hirdetés

SZTÁRVILÁG

A Konyhafőnök VIP: Szorcsik Viki sírva fakadt a fürj tollazása közben, alig tudta abbahagyni

Végül Sárközi Ákos segítségével sikerült összeszednie magát, de az étele értékelésénél megint eltört nála a mécses.

Link másolása

hirdetés

Az RTL Klubon futó A Konyhafőnök VIP című főzőműsor hétfő adásában Sárközi Ákos csapatának versenyzői versengtek egymással a továbbjutásért, miután múlt héten Rácz Jenő középdöntős csapata már összeállt. Az első feladatban a kékek véletlenszerűen kaptak alapanyagot a főzéshez, a legrosszabbul pedig Szorcsik Viki járt, akinek a fürj jutott, mivel azonban ez a többi alapanyaghoz képest kicsi volt, hármat is fel kellett dolgoznia. Amikor a színésznő ezt megtudta, elkezdett aggódni, hogy ki fog csúszni az időből a plusz munka miatt, de később kiderült, hogy nem is ez volt a legnagyobb probléma, hanem az, hogy meg kellett kopasztania a madarakat.

"Pici volt, nyeklett-nyaklott, a csontja, ahogy törött... Azt hittem, hogy elájulok ott rögtön, abban a szent pillanatban. Ahogy szedtem a tollait, borzasztó érzés volt. A legsokkolóbb az egészben az, hogy telik az idő, és ott állsz és sírsz és összeroskadsz, és csak saját magaddal vagy elfoglalva, holott már rég csinálni kéne. Én közben csináltam, de éreztem, hogy szakad a bőre. Megnyílt alattam a föld. Ez nem fog menni nekem, szerencsétlen állat. Nem tudtam elvonatkoztatni"

- mondta később a riportszobában.

A kopasztás közben el is sírta magát, és még akkor sem tudta abbahagyni, amikor Ákos séf odament hozzá, hogy segítsen neki. Végül nemcsak tanácsokkal látta el, de a tollak leszedésében is segédkezett a színésznőnek, akinek továbbra is potyogtak a könnyei.

Végül sikerült összeszednie magát, mert nem akart szégyent vallani Sárközi Ákos előtt. Bár elkészítette az ételt, az értékelésnél ismét eltört nála a mécses. Amikor a séf rákérdezett, hogy miért sír megint, Viki azt mondta, hogy nagyon nehéz volt megbirkóznia a feladattal, mert a kopasztással nagyon sok idő ment el, és akkor már tudta, hogy csak nem fogja tudni megcsinálni azt, amit Ákos kért tőle. A célja onnantól kezdve már csak az volt, hogy ne üres tányért vigyen a zsűri elé. A séf viszont azzal vigasztalta, hogy bár kevés elem volt a tányéron, azok értékelhetőek voltak, ezért nem annyira tragikus a helyzet. Viki végül tovább is jutott.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG
G.w.M nyár végén még kedves üzenetet írt Csuti Kulcsár Edinával közös képe alá Instagramon
A kommentelők most nem kímélik a rappert, hozzászólásokban támadják a poszt alatt.

Link másolása

hirdetés

Mint arról mi is beszámoltunk, nagy a felhajtás most Kulcsár Edina magánélete körül, miután alig pár nappal azután, hogy bejelentette, elválnak útjaik a férjével, máris bemutatta új párját. A korábbi szépségkirálynő Szabó András "Csutival" élt házasságban, két gyerekük is született, tavaly azonban megromlott a kapcsolatuk. Állításuk szerint egy évig küzdöttek azért, hogy megoldják a problémáikat, de ez végül nem sikerült, így múlt pénteken tudatták követőikkel, hogy elengedik egymást. Edina vasárnap még arról posztolt, hogy próbál erős és pozitív maradni, és új céljaira koncentrál, hétfőn pedig váratlanul bejelentette, hogy máris újra rátalált a szerelem. Be is mutatta új párját, a rapper G.w.M-et, akinek nemrég szerepelt az egyik klipjében, sőt már közös számon is dolgoznak. A hír meglepetésként érte Csutit és a rapper volt párját is, de a jelek szerint Edina követői is alaposan megdöbbentek.

A válófélben lévő házaspár és G.w.M követői most felfigyeltek arra, hogy a rapper tavaly augusztusban kommentelt Csuti Instagram-oldalán egy Edinával közös fotó alá. Az ide kattintva elérhető képen a pár egy ceglédi fesztiválon bulizik, és mosolyogva, összeölelkezve néznek a kamerába.

"De szeretlek titeket" - írta egy hozzászólásban G.w.M egy szélesen vigyorgó emoji és egy szív kíséretében.

A követők most nem kímélik a rappert, sorra érkeznek az új kommentek az üzenetére. Néhány finomabban megfogalmazott hozzászólást idézünk:

"Edinát kicsit jobban."

hirdetés

"De nagy zsivány vagy."

"Óriási csalódás vagy."

"Családrontó."

"Az igen. Van akinek nem sül le a bőr a képéről!"

"Tényleg, csak kár, hogy Edinát jobban! Ez tényleg igaziból undorító. Sajnálom Csuti, hogy ilyen emberek voltak melletted, hihetetlen milyen világot élünk!"


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG
Kulcsár Edina már a nevét is átírta és szinte az összes Csutival közös képét törölte az Instagramjáról
Csuti Instagram-oldaláról is eltűnt a közös képek nagy része, csak egyet-egyet hagyott meg ezek közül.

Link másolása

hirdetés

Kulcsár Edina csak pár napja jelentette be, hogy férjével, Szabó Andrással, becenevén Csutival nem sikerült megmenteniük a házasságukat, ezért elválnak, de hétfőn máris arról írt közösségi oldalain, hogy újra rátalált a szerelem, méghozzá annak a rappernek a személyében, akivel egy ideje már közös dalon dolgoznak. G.w.M novemberben megjelent klipjében az egykori szépségkirálynő volt a női főszereplő, most pedig már első saját számát készítik.

Edina már az Instagram-oldalán is jelezte, hogy változások történtek a magánéletében.

Miután bejelentette, hogy új párja van,

a profilja bemutatkozó részéből kivette Csuti felhasználónevét és a mellé írt gyűrű és szív emojit, amellyel azt jelezte, hogy házasok. Ráadásul férjezett nevét, a Szabó-Kulcsár vezetéknevet is lecserélte lánykori nevére.

Az is szembetűnő változás, hogy a modell-üzletasszony

hirdetés
szinte az összes Csutival közös képét törölte az oldaláról, amiből bőven volt, hiszen a pár gyakran posztolt ilyen fotókat. Most azonban már többségében csak olyan posztokban szerepel nála a férje, amelyekben nyereményjátékot vagy reklámot helyezett el.

Csuti Instagram-oldaláról is eltűnt a közös képek nagy része, csak egyet-egyet hagyott meg ezek közül, és a családi fotókat, illetve a reklámposztokat sem törölte.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Megszólalt L.L. Junior volt párja, miután barátnője ellen emeltek vádat kisfia halálának ügyében
Hopp Csilla elmondta, hogy nem felhőtlen a boldogsága.

Link másolása

hirdetés

Több mint két évvel ezelőtt történt a tragikus baleset, amelyben Hopp Csilla és Junior kisfia, Dávidka az életét vesztette. A kisfiú az anyjával és annak barátaival volt, miközben kiszaladt az útra, és elütötte egy autó. A nyomozás majd' két évig zajlott, a végén pedig az ügyészség kimondta, hogy az édesanya nem hibáztatható a baleset miatt. Mégsem lehet teljes az öröm, ugyanis P. Carmen, az édesanya barátnője ellen viszont vádat emeltek, mondván ő fogta a kisfiú kezét, és mivel engedte, hogy – több alkalommal is – kiszaladjon az útra, nem megfelelően járt el. Csilla a Blikknek szólalt meg az üggyel kapcsolatban.

„Egyrészt megkönnyebbültem, könnyebb a lelkem, mert lezárult egy nehéz fejezet az életemben. Mégsem felhőtlen az öröm és boldogság, mert a barátnőm ellen indokolatlanul vádat emeltek, és úgy néz ki, bíróság elé kell állnia.”

Carmenre felfüggesztett börtönbüntetés várhat, amit tovább nehezít, hogy épp várandós, veszélyeztetett terhes. Dr. Horváth B. Gábor, Csilla ügyvédje a lapnak elmondta, hogy sem az ügyfele, sem a barátnője nem felelősek az ügyben, így véleménye szerint az eljárást már a nyomozati szakaszban meg kellett volna szüntetni.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Sejtelmes fotó: Horváth Gréta exe és a Dancing With The Stars táncosnője ugyanonnan posztoltak az Instagramra
Már korábban is felröppent a pletyka, hogy Stana Alexandra lehet Meggyes Dávid új párja.

Link másolása

hirdetés

Az Éjjel-Nappal Budapestből ismert Horváth Gréta és férje, Meggyes Dávid a múlt héten jelentették be, hogy elválnak. A szakítás ráadásul nem ment éppen egyszerűen, kiderült ugyanis, hogy a férfi több alkalommal is megcsalta a párját. A színésznő azóta beszámolt róla, hogy több nő is jelentkezett nála, akikkel állítólag hűtlenkedett a férje. Emiatt persze több mindenkivel is hírbe hozták Dávidot, aki be is vallotta, hogy azért hagyta el a családját, mert beleszeretett valakibe.

Egyes pletykák arról szóltak, hogy az új választottja nem más, mint Dancing With The Stars-ból ismert táncosnő, Stana Alexandra. Most pedig egy-egy Instagram-sztori is dobott egyet a pletykán - szúrta ki az nlc.hu.

Kedden ugyanis mindketten ugyanabból a kávézóból csekkoltak be az Instára, ugyanabban az időben, ugyanolyan poharakról készült fotóval.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: