SZTÁRVILÁG

A Nagy Ő: Véget ért a szerelem, két hónap után szakított Tóth Dávid és Laura

A 24 éves lány azt mondja, jól indult a kapcsolatuk a sportolóval, de ahogy telt az idő, egyre inkább érezte, hogy valami nincs rendben.

Link másolása

Péntek este véget ért a TV2 A Nagy Ő című műsorának negyedik évada, amit 17 év után indított újra a csatorna. Az idei évadban Tóth Dávid olimpikon kajakozó kereste a párját. A műsorban Dávid huszonhárom nővel ismerkedett meg, az utolsó adásban Laura és Annabella között kellett választania. Az olimpikon végül a 24 éves Laurát választotta.

A műsor után rögtön elindultak a találgatások, hogy Laura és Dávid továbbra is egy párt alkot-e. Az nlc.hu vasárnap arról írt, hogy a pár kapcsolata nem volt hússzú, ugyanis két hónap után szakítottak. A találgatások végére azonban a hétfő reggeli Mokkában tettek pontot, ahol Dávid és Laura együtt árulták el: együtt voltak két hónapig, ám ezt követően valóban szakítottak - szúrta ki a Blikk.

Igaz, a műsorban csak szűkszavúan beszéltek a szakításról, de Laura korábban az nlc.hu-nak részletesen beszámolt arról, mi történt.

"Két hónapig voltunk együtt, augusztus végéig alkottunk egy párt. Jól indult, intenzív volt, hatalmas érzelmekkel, folyamatos együttléttel. Azt hittem, tényleg ő lesz a Nagy Ő, ám ahogy teltek-múltak a hetek, éreztem, hogy vannak dolgok, amikben nagyon különbözünk.

Ha valakibe nagyon szerelmes vagy, minden tökéletes, nem jönnek ki a hibák, ám egy idő után átfordulnak az érzelmek, és ekkor derül ki, hogy a hibák ellenére képesek vagytok-e együtt élni.

Sokat kritizált, és részemről is voltak olyan dolgok, amik már nem annyira tetszettek benne. Egy idő után elbeszéltünk egymás mellett és arra lettem figyelmes, hogy egyre többet agyalok azon, hogy valami nem stimmel"

- mesélte a 24 éves lány, aki azt is elárulta, hogy augusztus vége felé külön töltöttek pár napot, Dávid ugyanis edzőtáborba, ő pedig a barátnőivel a Balatonra utazott.

"Amikor újra láttuk egymást, én a nyakába ugrottam, ő viszont mintha már nem ugyanaz az ember lett volna, teljesen közömbös volt. Másképp állt hozzám, ekkor éreztem, hogy valami megváltozott. Leültünk megbeszélni és a beszélgetés végére úgy döntöttünk, főleg miatta, hogy nem folytatjuk tovább"

- fogalmazott Laura.

"Nagyon érzelmes és jó embernek tartom, nincs bennem rossz érzés, de úgy érzem, hogy még nem kész arra, hogy megállapodjon. Ezt neki is elmondtam. Túl sok inger éri, a figyelem középpontjában van, és egyelőre sütkérezik a rivaldafényben"

- jegyezte meg a lány.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Fésűs Nelly lánya egy ismert rapperrel jöhetett össze
Horváth Csenge nemrég még menyasszonyi ruhákat nézegetett, azonban a távolság véget vetett előző kapcsolatának.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Februárban még menyasszonyi ruhákat nézegetett és az esküvőt tervezte Patrik nevű párjával Fésűs Nelly lánya, azóta azonban állítólag szakítottak, tudta meg a Blikk.

Horváth Csenge a hírek szerint nem maradt sokáig egyedül: a népszerű magyar rapperrel, KKevinnel jöhetett össze, ugyanis hirtelen bekövették egymást a közösségi oldalaikon, és többen látták őket együtt Budapesten.

„Biztos forrásból tudom, hogy KKevinnel randizgat. Látták több helyen őket együtt. Nyílt titok. Napokkal ezelőtti posztban is írták, hogy már rég beszélgettek, miközben még együtt voltak” – írja a Bors egy redditező hozzászólása alapján, aki úgy tudja, hogy a távolság vetett véget a 21 éves Csenge és Patrik kapcsolatának.

„A korábbi barátjával sok ideje voltak együtt, ráadásul Patrik külföldre ment táncolni, így ráment a kapcsolatuk. Csenge szakított vele egyébként.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Nagy Feró: Magyar Péter ügyesen csinálja a dolgát
A Beatrice frontemberének eleinte nem tetszett, hogy Magyar Péter már másképp gondolkodik, mint a fideszesek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

A Fidesz Millenárison rendezett kampányindítójára érkezőket kérdezte többek között a kormánypárt esélyeiről és Magyar Péterről a Blikk. A vendégek között felbukkant Nagy Feró is.

A Kossuth-díjas rocker azt mondta, hogy nem foglalkozik Magyar Péterrel, és szerinte a politikus hangfelvételei nem ártanak a Fidesznek.

„Eleinte nagyon nem tetszett a dolog, hogy oda szarik, abba a fészekbe, amelyikben jól érezte magát ezek szerint. Most meg már máshogy gondolom. Kicsit liberálisabban azt gondolom, hogy éli az életét.

Ügyesen csinálja a dolgát, ezért nem kell valakit megszólni, mert éli az életét és próbál érvényesülni. Meg kell bocsátani neki. Menjen, csinálja a dolgát, aztán majd meglátjuk, hogy az idő mit hoz”

– mondta a Blikk riporterének a zenész.

Magyar Péter közben péntek délután bejelentette, hogy 95 ezernél is többen szavaztak két nap alatt pártja lehetséges EP-képviselőjelöltjeire. A voksolást a TikTokon népszerű egészségügyi influenszer, Dr. Kulja András nyerte:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
44 évesen szerzett jogosítványt Makranczi Zalán, de hogy vezethetett akkor a Renitensben?
Tavaly decemberben szerezte meg, hogy kisfiát óvodába vihesse. Sosem izgatta, hogy volán mögé ülhessen.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

A Blikk interjúzott Makranczi Zalánnal, aki elmesélte, miért is szerzett tavaly jogosítványt, noha sohasem érezte ennek szükségességét. Eddig.

Fontos volt számunkra, hogy Benji Waldorf-óvodába járhasson, s erre Szentendrén volt lehetőség, ami nagyjából egy órai utazásra van tőlünk tömegközlekedéssel. Mivel – érthető módon – nem akartam kitenni a gyereket ennek a hercehurcának, úgy döntöttem, megszerzem a jogosítványt, és autóval tíz percre redukálom az egyórás utat” – kezdte mondandóját. Azt is elárulta, hogy

rendesen voltak félelmei, biztosra is akart menni, így nyolcvan vezetéstechnika órát vett, mielőtt vizsgázni ment.

Bevallotta, hogy mélyen átérezte a felelősséget, hiszen „pontosan tudtam, hogy a jövőben majd a gyermekem ül mögöttem, ami hatalmas felelősség. Ezért is döntöttem úgy, hogy a kötelező harminc helyett nagyjából nyolcvan órát veszek, hogy ténylegesen biztos legyek a tudásomban. Mindemellett szerettem volna minden terepen és helyzetben kipróbálni magam, amire aztán volt is lehetőség: vezettem éjszaka, autópályán, hóban-sárban, csúszós utakon is.

Már csak az a kérdés maradt, hogy ha eddig nem volt jogosítványa, hogyan pattant autóba Dobler százados a RTL-en futó Renitens nyomozója?

Erre a vártnál is egyszerűbb választ adott a színész: természetesen akkor sem vezetett igazából autót, mindez csak játék volt.

Az autó meg sem mozdult, egy tréleren húzták, miközben ő „vezetett”.

Makranczi szerint most, hogy van jogosítványa, a következő évadban már a trélerre sem lesz szükség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szekér Gergő élő adásban comingoutolt az RTL reggeliben
A 29 éves énekes félt, hogy ha felvállalja homoszexualitását, munkáktól fog elesni, de azt érezte, nem titkolózhat tovább.
VB / Fotó: RTL - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

„Nem akarom rásózni az emberekre az életemet, de fontos, hogy szabadságban éljünk” – mondta az X-Faktorból és a The Voice-ból is ismert Szekér Gergő az RTL Reggeliben, majd

a kamerák előtt vallotta be, hogy meleg.

Az énekesnek civil szakmája is van, vezető vágóként dolgozik, és korábban már azért is esett el munkától, mert sejtették, hogy meleg.

Szakács szerint viszont „nem lehet félelemben élni”, és hozzátette, nem tetszik neki, hogy sokan politikai állásfoglalásként tekintenek arra, ha valaki a melegségéről beszél.


Link másolása
KÖVESS MINKET: