KULT
A Rovatból

A Megasztár egy félig kihűlt popzenei lábvíz, sorban szórták ki a versenyzőket a zsűritagok

Lehet, velem van a baj, de a Megasztár második válogatója rémesen unalmas volt. Az, hogy kevés volt a kiemelkedő hang, egy dolog, de egyéniségek sem nagyon akadtak, vagy legalábbis nem tudták érdekesen bemutatni őket. És sajnos ez a zsűrire is igaz.


A zsűri ma elővette a szigorú arcát.

„Ma öt embernél több nem mehet tovább” közölte Papp Szabi. Mivel a zsűri öttagú, azt hittem, hogy akkor ezzel vége is a műsornak, de hiába reménykedtem.

Roland bá az artistaképzőben tanár, a növendékei gyűrűjében érkezett, és lényegében egy bohócszámot hozott. Kicsit élvezetesebb lett volna, ha Papp Szabi nem érzi kötelességének, hogy mindent kommentáljon, és ha Roland bá nem süt el gagyi szóvicceket. Például hozott egy vekni kenyeret, hogy lekenyerezze a zsűrit.

A vicces előjáték után nem túl borzalmasan elénekelte az All By My Self című dalt. A zsűri megköszönve és elismerve a produkciót, ami „színfolt”, nemet mondott, mert szerintük a Megasztár nem erről szól.

Más versenyzők is próbálták ajándékkal elnyerni a zsűri kegyeit, de Tajti Evelin Réka szerencsére nem a belga csoki miatt jutott tovább. Billie Holidayt énekelt, Rúzsa Magdi egyik kedvencét. Engem is megmelenget, ha valaki ismeri és szereti a régi nagy klasszikusokat. Ez egyre ritkább manapság.

Megérkezett Mercédesz is, „a falu influenszere”, aki cukrász és finom tortát hozott a zsűrinek.

Az tök jó, hogy tud sütni, mert énekelni nem. Ráadásul Amy Winehouse-t választott, hogy még inkább megnehezítse a saját dolgát.

Az aranyos Harkály Szilveszter virágot hozott Magdinak. Tarkant énekelt törökül, ami annyiból jó, hogy kevesen hallják, ha rossz a kiejtése. Marsalkó Dávidnak tetszett, hogy Szilveszter beleadott mindent, és jó hangulatot csinált, de a dal erősebb volt az előadásnál. Virág ide vagy oda, hazaküldték.

Horváth Fanni, aki könyvelő, saját horgolású, levendula illatú illatpárnákat hozott.

A levendulának sokféle jótékony hatását ismerik. De sajnos énekhangot nem tud csinálni.

Kicsit déja vu érzése lehetett a zsűrinek, amikor megérkezett Jankovics Klaudia aki szintén könyvelő, és ugyancsak horgolt ajándékkal érkezett, de ő már táskát hozott Magdinak. Janis Joplint énekelt, és valamivel jobban teljesített elődjénél, mert ő kapott még egy esélyt. Örömében még Ördög Nórát is megajándékozta.

A 19 éves Mónus Benjámin igyekezett lyukat beszélni a zsűritagok hasába, remek saleses vagy politikus lenne. De a Megasztárban sajnos még mindig énekelni kell.

Váraljai Dominik meglehetősen visszafogott figurának tűnt, és hát nem szántotta fel a stúdiót, de azért elég jól énekelt. Mondjuk, kicsit aggasztó, hogy kiderült, minden zsűritagnak utánanézett. A zsűritagok ezt csibészségnek találták, szerintem inkább creepy. De majd meglátjuk.

A szülész-borász nőgyógyász Gilbert Balázs saját dallal érkezett: Kell a bor. Mindenképp tudok azonosulni ezzel az üzenettel. A zsűri is, mert tovább engedték. Lehet, az is közrejátszott, hogy Balázs mindenkit meghívott a Tokaj-hegyvidékre borozni.

Tigli Hande Tímea is szereti a rossz szóvicceket (Hogy hívják a lukas tojások őrét? Tojás lik őr), de nagyot énekelt, ezért továbbengedték.

Hasenfracz Bernadett azok közé tartozik, aki már nagyon sokat énekelt mások mögött a hátsó sorban vokalistaként, de szeretne előrébb lépni. Megkapta az esélyt, továbbjutott.

Nem hallgathatom el, hogy a műsornak ezen a pontján kezdtem visszasírni az X-Faktort. Kicsit egyhangúvá vált a struktúra: jön egy énekes, akiből jó, ha fél percet bevágnak. Ha jó, némi kedveskedéssel tovább engedik, ha rossz, ugyancsak kedvesen elküldik.

De nem hallhatunk igazán érdekes énekléseket, nincs vicces interakció, az egész olyan, mint egy félig kihűlt, popzenei lábvíz.

Az biztos, ahhoz képest, hogy szigort ígértek, futószalagon tolták a versenyzőket a középdöntőbe. Hogy írjak ebből cikket?

Még Tilla sem tudta feldobni a hangulatot, igaz, nem is kapott sok feladatot, néha elbeszélgetett a sorukat váró versenyzőkkel, de nem erőltette meg magát.

Kökény Bernát Roland névrokona dalát hozta. Elbizonytalanította a zsűrit, nem tudja magabiztosan kezelni a hangját, bár van benne potenciál. Szabi volt az egyetlen, aki próbált valamennyire következetes maradni, és nemmel szavazott, de négy igennel Roland tovább jutott.

Várady Melani Rudabányáról érkezett, 9 éves kora óta énekel, és cigányul énekelte az Ederlezit. Ez a dal Emir Kustrica Cigányok ideje című filmjében vált híressé, és aki olyan öreg, mint én, emlékezhet arra is, hogy annak idején ez volt Rúzsa Magdi talán legemlékezetesebb előadása a Megasztárban. Melani felnőtt a feladathoz.

Papp Szabit nem győzte meg teljesen, mert nem látott benne többet, de végül ő is megadta magát. Caramel viszont már a Sziget világzenei színpadán látta Melanit – a többiek felvilágosították, hogy már nincs olyan.

Kiss Gergő meglehetősen eredeti felfogásban adta elő az Ain’t No Sunshine-t, némi beatboxszal dobta fel az örökzöld slágert, de az se volt valami ütős, énekben pedig még annál is gyengébb volt.

Nem tudom, mennyire jó ötlet Fullánk becenéven érkezni egy zenei műsorba, hiszen ez a név már meglehetősen jól bejáratott brand a pop bizniszben, legalábbis az angol változata. De különösebben nem kell aggódni, mert nem valószínű, hogy a világ – vagy akár az ország – bármely színpadára felengednék az úriembert.

Pintér Pétert az anyósa nevezte be a versenyre, korábban már Gájer Bálinttal és Soltész Rezsővel is lépett fel együtt. Papp Szabival és Caramellel nem fog. Rúzsa Magdinak bejött, de hiába.

Bulyáki Ferenc már az első évadban is szerepelt, akkor Nagy Edmondot választották helyette. Caramel nem ismerte fel, pedig, mint kiderült, egymás után léptek fel 2016-ban egy halfesztiválon. Charlie-dalt hozott, de elég erőtlen volt, és abban is elfáradt. A zsűrit nagyon megosztotta, végül 3 nemmel elküldték. Bulyáki a backstage-ben kicsit morgott, hogy nála sokkal képzetlenebb hangú énekes mondott rá nemet. Ilyen ez a popszakma.

A This is a Man’s World sem tartozik a könnyű nóták közé. Nem csak azért, mert hangi adottságok kellenek hozzá, de nehéz ízlésesen előadni. Arnóczky Noéminak – aki egész életében énekesnő volt – utóbbi nem sikerült. Tele volt fölösleges díszítésekkel, néha a hang is bizonytalan volt.

A zsűri is így látta, Papp Szabi szerint annyira részletgazdag volt, hogy közben elveszett a lényeg.

„Annyira modoros volt az egész, és közben kicsit félelmetes is volt” fogalmazott Caramel.

Marics Petinek komikus volt, de Magdi szerint énekileg rendben volt. Ezúttal Marsalkó Dávid lett a mérleg nyelve, és ő nemmel szavazott, mert összességében nem tetszett neki a produkció. Szerintem érdemelt volna még egy kört, és a tehetségkutatás egyik feladata, hogy meglássa a potenciált. De ha nem, hát nem.

Csincsak Tiffany Kishegyesről érkezett, Rúzsa Magdi földije, és Duffy Mercyjével beénekelte magát a középdöntőbe.

Sipos Melinda debreceni anyuka, „a buli közepe”, Oláh Ibolyát énekelt nem túl jól. Papp Szabi kritikájára szegény el is sírta magát. Végül neccesen, de továbbjutott. Nem tudom, hogy valaki, aki az első nemre elsírja magát, való-e erre a pályára. (Na jó, tudom: nem.)

Ezzel beindult a „Szabi, a genya” rovat, mert Piskor Lola Melodinak – aki amúgy a Youtube-on is megtalálható – ismét egyedül ő mondott nemet. Szabi az egyetemista Pénzváltó Lizát is hazaküldte volna, de csak ő, és utána még sokakat. Próbált következetes maradni ahhoz, hogy akiben nem látják a Megasztárt, azt küldjék haza.

Szalontai Debóra Ivett A jó nő című dallal jó bulit csinált, de nem volt meg benne a „dög”, a kor, a tapasztalat, ami kellett volna a dalhoz.

Végre a zsűri nem vitatkozott: egyértelmű nemmel szavaztak.

Rúzsa Magdi azt javasolta, mostantól csak azokat engedjék tovább, akikben mindenki azt gondolja, hogy megvan a Megasztár. Ezért sorban szórták ki a versenyzőket, olyanokat is, akik korábban simán továbbjutottak volna. Mint például a műszempilla-építő Feka Gina, aki Cserháti Zsuzsát énekelt.

Persze ahogy ezek a műsorok fel vannak építve, sejthettük, hogy egyszer csak jönni fog AZ IGAZI.

Aztán végre jött Maxi, aki Kállay-Saunders András vokalistája, és pánikbetegséggel küzdve érkezett a Megasztárba, hogy elénekelje a Say Something című dalt. Annyira jó volt, hogy nem is szabdalták összevissza a produkciót a vágóasztalon. Öt igent kapott.

Nehéz lett volna ezt fokozni, szerencsére meg sem próbálták. Ennyi fért bele mára.

Őszintén remélem, hogy jövő hétre magára talál végre a műsor.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Káprázatos légi parádéval ünnepelte a honvédség augusztus 20-át
A bemutatón nemcsak a jól ismert régi helikopterek, hanem vadonatúj harci és szállító gépek is feltűntek, amelyek most először repültek a főváros felett.


Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.

Az érdeklődők a bemutatón láthatták

a már jól ismert MI–17 és MI–24 helikoptereket, de a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.

Az eseményen készült fotóinkat itt tudjátok megnézni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A romantikus komédia, ami se nem vicces, se nem romantikus, de épp ettől lesz jobb és több – Kritika a Többesélyes szerelemről
Mondd, te kit választanál? A dúsgazdag, magas, jóképű és sármos üzletembert, vagy a csóró, magas, jóképű, sikertelen színész exedet? Itt a szerelem ötven árnyalata!


Celine Song nevét 2023 januárjában kezdte hajtogatni szinte mindenki az amerikai filmes körökben, amikor első filmjét, az Előző életeket bemutatták a Sundance Filmfesztiválon. Nem véletlenül, hiszen egy csodás alkotásról volt/van szó, amelyben két dél-koreai gyerekkori jó barát (talán több is annál), a Föld két legtávolabbi pontjára kerül, majd felnőttként újra felveszik a kapcsolatot, és maguk sem gondolják, hogy ez milyen érzelmeket ébreszt bennük.

A film átfesztiválozta a világot, majd 2024 januárjában végül a magyar mozikba is befutott (igaz, 2023 szeptemberében már el lehetett csípni a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon), nem sokkal később pedig két Oscar-díjra is jelölték, a legjobb film és a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriáiban.

S hogy mi volt az Előző életek titka? Minden bizonnyal a benne rejlő őszinteség, hitelesség és emberiesség. Egy apró és érzékeny, sokszor szavak nélkül is sokatmondó alkotásról van szó, amellyel a dél-koreai Celine Song számára megnyíltak Hollywood kapui. Ő pedig rendesen betrappolt rajtuk. A következő filmjéhez ugyanis már olyan álomgyári nagyágyúkat sikerült megnyerni, mint Anastasia Steele, A mandalóri és Amerika Kapitány, vagyis Dakota Johnson, Pedro Pascal és Chris Evans.

Ha pedig az Előző életek egyik fő erénye az őszinteség volt, akkor ezt Song a Többesélyes szerelemmel rendesen kimaxolta. Talán túl is tolta… De hogyan lehet túltolni az őszinteséget? Nos, a sztori szerint a sikertelen színésznőből sikeres házasságközvetítővé vált Lucy Mason (Dakota Johnson) „örök szingliként” azt állítja, hogy vagy egyedül fog meghalni, vagy egy gazdag férfihoz megy feleségül. A szakmai sikerei ellenére Lucyt azonban egyre inkább frusztrálják ügyfelei irreális elvárásai. Részt vesz egy korábbi kliense esküvőjén, ahol megismerkedik a tehetős befektetővel, Harryvel (Pedro Pascal), aki élénk érdeklődést mutat iránta, de Lucy elutasítja, s azt javasolja, inkább legyen a cége ügyfele, hiszen ő lenne a legkapósabb férfi.

Lucy az esküvőn ráadásul váratlanul találkozik az exével, Johnnal (Chris Evans) is, aki éppen felszolgál a násznépnek, és továbbra is várja, hogy befusson színészként. Felelevenítik a közös múltjukat, amely az anyagi nehézségeik miatt ért véget.

Hősnőnk tehát nehéz helyzetbe kerül: választania kell a jóképű, sármos és mocskosul gazdag Harry, vagy a szintén jóképű, de csóró John között.

A Többesélyes szerelem magyar címe nyilvánvalóan a sztori romkomos oldalára utal, s ezzel próbálja becsábítani a nézőket a mozikba. Az eredeti cím, a Materialists (Materialisták) azonban már jóval őszintébb, hiszen Celine Song filmje egyrészt nem vígjáték, másrészt, ha lehet ilyen jelzővel illetni, akkor inkább antiromantikus film. A főhősnő ugyanis meg van győződve róla, hogy a házasság egy kölcsönösen gyümölcsöző üzlet két fél között, és a boldogságot az anyagi biztonság hozza el (persze az sem baj, ha a férfi jól néz ki, magas, és korban is stimmel).

Mert passzolhat egymáshoz bármennyire két ember, ha nincs elég pénz a közös életükre, az csak vitákat, veszekedéseket generál, szóval a szerelem nem elég a teljes boldogsághoz.

Song filmje tehát minden, csak nem a klasszikus hollywoodi értelemben vett romantikus film. Inkább megöli a romantikát.

Aztán persze a két férfi közt tipródó Lucy is kezdi felfogni, hogy nem lehet mindent matekkal megoldani, de addira a Többesélyes szerelem már elvesztette a szimpla romkomra izguló közönsége érdeklődését. Épp ezért is számít bátor vállalkozásnak: nem azt kapjuk, amit várunk tőle, és nem biztos, hogy örülünk annak, amit kapunk, de az biztos, hogy el fogunk gondolkodni rajta.

A film első fele épp ezért erősebb is, mivel abban kapjuk az arcunkba ezt a hollywoodi csöpögős romantikát kíméletlenül ledózeroló őszinteséget, a második felére már inkább kezd a cselekmény olyan irányt venni, mint ami ellen korábban oly ékesen felszólalt.

Azért így is távol áll a giccstől, csupán Song megijedt kissé a saját felvetésétől és a nézők teljes elidegenítésétől. Persze ezzel sincs semmi baj, hiszen a Többesélyes szerelem így is emlékezetesebb, mint a műfajbeli átlagos limonádék, és savanyúbb azoknál, mivel jóval több citromot facsartak bele.

E film kapcsán azonban már nem lehet elmondani, hogy szavak nélkül is sokatmondó lenne, annyi benne a szövegelés, és bizony épp ennyivel marad el az Előző életektől. Song első rendezésében a karakterek minden gondolatával és érzelmi vívódásával tisztában voltunk az apró rezdüléseikből, az egymásra nézéseikből, a ki nem mondott szavaikból. A Többesélyes szerelem azonban mindent kimond, sokszor. A kevesebb több lett volna.


Link másolása
KÖVESS MINKET: