SZTÁRVILÁG

„Aki szakított, az én voltam, de persze, dobáljunk szart!” – Tóth Andi elismerte, hogy szakítottak Marics Petivel

Tavaly jöttek össze, de már véget is ért a kapcsolatuk.

Link másolása

Az énekesnő megerősítette a korábban elterjedt pletykákat, miszerint ő és a Valmar énekese szakítottak.

Tóth Andi az Instagram-oldalán számolt be a szomorú eseményről: egy 24 órán át elérhető Instagram-történetében reagált a hírre.

„Varázslatos szép péntek reggelt kívánok mindenkinek! Igen, szakítottunk. Annyit kértem Marics Petitől, hogy az utolsó három adást kérem kulturáltan és békességben végigcsinálni. Nem rólunk van szó, hanem a műsorról, ugyebár. Ez nem történt meg, sőt, meg is nehezítette nekem ezt az utolsó adást, de mindegy is. Igyekeztem nem kimutatni, megtörtént, levette mindenki, ezzel semmi baj. Ezáltal szeretném megköszönni ennak a drága Marics Peti-közeli barátnak, aki nyilatkozott erről, undormány módon”

- mondta az énekesnő.

„Nyilván, hogyha az én barátaimat kérdezik, akkor egész másról szólna ez a cikk, de ezzel nincs is baj. Annyit szeretnék azért elmondani, hogy aki szakított, az én voltam, de persze, dobáljunk szart! Dobáljunk rám szart, mert hát miért is ne! Én nem szeretnék szart dobálni, én is tudnék. De hát ez vagyok én. Tűrök. Kussban.”

- tette hozzá Tóth Andi.

Marics Peti és az énekesnő tavaly jötte össze, 2023 elején össze is költöztek, de úgy tűnik, eddig tartott a kapcsolatuk.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Fésűs Nelly lánya egy ismert rapperrel jöhetett össze
Horváth Csenge nemrég még menyasszonyi ruhákat nézegetett, azonban a távolság véget vetett előző kapcsolatának.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Februárban még menyasszonyi ruhákat nézegetett és az esküvőt tervezte Patrik nevű párjával Fésűs Nelly lánya, azóta azonban állítólag szakítottak, tudta meg a Blikk.

Horváth Csenge a hírek szerint nem maradt sokáig egyedül: a népszerű magyar rapperrel, KKevinnel jöhetett össze, ugyanis hirtelen bekövették egymást a közösségi oldalaikon, és többen látták őket együtt Budapesten.

„Biztos forrásból tudom, hogy KKevinnel randizgat. Látták több helyen őket együtt. Nyílt titok. Napokkal ezelőtti posztban is írták, hogy már rég beszélgettek, miközben még együtt voltak” – írja a Bors egy redditező hozzászólása alapján, aki úgy tudja, hogy a távolság vetett véget a 21 éves Csenge és Patrik kapcsolatának.

„A korábbi barátjával sok ideje voltak együtt, ráadásul Patrik külföldre ment táncolni, így ráment a kapcsolatuk. Csenge szakított vele egyébként.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Kárpáti Rebeka szakított milliárdos szerelmével
A korábbi szépségkirálynő már az eljegyzési gyűrűt sem viseli. A milliárdos folyamatosan virágcsokrokat és ajándékokat küld Kárpáti Rebekának.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Válságba került Kárpáti Rebeka és a nála 17 évvel idősebb szerelme, Lénárd András kapcsolata, tudta meg a Blikk. A pár az év elején még az esküvőt tervezgette, ám a modell egy ideje már az eljegyzési gyűrűt sem hordja.

A volt szépségkirálynő és a Tiltott Csíki Sör tulajdonosa két év után idén januárban döntött úgy, hogy magasabb szintre emelik a kapcsolatukat. Ám Kárpáti Rebeka a TV2-n hamarosan induló Zsákbamacska sajtótájékoztatóján már nem viselte az eljegyzési gyűrűt. A férfi azóta folyamatosan rózsacsokrokkal és gáláns ajándékokkal bombázza a modellt.

„Eddig nagyon boldog és kiegyensúlyozott volt a kapcsolatuk, az eljegyzés után is a fellegekben jártak, és már tervezgették az esküvőt. Az utóbbi pár hétben azonban valami probléma adódott kettőjük között, ami talán a kapcsolatuk végét is jelentheti.

Nem tudom a pontos okát, de komoly dologról lehet szó, ha Rebeka a gyűrűt is levette. Ettől függetlenül szerintem itt még nincs minden véglegesen eldöntve, máskor is volt már döccenő a kapcsolatukban, amit helyre tudtak hozni”

– árulta el a Blikknek egy informátor.

Egy másik forrás szerint a milliárdos mindent megtesz a békülésért. A lap megkereste Kárpáti Rebekát és Lénárd Andrást is, de egyelőre nem kaptak választ a kérdéseikre.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
44 évesen szerzett jogosítványt Makranczi Zalán, de hogy vezethetett akkor a Renitensben?
Tavaly decemberben szerezte meg, hogy kisfiát óvodába vihesse. Sosem izgatta, hogy volán mögé ülhessen.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

A Blikk interjúzott Makranczi Zalánnal, aki elmesélte, miért is szerzett tavaly jogosítványt, noha sohasem érezte ennek szükségességét. Eddig.

Fontos volt számunkra, hogy Benji Waldorf-óvodába járhasson, s erre Szentendrén volt lehetőség, ami nagyjából egy órai utazásra van tőlünk tömegközlekedéssel. Mivel – érthető módon – nem akartam kitenni a gyereket ennek a hercehurcának, úgy döntöttem, megszerzem a jogosítványt, és autóval tíz percre redukálom az egyórás utat” – kezdte mondandóját. Azt is elárulta, hogy

rendesen voltak félelmei, biztosra is akart menni, így nyolcvan vezetéstechnika órát vett, mielőtt vizsgázni ment.

Bevallotta, hogy mélyen átérezte a felelősséget, hiszen „pontosan tudtam, hogy a jövőben majd a gyermekem ül mögöttem, ami hatalmas felelősség. Ezért is döntöttem úgy, hogy a kötelező harminc helyett nagyjából nyolcvan órát veszek, hogy ténylegesen biztos legyek a tudásomban. Mindemellett szerettem volna minden terepen és helyzetben kipróbálni magam, amire aztán volt is lehetőség: vezettem éjszaka, autópályán, hóban-sárban, csúszós utakon is.

Már csak az a kérdés maradt, hogy ha eddig nem volt jogosítványa, hogyan pattant autóba Dobler százados a RTL-en futó Renitens nyomozója?

Erre a vártnál is egyszerűbb választ adott a színész: természetesen akkor sem vezetett igazából autót, mindez csak játék volt.

Az autó meg sem mozdult, egy tréleren húzták, miközben ő „vezetett”.

Makranczi szerint, most, hogy van jogosítványa, a következő évadban már a trélerre sem lesz szükség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Gryllus Dorka és Geszti Péter 20 év után a kamerák előtt beszélgettek házasságukról
Geszti vendége volt a kétgyermekes édesanya, színésznő, Gryllus Dorka, aki 2001-től öt évig a felesége volt.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

A Blikk foglalkozott a Geszti Péter Adom a napom című műsorával, ami minden szempontból különleges volt. A szerda esti adásban nem más volt a vendége, mint a kétgyermekes édesanya, színésznő, Gryllus Dorka, aki 2001-től öt évig Geszt felesége volt.

Így érthető, hogy nem első szóra mondott igent a felkérésre a művésznő.

Geszti maga így vezette fel beszélgetőtársát: „Húsz év távlatából is úgy érzem, hogy nekünk akkor találkoznunk kellett, és jó, hogy így történt. Hosszabb távon mindketten más mellett találtunk társra, és így vagyunk most mindketten boldogok, de a személye a mai napig fontos nekem. Igazán szeretem és tisztelem őt, mégis, bár régen persze, másképp volt, ma nagyon keveset tudok arról, hogyan él feleségként, anyaként, színésznőként, hogyan telik egy napja.

Gryllus Dorka az adás elején még láthatóan szorongott, de ezt a műsorvezető sikerrel oldotta fel. Elmondta azt is, hogy amikor 2006-ban elváltak, Dorka egy fontos mondatát bele is építette az egyik slágerébe. „Mondják, kik a szívükön hordják, nem nagy csomag, ami boldogság, csak egy foltos zsák! Belepakol az ember kacatot, tucatot, meg olyat, ami tenger” – idézte fel Geszti a Télen-nyáron nyár című dalát, amit utána értelmezett is:

Magyarul azt mondtad nekem, hogy »figyelj, Peti, ez így alakult.

Volt ahogy volt, de ami jó volt benne, az olyan, mintha bele lehetne rakni egy zsákba, és az mindig a miénk marad«.

Emlékszel erre a mondatodra?” – kérdezte Geszti. Bár Gryllus nem emlékezett, de egyetértett volt férjével.

A volt feleség egykori férjének végül így vallott: „Az ember nem tagadja meg, ami jó volt.

Vannak az életben találkozások és elválások, és ez nem csak a házasságokra igaz. Szakmai kapcsolatokban és barátságokban is van, hogy az ember találkozik valakivel, aztán elmúlik.

Vannak olyan barátságaim, amik szétmentek, de azért, ha találkozunk, van mégiscsak valami közös.

Geszti kérdésére, hogy megszépíti-e az egykori pillanatokat a húsz évnyi eltelt idő, vagy még mindig akadnak tüskék, Gryllus Dorka ezt mondta:

Nehezet kérdeztél, mert nyilván ami szép volt, az szép volt, ami nem volt szép, az nem volt szép. Tehát most nem mondhatom azt, hogy á, tök jól csináltad. Ezen nem tudok változtatni, ne haragudj.

Végül egyetértettek abban, hogy nem hagyták volna ki életükből az együtt töltött öt évet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk