A Balaton legrejtélyesebb helye Zamárdiban
Kevés olyan látványosság van a Balaton környékén, melyhez annyi szóbeszéd vagy legenda fűződik, mint a Zamárdiban található Szamárkőhöz. Ráadásul azt se felejtsük el, hogy ezt az óriási követ, mely a vasútállomástól 8-10 percnyi sétára fekszik, csak 1943-ban „fedezte fel” egy amatőr régész. Margittay Rikárd cikke nyomán az addig szinte ismeretlen kő egycsapásra a figyelem középpontjába került.
Az említett cikk amellett, hogy magyarázattal próbált szolgálni a kő használatára és a rajta található különös jelekre, sorra vette az akkor fellelhető – és meglepő módon máig fennmaradt – mítoszokat is.
hogy a kő – és rajta keresztül a település – onnan kapta a nevét, hogy a tihanyi apátság itt legeltette a szamarait a 1700-1800-as években. Ezt a legendát azonban már az 1960-as években megcáfolták a levéltárakban talált bizonyítékok segítségével. A történet ugyanis két helyen is sántított. Egyrészt az említett dátumoknál jóval korábban, az 1571—72. évi török kincstári adó-lajstromban Szamárkő néven említik a területet, (amiből később a Zamárdi nevet is eredeztetik) másrészt az apátság a környéket akkoriban zsellérlegelőnek adta. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy az apátság állatai ezek után itt biztosan nem legelhettek többé, hiszen a terület a zselléreké lett.
a Szamárkő kapcsán, hogy a sziklát a tihanyi tűzhányó kitörése repítette át a Balaton felett, majd itt csapódott a földbe. Ezt – és néhány későbbi elméletet – táplálja a tény, hogy a szikla jól látható a tihanyi félszigetről, lévén a Kőhegynek az arra eső oldalán található. A cáfolat ezesetben a geológusoktól érkezett, akik rámutattak, hogy az említett tűzhányó egy ún. iszapvulkán volt, ami ritkán lövell magából köveket, ekkorát pedig biztosan nem. Ráadásul a Szamárkő anyaga nem vulkanikus bazalt vagy turfa, hanem üledékes kőzet, melyben az őskori pannontengeri csigák lenyomata is felismerhető.
melynek vizsgálatára nem nyílt lehetőség, ez pedig Jézus lábnyomának története. A kövön a mai napig fellehető két bemélyedés, mely Margittay idejében még sokkal jobban emlékeztettek egy ember- és egy ló vagy szamár nyomára. A szóbeszéd azt tartja, hogy Jézus megjelent itt, a Balaton mellett és a kőre lépve, neki és jószágának nyoma is fennmaradt az örökkévalóságnak (persze nehéz lenne megindokolni, hogy miként maradt fenn kétezer évig a nyom, ha nyolcvan év alatt szinte felismerhetetlenné kopott, ám a hit nem tudományos fejtegetés kérdése). A legendára itt talán a római Quo Vadis kő adhat magyarázatot. A Santa Maria in Palmis-templomban található (másolat) állítólag szintén Jézus és szamara nyomát őrzi.
Az ő idejében még sokkal jobban látható volt a kövön egy igen szabályos köralakú, mesterséges lyuk. A férfi úgy gondolta, hogy ez a kivájás igen árulkodó. Kutatásai alapján a pogánykori áldozó oltároknak jellegzetes ismertetőjele – ezen a „tűzgödrön” kívül, hogy - fekvésük keleti irányú, és hátul félkörszerű magaslat van, ahonnan a nép a szertartást nézte. A környéket tekintve további elvárás a közeli pogánykori telep, az erdő (Szent liget), mely a követ körülvette és a szomszédos bővizű forrás, melyek itt egytől egyig rendelkezésre álltak. Ráadásul Margittay szerint a név is árulkodó!
Az ország térképét vizsgálva több hasonló nevű követ is találunk, mint Disznókő, Lókő, Ebkő. Ezeknek többsége – a férfi szerint – szintén állatok, pl. fehér lovak áldozására szolgáló oltár volt.
Pogány áldozati szertartás egy ókori domborművön
Nevüket végül az egyháztól kapták, mely az ilyen visszataszító vagy éppen nevetséges állatokkal kívánták elijeszteni az embereket a bálványimádattól. Bár 1963 körül átvizsgálták a kő környékét, ám egy emberi temetőn kívül semmit sem találtak. Sajnos úgy tűnik, hogy ez a mítosz is csupán mendemonda marad, bizonyíték hiányában. De akkor mi is lehet a Szamárkő titka?
a tűzgödör vagy tűzlyuk elméletét és a kő helyének fontosságát egyáltalán nem lehet elvetni. Az, hogy a Szamárkő egy, a tó több részéről is jól látható helyen van, valószínűsíti, hogy a rómaiak vagy a tihanyi apátság, (esetleg a kelták) jelzésekre használták (a rómaiak jelzőrendszeréről a „Balaton Nazca-vonalai”-ról itt írtunk korábban). Szintén nem elképzelhetetlen, hogy ugyanezen népek valamilyen határjelzőként használták a követ, hiszen erre utaló feljegyzések is találhatóak a levéltárakban, bár a kő pontos azonosítása nem könnyű ma már.
Fotó: Nagy Gergely / Időkép
Fotó: Nagy Gergely / Időkép
Fotó: Nagy Gergely / Időkép
