HÍREK
A Rovatból

Állatmenhelyről jelentkezett be Magyar Péter, segítséget ígért az állatvédőknek

A jelenleg 85 kutyát gondozó telephelyet 32 település tartja fenn, az éves keretük szűkös, a munkatársakon kívül néhány civil és önkéntes segít nekik.


Salgótarjánba, a Lassie állatmenhelyre látogatott el országjáró körútja közben a TISZA Párt alelnöke. Megnézte az éppen a telepen gondozott állatokat és beszélt a telep vezetőjével és fenntartójával is.

Ha lenne állami támogatás, a munkatársak bérét és a kutyák elhelyezését javítanák belőle először

- mondta a menhely vezetője. Most éves szinten 12 milliós keretből gazdálkodnak, ebben a bérek, az állatorvos, a kutyák ellátása van benne. De kapnak segítséget konyháktól, vágóhídtól, civilektől és önkéntesektől is, így tudnak üzemelni jelenleg.

Az összevont gyepmesteri telepet 32 település tartja fenn, mert külön nem tudnák megoldani és biztosítani a feltételeket. Most 85 kutya van a telepen, de előfordul, hogy 100 fölött is vannak állatok, öten dolgoznak az állatok körül.

Magyar Péter kérdésére elmondták, hogy ha a dupláját kapnák a mostani pénznek, akkor jobb lehetőségeik lennének. A politikus azt ígérte, hogy ha lehetőségük lenne majd rá, akkor a szakmai szervezetekkel és civilekkel összefogva adnának szakmai segítséget és forrásokat az állatmenhelyeknek.

A politikus elmondta, hogy sokan keresték már őket, akik szeretnék segíteni az állatokat, az állatvédelmet, a menhelyeket. Az államnak is szerepet kell vállalni ezen a területen is. Azt ígérte, hogy a választások után ezzel is foglalkozni fognak, szakmai csoporto alakulnak majd, de az oktatásra, szemléletformálsára is hangsúlyt szeretnének majd fektetni.

VIDEÓ: Magyar Péter a menhelyen


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Trump a Fehér Házban fogadta Zelenszkijt, aki jóval formálisabb öltözékben jelent meg, mint szokott
Egy európai tisztviselő a CNN-nek elmondta, hogy Zelenszkij ruhaválasztása már a hétfői találkozó előtt téma volt az amerikai és ukrán fél között.
MTI/EPA/Will Oliver - szmo.hu
2025. augusztus 18.



Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a kétoldalú megbeszélésük előtt.

Zelenszkij szokatlan öltözetben érkezett

Az ukrán államfő ezúttal nem a megszokott katonai ruháját viselte, hanem jóval formálisabb öltözékben jelent meg, ám a teljes öltönyt és nyakkendőt most sem vette fel.

Egy európai tisztviselő a CNN-nek elmondta, hogy Zelenszkij ruhaválasztása már a hétfői találkozó előtt téma volt az amerikai és ukrán fél között. A Trump-adminisztráció kifejezetten javasolta, hogy az elnök ne katonai öltözékben érkezzen.

Már korábban is vita kísérte a viseletét

Nem először került középpontba Zelenszkij ruházata. Februárban, a Trump-pal folytatott, balul sikerült találkozón az amerikai elnök gúnyosan megjegyezte: „Ma kiöltözött.”

Akkor egy Trump-párti újságíró is megkérdezte tőle: „Miért nem visel öltönyt?” Zelenszkij ugyanazt felelte, amit az orosz invázió 2022-es kezdete óta mindig: katonai ruhában marad, amíg béke nem lesz Ukrajnában.

Fekete ingben és zakóban lépett a Fehér Házba

Most hétfőn az ukrán elnök fekete inget és fekete zakót öltött, ezzel a katonai viselet és a teljes öltöny közötti középutat választotta.

Ugyanezt a szettet viselte áprilisban Ferenc pápa vatikáni temetésén, valamint júniusban a hollandiai NATO-csúcson is.

„Sok jó megbeszélést és tárgyalást folytattunk, és úgy gondolom, hogy haladás történik, nagyon jelentős haladás sok szempontból” – mondta Trump az Ovális Irodában, amikor Zelenszkij mellett ült.

„Mint tudják, nemrégiben jó megbeszélésünk volt Oroszország elnökével. És azt hiszem, van rá esély, hogy valami kisüljön belőle.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Magyar Péter közzétette az orosz nagykövet válaszlevelét: Ezek szerint háborút folytatni egy másik ország ellen, nem jelent beavatkozást…
A Tisza elnöke tegnap hivatalosan tiltakozott az orosz hírszerzés kijelentései és azok állami csatornákon történő terjesztése ellen. Az oroszok azt válaszolták, hogy nem avatkoznak bele más országok belügyeibe.


https://www.facebook.com/peter.magyar.102/posts/pfbid02rW6P9dFsWQXqaffYNVctQs29mm4yBfiNTSMwCMynWaEko18KAnJv9tZ2UnngwLrkl

Magyar Péter még vasárnap délután a Facebookon tette közzé azt a levelet, amelyet az orosz nagykövetnek címzett. Ebben arra hívta fel a figyelmet, hogy az augusztus 13-án kiadott közlemény név szerint említette őt és pártját, amit elfogadhatatlannak nevezett. Úgy fogalmazott, hogy egy külföldi állam hivatalos hírszerző szervének kijelentései egyetlen célt szolgálhatnak: „a magyar választók befolyásolását, a közéleti vitáink torzítását és a demokráciánkba vetett bizalom aláásását”.

A Tisza elnöke hivatalosan tiltakozott az orosz hírszerzés kijelentései és azok állami csatornákon történő terjesztése ellen. Haladéktalan és nyilvános magyarázatot kért a nagykövetségtől a közlemény jóváhagyásával, céljával és szándékolt hatásával kapcsolatban. Emellett biztosítékot követelt arra, hogy Oroszország a jövőben tartózkodik minden olyan cselekménytől, amely Magyarország belpolitikai folyamataiba való beavatkozásnak minősülhet. Ide sorolta a dezinformációs kampányokat, a kiberműveleteket, valamint a politikai szereplők és állampolgárok megfélemlítését is.

Mos közzétette a nagykövetség álaszlevelét is a Facebookon:

Íme Oroszország hazánkba akkreditált nagykövetének válaszlevele a tiltakozásomra. Különösebben nem érdemes kommentálni. Egy mondatot azért kiemelek a levél végéről:

“országunk (értsd Oroszország) nem avatkozik bele más országok belügyeibe”

Ezek szerint három és fél éve háborút folytatni egy másik ország ellen, nem jelent beavatkozást…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
E-mailben várja a jelzéseket a műtét előtt álló betegektől Takács Péter, de nem árulták el, hova kell küldeni pontosan
Az intézmény nevét és a TAJ-számot kell elküldeni, de hogy milyen címre, azt nem árulta el az államtitkárság. Az RTL Híradó kérdésére azt írták, elsősorban az adott kórház főigazgatójának kell írni.


E-mailben várja a jelzéseket a műtét előtt álló betegektől Takács Péter egészségügyi államtitkár, ha túl sokáig kellene várakozniuk a beavatkozásra. Erről a hivatalos Facebook-oldalán írt kommentben. Az intézmény nevét és a TAJ-számot kell elküldeni, de hogy milyen címre, azt nem árulta el az államtitkárság. Az RTL Híradó kérdésére azt írták, elsősorban az adott kórház főigazgatójának kell írni. A megkereséseket az egészségügyi államtitkárság munkatársai kezelik és minden esetben válaszolnak - hallható az RTL híradójában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Most már a moszkvai barátaidnak küldheted a panaszaidat és a fenyegetéseidet” - visszaszólt Szijjártónak az ukrán külügyminiszter
Szijjártó Péter korábban odavetette kollégájának, hogy Magyarország villamosenergiája létfontosságú Ukrajna működtetésében. Andrij Szibiha nem maradt adós a vitriolos válasszal.


Újabb kemény szóváltás robbant ki Budapest és Kijev között. Szijjártó Péter külügyminiszter azt írta angolul az X-en, hogy Ukrajna ismét megtámadta a Magyarországra vezető olajvezetéket, amivel el is vágták az ellátást.

A magyar tárcavezető szerint ez „felháborító és elfogadhatatlan” támadás hazánk energiabiztonsága ellen.

Azt is közölte: Oroszország energiaügyi miniszterhelyettese, Pavel Sorokin tájékoztatta: a szakembereik dolgoznak a transzformátorállomás helyreállításán, de egyelőre nem tudják, mikor indulhat újra az olajszállítás Magyarország felé.

Szijjártó a posztban azt állította, hogy Brüsszel és Kijev már 3 és fél éve próbálja belerángatni Magyarországot a háborúba, illetve szerinte az ismétlődő ukrán támadások is ezt a célt szolgálják. Hozzátette: „ez nem a mi háborúnk, nincs közünk hozzá, és amíg mi vagyunk hatalmon, Magyarország ki fog maradni belőle.”

Végül azt üzente az ukrán vezetőknek, hogy Magyarország villamosenergiája létfontosságú szerepet játszik Ukrajna működtetésében.

A magyar politikus bejegyzésére Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter reagált. Azt írta, „Péter, nem Ukrajna, hanem Oroszország kezdte ezt a háborút, és Oroszország az, amelyik nem hajlandó befejezni.” Szibiha emlékeztette a kormányt, hogy évek óta figyelmeztetik őket Moszkva megbízhatatlanságára, de Magyarország ennek ellenére ragaszkodott az orosz függőséghez – még a totális háború kitörése után is.

Az ukrán külügyminiszter azzal zárta a posztját, hogy „most már a moszkvai barátaidnak küldheted a panaszaidat – és a fenyegetéseidet”.

Szijjártó a Facebookon folytatta a történetet, de magyarul, így ezt a posztot már nyilván nem Szibihának, hanem a magyar szavazóknak szánta. „Az ukránok külügyminisztere nekem ugrott az X-en, miután bejelentettem, hogy ukrán támadás érte a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket. Azt írta, reklamáljak az oroszoknál. A kolléga figyelmét valahogy elkerülték a tények” - közölte, majd pontokba szedte, mire gondol.

„Első tény: Oroszország évtizedek óta szállítja a kőolajat Magyarországra a Barátság-vezetéken. Ez Magyarország érdeke.

Második tény: Ukrajna ezt a vezetéket támadja, s az ukrán támadások miatt rendszeresen leáll a kőolaj szállítása. Ez ellentétes Magyarország érdekével.”

A tárcavezető hozzátette: ő Magyarország külügyminisztere, ezért számára Magyarország érdeke az első, majd megismételte, hogy „továbbra sem feledni: Ukrajna áramellátásának nagy része Magyarországról érkezik”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: