KULT
A Rovatból

Hadházi: A boldogság olyan, mint a matek, meg kell tanulni

Hadházi László a Dumaszínház oszlopos tagja, Karinthy-gyűrűs humorista. Új filmje kapcsán beszélgettünk vele - vidám és komoly dolgokról.


Egy Trabanttal robogunk Nyíregyházán a sóstói strand felé, hogy ott a helyi kereskedelmi rádió színeiben élő kívánságműsort celebráljunk – ez a kép jut eszembe elsőként Hadházi Lászlóról, akivel valamikor régen kollégák voltunk. Tizenöt év elszelelt, vele annyi minden történt, például filmet is forgatott. Hogy mi változott és mi maradt ugyanolyan? A film kulisszatitkai mellett erről is beszélgettünk – a régi barátság okán tegeződve.

- A Dumapárbaj egy kapuzárási pánikkal és karrierválsággal küzdő előadóművészről szól, akinek fiatal konkurense akad. Korábban már elmondtad többször, több helyen, hogy minden paraméterbeli hasonlóság ellenére ez egy kitalált karakter, nem te vagy. Mit kell tudnunk még a filmről?

- Sallai Ervin írta a film forgatókönyvét, és sokszor kérte hozzá az én ötleteimet, személyes tapasztalataimat is. Hosszú folyamat volt ez, nem elsőre sikerült, hanem talán már harmadjára futottunk neki, amikor azzal hívott Litkai, hogy „Laci, átment a film”. Éppen Sárváron voltam egy vasedényboltban, amikor elért a hír. Nagyon meglepett, mert azért ez egy nagyon nehéz feladat, főleg, hogy valódi színészekkel kellett együtt játszanunk – és akkor még nem is tudtam, hogy mennyire durván nagy nevekkel. Volt egy próbaforgatásunk, hogy az alkotók meg tudják mutatni, nagyjából mire lehet majd számítani, és akkor derült ki, hogy Eszenyi Enikő lesz a partnerem a filmben. Hát én nem tudtam aludni, annyira felzaklatott. Rettegtem, hogy mi lesz a próbafelvételen.

A Dumapárbaj filmelőzetese - a film január 15-től látható a mozikban

- De túlélted?

- A legmeghatározóbb pillanat az volt, amikor

Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója, Kossuth-díjas színművésznő, Európa-szerte elismert rendező bemutatkozott nekem – én pedig mondtam neki, hogy jaj, hát ne viccelj, smároltunk együtt a gimiben.

- Így volt vagy csak mondtad?

- Így volt, nem emlékezett, én sem emlékeztem, de egy osztálytársam viszont igen, sőt, még arra is, hogy pofon is vágott engem ezért. Márpedig akkor biztos így volt, ha egy nő, akivel akkor jártam, így emlékszik. Ettől a ponttól viszont minden megváltozott, más síkra terelődött, az volt az összetartó kapocs, hogy mi gyerekkorunkban együtt nőttünk fel. Nagyon jó volt.

_MG_2542

Eszenyi Enikő és Hadházi László a Dumapárbaj egyik jelenetében

- Nem volt olyan pillanata a forgatásnak, amikor úgy érezted, hogy most jobb lenne inkább a strandon lenni?

- De, minden pillanata ilyen volt. Napi 12 órát forgattam. Ha a stáb épp pihent 2-3 napot, akkor én közben fellépni jártam szerte az országban. Reggel 4-től délután 4-ig forgatás, mert Laci megy Gyulára fellépni – ami 3 órás autóút. Másnap ugyanúgy hajnaltól forgatás, mert Laci este Zalakarosra megy fellépni.

- Attól nem tartasz, hogy a karaktert, amit eljátszol, a közönség nagyon könnyen veled azonosítja majd?

- Vállalom. Nekem az egyik alapelvem, hogy a mamutot nem lehet egyedül felfordítani. És a film is valahol ezt üzeni, ez pedig abszolút vállalható. De hát mit tudom én, más a nevem is, a filmben Kalmár Tamásnak hívnak.

IMG_0001
IMG_8887

- Mondok Neked számokat, sejteted-e, hogy mikre vonatkoznak? 10.600; 257.000; 191.317.

- Valamilyen nézettségi adatok?

- A YouTube-on 10.600 találat jön fel a nevedre, a Google-ben 257 ezer, a Facebookon pedig 191.317 rajongód van, a hivatalos oldaladon. Ezek a számokban, lájkokban megnyilvánuló visszajelzések mennyire fontosak neked?

- A Facebookkal például úgy vagyok, hogy rábeszéltek, hogy foglalkozzam vele, már csak a film miatt is. De valahogy nem az én világom. Annál gyorsabb és pontosabb visszajelzést sehol nem kapok, mint az élő fellépésen. Ezért nem vagyok már tévéműsorban sem. Szerintem ez mind csapdahelyzet. A saját műsoraim pont úgy vannak kitalálva, hogy legyen egy ívük, és hogy én magam is venni tudjam a közönség jelzéseit. Ezzel szemben a tévéadást a kedves néző ma már megállíthatja, beletekerhet, meg amúgy is bármikor elkapcsolhat.

- Mégis csak a tévé az, aminek az országos ismertséget köszönheted - te és a többi stand upos is. Ha nem lett volna Showder Klub, akkor is ugyanott tartanátok?

- Nyilván nem. Az egy nagyon jó reklám volt. De hiába volt meg már évek óta a szerződésünk a tévével a Showder Klubra, azt csak akkor indították el, amikor a mi saját színházunkban már másfél hónapot kellett várni egy belépőjegyre. Tehát már addigra is kialakult egy közönség, aki kedvelt minket.

- Ez úgy hangzik, mintha nem nagyon számíthatnánk rá, hogy a tévében még előfordulsz.

- Nem szeretnék. Én sokkal jobban szeretem az élő fellépéseket. Még akkor is, ha sokszor nyűgös a sok utazgatás. Amikor én gyerek voltam, senki nem mondta, hogy Hofi Gézát meg lehet nézni élőben, azt tudtuk, hogy szilveszterkor lesz a tévében. Szinte lehetetlen küldetés lett volna, hogy a faluból, ahol laktunk, felutazzak Budapestre, kinyomozzam, hol játszik Hofi Géza, vegyek jegyet az előadásra, és megnézzem. Most mi a helyzet? Tulajdonképpen a közönséget mi úgy kiszolgáljuk, hogy még külföldre is elvisszük a produkciókat, Manchesterig akár.

IMG_5395

- Van az a típusú színpadi szereplés, ami jobban kedvenc, mint a többi?

- Az improvizálást nagyon szeretem. És terv is volt, hogy most valami ilyesmi felé venném az irányt. Az önálló esttel lassan bejártam az egész országot, muszáj megújulni, nem lehet ugyanazzal újra előállni.

- De ha azt vesszük, hogy mennyi rajongója van Mirtill cicának, vagy hogy hányan nézték meg a GPS-szel beszélgetős műsorszámodat, úgy tűnik, igény volna rá, hogy ezeket újra előhozd.

- Igen, Litkai is ezt mondta, hogy nem tilos visszanyúlni ezekhez, de én meg úgy érzem, hogy akkor vagyok jó, ha teljes mértékben kiszolgálom a közönséget, tehát mindig valami újat nyújtok. Én azt gondolom, hogy ha jegyeket adnak el egy produkcióra, akkor az nem lehet esetleges. Nem engedhetem meg magamnak. Amikor a nézők hazamennek, az maradjon meg bennük: én mindent megtettem, hogy ők nagyon jól érezzék magukat. Ezt kell elérnem. Ha valaki nem röhög, akkor azt is megpróbálom elkapni – mert ha már megvette a jegyet, akkor biztos ő is nevetni akar. És akarjon majd újra eljönni.

A legnépszerűbb poénokat több százezren nézték már meg a közösségi videócsatornákon

- Mi az, amire különösen büszke vagy?

- A tavalyi év adataira. 65 ezer ember vett jegyet arra a műsorra, amiben szerepeltem. Az szerintem szép szám.

- Emlékszel olyan szereplésre, ahol komoly kihívások értek, és nem feltétlen művészi vonalon?

- Régebben még felléptem falunapokon. Egyszer Pródon

éppen a kőművesekről poénkodtam, mögöttem termett egy csávó és az oldalamhoz szúrt egy kést: „Beszéljen másról!”.

Azóta van nálam kés fellépéseknél... Arra is rájöttem, hogy tök felesleges erőlködni egy ingyenes rendezvényen szemben egy szökőkúttal, ami mögött áll egy csomó részeg ember, és ordítanak - mert oda az értéke. Hasonló okokból nem kedvelem a fesztiválos szerepléseket sem.

- Miért Malcolm Young, az AC/DC ritmusgitárosa a példaképed?

- Nagyon tetszik. Neki nem kellett szólóznia, mint nekem, mert volt valaki, aki elöl elvitte a balhét, ő meg csak hátulról tolta. Azt gondoltam, hogy olyan fasza lehet ez, könnyedén eljátszani ott a hátsó sorban, és nem kell nagyon virgázni hozzá. Azt hiszem, én szeretnék az AC/DC gitárosa lenni konkrétan.

- Mit teszel az ügy érdekében?

- Minden nap gitározom, egy órát legalább. Már úgy 14 éves korom óta odavagyok a gitározásért. Általában minden városban felderítem, hol van hangszer-, pláne gitárbolt, sőt, az eladókat is ismerem.

_MG_2158

- Azt nyilatkoztad nemrég, neked nagyon fontos, hogy a pillanatnak tudj élni. Most, hogy elmúltál 50 éves, és szerencsére nem szenvedsz életközép-válságban, úgy értékeled, ez sikerült?

- Igen, egy csomó jó pillanatot gyűjtöttem. Rengeteget.

- Az jut eszembe erről, hogy a társaságodban étterembe menni, egyáltalán étkezni, az egy külön élmény, mert akkora élvezettel rajongsz minden jó falatért, hogy az ragadóssá válik.

"
- A boldogság olyan, mint a matek, meg kell tanulni.

Tudni kell. Hiába vannak odarajzolva számok, ha nem tudod a szabályokat, nem érted, hogy miről szól.

- Annyiféle iskolába jártál, ezt melyikben tanították?

- Ezt egy fotókiállításon láttam pár éve, le is fényképeztem, mert nagyon megtetszett. Mert tényleg minden pillanatban látni kell azt a lehetőséget, hogy mi lehet benne a jó. Van ember, aki csak a rosszat veszi észre mindenben. Ugyanott él, ahol én, ugyanazokkal a dolgokkal találkozik, de neki majdnem minden élménye rossz. Hozzáállás kérdése. Ő nem tanulta meg, hogyan kell boldognak lenni.

- Mi jobb? Főzni vagy enni?

- Ó, hát enni! De főzni is szeretek, mert akkor lehet enni. A főzés inkább olyan társasági dolog nekem, meg általában vendégváráshoz kapcsolódik.

- Mit főztél utoljára?

- Zellergumó-pecsenyét csináltam tejszínes gombakörettel.

10437767_866386663393394_1028863202325584535_n

Amikor a művész főz - Forrás: Hadházi László facebook oldala

- Tudsz főzni, tudsz gitározni, ismer a fél ország, írtál már kabaréjelenetet, könyvet, sorozat-forgatókönyvet, szerepeltél a tévében, most már filmben is... Mi jöhet még? Mik lehetnek a célok?

- Tartani a színvonalat. Nem kell mindig feljebb jutni. Ha ez így megmarad, akkor az már jó. Egyszer megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha elmennék külföldre, mondjuk Amerikába, ott összeszedném a tapasztalatot és a tudást, és megpróbálnám ugyanezt. De aztán rájöttem, hogy minek. Cél a nagyobb kocsi, meg a nagyobb ház?

- Ha a saját gyerekeid állnának elő azzal, hogy ők külföldre mennének hosszabb időre – mondjuk az orvosnak készülő lányaid –, akkor támogatnád őket, vagy lebeszélnéd?

- Még pénzt is adtam nekik erre. Mikor 18 évesek voltak, akkor kaptak ajándékba pénzt és egy bőröndöt, hogy menjenek világot látni. Az egyik lányom barátja Amerikából származó magyar, és a nyarat a fiú hazájában szeretnék tölteni. A másik lányom pedig már járt is külföldön, Kanadában, ott volt orvosi gyakorlaton, most pedig épp svédül tanul a párjával, akit Svédországba hívnának vízilabdázni. Én azt mondom, hogy menjenek, próbálják ki, gyűjtsenek tapasztalatokat, aztán jöjjenek vissza.

- Te már nem vágysz erre?

"
- Én a helyemen vagyok, ez már egy nekem való ország.

Egy fasza kis kertváros. Ha nem lennének frusztráltak az emberek, teljesen jó hely lenne.

IMG_0133

- Akkor mitől jó itt élni?

- Huszonkét borvidék. Erősödő gasztro-burzsoázia. A nők szépek, csinosak. És még az idő is jó. Szóval tökéletes lenne, ha az emberek megnyugodnának kicsit, és rájönnének, hogy nem a politikusok fogják megcsinálni az életüket, hanem ez rájuk vár. Ez két generáción belül helyrehozható lenne. Sokat kell zenélni, az segít. Ha mindenki zenélne, már nem lenne olyan nagy feszültség, vagy csalódottság, vagy nem is tudom, mi ez az érzelmi túlfűtöttség az emberekben. Nincs nekünk ellenségünk, nem is kell, nem akar minket bántani senki. De valahogy ezek a szakemberek nagyon jól elhitetik a nagy többséggel, hogy dehogynem, azért rossz neked, mert valaki gonosz, nem azért, mert te nem csinálsz semmit, csak ülsz otthon, és várod, hogy adjanak. Na ez a legrosszabb. Meg a panaszkodás. Ezek a legártalmasabbak.

- De közben te meg pont abból élsz, hogy az emberek szeretnek nevetni is...

- Szerintem az egyik oka annak, hogy itt tartunk, a közvélemény formálásának a hiánya. A másik oka: nagyon sok politikus abból él, hogy elhiteti az emberekkel, „majd mi megoldjuk, mi fontosak vagyunk”. Pedig inkább mindenkinek a saját portáján kellene sepregetni, és ha ott rend van, akkor esetleg segíteni másnak is. Mindezzel együtt, vagy ezek ellenére én nagyon szeretem ezt az országot. Hát hova mennék el innen? Inkább fogom magam holnap, kimegyek a Dagály strandra, mert milyen menő már, hogy ott télen is lehet szabadtéren úszni, vagy elmegyek korcsolyázni a Városligeti Műjégpályára, mert annál királyabb dolog nincs is, mint ott a jégen megérezni, hogy enyém a világ.

Ezernyi lehetőség van megtalálni a jó pillanatokat, itt, minden nap, csak panaszkodás helyett inkább erre kellene koncentrálnunk,

hogy megy-e a boldogság legalább úgy, mint a matek.

Fotók: Dumapárbaj sajtófotó; Lékó Tamás; Hadházi László Facebook oldala

Ha érdekes volt ez a cikk, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Megszólalt Krasznahorkai László: Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni
A Nobel-díjas író pár mondatban reagált ma a díjra, az azt követő jókívánságokra, és meg is köszönte az olvasóinak őket. Záporoznak is a kommentek a poszt alá.


Néhány napja jelentették be, hogy Krasznahorkai László kapta a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat, akkor volt egy rövid nyilatkozata, de azóta nemigen szólalt meg az író. Most a közösségi média oldalán írt pár sort a követőinek a maga fanyar humorával:

„Krasznahorkai László hálás az Elkerülhetetlen Véletlennek, hogy ennyi embernek okozott örömöt. Köszöni a jókívánságokat. Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni”
– írta a Facebookon.

A kommentek túlnyomó része pozitív reakciókat tartalmaz, köszönik a könyveket, az olvasás élményét, és gratulálnak a frissen díjazott írónak:

"Pont a mester kötetét olvasva kaptam a híreket. Hát persze hogy boldogság."

"Itt Erdélyben is nagy volt az öröm. Egy könyves kávézóban dolgozom, jó volt elsőnek két német egyetemi hallgatónak elújságolni a hírt, hallottak a szerzőről!"

"Mikor évekkel ezelőtt egy brit könyvtárban dolgoztam karbantartóként, mindig megpróbáltam becsempészni a Wenckheim báró hazatér angol nyelvű, keménykötésű kiadását az ajánlott irodalom polcra, de valaki mindig észrevette és visszatették. Végig nekem volt igazam. Gratulálok a díjhoz!"

"Igen, végre önfeledten lehetett örülni, egy időre ki lehetett lépni a nyomasztó, nehezen elviselhető mindennapjainkból. Köszönjük!"

"Hatalmas öröm és boldogság,hogy egy magyar ember ismét feltette hazámat a kultúra felső polcára.Szívből gratulálok,jó egészséget és kreatív energiákat kívánok az elkövetkezendő időkre is!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Aktnaptárt készít Tóth Enikő új főszerepében - egy pikáns darab a Játékszín színpadán
A darab a bátorságról és egy női közösség erejéről szól, és a világ számos helyén színpadra állították már. De Tóth Enikő egy másik tabudöntögető színdarabban is játszik, ami a menopauzáról szól.


Tóth Enikő nagy dobásra készül: a Játékszín Naptárlányok című előadásának egyik főszerepét viszi, amelyben egy kisvárosi női közösség aktnaptárt készít egy nemes ügyért. „Van egy női közösség, amelynek tagjai egy nemes ügy mellett elindítanak valamit, és rendkívül bátor döntést hoznak a kissé színtelen kis életükben.” – mondta erről a Blikknek.

A Naptárlányok Tim Firth műve, amelyet egy valós történet ihletett: Angliában, Yorkshire-ben egy női klub tagjai jótékonysági aktnaptárt készítettek, hogy pénzt gyűjtsenek egy barátnőjük férje emlékére és a leukémiakutatás támogatására.

A darab a barátságról, a közösség erejéről, az önelfogadásról és a veszteség feldolgozásáról mesél, sok humorral és megható pillanattal.

A színpadi jelenetek a pikáns szituációkat játékosan, ízléssel oldják meg: a szereplők a „kényes” pillanatokban hétköznapi tárgyakkal – teáskannákkal, süteményekkel, virágokkal – takarják el magukat, miközben egyre nagyobb önbizalommal állnak ki az ügyük mellett. A történet a 2000-es évek elején bemutatott, nagy sikerű film után került színpadra a 2000-es évek végén, és azóta világszerte számos színház műsorán szerepelt.

A mi kis falunk című sorozatban Zömbiknét alakít Tóth Enikő a Menopauza című darabban is brillírozik, és erős visszajelzéseket kap a nézőktől.

„Nagyon sok nőnek hozott megkönnyebbülést, hogy például a menopauzáról beszélünk a színpadon, ráadásul humorral, öniróniával, de közben úgy, hogy belefacsarodhat az emberek szíve.

Sok hölgy mondta, hogy az előadás után a férje már jobban érti, miért volt olyan a változókorban, amilyen. A nők szemében meg azt a boldogságot látom, hogy megértve érzik magukat, van bennük egy felszabadult érzés” - fogalmazott Tóth Enikő a Blikknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Színészlegendák és legendás szerepek kísérték Diane Keaton életét – galéria
A 79 éves korában elhunyt színésznő a szakma krémjével dolgozott együtt. Néhány munkakapcsolata párkapcsolattá is alakult, bár sosem ment férjhez. Egy élet és karrier képekben.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, szombaton Los Angelesben elhunyt Diane Keaton amerikai színész, rendező és producer.

Az Oscar- és Golden Globe-díjas művész pályafutása során olyan nagy sztárokkal dolgozott számos filmben, mint Woody Allen, Al Pacino, Richard Gere, Warren Beatty, Jack Nicholson, Mia Farrow vagy Jane Fonda.

Megannyi filmes szerepéből olykor romantikus kapcsolat is szövődött kollégáival, bár férjhez soha nem ment. Két örökbe fogadott gyereke Dexter (1996) és Duke (2000).

Filmes szerepeiből, pár- és munkakapcsolataiból készítettünk válogatást (a képekre kattintva galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Nem egy árváról, hanem az egész elárvult országról szól Nemes Jeles László új filmje
Az Oscar-díjas rendező (ezúttal Nemes László néven) új filmjében saját családja történetén keresztül mutatja be, hogy próbált magára találni az ország 56' után. Az Árvában a nagyszerű főszereplők mellett Iványi Gábor is feltűnik egy kameo erejéig.


(A CIKK KISEBB SPOILEREKET TARTALMAZHAT)

Rögtön az elején szeretném tisztázni a film címét, mert már látni, hogy rengeteg helyen rosszul szerepel.

Tehát helyesen: Árva – így, névelő nélkül.

Nemes Jeles László életművében kiemelt szerepe van a most bemutatott Andornak, hiszen saját családja, egészen pontosan édesapja történetét vitte filmvászonra. Jeles Andrást is foglalkoztatta a megfilmesítés lehetősége, de ő végül nem tudta elkészíteni a saját változatát. Fia szerint kellett az egy generációnyi távolság a történtektől ahhoz, hogy fel lehessen dolgozni.

A film története szerint Andor (Barabás Bojtorján) a második világháború urán négy éves koráig egy árvaházban élt, amit azonban az államosítások során bezárnak. Andornak szerencséje van társaihoz képest, akik állami otthonokba kerülnek át: ő csak félárva, és édesanyja, Klára (Waskovics Andrea) eljön érte, hogy magához vegye. Andor úgy tudja, apja egy Hirsch nevű zsidó jegyügynök volt, de koncentrációs táborba hurcolták. Miután a férfi haláláról nem győződhettek meg minden kétséget kizáróan, Andor egyre csak várja édesapja visszatérését.

Klára és Andor kapcsolata nem szokványos anya-fia viszony. A háború árnyékában annyira nem egyedi eset, hogy egy nő árvaházba adja gyermekét, de érezzük, hogy itt nem a nélkülözés az elsődleges ok. Klára próbál helytállni anyaként, rendesen bánni Andorral, de kettejük interakcióiból hiányzik az igazi anyai gyöngédség.

Csak lassan értjük meg ennek vérfagyasztó okait…

Közben telik az idő. Az 56'-os forradalom utáni hónapokban járunk. Rendkívül feszült a légkör, a város romokban, a hatóságok bárkit, bármiért vegzálhatnak. Akárki lehet besúgó, az emberek kétszer is meggondolják, kinyissák-e a szájukat.

Andornak csupán két igazán közeli barátja van. Iskolatársa, Sári (Szabó Elíz), akinek a bátyja, Tamás (Soma Sándor) részt vett a forradalomban és most egy pincében bujkál a hatóságok elől, illetve a pantomimes Géza (a Nemes-Jeles mindhárom filmjében szereplő Marcin Czarnik), aki Hirsch legjobb barátjaként szárnya alá veszi a félárvát.

Andor élete fenekestül felfordul, amikor megjelenik Klára múltjából Berend, a hentes (Grégory Gadebois egészen hihetetlen alakítása), akiről az anyja sokáig nem mondja meg az igazat. A könnyen dühbe guruló férfi egyre nagyobb részt követel magának Klára és Andor életéből. Bár Berend tud kedves és figyelmes lenni, de ha elönti a düh, senki és semmi nincs biztonságban tőle. Andor fél tőle, és elhatározza, hogy bármi áron megszabadítja tőle a családját. Miközben kamaszos dühe egye szélsőségesebb tettekre viszi, apránként fény derül a múlt nyomasztó titkaira, amiben az a legfélelmetesebb, hogy teljesen átírja Andor identitását és jövőjét.

A film tulajdonképpen Andor személyes forradalmát mutatja be 56' árnyékában, és ily módon a forradalom metaforájává válik. Elgondolkoztatja az embert, mit is jelent pontosan a bukás és a győzelem.

Talán ezért is lett a film címe Árva, névelő nélkül, mert nem egy árváról szól, hanem az egész elárvult országról.

A filmet Nemes Lászlóként jegyző rendező mesterien bánik a fényekkel és a plánokkal, a beszűkített terekkel, hogy megteremtse az ötvenes évek fojtogató miliőjét. A korfestésben nem csak a jelmezek és a technika segítségével feljavított díszletek segítenek, hanem a műgonddal kidolgozott, apró részletek is. Ily módon pedig a film arra is alkalmas, hogy kicsit megismerjük az akkori mindennapokat. A tujázás, az 56'-ban szétlőtt házak romjain játszó gyerekek, a mozi nézőterén dohányzó emberek és a szünet, amikor mutatványosok szórakoztatják az embert csak néhány apróság abból, amit az alkotók felvillantottak 1957 miliőjéből. A rendező és Erdély Mátyás operatőr precízen megkoreografált, hosszú snittekkel teszi még életszerűbbé, még átélhetőbbé a történetet.

Barabás Bojtorjánt több hónapnyi intenzív casting során találták meg Andor szerepére. Bojtorján a sajtótájékoztatón azt mondta, nem készült sohasem színészi pályára, de a film gyökeresen megváltoztatta az elképzeléseit.

Nemes-Jeles szerint Bojtorján igazi őstehetség, akivel nagyon könnyű volt együtt dolgozni, mert ahogy elindult a kamera, rögtön Andorrá változott.

Waskovics Andrea azon színésznők közé tartozik, akik teljesen fel tudnak oldódni a szerepben. Ha meg akartok győződni róla, nézzék meg a Vígszínház előadásaiban. A Letargiában például tökéletes gimnazistává változik, bármelyik középiskolában be tudna olvadni és az embernek eszébe sem jut, hogy egy érett, felnőtt nőt lát. A filmben nagyon érzékenyen hozza a szerencsétlen sorsú anyát, aki a háborúban elvesztette férjét, élete szerelmét, és az anyaságot sem képes a maga teljes gyönyörűségében megélni, mert fia a traumák élő mementója.

A film egyik nagy meglepetése a Sára nagypapáját alakító Iványi Gábor, aki kiválóan alakítja a bölcs zsidó öregembert.

Alighanem Iványi saját, személyes hitelessége és kisugárzása az, ami több mint alkalmassá teszi erre a szerepre.

(Iványi szerepeltetéséről bővebben is mesélt nekem a rendező, a vele készült interjút is hamarosan olvashatják majd a Szeretlek Magyarországon.)

Végére hagytam a Berendet alakító Grégory Gadebois-t, aki egészen elképesztő teljesítményt nyújt. Először is szenzációsan hozza a durva hentes alakját. Az efféle figurák a filmekben nagyon könnyen válnak egydimenzióssá: narcisztikus, brutális állatok, akiknek egyetlen jellemvonása az erőszakosság. De Berend nem ilyen, sokszor elhisszük neki, hogy őszintén vágyik a fiú szeretetére, elfogadására, és bizonyosan pillanatokban, amikor azt várnánk, hogy robban, a leggyöngébb oldalát mutatja. Ehhez nyilván szükséges a remek forgatókönyv is, de Gadebois alakítása is.

A legnagyobb fegyvertény azonban mégsem ez, hanem az, hogy a francia színész a szerep kedvéért megtanult magyarul. Igen, a filmben nem szinkronhangot hallunk, Gadebois maga beszél tökéletes, akcentusmentes magyarsággal, ami valami egészen egyedülálló teljesítmény.

Nincs tökéletes film, így az Árva sem az, lehet találni benne apró koszokat. Bennem például hiányérzetet hagyott, hogy nem tudjuk meg, pontosan mi volt Klára motivációja arra, hogy mégis magához vegye a fiát. De fölöslegesnek érzem a szőrszálhasogatást. Ha vannak is apró szépséghibák, azok csak még inkább kiemelik a nagy egész értékeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk