News here
hirdetés

SZTÁRVILÁG

33 évesen, agydaganatban halt meg a The Wanted énekese, Tom Parker

A fiatal zenész másfél éve küzdött a rákkal, több kezelést is próbált, de egyik sem javított az állapotán. Felesége és két kisgyereke mellett zenésztársai és barátai is gyászolják.

Link másolása

hirdetés

Szerdán elhunyt Tom Parker, a brit The Wanted együttes énekese. A zenész agydaganattal küzdött, és a betegség következtében, 33 évesen halt meg.

2020 októberében diagnosztizálták nála négyes stádiumú glioblastomát, amely az agydaganat egyik legagresszívebb formája. Akkor az orvosok egy-másfél évet adtak neki, de hat kemoterápia és 30 sugárterápia után az énekes tavaly novemberben elmondta, hogy nem javul a helyzet. Idén március elején egy spanyolországi magánkórházba ment kezelésre, mert úgy érezte, hogy az Egyesült Királyságban nincs számára megfelelő lehetőség.

Parker a betegsége ellenére zenésztársaival tartott a turnén, ám a spanyolországi kezelése után olyan gyenge volt, hogy nem bírt állni, ezért kerekesszékben vagy egy trónon ülve tudott csak ott lenni a színpadon.

"Tom imádott turnézni, egy igazi rocksztár volt, és mindenképpen csatlakozni akart a fiúkhoz a színpadon. Egy koncerten két számot játszott el, nagyon élvezte és jól is csinálta, de még ez is sokat kivett belőle. Mindannyian láttuk, milyen gyorsan romlott az állapota a turné során, de ő mindenáron csinálni akarta"

- mondta el a Sunnak egy, a zenészhez közel álló forrás.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Tom Parker (@tomparkerofficial) által megosztott bejegyzés

hirdetés

Az énekes tavaly októberben azt mondta a This Morning című tévéműsorban, hogy amikor diagnosztizálták a daganattal, nem akarta tudni, mennyi ideje van még hátra, hogy félelem nélkül élhessen a haláláig.

"Azt mondtam az orvosoknak, hogy nem akarok prognózist hallani. Tudom milyen a statisztikája ennek a betegségnek, és egyszerűen nem akartam hallani."

Arról is beszélt, hogy akkor az orvosok azt mondták a családjának, hogy egy éve lehet még hátra, amit már túlszárnyalt. Állapota azonban nem javult, sőt rövid idő alatt sokat rosszabbodott. Március 30-án végül otthonában, családja körében hunyt el. A Daily Mailnek nyilatkozó források szerint Parker az utolsó pillanataiban az Oasis zenekar Live Forever (Örökké élni) című dalát hallgatta, mert szerinte a szám sorai hűen tükrözték a küzdelmeit.

"Ez a dal tökéletesen összefoglalja őt: egy rocksztár volt, és azt akarta, hogy így is emlékezzenek rá. Ez a szám az erő és a dac himnusza, a dalszöveg jól leírja az ő küzdelmeit. Ahogy a dalban is elhangzik, Tom örökké élni szeretett volna a gyerekeiért, a rajongóiért és a zenéjéért."

Az énekest 31 éves felesége, Kelsey, kétéves kislánya és egyéves kisfia mellett zenésztársai és barátai is gyászolják. Szerelme egy Parkerről készült és egy családi fotó kíséretében írt érzelmes sorokat Instagram-oldalán férje halála kapcsán.

"Összetört a szívünk. Tom a világ közepe volt számunkra, nem tudjuk elképzelni az életünket ragadós mosolya és energikus jelenléte nélkül."

Parker két napja még egy, az együttesével közös fotót posztolt Instagram-oldalára, amihez azt írta: "álomcsapat". Az előző bejegyzésében pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy júliusban érkezik a könyve, amely nem a haldoklásáról szól, hanem az életről.

"Ez a könyv arról szól, hogy reményt találj bármilyen helyzetben, és éld a legjobban az életedet mindentől függetlenül. A könyv megmutatja, hogy ha hiszel a reményben és mersz álmodni, akkor is mehetsz tovább, még ha az esélyek ellened is játszanak"

- írta Tom Parker.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Majkát nem engedték fellépni a Balaton Soundon – veszélyesnek tűnő vihar közeledett
A szervezők szerint sem a fellépés, sem a bulizás nem lett volna biztonságos.

Link másolása

hirdetés

Majka péntek este közölte Instagram-oldalán, hogy zenekarával fellépett volna a Balaton Soundon, de végül nem lett a buliból semmi. A szervezőknek minden okuk megvolt a .tiltásra: veszélyesnek tűnő vihar közeledett, így sem a fellépés, sem a bulizás nem lett volna biztonságos.

Majka ezt írta az öltözőből:

Most kezdődött volna a buli gyakorlatilag, viszont a szervezők nem engedik, hogy a színpadra álljunk. Pont azért, mert elvileg egy olyan vihar érkezik, ami nem biztonságos. Mindenkitől elnézést kérünk. Azt is kérdeztük, hogy egy későbbi időpontban felléphetünk-e, ha még várunk picit, és elmegy a vihar, de sajnos ezt sem engedik meg. Elnézést mindenkitől, mi érezzük magunkat a legszarabbul"


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG
Szabó Zsófi és Shane Tusup is a Balaton Soundon bulizott
Igaz, nem együtt, de láthatóan mindketten nagyon jól érezték magukat.

Link másolása

hirdetés

A Balaton Sodundon bulizott Szabó Zsófi és Shane Tusup. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az egykori sztárpár újra összejött volna, hiszen nem közös képet osztottak meg a fesztiválról - szúrta ki a Blikk.

Szabó Zsófi a nagyszínpad előtti elkordonozott részről osztott meg egy fotót magáról, amin hatalmas mosollyal pózol egy pohárral a kezében.

A képet ITT TUDOD megnézni.

Shane Tusup pedig az egyik VIP részen élvezte a bulit:

Ezekből azonban csak annyi derül ki, hogy mindketten jártak a fesztiválon, ahol láthatóan jól érezték magukat, az viszont nem, hogy egyáltalán találkoztak-e Zamárdiban.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
hirdetés
Kiszel Tünde lánya 21 éves lett, megható sorokkal és családi fotókkal köszöntötte Donatellát
„Donatella azt jelenti: Isten ajándéka! Te nagy ajándék vagy nekem, életem értelme” – írta többek között a büszke édesanya.

Link másolása

hirdetés

Repül az idő, Kiszel Tünde lánya is 21 éves lett. A büszke édesanya megható sorokkal köszöntötte lányát a közösségi oldalánn.

Mint írja:

"Drága, jó Donatellám! Ez a nap is eljött 21 éves lettél! Hihetetlen, hogy milyen gyorsan elszaladt ez a 21 év!

És bár túlnőttél rajtam, 176 cm magas vagy, azért nekem mindig az én pici babám maradsz! Csodálatos volt ez a 21 év! Donatella azt jelenti: Isten ajándéka! Te nagy ajándék vagy nekem, életem értelme! A 21 nyerő szám! Azt kívánom Neked, hogy mindig legyél nyertes!

Mindig arra neveltelek, hogy nem elég a tehetség, legyél szerény, alázatos és szorgalmas! Amikor énekelsz mindig könnyes szemmel hallgatom! Azt kívánom a jó Istentől, hogy még nagyon sokáig legyünk együtt egészségben, boldogságban, szeretetben! Születésnapodon Isten éltessen nagyon sokáig! NAGYON SZERETLEK!"


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Kórházba került Görög Zita kisfia a hőség miatt
A modell kisfia kiszáradhatott a nagy melegben. Zita az Instagram-oldalán azt is megosztotta, mit tanácsoltak nekik a kórházban.

Link másolása

hirdetés

Nyakunkba szakadt a kánikula: elképesztő hőség tombolt az utóbbi napokban az egész országban. A kánikulában viszont több veszélyt is rejt nemcsak a felnőttekre, hanem a gyerekekre nézve is.

Görög Zita az Instagram-oldalán osztotta meg, hogy a hőség miatt a kisfia kórházba került

- szúrta ki a Blikk.

A modell a 24 órán át elérheti Insta-sztorijában azt is megosztotta, milyen tippet kapott kiszáradás ellen a kórházban.

"1 liter hideg víz, 1 evőkanál cukor, 1 teáskanál só, fél citrom leve hidegen kortyolgatva. Kiszáradás elleni koktél gyerekeknek is kórházi javaslatra. Vigyázzatok magatokra!"

- írta Zita a követőinek.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: