HÍREK
A Rovatból

Átadná az államnak a Biodóm tulajdonjogát a főváros

Gy. Németh Erzsébet szerint 2013 óta az állam 44 milliárd forintot költött a Biodóm felépítésére, a beruházás befejezéséhez azonban még 15-20 milliárd forintra lenne szükség. A fővárosnak viszont „az Orbán-kormány megszorításai miatt nincs erre elegendő forrása” .


A Biodóm-beruházás befejezéséért cserébe átadná az államnak az épület és a telek tulajdonjogát a fővárosi önkormányzat.

Március óta nem reagál a kormány a fővárosnak arra az ajánlatára, hogy állami pénzből fejeződjön be a Biodóm építése, cserébe a fővárosi önkormányzat vállalná az épület betelepítését állatokkal és növényekkel, valamint az üzemeltetést is

- idézte fel a helyszínen tartott szerdai sajtótájékoztatón Budapest humán területekért felelős főpolgármester-helyettese.

Gy. Németh Erzsébet emlékeztetett: 2013 óta az állam 44 milliárd forintot költött a Biodóm felépítésére, a beruházás befejezéséhez azonban még 15-20 milliárd forintra lenne szükség. A fővárosnak az Orbán-kormány megszorításai miatt nincs erre elegendő forrása - közölte.

Ezért most azt az ajánlatot teszik a kormánynak, hogy telekleválasztással kapjon önálló helyrajzi számot az ingatlan, amelyen a kormányzat fejezné be az eddig is állami forrásból és kezdeményezésre zajló beruházást - közölte. A Biodóm betelepítését és üzemeltetését továbbra is a főváros vállalná - tette hozzá.

A javaslat elfogadása esetén az önálló ingatlanná alakítás és a tulajdonátadásra vonatkozó megállapodás előkészítése nagyjából tíz hónapot vesz igénybe, a főpolgármester-helyettes ezért kezdeményezte a kormánynál az év végén lejáró támogatási szerződés határidejének meghosszabbítását is.

Szabó Roland, a Fővárosi Állat- és Növénykert operatív igazgatója hozzátette: a Biodóm kivitelezési munkái 2020 októberére befejeződtek - azóta csak üzemi próbák zajlanak az épületben -, és elkészültek a létesítmény pontos beépítési tervei.

Gy. Németh Erzsébet kérdésre válaszolva azt mondta: a főváros által rendelt jelentés 2020 augusztusában 16,4 milliárd forintos ráfordítást tartott szükségesnek a Biodóm befejezéséhez, azóta azonban emelkedtek az építőipari árak. Korábban felmerült, hogy a Pannon Park mellé tervezett parkolóház helyén szálloda épülhetne, csökkentve a beruházás költségeit, de úgy tudja - folytatta a főpolgármester-helyettes -, hogy a kormányzati tervekben továbbra is a parkolóház szerepel.

Ugyancsak kérdésre reagálva felidézte, hogy a Biodóm-beruházás miatt a főváros által tett feljelentést a rendőrség rövid nyomozás után, bűncselekmény hiányában elutasította. Egy 2022-es kormányváltás után azonban "a politikai nyomás alól felszabaduló" rendőrség és ügyészség remélhetőleg nem hagy majd büntetlenül ilyen ügyeket - hangsúlyozta.

Szabó Roland közölte: a beruházás újraindulásától még mintegy három év kell a Biodóm megnyitásáig, hiszen a beszerzendő állatok tenyésztési tervei mindenhol évekre előre elkészülnek, egy elefánt vemhességi ideje például 22 hónap.

Hanga Zoltán, az állatkert sajtófőnöke a Biodóm sajtóbejárásán elmondta: a beruházás második ütemében több tízezer négyzetméternyi felületdíszletezésre, több ezer köbméter termőföld és 13 ezer növény betelepítésére, a bemutatóhelyek állatokkal való benépesítésére, a medencék üzempróbájára, a környezet rendezésére lesz szükség.

A létesítményt nagyvonalú kiállítástechnika jellemzi majd. Az átköltöző elefántok férőhelye például két és félszer akkora lesz, mint a mostani, és a jelenlegi egyetlen medence helyett négy fürdőhelyük is lesz. Átköltöznek a varánuszok és az oroszlánfókák, és érkeznek például törpecsimpánzok is. Összesen mintegy 150 állatfajt mutat majd be a Biodóm - ismertette.

A belső bemutatóterek mindegyikét a Biodóm átlátszó tetőszerkezete alatt alakítják ki, fedett parkként, sétányokkal, állatkifutókkal és háromezer négyzetméternyi szubtrópusi növényterülettel. Mindez egy fényáteresztő héjazat alatt lesz, így a bemutatóhely szinte függetleníthető lesz a külső időjárástól.

A szabálytalan alakú, maximálisan 225 méter hosszú és 117 méter széles Biodóm belsejében egy összetett tájat, többféle élőhelyet alkotó, változatos domborzat készül. A látnivalókon végigvezető sétány teljes hossza két kilométer lesz, amely a földszint felett még három szinten fog kanyarogni.

A közönség többek között lótuszvirággal teli tóban, vízesésben és mangrovemocsárban, dzsungelben és pálmaligetben, valamint két zegzugos barlangrendszerben is gyönyörködhet majd, az élőhelyek mindegyike számos állattal és növénnyel lesz benépesítve - sorolta.

Közép-Európa legnagyobb tengeri akváriumának leghatalmasabb medencéje 2,5 millió literes lesz, több ezer hallal, cápákkal és rájákkal.

A medencén átvezető akrilalagút kialakításának köszönhetően a közönséget körülveszi majd a tenger élővilága kétoldalt, a fejük felett és a talpuk alatt is. A hatalmas cápamedence lakóit egy óriási betekintőablakon át is meg lehet majd nézni. Külön medencéjük lesz a tengeri teheneknek, amelyeket eddig még soha nem mutattak be Magyarországon - számolt be a tervekről Hanga Zoltán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos: Befedték az egyik medencét Hatvanpusztán, így a luxi birtokon diszkrétebben pancsolhat a hazudozásban és lopásban megfáradt miniszterelnök
A független országgyűlési képviselő közösségi oldalán arról tájékoztatta követőit, hogy újabb beruházás készült el a hatvanpusztai birtokon.


Április elején írtunk arról, hogy a Gulyáságyú Média ellátogatott Hatvanpusztára, ahol megnézték, hogy áll most az Orbán-rezidencia, és készítettek egy hat perces videót is. A lap Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt kísérte el, a helyszínen több érdekességet és néhány újdonságot is felfedeztek. A lap szerint a birtokon nagy volt a nyüzsgés, emellett felfedeztek egy új építkezést is. A beszámolóból az is kiderült, hogy új pálmaház épül a birtokon. Korábban is volt egy ilyen funkciójú épület a kúria területén, de most egy még impozánsabb és nagyobb épült fel a területen.

Hadházy Ákos most friss hírekről számolt be.

„Befedték az egyik medencét Hatvanpusztán, így a luxi birtokon diszkrétebben pancsolhat ezentúl a hazudozásban és lopásban megfáradt miniszterelnök.

Mert - ahogy legutóbb nyilatkozta - mindenki úgy éljen, ahogy akar és ahogy tud. Épül-szépül az ország, nincs itt semmi válság” – írta Hadházy Ákos a Facebook-oldalán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter az ukrajnai kémbotrányról: Két eset lehetséges, az egyikbe jobb bele sem gondolni
A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktornak haladéktalanul meg kell szólalnia az üggyel kapcsolatban.


Orbán Viktornak haladéktalanul meg kell szólalnia az Ukrajnából érkező, a magyar nemzetbiztonságot súlyosan érintő, hírek kapcsán” – írta Magyar Péter a Facebook-oldalán annak kapcsán, hogy az ukrán biztonsági szolgálat állításaszerint magyar katonai hírszerzéshez tartozó ügynökhálózatot lepleztek le Ukrajnában.

A Tisza Párt elnöke a bejegyzésében azt írta: „a kormánynak nyilván minden információ a rendelkezésére áll”, és hozzátette, „két eset lehetséges”.

„Az első, hogy Orbán Viktor hitelt érdemlően cáfolja az ukránok állításait. A másodikba jobb bele sem gondolni”

– zárult a bejegyzés.

Ahogy már beszámoltunk róla, az ukrán biztonsági szolgálat, az SZBU pénteken közölte, hogy elfogott két magyar hírszerzőt, akik kémtevékenységet folytattak Ukrajnában. A gyanú szerint a két személy a magyar katonai hírszerzés hivatásos tisztje volt, az SZBU azonosította őket.

Szijjártó Péter külügyminiszter úgy reagált, hogy ha kapnak bármilyen részletet vagy hivatalos információt, akkor tudnak az üggyel foglalkozni, szerinte „mindaddig egy óvatossággal kezelendő propagandának kell minősíteni” ezt a hírt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Megszólalt Szijjártó Péter az ukrán kémvádról: Ezt egy óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni
„Majd hogyha kapunk bármilyen részletet vagy hivatalos információt, akkor tudunk ezzel foglalkozni” - mondta a külügyminiszter.


Ezt egy óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni. Majd ha kapunk bármilyen hivatalos információt, akkor tudunk ezzel foglalkozni - mondta Szijjártó Péter az ATV-nek az ukrán biztonsági szolgálat állításra reagálva, miszerint magyar kémeket lepleztek le Ukrajnában.

„Az elmúlt három évben sajnos bebizonyosodott az, hogy az Ukrajnában zajló háború, részben propaganda háborúból is áll. Tehát a fizikai háború mellett a légtérben, a frontvonalakon zajló fizikai összecsapások mellett zajlik egy propagandaháború” - fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.

Arra a kérdésre, hogy kapott-e már diplomáciai csatornákon információt az ügyről, és, hogy mi lesz ennek a következménye azt válaszolta:

„Világos, hogy Ukrajnában gyakran alkalmaznak magyarellenes propagandát. Olyan magyarellenes propagandát, amelyről sok esetben kiderült, hogy semmifajta alapja nincsen”.

Szijjártó Péter ezért azt kéri mindenkitől, hogy „minden ilyen ukrán propagandában megjelenő hírrel szemben tanúsítson óvatosságot”.

„Majd hogyha kapunk bármilyen részletet vagy hivatalos információt, majd akkor tudunk ezzel foglalkozni, mindaddig ezt egy óvatossággal kezelendő propagandának kell minősíteni”

– jelentette ki.

Mint azt mi is megírtuk: az ukrán biztonsági szolgálat, az SZBU pénteken közölte, hogy elfogott két magyar hírszerzőt, akik kémtevékenységet folytattak Ukrajnában. A gyanú szerint a két személy a magyar katonai hírszerzés hivatásos tisztje volt, és az SZBU azonosította is őket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lilu lesz a Budapest Pride megnyitójának műsorvezetője
A televíziós műsorvezető az elmúlt években rendszeresen kiállt az emberi jogok mellett, most pedig a rendezvény házigazdájaként vállal szerepet.
F. O. - szmo.hu
2025. május 09.



Februárban Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón a Pride felvonulásról beszélt. Azt mondta, szerinte a józan ész is azt mutatja, hogy a rendezvény káros a gyerekek testi-lelki fejlődésére. Hozzátette, hogy családos ember nem szokott a Pride közelébe menni, hanem elkerüli azt a részét a városnak.

A miniszter szavaira akkor Kovalcsik Ildikó, azaz Lilu is reagált az Instagram-oldalán. A műsorvezető azt írta:

„De, szokott. És nagyon jól érezte magát. »Ilcsi, 2 gyermek édesanyja«”.

Néhány héttel később Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírta azt a jogszabályt, amely lehetővé teszi a Pride betiltását. A jogszabály hatályba is lépett, azóta pedig több tüntetést is tartottak Budapesten a gyülekezési törvény ellen.

A Budapest Pride nemrég az Instagramon jelentette be, hogy idén Lilu lesz a közösségi fesztivál megnyitójának műsorvezetője.

A bejegyzésben azt írták:

„Idén ő lesz a Budapest Pride Közösségi Fesztivál megnyitójának műsorvezetője. ?? Ennek különösen örülünk, többek között azért is, mert Lilu az elmúlt években rendszeresen és bátran fejtette ki véleményét az emberi jogok védelme érdekében. ?️‍? Nyíltan áll ki a közösség mellett – most pedig június 6-án a megnyitó színpadán is velünk lesz”.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: