50 év után sem fáradt bele a turnézásba a Scorpions
A Scorpions többször bejelentette már visszavonulását, azonban végül mindig megváltoztatták döntésüket és visszatértek a színpadokra. Úgy tűnik, van is rájuk igény: legutóbb alig két éve jártak nálunk egy ingyenes szabadtéri koncerten, most mégis újból majdnem megtöltötték a Papp László Budapest Sportarénát.
Szabad ülőhely szinte egyáltalán nem maradt, a kiemelt állóhelyek is tömve voltak, mindössze a küzdőtér hátsó része volt kicsit foghíjasabb.
A közönség összetételén meglátszott, hogy egy fél évszázada pályán lévő csapat játszik: bőven voltak középkorúak és még idősebbek is a fiatal generáció mellett. Ez többek között azzal a vitathatatlan pozitívummal járt, hogy más alkalmakhoz képest kimondottan kevés volt a koncertet telefonjukkal végigfotózók és videózók aránya.
Szokatlan módon előzenekar nélkül, a meghirdetett 20 órához képest alig tízperces csúszással kezdte el a bulit a Scorpions. Legutóbbi lemezük, a 2015-ös Return to Forever egyik lendületes dalával indítottak, majd másodikként már egy klasszikus, a Make It Real következett. Ezalatt a színpad mögötti kivetítő piros-fehér-zöld színekbe borult, amit persze kitörő örömmel fogadott a közönség, csakúgy mint a frontember Klaus Meine magyar nyelven elmondott üdvözletét ("Jó estét Budapest, hogy vagytok?")
Az együttes tagjai egyébként teljesen jó formában vannak ahhoz képest, mennyi ideje koncerteznek jóformán szünet nélkül. Az idén 68 éves Meine hangja szinte semmit nem romlott az évtizedek során, továbbra is nagyon tisztán és szépen énekel. A másik megmaradt alapítótag, Rudolf Schenker szintén végig energikusan játszott a gitárján.
A már említett tavalyi lemezről összesen négy számot játszottak el, ezeken kívül viszont gyakorlatilag az összes többi dal a '70-es, '80-as évekből volt, 1990-nél későbbről semmi nem került elő. Nyilván valahol érthető a döntés, hiszen a legtöbb rajongó a régi nagy slágerekre kíváncsi.
Ugyanakkor az talán mégiscsak túlzás, hogy munkásságuk második felét egy az egyben kihagyták a turné repertoárjából. Pedig legalább néhány emlékezetes szerzemény mindegyik albumon akad. Tetszik vagy sem, így jogosan merül fel a kérdés: minek lemezeket készíteni, ha az egyetlen céljuk mindössze annyi, hogy legyen apropó egy újabb világ körüli koncertkörútra?
Az este programja egyébként dramaturgiailag olyan volt, mintha patikamérlegen rakták volna össze: három-négy régi dal után következett egy új, ugyanennyi pörgős után egy lassabb, ami visszavette a tempót, majd újra begyorsítottak. Nagyjából arányosan osztották el az instrumentális számokat is, tényleg az elejétől a végéig aprólékosan meg volt tervezve az egész.
Éppen a felénél következett a kihagyhatatlan Wind of Change, amivel a legtöbben azonosítják a német együttest. Bár akár unalmas is lehetett volna, az a helyzet, hogy
ezt a dalt tényleg lehetetlen megunni. Egyértelműen a rocktörténelem legnagyobb hatású balladái között van, most is hidegrázós pillanatokat okozott. Pláne, amikor a közönség egy emberként énekelte Meine helyett a refrént.
A második etapra egy kivétellel már csak régi számok jutottak, itt kapott helyet például a Blackout és a Big City Nights. A ráadást a szintén nagy sláger Still Loving You-val kezdték, majd az ugyancsak kötelező Rock You Like A Hurricane-nel búcsúztak. Pontosan másfél órát töltöttek a színpadon, a korai kezdés miatt háromnegyed 10-re már vége is lett az egésznek.
Tulajdonképpen jó buli volt ez, a közönség szemmel láthatóan még azokért a részekért is lelkesedett (a gitárszólókra épülő két instrumentális szám, illetve a dobos ötperces magánprodukciójaként funkcionáló Kottak Attack), amiket én némileg felesleges időhúzásnak éreztem. Nem tudni, ezután is folytatja-e még a turnézást a Scorpions, de valószínűleg bárhányszor eljöhetnének Magyarországra, megnéznék őket az emberek.
(A koncert teljes számlistájáért KATT IDE.)
