KULT
A Rovatból

Hadházi: A boldogság olyan, mint a matek, meg kell tanulni

Hadházi László a Dumaszínház oszlopos tagja, Karinthy-gyűrűs humorista. Új filmje kapcsán beszélgettünk vele - vidám és komoly dolgokról.


Egy Trabanttal robogunk Nyíregyházán a sóstói strand felé, hogy ott a helyi kereskedelmi rádió színeiben élő kívánságműsort celebráljunk – ez a kép jut eszembe elsőként Hadházi Lászlóról, akivel valamikor régen kollégák voltunk. Tizenöt év elszelelt, vele annyi minden történt, például filmet is forgatott. Hogy mi változott és mi maradt ugyanolyan? A film kulisszatitkai mellett erről is beszélgettünk – a régi barátság okán tegeződve.

- A Dumapárbaj egy kapuzárási pánikkal és karrierválsággal küzdő előadóművészről szól, akinek fiatal konkurense akad. Korábban már elmondtad többször, több helyen, hogy minden paraméterbeli hasonlóság ellenére ez egy kitalált karakter, nem te vagy. Mit kell tudnunk még a filmről?

- Sallai Ervin írta a film forgatókönyvét, és sokszor kérte hozzá az én ötleteimet, személyes tapasztalataimat is. Hosszú folyamat volt ez, nem elsőre sikerült, hanem talán már harmadjára futottunk neki, amikor azzal hívott Litkai, hogy „Laci, átment a film”. Éppen Sárváron voltam egy vasedényboltban, amikor elért a hír. Nagyon meglepett, mert azért ez egy nagyon nehéz feladat, főleg, hogy valódi színészekkel kellett együtt játszanunk – és akkor még nem is tudtam, hogy mennyire durván nagy nevekkel. Volt egy próbaforgatásunk, hogy az alkotók meg tudják mutatni, nagyjából mire lehet majd számítani, és akkor derült ki, hogy Eszenyi Enikő lesz a partnerem a filmben. Hát én nem tudtam aludni, annyira felzaklatott. Rettegtem, hogy mi lesz a próbafelvételen.

A Dumapárbaj filmelőzetese - a film január 15-től látható a mozikban

- De túlélted?

- A legmeghatározóbb pillanat az volt, amikor

Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója, Kossuth-díjas színművésznő, Európa-szerte elismert rendező bemutatkozott nekem – én pedig mondtam neki, hogy jaj, hát ne viccelj, smároltunk együtt a gimiben.

- Így volt vagy csak mondtad?

- Így volt, nem emlékezett, én sem emlékeztem, de egy osztálytársam viszont igen, sőt, még arra is, hogy pofon is vágott engem ezért. Márpedig akkor biztos így volt, ha egy nő, akivel akkor jártam, így emlékszik. Ettől a ponttól viszont minden megváltozott, más síkra terelődött, az volt az összetartó kapocs, hogy mi gyerekkorunkban együtt nőttünk fel. Nagyon jó volt.

_MG_2542

Eszenyi Enikő és Hadházi László a Dumapárbaj egyik jelenetében

- Nem volt olyan pillanata a forgatásnak, amikor úgy érezted, hogy most jobb lenne inkább a strandon lenni?

- De, minden pillanata ilyen volt. Napi 12 órát forgattam. Ha a stáb épp pihent 2-3 napot, akkor én közben fellépni jártam szerte az országban. Reggel 4-től délután 4-ig forgatás, mert Laci megy Gyulára fellépni – ami 3 órás autóút. Másnap ugyanúgy hajnaltól forgatás, mert Laci este Zalakarosra megy fellépni.

- Attól nem tartasz, hogy a karaktert, amit eljátszol, a közönség nagyon könnyen veled azonosítja majd?

- Vállalom. Nekem az egyik alapelvem, hogy a mamutot nem lehet egyedül felfordítani. És a film is valahol ezt üzeni, ez pedig abszolút vállalható. De hát mit tudom én, más a nevem is, a filmben Kalmár Tamásnak hívnak.

IMG_0001
IMG_8887

- Mondok Neked számokat, sejteted-e, hogy mikre vonatkoznak? 10.600; 257.000; 191.317.

- Valamilyen nézettségi adatok?

- A YouTube-on 10.600 találat jön fel a nevedre, a Google-ben 257 ezer, a Facebookon pedig 191.317 rajongód van, a hivatalos oldaladon. Ezek a számokban, lájkokban megnyilvánuló visszajelzések mennyire fontosak neked?

- A Facebookkal például úgy vagyok, hogy rábeszéltek, hogy foglalkozzam vele, már csak a film miatt is. De valahogy nem az én világom. Annál gyorsabb és pontosabb visszajelzést sehol nem kapok, mint az élő fellépésen. Ezért nem vagyok már tévéműsorban sem. Szerintem ez mind csapdahelyzet. A saját műsoraim pont úgy vannak kitalálva, hogy legyen egy ívük, és hogy én magam is venni tudjam a közönség jelzéseit. Ezzel szemben a tévéadást a kedves néző ma már megállíthatja, beletekerhet, meg amúgy is bármikor elkapcsolhat.

- Mégis csak a tévé az, aminek az országos ismertséget köszönheted - te és a többi stand upos is. Ha nem lett volna Showder Klub, akkor is ugyanott tartanátok?

- Nyilván nem. Az egy nagyon jó reklám volt. De hiába volt meg már évek óta a szerződésünk a tévével a Showder Klubra, azt csak akkor indították el, amikor a mi saját színházunkban már másfél hónapot kellett várni egy belépőjegyre. Tehát már addigra is kialakult egy közönség, aki kedvelt minket.

- Ez úgy hangzik, mintha nem nagyon számíthatnánk rá, hogy a tévében még előfordulsz.

- Nem szeretnék. Én sokkal jobban szeretem az élő fellépéseket. Még akkor is, ha sokszor nyűgös a sok utazgatás. Amikor én gyerek voltam, senki nem mondta, hogy Hofi Gézát meg lehet nézni élőben, azt tudtuk, hogy szilveszterkor lesz a tévében. Szinte lehetetlen küldetés lett volna, hogy a faluból, ahol laktunk, felutazzak Budapestre, kinyomozzam, hol játszik Hofi Géza, vegyek jegyet az előadásra, és megnézzem. Most mi a helyzet? Tulajdonképpen a közönséget mi úgy kiszolgáljuk, hogy még külföldre is elvisszük a produkciókat, Manchesterig akár.

IMG_5395

- Van az a típusú színpadi szereplés, ami jobban kedvenc, mint a többi?

- Az improvizálást nagyon szeretem. És terv is volt, hogy most valami ilyesmi felé venném az irányt. Az önálló esttel lassan bejártam az egész országot, muszáj megújulni, nem lehet ugyanazzal újra előállni.

- De ha azt vesszük, hogy mennyi rajongója van Mirtill cicának, vagy hogy hányan nézték meg a GPS-szel beszélgetős műsorszámodat, úgy tűnik, igény volna rá, hogy ezeket újra előhozd.

- Igen, Litkai is ezt mondta, hogy nem tilos visszanyúlni ezekhez, de én meg úgy érzem, hogy akkor vagyok jó, ha teljes mértékben kiszolgálom a közönséget, tehát mindig valami újat nyújtok. Én azt gondolom, hogy ha jegyeket adnak el egy produkcióra, akkor az nem lehet esetleges. Nem engedhetem meg magamnak. Amikor a nézők hazamennek, az maradjon meg bennük: én mindent megtettem, hogy ők nagyon jól érezzék magukat. Ezt kell elérnem. Ha valaki nem röhög, akkor azt is megpróbálom elkapni – mert ha már megvette a jegyet, akkor biztos ő is nevetni akar. És akarjon majd újra eljönni.

A legnépszerűbb poénokat több százezren nézték már meg a közösségi videócsatornákon

- Mi az, amire különösen büszke vagy?

- A tavalyi év adataira. 65 ezer ember vett jegyet arra a műsorra, amiben szerepeltem. Az szerintem szép szám.

- Emlékszel olyan szereplésre, ahol komoly kihívások értek, és nem feltétlen művészi vonalon?

- Régebben még felléptem falunapokon. Egyszer Pródon

éppen a kőművesekről poénkodtam, mögöttem termett egy csávó és az oldalamhoz szúrt egy kést: „Beszéljen másról!”.

Azóta van nálam kés fellépéseknél... Arra is rájöttem, hogy tök felesleges erőlködni egy ingyenes rendezvényen szemben egy szökőkúttal, ami mögött áll egy csomó részeg ember, és ordítanak - mert oda az értéke. Hasonló okokból nem kedvelem a fesztiválos szerepléseket sem.

- Miért Malcolm Young, az AC/DC ritmusgitárosa a példaképed?

- Nagyon tetszik. Neki nem kellett szólóznia, mint nekem, mert volt valaki, aki elöl elvitte a balhét, ő meg csak hátulról tolta. Azt gondoltam, hogy olyan fasza lehet ez, könnyedén eljátszani ott a hátsó sorban, és nem kell nagyon virgázni hozzá. Azt hiszem, én szeretnék az AC/DC gitárosa lenni konkrétan.

- Mit teszel az ügy érdekében?

- Minden nap gitározom, egy órát legalább. Már úgy 14 éves korom óta odavagyok a gitározásért. Általában minden városban felderítem, hol van hangszer-, pláne gitárbolt, sőt, az eladókat is ismerem.

_MG_2158

- Azt nyilatkoztad nemrég, neked nagyon fontos, hogy a pillanatnak tudj élni. Most, hogy elmúltál 50 éves, és szerencsére nem szenvedsz életközép-válságban, úgy értékeled, ez sikerült?

- Igen, egy csomó jó pillanatot gyűjtöttem. Rengeteget.

- Az jut eszembe erről, hogy a társaságodban étterembe menni, egyáltalán étkezni, az egy külön élmény, mert akkora élvezettel rajongsz minden jó falatért, hogy az ragadóssá válik.

"
- A boldogság olyan, mint a matek, meg kell tanulni.

Tudni kell. Hiába vannak odarajzolva számok, ha nem tudod a szabályokat, nem érted, hogy miről szól.

- Annyiféle iskolába jártál, ezt melyikben tanították?

- Ezt egy fotókiállításon láttam pár éve, le is fényképeztem, mert nagyon megtetszett. Mert tényleg minden pillanatban látni kell azt a lehetőséget, hogy mi lehet benne a jó. Van ember, aki csak a rosszat veszi észre mindenben. Ugyanott él, ahol én, ugyanazokkal a dolgokkal találkozik, de neki majdnem minden élménye rossz. Hozzáállás kérdése. Ő nem tanulta meg, hogyan kell boldognak lenni.

- Mi jobb? Főzni vagy enni?

- Ó, hát enni! De főzni is szeretek, mert akkor lehet enni. A főzés inkább olyan társasági dolog nekem, meg általában vendégváráshoz kapcsolódik.

- Mit főztél utoljára?

- Zellergumó-pecsenyét csináltam tejszínes gombakörettel.

10437767_866386663393394_1028863202325584535_n

Amikor a művész főz - Forrás: Hadházi László facebook oldala

- Tudsz főzni, tudsz gitározni, ismer a fél ország, írtál már kabaréjelenetet, könyvet, sorozat-forgatókönyvet, szerepeltél a tévében, most már filmben is... Mi jöhet még? Mik lehetnek a célok?

- Tartani a színvonalat. Nem kell mindig feljebb jutni. Ha ez így megmarad, akkor az már jó. Egyszer megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha elmennék külföldre, mondjuk Amerikába, ott összeszedném a tapasztalatot és a tudást, és megpróbálnám ugyanezt. De aztán rájöttem, hogy minek. Cél a nagyobb kocsi, meg a nagyobb ház?

- Ha a saját gyerekeid állnának elő azzal, hogy ők külföldre mennének hosszabb időre – mondjuk az orvosnak készülő lányaid –, akkor támogatnád őket, vagy lebeszélnéd?

- Még pénzt is adtam nekik erre. Mikor 18 évesek voltak, akkor kaptak ajándékba pénzt és egy bőröndöt, hogy menjenek világot látni. Az egyik lányom barátja Amerikából származó magyar, és a nyarat a fiú hazájában szeretnék tölteni. A másik lányom pedig már járt is külföldön, Kanadában, ott volt orvosi gyakorlaton, most pedig épp svédül tanul a párjával, akit Svédországba hívnának vízilabdázni. Én azt mondom, hogy menjenek, próbálják ki, gyűjtsenek tapasztalatokat, aztán jöjjenek vissza.

- Te már nem vágysz erre?

"
- Én a helyemen vagyok, ez már egy nekem való ország.

Egy fasza kis kertváros. Ha nem lennének frusztráltak az emberek, teljesen jó hely lenne.

IMG_0133

- Akkor mitől jó itt élni?

- Huszonkét borvidék. Erősödő gasztro-burzsoázia. A nők szépek, csinosak. És még az idő is jó. Szóval tökéletes lenne, ha az emberek megnyugodnának kicsit, és rájönnének, hogy nem a politikusok fogják megcsinálni az életüket, hanem ez rájuk vár. Ez két generáción belül helyrehozható lenne. Sokat kell zenélni, az segít. Ha mindenki zenélne, már nem lenne olyan nagy feszültség, vagy csalódottság, vagy nem is tudom, mi ez az érzelmi túlfűtöttség az emberekben. Nincs nekünk ellenségünk, nem is kell, nem akar minket bántani senki. De valahogy ezek a szakemberek nagyon jól elhitetik a nagy többséggel, hogy dehogynem, azért rossz neked, mert valaki gonosz, nem azért, mert te nem csinálsz semmit, csak ülsz otthon, és várod, hogy adjanak. Na ez a legrosszabb. Meg a panaszkodás. Ezek a legártalmasabbak.

- De közben te meg pont abból élsz, hogy az emberek szeretnek nevetni is...

- Szerintem az egyik oka annak, hogy itt tartunk, a közvélemény formálásának a hiánya. A másik oka: nagyon sok politikus abból él, hogy elhiteti az emberekkel, „majd mi megoldjuk, mi fontosak vagyunk”. Pedig inkább mindenkinek a saját portáján kellene sepregetni, és ha ott rend van, akkor esetleg segíteni másnak is. Mindezzel együtt, vagy ezek ellenére én nagyon szeretem ezt az országot. Hát hova mennék el innen? Inkább fogom magam holnap, kimegyek a Dagály strandra, mert milyen menő már, hogy ott télen is lehet szabadtéren úszni, vagy elmegyek korcsolyázni a Városligeti Műjégpályára, mert annál királyabb dolog nincs is, mint ott a jégen megérezni, hogy enyém a világ.

Ezernyi lehetőség van megtalálni a jó pillanatokat, itt, minden nap, csak panaszkodás helyett inkább erre kellene koncentrálnunk,

hogy megy-e a boldogság legalább úgy, mint a matek.

Fotók: Dumapárbaj sajtófotó; Lékó Tamás; Hadházi László Facebook oldala

Ha érdekes volt ez a cikk, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András író
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Hallásveszély, avagy a srác esete, aki túl jól hallott, ezért felcsapott széftörőnek – A zongorahangoló az idei nyár nagy filmes meglepetése
Niki White akár egy tragikus szuperhős is lehetne, hiszen van egy különleges képessége, ami épp annyi fájdalmat okoz neki, mint amennyi haszna van.


Elöljáróban annyit, hogy talán a 2019-es A metál csendje (A fém hangja címen is ismert) óta nem volt ennyire fontos a hang használata egy egész estés filmben. Ez pedig nem véletlen, hiszen mindkét film főszereplőjének módosult a hallása az átlagemberekéhez képest. A metál csendje dobosa, Ruben (Riz Ahmed) fiatalkora ellenére szép lassan kezdi elveszíteni a hallását, zenész létére pedig ezt első körben el kell fogadnia, majd meg kell vele birkóznia. A zongorahangoló Nikije (Leo Woodall) pedig épp ennek az ellenkezőjét tapasztalja. Neki ugyanis hiperakúzisa, avagy túlhallása van, ami fokozott hangérzékenységet és a környezeti zajok alacsony tűrőképességét jelenti. Vagyis hősünknek minden hangos, éles zaj nagy fájdalmat okoz, így a nap 24 órájában füldugó van a füleiben, a számára extrémebb helyzetekben (mint például egy forgalmas utcán sétálva) pedig még egy zajcsendesítő fülhallgatóval is megspékeli a lárma visszafogását.

Niki egykor csodagyerek volt, már gyerekkorától kezdve zongoravirtuóznak számított, a betegsége miatt azonban fel kellett hagynia a zenéléssel, így azóta zongorahangolóként dolgozik a mesterével, Harryvel (Dustin Hoffman). Egy nap azonban rádöbben, hogy a különleges képességével szinte játszi könnyedséggel ki tud nyitni bármilyen széfet, hiszen minden apró, csak speciális eszközökkel fogható kattanást jól ki tud venni.

Amikor pedig az idős Harry – aki a feleségével, Marlával (Tova Feldshuh) tetemes mennyiségű adósságot halmozott fel – kórházba kerül, Niki úgy dönt, csatlakozik egy bűnbandához, akik biztonsági cégnek adják ki magukat, hogy gazdagok széfjeiből csórjanak el ezt-azt. Közben hősünk életébe még a szerelem is betoppan, amikor megismerkedik a zongorista Ruthie-val (Havana Rose Liu), aki egy elismert maestro (Jean Reno) asszisztensi állására pályázik, ezért éjt nappallá téve gyakorol. Persze a bűnözés csak rövid távon kifizetődő, a sors pedig nem foglalkozik azzal, hogy egy alapvetően jó ember tért le a helyes ösvényről…

A zongorahangoló végső soron egy első film, bár a rendezője és társírója, Daniel Roher 2023 óta már Oscar-díjas. Roher ugyanis a mozgóképes karrierje kezdete, vagyis 2011 óta rövidfilmeket és dokumentumfilmeket készített, az utóbbi műfaj terén pedig annyira tehetségesnek bizonyult, hogy 2023-ban Oscart nyert a Navalnij című filmjéért a Legjobb dokumentumfilm kategóriájában. Azóta készített még egy doksit, a 2024-es Pillantást (amelyben egy apa és egy anya nagy utazásra viszik a gyerekeiket, mielőtt azok elveszítik a látásukat egy ritka genetikai rendellenesség miatt), majd elérkezettnek látta az időt, hogy elkészítes az első egész estés játékfilmjét.

A zongorahangoló tavaly mutatkozott be a Telluride-i Filmfesztiválon, majd a torontói mustrán választották az év 10 legjobb filmje közé, ezután pedig végigfesztiválozta a világot Londonon és Zürichen át Vancouverig és a Sundance-ig. Idén került a mozikba világszerte, és micsoda szerencse, hogy Magyarországon is a nagyvásznon lehet megnézni Daniel Roher filmjét, amely a nyár egyik nagy meglepetése lett.

A zongorahangoló cím, amelyet a magyar keresztségben kapott, ugyanakkor megtévesztő lehet, mivel egy európai művészfilmet sugall (valljuk be, nem hangzik túl izgin), miközben egy ügyes műfaji elegyről van szó: a leginkább talán heist film (rablófilm), de éppúgy hangsúlyos benne a dráma, a romantika és valamennyire a thriller is.

Megspékelve klasszikus zenékkel, pergő, dinamikus snittekkel, kiváló színészi alakításokkal, izgalmakkal és fordulatokkal. Jól hangzik, nem? Daniel Roher filmje egyszerre játszik a nézők megannyi billentyűjén, amelyek a legkülönfélébb reakciókat és hatásokat hívják elő belőlük.

A főszerepben látható Leo Woodall a jövő nagy filmsztárja. Bár szerepelt a Tom Holland-féle Cherry: Az elveszett ártatlanságban (2021) is, a szélesebb közönség A Fehér Lótusz 2. évadában ismerhette meg Jackként. Majd a 2024-es Egy nap című minisorozatban kapott először főszerepet, 2025-ben pedig magát Renée Zellwegert hódította meg a Bridget Jones: Bolondulásigban, ahogy Rachel Weiszt is a Vladimir című idei netflixes soriban.

Woodall pedig rendre bizonyítja, hogy sokkal több van benne egy szimpla szépfiúnál, akit amúgy imád a kamera, A zongorahangoló fizikailag és lelkileg is sérült Nikijét is kifogástalanul hozza.

Az először hűvös, majd szép lassan feloldódó és elvihatott Ruthie-ként Havana Rose Liu is méltó társa (őt egyébként a szintén nemrég mozikba került Életem legjobb számában is látni lehet egy kisebb szerepben), ahogy a sokadik jutalomjátékát adó Dustin Hoffman is, aki ezúttal is bizonyítja, hogy még közel a kilencvenhez is (jövő augusztusban tölti be) egy színészisten.

A zongorahangoló tehát abszolút javallott mindazoknak, akik torkig vannak az ötlettelen és jellegtelen hollywoodi blockbusterekkel, és inkább valami olyasmit néznének a moziban, ami valóban próbára teszi a szemeiket, a füleiket (Oscart a hangmérnököknek) és az agyukat is. Érdemes ráhangolódni erre a filmre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt a Jóbarátok rendezője, megható sorokkal búcsúzik tőle Ross és Joey
James Burrows, a legendás sitcom-rendező 85 éves korában elhunyt. A stábtagok, köztük David Schwimmer és Matt LeBlanc is, személyes hangvételű posztokban emlékeztek a pilotot is jegyző szakemberre.


Elhunyt James „Jimmy” Burrows, a 85 éves rendező, aki a Jóbarátok pilot epizódját is a pályára állította. A hírre a sorozat több főszereplője is reagált. A Ross-t játszó David Schwimmer egy apafiguraként emlékezett a rendezőre, aki mellett a stáb biztonságban érezhette magát.

„Melegség, alázat, nagylelkűség jellemezte. Biztonságban éreztük magunkat körülötte, mintha egy család lennénk” – írta Schwimmer.

Joey karakterét megformáló Matt LeBlanc az Instagramon köszönt el tőle. „Jimmy, szavakkal nem lehet kifejezni, mekkora hatással voltál ránk és mindenki másra, akit az a szerencse ért, hogy ismerhetett. Igazi ikon vagy, oly sok téren. Hiányozni fogsz. Isten áldjon.” Lisa Kudrow (Phoebe szerepében láthattuk) egy közös fotóval emlékezett egykori kollégájára az Instagramon – írta az Associated Press.

Burrows szerepe a sorozat indulásánál kulcsfontosságú volt. Ő rendezte a pilot epizódot, és a stábtagok szerint neki volt köszönhető az a tempó és kémia, ami a Jóbarátokat a kezdetektől sikeressé tette. A többkamerás sitcom-formátum mesterének számított, ami biztonságot adott a fiatal színészeknek.

A rendező családja a People magazinnak adott közleményében azt írta, Burrows pénteken, szerettei körében, békésen távozott.

Kiemelték, hogy ritka képessége volt arra, hogy mindenkit jobbá tegyen, és a stáb minden tagját névről ismerte.

Burrows a Cheers társalkotójaként írta be magát a tévétörténelembe, de a nevéhez fűződik a Taxi, a Frasier és a Will & Grace számos epizódja is. Pályafutása során több mint ezer sorozatrészt rendezett, munkáját tizenegy Emmy-díjjal ismerték el. 2016-ban az NBC külön gálaműsorral tisztelgett életműve előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk