagálunk, bármilyen, számunkra fontos kapcsolatot veszítünk is el. Arra jutottak, hogy hat különböző agyi rendszerre van hatással egy durva szakítás.

Ez a hat agyi rendszer: a kötődési-, a jutalmazási-, a fájdalom-, a stressz-, az érzelemszabályozó és a kognitív hálózatok.

Nézzük, hogy mire képesek, ha felpiszkálják őket.

Konkrétan ez történik az agyaddal egy szörnyű szakítás után:

1. A kötődési rendszered túlpörög

A kötődési rendszer a kapcsolatokról szól, és elsősorban az oxitocin és a vazopresszin működteti. Közvetlenül a szakítást követően ez a rendszer túlpörög, így próbál visszanyomni téged a párod karjaiba, még akkor is, ha a szóban forgó személy nem volt sem kedves, sem szerető partner.

Úgy érezheted, hogy végtelenül és teljesen egyedül maradtál, és mintha egy részed hiányozna, örökre kiszakadt volna belőled. Ezt a kémiai folyamtok hitetik el veled.

De ez átverés. Most is össze vagy kapcsolódva egy baráti és családi, meleg, támogató rendszerrel. Ha vannak testvéreid, családod, élnek a szüleid, körülvesznek a barátok, akkor nem vagy egyedül. Tölts velük időt újra, és a beszélgetéseiteknek nem kell az épp véget érő kapcsolatodról szólnia (ha nem feltétlenül akarod), hanem egyszerűen csak legyetek együtt. Az ölelés, a kedves szavak, a régi közös dolgok újbóli felfedezése, a megnyugtatás nagyon hasznos gyógyszer ezekben a fájdalmas időkben.

2. A jutalmazási rendszered felborul, olyan, mintha elvették volna a kedvenc drogodat

A jutalmazási rendszered éri el nálad, hogy legyen motivációd, ami miatt reggel egyáltalán képes vagy felkelni az ágyból. Ez köt azokhoz a dolgokhoz, amiket vagy akiket értékelsz és kedvelsz. A dopamin és a jutalmazó megerősítések során a tested által termelt opioidok ennek a rendszernek az elsődleges mozgatórugói, mert örömérzetet okoznak és kötődést alakítanak ki, pont úgy, mint ahogy a függőségek esetében történik.

Merthogy ugyanezek a jutalmazási pályák a felelősek a függőségek kialakulásáért is (drogok, alkohol, pornó, kapcsolatok, bármi iránt), és részei a kötődési rendszer áramköreinek. A jutalmazási rendszered éri el, hogy vágyj a partnered után.

A szerotonin szinted állapota pedig azt befolyásolja, hogy éppen hogyan érzed magad. Például összefüggésbe hozható azzal, hogy valaki kényszeres gondolatokat, negativitást vagy impulzivitást érez.

Ezt a rendszert le tudod állítani! Próbáld figyelmen kívül hagyni azokat a sugallatot, amelyet ez a folyamat idéz elő. A jutalmazási rendszered ugyanis a biztos dolgokhoz igyekszik kötni téged. Keresi a fix pontokat az életedben, és ilyen lehet a volt partnered is.

Néhányan egészen addig mennek, hogy szinte megszállottnak érezik magukat, impulzívan és a jellemüktől teljesen eltérő módon viselkednek: újra és újra felhívják az exet, üzeneteket küldenek, zaklatják, kémkednek utána vagy akár vállalhatatlan facebook posztokat tesznek ki párjukkal kapcsolatban.

Ha azt akarod, hogy ez a rendszer gyorsabban lehűljön, hamarabb kapd vissza a régi énedet, akkor ne add meg neki azt, amire vágyik (azaz az exet).

Azt sem tartanád okos dolognak, hogy hetente néhányszor heroinozz egy kicsit, miközben épp megpróbálsz leszokni, nem? Ugyanez vonatkozik az exekre is.

3. A fájdalomrendszered szomorúsággal, bánattal és kétségbeeséssel áraszt el

A fájdalomrendszer a szomorúság, a bánat és a kétségbeesés érzéséhez kapcsolódik. Igazi megtört szív szindrómát okoz. Szakításkor az opioid szintje csökken a szervezetedben, és ez hozzájárul a szomorúság és a fájdalom intenzív megéléséhez. És egy újabb erőteljes nyomást ad, ami arra késztet, hogy bármi áron próbáld meg rendbehozni a kapcsolatodat.

Mivel a fájdalom érzékelése ugyanazon az agyi területen történik, akár fizikai, akár lelki fájdalmat élsz át, azt szokták tanácsolni, hogy ilyenkor a kínok enyhítésére vegyél be egyszerű fájdalomcsillapítót, mint amikor görcsöl a hasad vagy fáj a fejed.

Hallgathatsz olyan zenét is, amely kifejezi az érzéseidet, vagy amelyek erőt adnak, feldobnak vagy ellazítanak. A pszichológiában rendszeresen használnak a terápiák során zenét, mert az agy különböző régióira képes hatni. Például hatással lehet az agykéreg alatti területekre, ahol az érzelmek lapulnak.

Igen, ilyenkor e legtöbb ember enni sem tud, meg kimozdulni sem a házból, mégis azt tanácsolják, hogy legalább, amíg a fájdalomcsillapító hat, egyél rendesen és sétálj nagyokat. Ha semmi nem segít, szükséged lehet tanácsadásra is.

4. A stresszrendszered olyan hormonokat szabadít fel, amelyektől hiperérzékeny leszel

Eláruljuk a két rohadék nevét: a kortikotropin és a noradrenalin. Ez a két hormon a szakítást követően azonnal reagál, hiperéber és felpörgött leszel tőlük. Sajnos nem csak néhány órára. Szorongás, szívdobogás, étvágyváltozás és alvászavarok jelentkezhetnek a hatásukra.

Milyen megoldást ajánlanak minderre? Kevés újdonságot tudnak mondani a szakemberek. Séta a természetben és a relaxációs technikák kipróbálása valamilyen szinten megnyugtató lehet.

A lényeg, hogy a szerotonin szinted normalizálódjon. A szerotonin ugyanis képes hatni a stresszrendszer egyes részeire, megnyugtatja, kikapcsolhatja azt.

A hiperérzékenységet ki is tudod használni. A javuló szaglás és a hallás hatására másként érzékeled a környezetedet. Használd ki ezt az új képességet, úgysem tart sokáig. Az illatok és a hangok megváltoztathatják a hangulatodat és csökkenthetik a stressz érzését.

5. Az érzelemszabályozó rendszered megpróbálja tompítani az érzelmeidet

Amikor az agyad erősen stresszes állapotba kerül, például közvetlenül egy szakítás után, a prefrontális kéreg területei kevésbé aktívak. Csakhogy az érzelmek szabályozásához mindannyiunknak szüksége van arra, hogy a prefrontális kéreg megfelelően működjön. Így lehet csak az érzelmeket kezelni, és a viselkedést kontrollálni.

Egy szakítás után, amikor ez a rendszer még pont rosszul működik, könnyen gondjaid adódhatnak a nehéz helyzetekben, legyen az munka vagy épp rendőri ellenőrzés gyorshajtáskor, mert nem tudod kibeszélni magad. Ahogy egy ideig arra is képtelen leszel, kiegyensúlyozottnak érezd magad.

6. A kognitív hálózatod lesz a megmentőd, mert segít, hogy végül valami másra koncentrálj

Stresszes időszakokban az agyadban sokféle egyensúly bomlik fel, a legrosszabb, hogy a kognitív (gondolkodó) és szabályozó rendszerektől az agyad az érzelmi rendszerek felé tereli az erőforrásait.

A lényeg az, hogy ennek hatására problémák adódhatnak a koncentrációval, a szervezéssel és a memóriával is. Ez bizony nincs jó hatással a munkahelyi teljesítményre, más kapcsolatokra és úgy egyáltalán az életre.

Szerencsére egy idő után visszaáll a rend, és lassan képessé válsz másra is koncentrálni az exeden és annak tettein, vagy az új életén kívül.

Ezeken az agyi folyamatokon keresztül megértheted, hogy mi megy végbe az agyban egy szakítás, válás, megcsalás után. Nagyon durva viharok dúlnak odabent! Közvetlenül a szakítás után normálisak az agy erős reakciói a veszteségre. Kezdetben ezek a viharok arra sarkallnak, hogy megpróbáld visszahódítani a volt partneredet, de aztán idővel (és az erőfeszítéseidnek köszönhetően) a neurokémiai folyamtok megnyugszanak, és a tünetek elhalványulnak.

Hogy kinek mennyi időre van ehhez szüksége, az változó. De amennyiben valakinél a tünetek tartósan fennállnak, ha nehezen birkózik meg a szakítást követő érzelmek intenzitásával, akkor szükség lehet szakember segítségére.

Mondjuk talán épp ők azok, akik semmiképpen nem szeretnék igénybe venni azt.

Fontos:

Ha azok közé tartozol, akik traumatizáló kapcsolatban éltek (pl. bántalmazó-, pszichopata- vagy nárcisztikus személlyel kerültél össze), a szakítást követő időszak nem lesz ugyanaz, mint egy normális partnertől történő elválás esetén.

Ha te is ilyen kapcsolatban élsz vagy éltél, kérj segítséget a NANE segélyvonalán (Nők és gyerekek elleni erőszak áldozatainak és segítőiknek: +36 80 505 101).


Link másolása
KÖVESS MINKET: