ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

15 közismert étel és árucikk, amikből halálos lehet egy nagyobb adag

Tudtad, hogy simán belehalhatunk a túl sok víz-, de akár a narancsfogyasztásba is?


Ahogy a híres alkimista, Paracelsius mondta egykor: „Méreg mindenben van, és nincs semmi méreg nélkül. Csupán a mennyiség teszi, hogy egy anyag nem méreg.”

Egy népszerű oldal, a BrightSide úgy döntött, összegyűjt néhány közismert élelmiszert és árucikket, és utánajár, mekkora mennyiség kell belőlük a halálos dózishoz. Valamennyi megadott szám egyszeri felhasználás esetén, egy átlagosan 80 kilós emberre vonatkoztatva értendő.

Víz

v

Mindenki hallotta már, hogy naponta legalább két liter vizet kellene meginnunk. Ha viszont háromszor ennyit hörpintünk fel, a vesénk nem lesz képes ekkora mennyiségű folyadékot feldolgozni és kijuttatni a szervezetünkből. Az eredmény valószínűleg belső szervi és agyi ödéma, illetve légzésmegállás. Bizony, a víz is képes megmérgezni bennünket! Szerencsétlenségére ezt demonstrálta 2007-ben Jennifer Strange, aki egyszerre hét és fél liter vizet ivott meg egy vízivó versenyen, és meg is halt vízmérgezésben.

Kávé

Állítólag 15,5 gramm koffein már halálos adag lehet. Ez körülbelül 133 (250 milliliteres) csésze kávénak felel meg.

Érdemes megemlíteni, hogy ebben az esetben az ember valószínűleg nem koffein-túladagolásban hal meg, hanem vízmérgezésben!

113 csésze majdnem 30 liter vizet jelent. Ha tehát valaki nem rágcsál tömegével kávészemeket, vagy nem tol be tömérdek instant kávét, biztonságban van. Csak ne keverje szódavízzel vagy energiaitallal, ahogy egy dél-karolinai kamasz tette!

Videó:

Csokoládé

A csokoládé kis mennyiségben teobromint, más néven xanteózt tartalmaz. Ez az alkaloida erős reagens, ami serkentőleg hat a központi idegrendszerre. Ha viszont valaki egy ültő helyében elmajszol 8,2 kilogramm csokoládét, először is hányás, majd hasmenés jelentkezik nála. A következő tünetcsoport az epilepsziás roham, a belső vérzés, a szívinfarktus, a végső állomás pedig a halál.

Alkohol

Egy egészséges ember számára a 40%-os alkoholból 1,25 liter lenne a halálos dózis (ez körülbelül 27 kupica rövidital). De csak akkor, ha ez egy órán belül történik, és az illető nem dobja ki közben a taccsot.

Cigaretta

addict-84430_960_720

Figyelembe véve, hogy egy szál szabványos cigaretta hozzávetőleg 0,8 mg nikotint tartalmaz, 75 szál a mennyei királyságba repítene minket.

Marihuána

A marihuánával kapcsolatban sincs sok különbség. A halálos adag 560 kg, ha ezt 15 perc alatt szívjuk el, illetve 18 kg, ha egyszerre toljuk be. És persze egyáltalán nem élveznénk! Ennyi még Snoop Doggnak is megártana.

Almamag

Senki nem hal bele, ha megeszik 18 szem almát. Ám ha kiszedjük a 18 alma magját, és alaposan összerágjuk és lenyeljük, nagy rá az esély, hiszen az almamag cianidot tartalmaz. Akárcsak listánk következő eleme, vagyis a:

Cseresznyemag

cherries-1503974_960_720

Ugyanez a végzet vár azokra is, akik összetört cseresznyemagot fogyasztanak, mert az almamaghoz hasonlóan ez is cianidot tartalmaz (akárcsak a sárgabarack és az őszibarack magja, illetve a keserűmandula.

Példának okáért, idén júliusban egy háromgyerekes apa megkóstolt egy cseresznyemagot, ízlett neki, ezért még kettőt megevett. Majdnem belehalt „mértéktelenségébe”.

Banán

A banán káliumot tartalmaz, melynek túladagolása halálhoz vezethet. Ám ehhez valakinek egy ültő helyében 400 darabot kellene elmajszolnia belőle.

Narancs

A narancs-túladagoláshoz gyors egymásutánban 11 ezer darabot kellene megennünk a lédús citrusféléből.

salt-2219203_960_720

A só átlagos napi adagja körülbelül 3,1 gramm. A halálos dózishoz egyszerre 280 grammal (ez kb. 48 teáskanál) kellene elfogyasztanunk belőle. Ha valaki az öngyilkosságnak ezt a módját választja, nagyon meg fogja bánni, mert – a sok beöntés miatt – hosszadalmas kínhalált jelent.

Chilipaprika

Ahhoz, hogy a mennyországba jussunk, 130 teáskanál őrölt chilipaprikát kellene betolnunk. Bár a testünk eléggé tiltakozna, hiszen a chili meglehetősen csípős fűszer.

Cukor

Szacharózból a halálos dózis testsúlykilogrammonként 465 gramm lenne. Vagyis egy átlagos súlyú embernek egyszerre 20 és fél kiló cukrot kellene befalnia, ami kb. 500 teáskanálnak felel meg.

Fogkrém

Ahhoz, hogy a túlvilági folyón átevezzünk, elvileg 24 tubus fogkrémet kellene elfogyasztanunk. Mindenkit kérünk, ne tegye!

Reméljük, nem is kell hangsúlyoznunk, hogy a fent írtak igazságtartalmának tesztelésével meg se próbálkozz, és sose ess túlzásba kedvenc ételeid fogyasztásával!

Képek: Pixabay


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben
Egy gyanús telefonhívás a bankod nevében, egy hamis fizetési oldal vagy akár egy zsebtolvajlás. Elmondjuk, mit tehetsz, hogy mindezek ne árnyékolják be az utazásodat és felkészülten indulhass útnak.


A nyári utazások idején nemcsak az útvonalat, a szállást és a programokat érdemes előre megtervezni, hanem a pénzügyeink biztonságát is.

Egy óvatlan kattintás vagy egy figyelmetlen pillanat elég ahhoz, hogy illetéktelenek hozzáférjenek érzékeny adatainkhoz, és ez komoly kellemetlenséget okozhat – akár még a pihenésünket is tönkreteheti.

Az OTP Bank és a Visa segítségével most összegyűjtöttünk öt hasznos tanácsot, amelyekkel elkerülheted a leggyakoribb pénzügyi buktatókat a nyaralás alatt. Ezeket nemcsak itt olvashatod, hanem egy videóban is megnézheted, hogy felkészülten, biztonságban élvezhesd a nyári élményeket.

KATTINTS ÉS NÉZD MEG VIDEÓNKAT A TIKTOKON!

@szeretlekmagyarorszag.hu 5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben #otpbank #visahun #biztonsagosfizetes #penzugyitippek #reklam ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Lássuk, hogy mi is az öt legfontosabb tanács, amit érdemes szem előtt tartanod!

1. Ne kattints gyanús linkekre!

Előfordulhat, hogy akár egy jól ismert szállásfoglaló oldal nevében kapsz üzenetet, amelyben arra kérnek, hogy egy külön linken keresztül intézd a fizetést.

Ez könnyen lehet egy hamis felület, amelyen illetéktelenek megszerezhetik az adataidat.

A biztonság érdekében a szállást mindig az eredeti, hivatalos foglalási felületen vagy a helyszínen fizesd ki és semmiképp ne kattints ismeretlen linkekre.

2. Ellenőrizd, kivel beszélsz telefonon!

Biztos te is hallottál már olyan esetről, amikor valakit telefonon hívtak azzal, hogy most azonnal cselekedniük kell, menekíteni a pénzt a számlájukról. A csalók gyakran a bank nevében telefonálnak, hogy érzékeny adatokat csaljanak ki. Tartsd észben, hogy a bankod soha nem fogja megkérdezni a bankkártyád adatait vagy a netbanki belépésed jelszavát – bárki ilyesmit kér tőled, legjobb, ha nem válaszolsz. Ha gyanús hívást kapsz, ellenőrizheted valós időben az OTP Mobilbank alkalmazásban, hogy valóban ügyintézővel beszélsz-e. Amennyiben kiderül, hogy nem, azonnal szakítsd meg a hívást.

3. Használd a push-értesítéseket és kezeld tudatosan a limiteket!

A MobilBankban bekapcsolt push-értesítések segítségével azonnal értesülhetsz minden tranzakcióról, így a gyanús pénzmozgásokat is gyorsabban kiszűrheted. Érdemes alacsonyabb vásárlási és készpénzfelvételi limiteket beállítani, majd szükség esetén – például egy nagyobb értékű foglalásnál – ideiglenesen megemelni, és utána visszaállítani az eredeti értékeket.

4. Óvatosan a nyaralási fotókkal!

Bár a legszebb pillanatokat sokan szeretnénk megosztani, fontos óvatosnak lenni: egy beszállókártyán, belépőjegyen vagy okmányon megjelenő adat az adathalászok számára is érték lehet. Mielőtt közzéteszel egy képet, gondold át, nem tartalmaz-e ilyen információt.

5. Digitális fizetés: praktikus és biztonságos

Zsúfolt turistalátványosságoknál vagy a strandon jobb elkerülni, hogy a pénztárcánkat magunkkal vigyük. Helyette fizess digitálisan – kártyával, mobiltelefonnal vagy okosórával.

Ha a Visa kártyádat hozzáadod a telefonodhoz, a kártyaadatokat a Visa egy egyedi számsorral helyettesíti, ami csak az adott eszközön érvényes.

Ez pedig a biometrikus azonosítással kiegészítve, extra védelmet nyújt. Ha a telefonod netán eltűnik, elég csak a digitalizált kártyát letiltani – a fizikai kártyád továbbra is használható marad.

Ha ezeket a tanácsokat szem előtt tartod, sokat tehetsz azért, hogy biztonságban tudd a pénzedet, és a nyaralás valóban a feltöltődésről szóljon.

A cikk az OTP Bank és a Visa támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Jön a nyár leglátványosabb meteorraja, mutatjuk, mikor érdemes az eget kémlelni
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát. Ebben az időben óránként akár 100 hullócsillagot is láthatunk.


A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.

A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus csillagképben, kb. 65 fok magasan helyezkedik majd el, így ideális pozícióban lesz a megfigyeléshez

- írták a szakemberek, hozzátéve, hogy

a Perseidák radiánsa már este 22 órakor is 25 fok magasan jár, így egész éjszaka láthatóak lesznek hullócsillagok.

A sajtóanyag szerint a Perseidák aktivitása július 17-től augusztus 24-ig tart, így az érdeklődők a maximum előtt és után is megfigyelhetnek Perseida meteorokat.

Mivel a hullócsillagok szabad szemmel látszanak, nem szükséges távcső a megfigyelésükhöz. Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve szépek. A meteorok az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek - olvasható a tájékoztatóban, amelyben arra is kitértek, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat. Az érdeklődők nemcsak hullócsillagokat láthatnak, de távcsővel a nyári este legszebb csillaghalmazait és a hold sugárkrátereit is megfigyelhetik - olvasható a tájékoztatóban.

A szakemberek hozzátették, hogy augusztus 12-én hajnalban a Vénusz és a Jupiter is egészen közel, alig egy fok távolságra kerülnek majd egymástól, az év leglátványosabb bolygóegyüttállását rajzolva az égre. Úgy fogalmaztak, hogy "a két legfényesebb bolygó egy erőteljes fénnyel világító "csillagpárost" formáz majd, közel 15 fokkal a látóhatár felett". Mint írták, a jelenség augusztus 11-én és 13-án is látványos közelségből lesz megfigyelhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ez hogy lehetséges? Kétszer született meg egy csecsemő Texasban
A szükségszerű beavatkozás miatt a babát 23 hetesen kiemelték az anyaméhből, majd a műtétet követően visszahelyezték. Három hónappal később a baba újra megszületett.


A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.

A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.

Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”

A terhesség 23. hetében tehát, amikor Lynlee mindössze 0,53 kilogrammot nyomott, az orvosok kiemelték az anyaméhből, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét közben a szíve majdnem leállt, miközben a levegőben tartották. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A beavatkozást követően a babát visszahelyezték az anyaméhbe, és a méhet összevarrták.

Margaret a terhesség hátralévő részét ágyban fekve töltötte. Lynlee 13 héttel később, június 6-án, császármetszéssel született meg, 2,4 kilogrammos súllyal. Nyolcnapos korában újabb műtétet végeztek rajta, hogy eltávolítsák a daganat maradékát a keresztcsont környékéről.

Ma, kilenc évvel később, Lynlee egészségesen él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszer érkezik a családi pótlék augusztusban, és az is kiderült, hogy miért
A júliusi összeget augusztus elején, az augusztusit a hónap végén utalják. Szeptemberben ennek okán már nem lesz újabb kifizetés.


Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.

Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.

Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.


Link másolása
KÖVESS MINKET: