ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

A következetesség: a mindenható szülői csodafegyver

Tényleg ez volna a csodafegyver minden helyzetben, minden gyereknél? Vagy mégsem? A Mom with Five bloggerének öt gyerekkel szerzett tapasztalatait olvashatjátok.
R. Fonyó Barbara írása a Mom With Five blogon, Fotók: Unsplash - szmo.hu
2018. január 30.



A Mom With Five blog sokkal több egy ötgyerekes édesanya egyszerű naplójánál, egy valóságos családi magazin. R. Fonyó Barbara végzettségét tekintve történész-egyiptológus, de az egyetem elvégzése után – némi kitérőtől eltekintve – külpolitikai újságíróként dolgozott a Magyar Távirati Irodánál. 2002 óta háztartásbeliként, főállású anyaként éli a mindennapjait öt gyerek (4 fiú és egy lány) édesanyjaként.

Barbara posztjai középpontjában a család áll, a gyerekei, a velük átélt élmények, a gyereknevelés során szerzett tapasztalatok, kudarcok. Írásaiban azt szeretné megmutatni, hogy gyerekekkel élni nem mindig rózsaszín, habos-babos tündérmese, néha kifejezetten nehéz, de ennek ellenére minden pillanatáért megéri csinálni, küzdeni, erőn felül teljesíteni.

Ezt most egy kifakadós poszt lesz. A brit tudósok és a gyereknevelési tanácsot adó szakértők ellen, akikből mostanában annyi van, mint égen a csillag. Durván kifakadós. Néha talán sértődésre okot adó. De akinek nem inge... ugyebár.

A szakértőkre alkalmazott dőlt betű nem véletlen. Mégpedig azért nem, mert engem jelenleg is hat szakember – az óvónőket, tanítókat, tanárokat nem számítom ide – segít a BTMN-es státuszú (beilleszkedési, tanulási és magatartásbeli problémákkal küzdő) gyerekeim körül, mögött, előtt, alatt, felett, mellett és ki tudja még hol felmerülő problémák leküzdésében. Nekik köszönhetően a gyerekeim látványos eredményeket értek el a szocializációban, a különféle részképességzavaraik leküzdésében.

kovetkezetesseg3

Az említett szakemberek (akik nagyrészt az I. kerületi pedagógiai szakszolgálat munkatársai) munkájuk közben – de már a kezdet kezdetén sem – soha nem általánosítottak, nem úgy próbálták megoldani a helyzetet, hogy az összes felelősséget rám, ránk, vagyis a szülőkre tolták, minket hibáztattak, mert tudták, hogy lehetnek rajtunk kívül álló okok is, amelyek magyarázatul szolgálhatnak a gyerekeink viselkedésére, sőt!, de ami a legfőbb: nem a szülői következetesség hiányával magyarázták a felmerülő nehézségeket, hanem felkutatták a valódi okokat. Nem úgy, ahogy a dőlt betűs szakértők.

Tehát nem ellenük és a hozzájuk hasonló szakemberek ellen íródott ez a cikk. Hanem az olyan szakértői általánosítások ellen – épp a minap futottam bele egy újabb változatba az egyik online családi magazin oldalán -, amelyek mindenféle alaposabb vizsgálódás, az adott helyzet valódi mélységeinek ismerete nélkül adnak jónak tűnő, mindenható tanácsokat az interneten és hogy még népszerűbb legyen az adott írás, pontokba is szedik őket és valami jó kis ütős címet is kanyarítanak mellé, hogy aztán a végén a konklúzióban minden felelősséget a szülők nyakába varrjanak a következő hangzatos jelszóval:

Nem vagy következetes!

Mintha minden ezen múlna. De nem. A tanulási, beilleszkedési, magatartásbeli nehézségek nem ezen múlnak. Mármint azok, amelyek születéstől fogva jellemzik a gyereket és amelyek egy bizonyos életkor előtt egyáltalán nem zavaróak vagy éppenséggel minden külső segítség nélkül is jól kezelhetőek s épp ezért szinte fel sem tűnnek, de ahogy fokozatosan nőnek az elvárások, a terhelések, egyre érezhetőbbé válnak.

És nem, egyáltalán nem arról van szó, hogy ezek a gyerekek ne akarnának beilleszkedni, vagy direkt arra játszanának, hogy zavarják a környezetüket, esetleg szántszándékkal figyelemzavarosak, szétszórtak. Nem, ők mások (akiknek nem kivételezésre, hanem segítségre, támogatásra van szükségük). Ki ezért, ki azért. Magas IQ, ki nem nőtt csecsemőkori reflex (és nem, ez sem a szülők nemtőrödömsége miatt alakult így, hanem például egy növekedési ugrás miatt, aminek számtalan oka lehet). Ezekben az esetekben a szülői következetesség hiányára való hivatkozás inkább hat balgaságnak, mintsem szakmai hozzáértésnek. Az én szememben legalábbis biztosan.

kovetkezetesseg2

De nekem már van rutinom. Na, és a többi szülő? Akik még az út elején járnak? Velük mit tesz egy ilyen mondat? Fokozza a bizonytalanságukat, azt, hogy tutira elrontottak valamit, felszínre hozza az önmarcangolást, önhibáztatást és a szégyent meg a félelmet, amely odáig vezethet, hogy nem mernek róla beszélni, segítséget kérni meg pláne nem. Mert hát minden probléma abból fakad, hogy nem elég következetesek. A szakértők szerint. A dőlt betűs szakértők szerint. Egy frászt!

A mi történetünk

Korábban se sűrűn olvasgattam gyereknevelési tanácsokat, mostanában pedig még ritkábban – és ennek nem az az oka, hogy én olyan okos lennék, vagy ne lenne mit tanulnom, mert igenis van, nem is kevés -, de az elmúlt időszakban rendre belefutottam olyan cikkekbe, amelyek csak megerősítették bennem, amihez eddig is (és a tapasztalatok alapján a jövőben még jobban) tartottam magamat: csak és kizárólag olyanoknak hiszek, akik például nagycsaládos élethelyzetekre nem egy-két gyerekes családmodellre alapozva adnak tuti be nem tartható tanácsokat, SNI/BTMN-es gyerek esetében pedig az általuk vagy a nevükkel fémjelzett cikkből egyértelműen kiderül, hogy láttak már gyereket, problémákkal küzdőt is... élőben és nem csak képzelték.

Nem könnyű elfogadni, ha a gyerekünk elüt az átlagtól. De a helyzet tovább fokozható, ha mindezért a külvilág a szülőket teszi felelőssé következetlen neveléssel, nemtörődömséggel vádolva őket.

Ez lehet, hogy most nagyképűen hangzik vagy éppen degradálóan, de amikor olyanokat olvasok "szakértői cikkekben", hogy az SNI-s (sajátos nevelési igényű) vagy a BTMN-es gyerekek csak és kizárólag a szülői következetesség hiánya miatt olyanok amilyenek és az utóbbiak például minden területen messze rosszabbul teljesítenek, mint "normális" társaik, akkor bizony elfut a méreg. És nem véletlenül.

Nem egy, hanem két BTMN-es gyerek is van a családunkban: Nagyfiú és Négyes.

Nagyon nehéz szembesülni azzal, ha az ember gyereke valamelyik irányba – akár lefelé, akár felfelé – elüt az átlagtól. Különösen nehéz ez az elsőszülöttek esetében, amikor a szülőnek még semmi tapasztalata nincs arról, mivel is áll szemben, kérjen-e segítséget és ha igen, kitől, vagy ne, mert esetleg egyedül is meg tud birkózni a feladattal. Nagyfiúról épp ezért már javában az iskolás évek alatt derült ki, hogy nehézsége van a beilleszkedéssel, a magatartással és magával a tanulási folyamattal. Négyesnél már tapasztaltabb voltam, nála még a suli előtt kibukott a dolog.

kovetkezetesseg5

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd az okoz problémát és vezet Nagyfiú BTMN-es státuszához, hogy tizennégy évvel ezelőtt öt hónaposan állt fel, kihagyta a mászást (igen, kihagyta, de mit kellett volna csinálnom, kényszerítenem?), másfél évesen már összetett körmondatokban beszélt; amióta tud olvasni, nem szavakat, mondatokat olvas, hanem oldalakat – ergo egy nap kiolvas egy 400 oldalas könyvet -, a szókincse pedig 11 évesen egy 65 éves ember szókészletének felelt meg. Cserébe nehezen fejezi ki magát írásban, figyelemkoncentrációs zavarral küzd. Ezeket a tulajdonságait az agyának a normálistól eltérő huzalozása okozza. Igen. Így született. És nem én huzaloztam neki ilyenre. Elhiheted.

Négyes izgáza, nem tud megülni a széken, állandóan beszél és mozog, akkor is, ha tudja és érzi, hogy nem kéne. Egy csecsemőkori reflex miatt fennmaradt neki a testközépvonali gát, amelynek lebontásához idő kell és szakember segítsége. Viszont hihetetlen fantáziával bír, olyan legocsodákat épít, mint a környezetében senki, a tanulásra, az új dolgok megismerésére és elsajátítására való igénye átlagon felüli, ha kell, elmegy a falig vagy még azon is túl, hogy megtanuljon valamit… egyedül, önállóan, segítség nélkül.

Ők ilyenek. Ilyennek születtek. Ahogy mások másmilyennek. És nem a következetlen nevelésünk hatására váltak ilyenné.

Következetességgel ugyanis ezeken a problémákon nem lehet segíteni, de az erre való hivatkozással, illetve a hiányára való célozgatással olyan károkat lehet okozni, amelyek mélyen beivódhatnak szülőbe, gyerekbe egyaránt és nem a probléma valódi megoldását segítik, hanem tévútra visznek. A valódi segítségnyújtás nem az általánosításokon alapuló ostorozás, hanem a szakszerű, felelősségteljes, hiteles véleményformálás az instant népszerűség ellenében. Számomra mindenképpen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
A Bridgerton sminkese most elárult néhány komoly beauty-titkot a forgatásról – köztük azt is, mitől olyan hibátlan Sophie bőre
Nic Collins, a sorozat sminkmestere, végre megmutatta, hogyan érik el Sophie Baek irigylésre méltó, ragyogó bőrét. A trükk egy egyszerű keverési technika.


A szereplők ragyogása nem csak kosztüm kérdése: a Bridgerton 4. évadában Sophie Baek hibátlan bőre mögött fegyelmezett előkészítés, visszafogott textúrák és egy profi keverési trükk áll – közvetlenül a sorozat sminkfőnökétől. A Netflix nemrég tette elérhetővé a sorozat negyedik évadának első négy epizódját, amely Benedict Bridgerton és az új hősnő, Sophie Baek történetére fókuszál. A Daily Mail szerint a karakter szépsége a történetmesélés szerves része, ami a két világ közötti különbséget is hangsúlyozza.

Nic Collins, a sorozat haj- és sminktervezője elárulta, Sophie sminkjét szándékosan visszafogottra tervezték.

„A kedvenc részem Sophie megjelenésének megalkotásában az egész »lenti« világ felépítése volt, és annak biztosítása, hogy egyértelmű különbség legyen a két világ között.

Sophie sminkjének nagyon természetesnek és letisztultnak kellett lennie ahhoz képest, ahogyan a »fenti« szereplőket látjuk” – magyarázta a szakember.

A friss hatás elérése már jóval az alapozó felvitele előtt elkezdődött. „A bőrelőkészítés nagy része volt a reggeli rutinnak. A legtöbb napon nagyon korán voltak a sminkes hívások, ezért

egyenesen a hűtőből kivett cryo golyókat használtunk egy nyirokelvezető masszázshoz, hogy felébresszük az arcot. Ez egy annyira egyszerű dolog, de valóban meghatározza, hogyan néz ki a bőr egész nap”

– mondta Collins. Ezt követte a hidratálás egy Caudalie Beauty Elixir permettel és egy réteg Tatcha Dewy Skin Creammel. „Együtt hibátlan, »belülről ragyogó« alapot hoztak létre, ami azt jelentette, hogy a természetes smink erőfeszítés nélkülinek és valódinak tűnt a kamerán. Az egész arról szól, hogy megteremtsük azt a finom ragyogást, ami egyáltalán nem tűnik sminknek.”

Sophie legdrámaibb sminkje a maszkabálon látható, ahol az arcának nagy részét maszk takarja. „Mivel az arcának nagy része takarásban volt, igazán arra koncentráltam, hogy a szemek és az ajkak kiugorjanak.

Lágy definíciót adtunk a szemek köré, az ajkakat pedig hidratáltan és ragyogóan tartottuk”

– részletezte a sminkes. Az ajkak különösen központi szerepet kaptak. „Yerinnek már eleve gyönyörű ajkai vannak, ezért csak egy áttetsző színnel emeltem ki őket.”

A kulisszák mögött azonban akadtak nehézségek, különösen a maszkok helyén tartásával. „Határozottan alábecsültük, milyen trükkös lesz a maszkot pont jónak beállítani. Egy kis komédiává vált a forgatáson” – nevetett Collins.

Ahogy a szezon halad előre, Sophie sminkje is finoman átalakul, követve érzelmi útját.

„Annyit elárulhatok, hogy Sophie sminkje valóban átalakul a szezon során, követve a karakterívét.

A megjelenése tükrözi, hol tart érzelmileg, de ez mind nagyon finom. Apró változásokat fogtok észrevenni a színben, az intenzitásban és a ragyogásban, ahogy a magabiztossága nő.”

Ami pedig a tökéletes bőrt illeti, Collins egyetlen bevált technikára esküdött.

„A kedvenc módszerem a gyönyörű bőr létrehozására Sophie-n az volt, hogy összekevertem az alapozót egy ragyogásfokozó primerrel.”

Ezt a kombinációt a „hibátlan, természetes bőrhöz minden alkalommal bevethető” párosnak nevezett.

Via Daily Mail


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Hidegzuhany az Ozempic-kúra után: ezért jönnek vissza a leadott kilók kamatostul - mutatjuk a megoldást
Sokan a végső megoldást látták az Ozempicben, most pedig tehetetlenül nézik, ahogy visszajönnek a kilók. Egy spanyol orvos elmagyarázza a sokkoló biológiai okot és a lehetséges kiutat.


A fogyás gyors lehet, a visszahízás még gyorsabb – ez a hidegzuhany vár azokra, akik abbahagyják a népszerű Ozempic vagy Mounjaro injekciókat. A leadott kilók akár 80-90 százaléka is visszakúszhat, és velük együtt a korábban elért egészségügyi előnyök is semmivé válnak.

Egy friss, januári oxfordi kutatás szerint a gyógyszer elhagyása után a visszahízás üteme havonta akár 0,8 kilogrammot is elérhet.

A jelenség mögött egyszerű biológia áll. Dr. Gontrand López-Nava, a madridi HM Sanchinarro Egyetemi Kórház Endoszkópos Bariátriai Egységének igazgatója szerint a gyógyszerek az agy étvágyközpontjában fejtik ki hatásukat. „Ezek a GLP-1 gyógyszerek közvetlenül az agyban hatnak, blokkolva az étvágyat és a jóllakottságot jelző áramköröket. De ez a blokk csak addig működik, amíg a gyógyszert szedik” – magyarázta a szakértő. Amint a kezelés véget ér, az agy visszatér a régi működéséhez: a páciensek újra éhesnek érzik magukat, a jóllakottság érzése csökken, és rájönnek, hogy a szokásaik valójában nem változtak meg.

A visszahízás mértéke sokkoló. Dr. López-Nava a The British Medical Journalban megjelent metaanalízisre hivatkozva állítja, hogy a leadott súly 80-90 százaléka visszajön. Ezt támasztja alá a STEP 1 kísérlet kiterjesztett vizsgálata is, amely szerint

a gyógyszert elhagyók egy éven belül a leadott súly kétharmadát szedték vissza.

A legrosszabb pedig nem is a mérleg által mutatott szám. „A visszahízással a kardiometabolikus előnyök is eltűnnek” – figyelmeztet Dr. López-Nava, utalva arra, hogy a vércukor-, koleszterin- és vérnyomásértékek is visszaromolnak a kiinduló szintre.

A szakértő szerint a valódi megoldás a szokások megváltoztatása. „A megoldás egyik fele az, hogy segítünk a pácienseknek kontrollálni az éhséget, akár gyógyszerrel, akár endoszkópos bariátriai eljárásokkal. A másik fele viszont a bariátriai pszichológia és a táplálkozástudomány, mert a páciensek így tudják valóban megváltoztatni az életmódjukat és az ételhez fűződő viszonyukat” – hangsúlyozza Dr. López-Nava. A cél, hogy az evés ne az érzelmek – szorongás, gyász vagy ünneplés – levezetésére szolgáljon. Dán kutatások azt is kimutatták, hogy

a gyógyszeres kezelés melletti rendszeres, közepes vagy erős intenzitású testmozgás nemcsak az anyagcserét javítja, de a gyógyszer elhagyása után is segíthet mérsékelni a visszahízást.

A szakértők egyetértenek abban, hogy a gyógyszeres kezelés hatalmas előrelépés, de önmagában csak egy mankó. Az elhízás krónikus betegség, nem az akaraterő hiánya, kezelése pedig nem egyetlen recept felírásával, hanem egy életre szóló tervvel lehetséges. Ez magában foglalja az orvosi, táplálkozási és pszichológiai támogatást, és a gyógyszereket is kizárólag orvosi felügyelet mellett szabad alkalmazni.

Via ¡HOLA!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kutatók belenéztek az agyba ásítás közben, és nem hittek a szemüknek
Ausztrál kutatók azt hitték, tudják, mi történik ásításkor, de egy MRI-vizsgálat mindent a feje tetejére állított.


MRI-felvételek leplezték le: egyetlen ásítás teljesen más irányba tereli az agyat védő folyadékot, mint egy mély lélegzetvétel. Ausztrál kutatók jöttek rá a meglepő jelenségre egy friss tanulmány alapján, írta a ScienceAlert. A kutatócsoport 22 egészséges résztvevő fejét és nyakát vizsgálta MRI-vel, miközben ásítottak, mélyeket lélegeztek, vagy épp megpróbálták elfojtani az ásítást.

A felvételek kimutatták, hogy ásításkor az agy-gerincvelői folyadék (CSF) a koponyától a gerinc felé mozdult el.

Ez pont az ellenkezője annak, ami egy mély belégzésnél történik.

Mindkét cselekvés, az ásítás és a mély légzés is, fokozta az agyból kiáramló vér mennyiségét, helyet csinálva a friss vérnek. Az ásítás kezdeti szakaszában azonban az agyba áramló artériás vér mennyisége nagyjából egyharmadával megugrott. A kutatók azt is észrevették, hogy minden résztvevőnek volt egy rá jellemző, egyedi ásítási mintázata, ami minden alkalommal ismétlődött.

„Az ásítás a cerebrospinális folyadékot az ellenkező irányba mozgatta, mint egy mély lélegzetvétel” – mondta Adam Martinac idegtudós a New Scientist magazinnak. „És mi csak ültünk ott, hogy hűha, erre egyáltalán nem számítottunk.”

A nagy kérdés, hogy miért van ez a különbség.

A kutatók szerint az ásításnak különleges szerepe lehet az agy „kitakarításában”, vagyis a salakanyagok eltávolításában. Egy másik elmélet szerint az agy hűtését szolgálhatja.

Az agyhűtés elméletét korábbi adatok is alátámasztják, amelyek kapcsolatot találtak a környezeti hőmérséklet és az ásítások gyakorisága között. Az agyi salakanyag-eltávolítás, az úgynevezett glymphatikus rendszer kutatása egyre fontosabb terület, és más vizsgálatok már kimutatták, hogy

alvás közben a folyadékáramlás felerősödik az agyban.

A kutatók ugyanakkor óvatosságra intenek. A tanulmányt még nem bírálták el független szakértők, és a megfigyelt hatás nem jelentkezett mindenkinél, a férfiaknál például ritkábban. Ezt azonban részben a mérőeszköz zavaró hatása is okozhatta. Az ásítás tehát jóval több lehet egy egyszerű reflexnél. Egy bonyolult, velünk született idegrendszeri program, amelynek pontos szerepét további kutatásoknak kell tisztáznia.

„Az ásítás egy rendkívül adaptív viselkedésnek tűnik, és élettani jelentőségének további kutatása gyümölcsöző lehet a központi idegrendszer homeosztázisának megértésében” – írják a szerzők.

Már csak az a kérdés, hogy amíg ezt cikket olvastad, hányszor kellett ásítanod?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Itt a krónikus hazudozók lebuktatásának új, alattomos módszere – kiderült, mit árul el a szenvedély
Egy friss brit kutatás trükkös, de zseniális módszert dolgozott ki a notórius hazudozók kiszűrésére: nem azt figyeli, mit mondanak, hanem hogyan.


A hazugságkutatás a kommunikációpszichológia Szent Grálja. Mindenki hazudik – ezt rég tudjuk, de nem mindegy, milyen gyakran, és milyen típusban. Van az apró, szociálisan elfogadott hazugság: „Nagyon jól áll ez az ing!”, „Sajnálom, aznap nem érek rá…” Ezek a kis füllentések valójában kenegetik az emberi kapcsolatokat. A másik véglet viszont a krónikus hazudozó:

aki úgy és olyan gyakran ferdít, hogy már-már a valóság is csak egy lehetőség neki a sok közül.

Ők azok, akiknek a szavában már senki sem bízik, és akikkel kapcsolatban egyre inkább az a kérdés: mitől ilyen kórosan allergiásak az igazságra?

Most a University of Portsmouth kutatói – élükön Sharon Leel pszichológussal – egy újfajta kísérleti módszert dolgoztak ki arra, hogy a krónikus hazudozók mikor és hogyan buknak le. A módszer neve: az Ördög ügyvédje-teszt. Az alapötlet annyira egyszerű, hogy szinte fáj: kérj meg valakit, hogy előbb érveljen a saját véleménye mellett, majd érveljen az ellenkezője mellett is. És nézd meg, mikor mondja szenvedélyesebben. Na, ott lesz az igazság.

Nem mindegy, milyen hazugságról beszélünk

A klasszikus hazugságvizsgálatok – például a poligráf vagy a szemmozgás-elemzés – mindig azt feltételezték, hogy valaki vagy igazat mond, vagy nem. A Portsmouth-i kutatás viszont egy finomabb réteghez nyúlt: az identitás szintjén lévő véleményhazugságokhoz, azaz ahhoz, amikor valaki a politikai, erkölcsi vagy társadalmi nézeteiről nem mond igazat. Tipikus helyzet: beszélgetsz valakivel, nem ismered jól, és a téma átcsúszik kényes terepre – mondjuk politikára. Először csak óvatosan puhatolózol, majd esetleg bele is mész egy kis hazugságba, nehogy összezördüljetek. De vajon ki az, aki csak udvariasságból „csúszik meg”, és ki az, aki alaptermészeténél fogva hajlamos a hazugságra?

Az ördög ügyvédje: egy új hazugságcsapda

Leel és munkatársai 170 résztvevővel dolgoztak, akiket videós Zoom-interjúkon keresztül kérdeztek meg véleményes kérdésekről – például, hogy bízhatunk-e a kormányban, vagy hogy a közterületi kamerák megsértik-e a magánszférát. A résztvevőket két csoportra osztották: egyik fele mondhatott igazat, a másiknak viszont hazudnia kellett.

Ezután mindenkitől azt kérték, hogy mondja el az álláspontját, majd érveljen az ellentétes nézőpont mellett is, mintha ő is azt vallaná.

Később megkérték őket, értékeljék, mennyit hazudtak, és mennyire gondolták, hogy az interjúztató elhitte nekik.

Az interjúkat hang- és videófelvétel alapján értékelték: hány érvet tudtak felsorakoztatni, mennyire voltak világosak, eredetiek, szenvedélyesek, és mennyire tűnt az egész hitelesnek. A legérdekesebb mérőszám: a szenvedély – azaz az, hogy valaki mennyire hisz abban, amit mond. Ez lett a legfontosabb különbség a hazudozók és az igazmondók között.

A lebukás kulcsa: a szenvedély hiánya

A kutatás azt találta, hogy a krónikus hazudozók meglepően simán eljátsszák az ördög ügyvédjét – tehát könnyen és folyékonyan tudnak az ellenkező vélemény mellett érvelni. Az igazmondóknak ez sokkal nehezebben ment, különösen akkor, ha részletes, példákkal alátámasztott magyarázatot kellett adniuk.

A különbség ott jelent meg igazán, amikor a szenvedélyességet mérték. A hazudozók, amikor nem az igazi nézetüket mondták, látványosan elvesztették a lendületüket. Nem világosan, nem meggyőzően, és legfőképp: nem szenvedéllyel beszéltek. Ahogy a kutatók fogalmaztak:

„Ha valaki olyan véleményt mond, amit igazán vall, abba szenvedélyt is visz. A hazudozók viszont, akik nem hisznek abban, amit mondanak, nem mutatnak szenvedélyt.”

A leglátványosabb különbségek akkor jelentkeztek, amikor bővebb kifejtést kértek: ilyenkor a krónikus hazudozók még inkább lebuktak – nem volt elég az ékesszólás, ha hiányzott mögüle az elhivatottság.

Így ismerhetsz fel te is egy hazudozót

A kutatás egyik legfontosabb tanulsága, hogy nem kell többé mikrokifejezéseket figyelned, nem kell szemmozgást vagy gesztusokat elemezned – elég, ha hallgatod, ahogy a másik beszél.

A szenvedély az, ami nem hamisítható: ha valaki igazat mond, az felizzik. A hangja, a testtartása, a szóhasználata is átmegy egy másik regiszterbe.

Ha pedig kényszerből a másik oldal mellett kell érvelnie, egyből megtorpan, dadogni kezd, ismétli magát, vagy unott lesz. A szenvedély nem hazudik.

Éppen ezért a kutatás azt is javasolja, hogy ha tudni akarod, mit gondol valaki valójában – például egy párkapcsolat elején –, csak kérd meg, hogy játsszon ördög ügyvédjét. Érveljen az ellenkező vélemény mellett is. És csak figyelj: hol lobban fel a láng. Mert ott lesz az igazság.

A Leel-féle tanulmány új korszakot nyithat a hazugságkutatásban: nem a szándékos lebuktatásról szól, hanem arról, hogyan kényszeríthető ki az igazság egy olyan helyzetben, ahol nem lehet hazudni. Mert nem a konkrét tények érdekelnek, hanem az, hogy valaki miben hisz igazán. És erre nem feltétlenül az a válasz, amit mond – hanem az, ahogyan mondja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk