SZTÁRVILÁG

Adam Sandler újra találkozott a pincérnővel, aki nem ismerte fel őt az étteremben

A színész egy jótékonysággal egybekötött akciót szervezett a palacsintázóba, ahová visszatért legutóbbi látogatása után. A fiatal nő pedig repesett az örömtől, hogy viszontláthatja Sandlert.

Link másolása

Visszatért abba az amerikai étterembe Adam Sandler, ahol egy pincérnő nem ismerte fel őt, majd a TikTokon sajnálkozott emiatt, most viszont másodszor is találkozhatott vele.

A sztoriról még április végén számoltunk be. Dayanna Rodas a Long Island-i Manhassetben található IHOP étteremben dolgozik. Ez az étteremlánc a reggelikre, azon belül is a palacsintákra specializálódott.

A világhírű színész pedig pont oda ment be a lányával, ám pechjükre a reggelizőhely tele volt. A pincérnőnek nem esett le, hogy a híresség az, ezért neki is azt mondta, hogy ha fogyasztani szeretne, fél órát várnia kell. Sandlerék pedig nem akartak várni, ezért távoztak is.

Később azonban a lány rájött, hogy a sztárral találkozott, és elég hülyén érezte magát a történtek miatt. Minderről egy rövid videóban számolt be a TikTokon, amihez odaírta, hogy "kérlek gyere vissza", ezzel üzenve Sandlernek, hogy szívesen látná az étteremben.

A videója aztán nagyon hamar elterjedt nemcsak a TikTokon, hanem az egész közösségi médiában. Így nem csoda, hogy Sandlerhez is eljutott, aki aztán a Twitteren magyarázkodott szokásához híven poénkodva:

"Csak hogy tisztázzuk, csak azért hagytam ott az éttermet, mert a kedves hölgy azt mondta, hogy az all-you-can-eat akció nem vonatkozik a tejturmixra."

A színész végül úgy döntött, hogy visszatér a palacsintázóba, de ha már odamegy, összeköti a kellemest a hasznossal. Kitalálta, hogy legyen egy Milkshake Monday nevű akció, amely során déltől estig akciósan lehet tejturmixot venni. Az IHOP pedig támogatta az ötletet, sőt egész Long Islandre kiterjesztette, és minden eladott tejturmix után 1 dollárt adományozott Sandler kedvenc jótékonysági szervezetének, a Comedy Gives Backnek.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Nagy Feró: Magyar Péter ügyesen csinálja a dolgát
A Beatrice frontemberének eleinte nem tetszett, hogy Magyar Péter már másképp gondolkodik, mint a fideszesek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

A Fidesz Millenárison rendezett kampányindítójára érkezőket kérdezte többek között a kormánypárt esélyeiről és Magyar Péterről a Blikk. A vendégek között felbukkant Nagy Feró is.

A Kossuth-díjas rocker azt mondta, hogy nem foglalkozik Magyar Péterrel, és szerinte a politikus hangfelvételei nem ártanak a Fidesznek.

„Eleinte nagyon nem tetszett a dolog, hogy oda szarik, abba a fészekbe, amelyikben jól érezte magát ezek szerint. Most meg már máshogy gondolom. Kicsit liberálisabban azt gondolom, hogy éli az életét.

Ügyesen csinálja a dolgát, ezért nem kell valakit megszólni, mert éli az életét és próbál érvényesülni. Meg kell bocsátani neki. Menjen, csinálja a dolgát, aztán majd meglátjuk, hogy az idő mit hoz”

– mondta a Blikk riporterének a zenész.

Magyar Péter közben péntek délután bejelentette, hogy 95 ezernél is többen szavaztak két nap alatt pártja lehetséges EP-képviselőjelöltjeire. A voksolást a TikTokon népszerű egészségügyi influenszer, Dr. Kulja András nyerte:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Bombanőre lett féltékeny Zacher Gábor felesége egy fesztiválon
A hölgy egy falatka ruhában lépett elé, és megkérdezte, hogy megismeri-e. A feleségének „jött az orrából a füst, lángolt a feje” úgy nézett rá.

Link másolása

Egy bomba nőre lett féltékeny Zacher Gábor felesége az egyik fesztiválon. Mónika haragja azonban gyorsan elillant, amikor kiderült, hogy kicsoda a hölgy, aki leszólította a férjét.

A toxikológus a Blikk Címlapsztori vendége volt, itt osztotta meg a különös történetet. Mint kiderült: Zacher minden évben meghívják a szervezők a Strand fesztiválra egy másfél órás beszélgetésre. Ezt általában olyan napra szokta kérni, amikor valami olyan van a produkciók között, amit amúgy is meghallgatnának a feleségével.

„Na az egyik ilyen alkalommal battyogunk a feleségemmel, és jön velem szembe egy tíz per tízes versenyző kis falatka ruhában, kendőcskével a nyakában és oda perdül elém mosolyogva, majd kérdezi: doktor úr, megismer? Feleségemnek jött az orrából a füst, lángolt a feje és úgy nézett rám.

Én meg állok ott, mint lónak a nemi szerve a lakodalomban és mondtam a hölgynek: nem ismerem. Erre elhúzza a kendőt és kérdezi: most? Mondom: na, most már megismerem” - mondta Zacher.

Mint kiderült, a hölgyet még gyerekként ismerte meg, amikor a budai mentőállomáson dolgozott a rohamkocsin.

„Behoztak egy kisgyereket, valamelyik Pest környéki településről, akinek volt egy ilyen gégefedő-gyulladása, ami a krupp. A gyereknek a BAH- csomópontnál a leállt a légzése és meghalt” - emlékezett vissza Zacher Gábor. Mivel más esélyt nem látott, torokvágást végzett el a kicsin, így dugta be a tubust.

„Lélegeztettük, újraélesztettük és a gyerek visszajött, majd bevittük a kórházba és utána nem is foglalkoztam ezzel a történettel, mert tényleg nagyon rövid volt az oxigénhiányos állapot. Na és ez volt az a kislány”

- mondta a toxikológus. Azt is hozzátette, hogy a tényeket megismerve a felesége féltékenységből fakadó bosszúsága is azonnal elszállt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szekér Gergő élő adásban comingoutolt az RTL reggeliben
A 29 éves énekes félt, hogy ha felvállalja homoszexualitását, munkáktól fog elesni, de azt érezte, nem titkolózhat tovább.
VB / Fotó: RTL - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

„Nem akarom rásózni az emberekre az életemet, de fontos, hogy szabadságban éljünk” – mondta az X-Faktorból és a The Voice-ból is ismert Szekér Gergő az RTL Reggeliben, majd

a kamerák előtt vallotta be, hogy meleg.

Az énekesnek civil szakmája is van, vezető vágóként dolgozik, és korábban már azért is esett el munkától, mert sejtették, hogy meleg.

Szakács szerint viszont „nem lehet félelemben élni”, és hozzátette, nem tetszik neki, hogy sokan politikai állásfoglalásként tekintenek arra, ha valaki a melegségéről beszél.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Soha többet nem akarlak látni!” - Durva balhé robbant ki a TV2 sztárpárja között
A Házasság első látásra Andrisa és Petrája nem először veszett össze csúnyán. Azonban úgy tűnik, hogy a férfinél végleg betelt a pohár.

Link másolása

Ideiglenes párcserék voltak a TV2 esküvős valóságshow-jában, ami után óriási balhé kerekedett Andris és Petra között, írja a Blikk. A Házasság első látásra Petrája Lacival randevúzott, akivel flörtölni kezdett, ám a férfi többször is visszautasította.

Később mindezt elmondta Laci párjának, Hildának is úgy, hogy nem lépett át semmilyen határt. Laci azonban elárulta Hildának, hogy Petra a randijukon levette a jegygyűrűjét azzal, hogy úgysincs rá szüksége.

Miután mindez kiderült a közös párterápián, Petra férje, Andris kiakadt, majd a férfi lakásán folytatódott a vita.

„Csak kérdésként kérdezem, miért nem úgy adod elő a sztorikat, ahogy történik? A maga valójában. Nem engem védve, nem magadat, ahogy valójában történik és elhangzik” – kérte számon Andris Petrát, aki azt válaszolta, hogy mindent úgy mondott el, ahogy megélte. Andris ezen annyira kiakadt, hogy végleg pontot tett a kapcsolatukra, és elzavarta az otthonából Petrát.

Tulajdonképpen nagyon sokat agyaltam, és nem vagyok hajlandó ezt tovább folytatni – mondta Andris, mire Petra közölte, hogy ő is erre jutott.

„Jó, akkor tiéd a színpad! Szeretném, ha kipakolnál a gardróbból, és soha többet nem akarlak látni!”

- adta ki Petra útját Andris.

A durva vita egy részét itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk