KÉK HÍREK
A Rovatból

40 perces videóban magyarázkodott a Tankcsapda, miért nincs gond a rájuk szabott kormányrendelettel

„Ha megkaptuk Orbán Viktortól, akkor nagyon szépen köszönjük Orbán Viktornak” – fogalmaztak, de Gyurcsány Ferencnek is ugyanúgy megköszönték volna.


Korábban mi is írtunk arról, hogy érdekes egybeesésként a kormány pont arra az egyetlen hétvégére engedélyezte az autós könnyűzenei koncertek megtartását, amelyikre a Tankcsapda épp egy ilyet szervezett.

A csapat sok kritikát kapott a gyanúsan rájuk szabott rendelet miatt, ezért kedden 40 perces videóban próbálták megmagyarázni, hogy miért is éltek a lehetőséggel - szúrta ki a 444.hu.

Ahogy fogalmaznak, ők sem tudják pontosan, hogyan kapták meg a kiváltságot, de szerintük ez egy tesztüzem, amivel, ha sikeresnek bizonyul, más zenekarok is tudnak majd élni.

A Tankcsapda közismerten szoros kapcsolatot ápol az állami olajtársasággal, a MOL-lal, jelenlegi, „Mi is az a punk?” című videójuk elején is ott szerepel a szponzori logó. Sidlovics Gábor, a zenekar gitárosa szerint ők csak kitalálták az ötletet, a megvalósítás a MOL érdeme, akik „egy rahedli emberen, ügynökségen keresztül” szervezték meg a fellépést.

„És valahogy, én megmondom őszintén, személy szerint egyikünk sem tudja pontosan hogy, de valahogy sikerült elintézni”

- "magyarázta" Sidlovics.

Azt is hozzátette, nekik mindegy, hogy ki támogatja őket vagy ki rajong a zenekarukért, a legfontosabbnak azt tartja, hogy „induljon el végre újra normálisan az élet”. Leszögezte azt is, hogy a Tankcsapda sosem politizált aktívan, Kósa Lajossal is csak egy jótékonysági akció keretein belül működtek együtt.

„Ha mi ezt a segítséget megkaptuk volna Gyurcsány Ferenctől, akkor azt mondanám, hogy »Feri bácsi, nagyon szépen köszönjük! Tök jó, tudtunk adni a rajongóknak«. Ha megkaptuk Orbán Viktortól, akkor nagyon szépen köszönjük Orbán Viktornak”

- mondta a gitáros. Azoknak, akik a történetből csak a gyűlöletet és a pénzhajhászást tudják kilátni azt üzente, nyalják ki a seggét.

A zenekar dobosa, Fejes Tamás elmondta, „a Tankcsapda zenekar sosem volt fideszes, és nem is lesz fideszes. Ezt tudja a debreceni városvezetés is, teljesen tisztában van vele. Mindig is mondtuk, hogy lokálpatrióták vagyunk, és azok is leszünk, és mindig is a városvezetéssel ápoltuk a kapcsolatot”. Szerinte az idén 7 éves 444 már tíz éve kipécézte magának a zenekart, és azt is tudja, ki áll a háttérben, bár nem nevezte meg.

Szerinte sok újságíró csak azért kapja a fizetését, hogy ellentéteket feszítsen, még egy közös, együtt zenélős buli kapcsán is.

A videóban megszólal a frontember, Lukács László is, aki szerint a punk vagy rock and roll-attitűd pont abból áll, hogy azt csinálnak, amit akarnak. Ők meg akarták csinálni ezt a koncertet, örömet akartak adni az embereknek és maguknak is, és meg is tették. A zenekar hamarosan kijön egy új, ötperces dallal, amiben külön reagálnak a kritikákra.

A teljes videó itt megtekinthető:

TANKCSAPDA :: TANK TV :: KÜLÖNKIADÁS * "MI IS AZ A PUNK?"

null


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Meg akartam halni, de már százszor megbántam” – Megszólalt a férfi, akinek az utcán műtötték a szívét
Megszólalt Zsolnai Gábor, a 30-as éveiben járó férfi, akinek a nyílt utcán mentették meg az életét egy szívműtéttel. A férfi a kórházi ágyán elmondta, tette előtt üldözési mánia gyötörte és gyászolt.


Megszólalt az a 30-as éveiben járó férfi, akinek nemrég a nyílt utcán műtötték meg a szívét, miután mellkason szúrta magát. Gábor a kórházi ágyán, még lábadozva beszélt arról, hogy megbánta a tettét, és már másként látja az életét.

A Blikk beszámolója szerint az eset körülbelül egy hónappal ezelőtt történt, amikor a férfi szigetújfalui otthonának kapujában ötször szúrta mellkason magát, a sebek közül három a szívét érte.

„Meg akartam halni, de már százszor megbántam azóta, hogy magam ellen fordultam. Ugyan még nem tudok lábra állni, de szépen helyreraktak, a mellkasomat összevarrták, aránylag minden rendben van velem mostanra”

– mondta.

A kiérkező mentőhelikopterrel dr. Dubóczki Zsolt, az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a helyszínen, a nyílt utcán nyitotta fel a férfi mellkasát, és varrta össze a dobogó szívét. A szívbe kerülő varratok behelyezéséig nagyjából hét perc telt el, ami Magyarországon egyedülálló orvosi teljesítménynek számít.

Gábor a lapnak elárulta, mi vezetett a tettéhez. Édesanyját egy éve veszítette el, azóta az öccsével él együtt.

„Volt konfliktusom helyi fiatalokkal, bennem pedig kialakult egy üldözési mánia. Ez annyira elfajult, hogy még a boltba menve sem éreztem jól magam és nem láttam más kiutat”

– magyarázta.

Elmondása szerint a kritikus pillanatban nem gondolkodott, csak az volt a célja, hogy elaludjon, még fájdalmat sem érzett.

Másnap tudta meg egy orvostól, hogy újra kellett éleszteni, és ekkor értette meg, mekkora bravúr volt megmenteni az életét. Azóta teljesen más lelkiállapotban van, és nagy álma is teljesült, amikor nemrég személyesen is találkozhatott az életét megmentő főorvossal.

A történtek hatására átgondolta az életét, és arra jutott, hogy változtatnia kell.

„Az biztos, sokkal több olyan emberrel kellene körbevennem magam, legfőképpen a családtagjaimmal, barátaimmal, akik jó hatással vannak rám” – tette hozzá.

Gábor a Blikk cikke szerint négy és fél hete fekszik a Honvédkórházban.

Az életmentő beavatkozásról dr. Dubóczki Zsolt is beszélt. „A leszállás pillanatától a beteg ellátása 5–10 perc alatt történt, a beavatkozás megkezdésétől a szívbe való varratok behelyezéséig pedig nagyjából hét perc. Azt lehetett látni a betegen, hogy szívtáji szúrt sérült, illetve van lehetőségünk helyszíni ultrahangvizsgálatra gyorsan, ahol a szívburokban felgyülemlő vér volt látható. Erre a helyzetre is van eljárásrendünk, hogy mit kell tenni, ha szívtájéki szúrt sérüléssel találkozunk” – elevenítette fel a történteket a főorvos.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegélyszámot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Rengeteg erőt ad, hogy egy ország áll mellettünk" - Bíróság elé állt a kisfiút felrúgó karateedző
A szolnoki bíróság újabb szakértőket hallgatott meg a kalandparkban kisfiút felrúgó A. Tibor ügyében. Az ítélethirdetés így várhatóan hat héttel csúszik, a magát ártatlannak valló vádlott pedig valószínűleg fellebbez, ha elítélik.


Nem született döntés szerdán a Szolnoki Járásbíróságon annak a férfinak az ügyében, aki csaknem két éve egy kalandparkban a vád szerint felrúgott egy kisfiút. A tárgyalásra a vádlott, A. Tibor Dániából, repülőgéppel érkezett, miután – írta a Blikk – azért költözött külföldre, mert tartott a népharagtól és a zaklatásoktól.

A bíróság újabb szakértőket hallgatott meg, így az elsőfokú ítéletre még legalább hat hetet várni kell. A tárgyaláson megjelent a kisfiú édesanyja is, aki szerint egy egész ország áll mellettük.

„Rengeteg erőt ad, hogy egy ország áll mellettünk, ez a tárgyalás, az ítélet lehet a garancia arra, hogy ilyennek többé nem szabad előfordulnia sem Magyarországon, sem máshol” – mondta Judit.

Az eset 2024 júliusában történt a szolnoki kalandparkban, ahol a jászberényi karateedző egy gyermektábor felügyelőjeként vett részt. A vád szerint miután a kisfiú összeveszett egy társával és sírni kezdett, A. Tibor odalépett hozzá, és hátulról olyan erővel rúgta ki a lábát, hogy a gyerek a földre zuhant. Az esetről videófelvétel is készült, ami hatalmas közfelháborodást váltott ki.

A felvétel nyilvánosságra kerülése után a Magyar Karate Szakszövetség előbb fegyelmi eljárást indított, majd a férfit végleg eltiltotta az oktatástól, egyesületét kizárták a szövetségből, és megfosztották a dan fokozat magyarországi viselésétől.

Az ügyben Orbán Viktor miniszterelnök is megszólalt, aki a történteket „tűrhetetlennek és következményekért kiáltónak” nevezte.

Kiderült az is, hogy a férfi korábban Bonis Bona-díjat kapott, amelyet Novák Katalin akkori államtitkár adott át; a díjat később visszavonták.

Az ügyészség kiskorú veszélyeztetése és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat. A férfi nem ismerte el a váddal egyezően a bűnösségét; ügyvédje szerint nem vitatja, mi történt, de nem ért egyet a minősítéssel és a szándékossággal. Egy korábbi tárgyaláson bocsánatot kért, és felajánlotta, hogy fizeti a gyerek pszichológiai kezelését.

A kisfiú édesanyja egy korábbi nyilatkozatában azt mondta, az edző ezt mondta a fiának: „ne hisztizzél, mi vagy te, lány?” Az anya ezután hozzátette:

„Ezt a mondatot, a büdös életbe ki nem törli senki se a gyerek fejéből”.

Az ügy nyilvánosságra kerülése után újabb vádak is megfogalmazódtak az edzővel szemben, aki azokat is tagadta.

A tárgyalási napon a bíróság küzdősport-szakértőket hallgatott meg, akik a rúgás technikáját, erejét és lehetséges következményeit elemezték. A vádlott a bíróságon azzal védekezett, hogy nem akart sérülést okozni, csupán rosszul reagált a helyzetre. Az eljárás várhatóan június közepén, a perbeszédek után az ítélethirdetéssel folytatódik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Lezuhant az óceánjáróról és meghalt egy 24 éves nő, az FBI nyomoz
A nő a családjával utazott a luxushajón, amikor a kabinja erkélyéről egy alatta lévő fedélzetre zuhant az utazás másnapján. A tragédia körülményeit vizsgálják.


Azonosították azt a 24 éves nőt, aki hétfőn halt meg, miután a Carnival Firenze óceánjáró fedélzetéről lezuhant. A Los Angeles megyei halottkémi hivatal csütörtökön közölte, hogy beazonosították az áldozatot. A halál pontos okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra, az ügyben a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) indított vizsgálatot - írja a People.com.

A fiatal nő a családjával utazott, és hétfőn, Kalifornia partjainál zuhant le a kabinja erkélyéről az alatta lévő fedélzetre.

A családtagok azonnal riasztották a személyzetet. Az eset után a hajó kikötött a közeli Catalina-szigeten, ahol a helyi rendvédelmi szervek a fedélzetre szálltak, hogy információkat gyűjtsenek.

A Los Angeles megyei seriffhivatal később megerősítette, hogy a nyomozást átadták az FBI-nak.

A körülbelül 300 méter hosszú Carnival Firenze vasárnap indult el Long Beachből egy ötnapos, Alsó-Kalifornia (Baja California) körútra, amely Mexikó legészaknyugatibb tagállama, és amelynek tervezett állomásai Catalina-sziget és a mexikói Ensenada voltak.

A Carnival Cruise Line közleményben fejezte ki részvétét, és jelezte, hogy minden támogatást megadnak az elhunyt utas családjának.

„A Carnival csapata támogatja az utas családját, és gondolataink és imáink velük és szerettükkel vannak”

- közölték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Szajnába zuhant a busz, tanulósofőr vezette
A busz a Párizs melletti Juvisy-sur-Orge-nál zuhant a folyóba, miután egy parkoló autónak ütközött. A képzésének végén járó sofőr alkohol- és drogtesztje is negatív lett. A buszon utazó mind a négy embert kimentették.


A Szajnába zuhant egy elővárosi busz csütörtök délelőtt a Párizstól délre fekvő Juvisy-sur-Orge településen, miután nekiütközött egy parkoló autónak. A járművet egy, a gyakorlati képzésének végén járó női sofőr vezette, mellette egy oktató, a buszon pedig két utas tartózkodott. A baleset után mind a négy embert kimentették a vízből, senki nem halt meg.

A 4116-os járat a Szajna-parti rakparton, a quai Jean-Pierre Timbaud környékén haladt, amikor szemtanúk és az első információk szerint nem kanyarodott el, hanem egyenesen továbbhaladt, és magával sodort egy parkoló autót a folyóba – írta meg a Blikk.

A település polgármestere, Lamia Bensarsa Reda a helyszínen arról beszélt, hogy hatalmas szerencse, hogy nem történt tragédia: „Azt hiszem, életem legrosszabb napját éltem át. Szerencsére nincsenek áldozatok”.

A mentéshez hatalmas erőket mozgósítottak: a végén már több mint 110 ember dolgozott a helyszínen, köztük tűzoltók, rendőrök, búvárok és a folyami egységek tagjai. A kimentett utasokat és a személyzetet sokkos állapotban, könnyebb sérülésekkel szállították kórházba.

A korai hírek még arról szóltak, hogy a jármű kiemelése napokig is eltarthat, a munkálatokat azonban már csütörtök délután befejezték. A buszt és a ronccsá tört autót délután a partra emelték. Az Essonne megyei prefektúra közölte, hogy a baleset után nem észleltek szennyezési kockázatot a Szajnában, és a hajózás is normálisan folytatódhatott.

Egy szemtanú szerint a busz egyszerűen nem fordult be a kanyarba: „Ahelyett, hogy jobbra ment volna, egyenesen továbbhaladt, és magával rántott egy autót is.”

A hatóságok őrizetbe vették a busz sofőrjét, akinek az alkohol- és kábítószer-tesztje is negatív lett. A mostani baleset pontos okát a hatósági vizsgálat mellett a buszt üzemeltető Keolis belső vizsgálata is próbálja majd feltárni.

Videó: a busz kiemelése


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk