HÍREK
A Rovatból

110 milliós kártérítést ítéltek meg a West Balkánban meghalt fiatal lányok családjának 13 évvel a tragédia után

Az egyik szülő azt mondta: nem látja esélyét, hogy ebből bármit is megkapjanak.


Összesen 110 millió forint kártérítést, ennek mostanra több mint 52 millió forintot kitevő kamatát és további 1,5 millió forint költségtérítést kell megfizetnie a West Balkán-ügy három elítéltjének - derül ki a hvg360 birtokába került elsőfokú ítéletből.

A 2011. január 15-én történ tragédiában három fiatal lány halt meg.

A büntetőperben később megállapították, hogy a szervezők több mint 4000 jeggyel készültek a mindössze 300 fő biztonságos befogadására alkalmas West Balkán aznapi bulijára.

Ráadásul, aki előbb be tudott jutni, az olcsóbban vehette meg a jegyet, így a szórakozóhely előtti téren óriási tömeg gyűlt össze.

A tragédiához az vezetett, hogy a résztvevők számához képest nagyon szűk lépcsőházban két irányba is áramlottak a fiatalok a különböző szinteken zajló műsorok miatt, eközben pedig a térről gyorsított ütemben engedték be az újabb embereket. Ezután - máig tisztázatlan körülmények között - pánik tört ki, és a közlekedőn feltorlódott tömegben szabályosan összepréselték a tizenéves Kingát és Emesét, illetve a 24 éves Ritát, akik megfulladtak.

Az ügyben 2013-ban három embert találtak bűnösnek halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében. Rita édesanyja és testvérei, valamint Kinga szülei és testvére együtt perelte be a West Balkán egyik ügyvezetőjét, valamint a buli szervezőjét, aki egyben DJ is volt, illetve egy másik szervezőt.

A bíróság végül a szülőknek 30-30 millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg. Közülük ketten azonban eredetileg ennél kevesebbet, 25 millió forintot kértek keresetükben, az eljárási szabályok alapján így ők ennek megfelelő összeget kaphatnak. A testvéreknek fejenként 10 – 10 millió forint kártérítés jár. Ez összesen 110 millió forint kártérítés, és ennek az összegnek a tömegszerencsétlenség másnapjától számított jegybanki alapkamatát, illetve a perköltséget is kell megfizetnie a tragédia három beperelt felelősének.

A HVG számításai szerint, így összesen közel 163 millió forinttal tartoznak az áldozatok rokonainak.

„Akit elvesztettünk, pótolhatatlan, a trauma, amit átéltünk, pénzzel nem jóvátehető. Még akkor sem lenne az, ha ennek a tízszeresét ítélték volna meg. Ráadásul nem látom esélyét, hogy ebből bármit is megkapjunk, biztos igyekeznek lenullázni a vagyonukat. Így valószínű soha nem fogják behajtani rajtuk”

- mondta az egyik szülő a lapnak.

A HVG cikkében azt is megjegyzi, hogy két családban sem él már az egyik szülő, mindketten a tragédia után haltak meg súlyos betegségben. Az indoklásban az áll: ezeket „orvosi értelemben” nem lehetett „egyenes összefüggésbe” hozni azzal, hogy ilyen tragikus módon vesztették el a gyereküket, azonban figyelembe vették a kártérítés megállapításánál.

A lap idézi a Fővárosi Törvényszék ítéletének több mondatát is, amikkel az indokolásban a bíróság érzékeltette, hogyan élnek máig a tragédiában meghalt tizenévesek családtagjai:

  • „Mindmáig pillanatokra felismerni véli elhunyt gyermekét más fiatalokban”,
  • „ajtónyitáskor azt képzeli, meghalt lánya jöhetett haza”,
  • „lánya halála után elhanyagolta súlyos szívbetegségét, emiatt elhunyt, házastársa pedig a családi házat elnehezült anyagi helyzete miatt eladni kényszerült”,
  • „önmagát hibáztatta testvére halála miatt, mivel az eseményre ő hívta el”.


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    Panyi Szabolcs: A választás előtt cserélte le pekingi nagykövetét az Orbán-kormány
    Az oknyomozó újságíró szerint a 2017 óta szolgáló Pesti Máté helyére Granyák Gergelyt jelölte a Külügyminisztérium, aki azonban egy viszonylag alacsony rangú tisztviselő. Panyi egy diplomáciai jelentés alapján azt írja, a kínai fél már március közepén, egy hónappal a választás előtt megadta a hozzájárulását a cseréhez.


    Az Orbán-kormány a választás előtti hetekben, az utolsó pillanatban kezdeményezett cserét a pekingi nagyköveti poszton, ám a lépés több szempontból is problémás. Az ügyről Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró írt a Substacken egy megszerzett belső jelentés alapján.

    A cikk szerint a távozó nagykövettel, Pesti Mátéval (címlapképünkön középen) szemben a kínai kormánynak súlyos kifogásai voltak, miközben az utódnak kijelölt külügyi tisztviselő, Granyák Gergely a fogadó ország elvárásaihoz képest nem elég magas rangú egy ennyire fontos tisztségre.

    A Külgazdasági és Külügyminisztérium a 2017 óta szolgáló Pesti Máté helyére jelölte Granyákot, aki korábban a minisztérium Kína Főosztályának helyettes vezetője volt.

    Panyi Szabolcs egy 2026. március közepi diplomáciai jelentés alapján azt írja, a pekingi magyar nagykövetség arról tájékoztatta a budapesti központot, hogy a kínai fél megadta Granyák megbízólevelét, mindössze egy hónappal az április 12-i magyarországi parlamenti választás előtt.

    Granyák kinevezése meglepő, mivel egy viszonylag alacsony rangú tisztviselőt jelöltek az egyik legfontosabb külszolgálati posztra. A cikk szerint a kínai tekintélyelvű kultúrában ez tiszteletlenségnek számít, Pekingben ugyanis elvárják, hogy a nagykövet korábban legalább külügyi államtitkárként vagy más fontos állomáshelyen nagykövetként szolgált volna. Az újságíró kormányközeli forrásokra hivatkozva azt is írja, a kijelölt nagykövet elfogadható szintű kínai nyelvismerettel sem rendelkezik.

    A csere hátterében az állhat, hogy a cikk szerint

    a kínai kormány az elmúlt években többször jelezte: Pesti Mátéval, Pesti Imre korábbi fideszes politikus fiával szemben súlyos, diplomáciailag és politikailag is rendkívül érzékeny kifogásaik vannak. Azt egyelőre nem tudni, hogy ezek a jelzések vezettek-e a cseréhez.

    A pekingi magyar nagykövetség honlapján egyébként jelenleg is Pesti Máté szerepel misszióvezetőként.

    A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a választáson győztes Tisza Párt már korábban felszólította az Orbán-kormányt, hogy az átmeneti időszakban ne hajtson végre változtatásokat a fontos diplomáciai posztokon. Emiatt kérdéses, hogy a nagykövetcserét végül végrehajtják-e. Az ügyben megkeresett Külgazdasági és Külügyminisztérium nem reagált Panyi Szabolcs megkeresésére.

    A pekingi nagyköveti poszt politikailag régóta érzékeny területnek számít. A korábbi nagykövet, Szilas Cecília neve például a Pegasus-ügyben is felmerült. A mostani csere különösen kényes, mivel a magyar kormány az utóbbi években kiemelt figyelmet fordított a kínai-magyar kapcsolatokra, így egy nem megfelelő jelölt kinevezése ronthatja a diplomáciai viszonyt.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk
    HÍREK
    A Rovatból
    Bocsánatot kért a Magyar Nemzet Magyar Pétertől, amiért kiirtandó poloskának nevezték
    A kormánypárti lapot egy törvényszéki ítélet kötelezte egy bocsánatkérő levél közzétételére Magyar Péter felé a személyét sértő, poloskás hasonlatok miatt. A Tisza Párt elnöke Facebookon reagált a közleményre.


    A Magyar Nemzet vasárnap este közleményt adott ki, melyben bocsánatot kértek Magyar Pétertől azért, mert korábban poloskának nevezték őt. A lap több, 2024. márciusában a haon.hu és a magyarnemzet.hu oldalakon megjelent cikk miatt fejezte ki sajnálkozását, miután egy törvényszéki ítélet erre kötelezte őket.

    A közlemény szerint ezek a cikkek sértették Magyar Péter becsületét és emberi méltósághoz fűződő jogát azzal a kijelentéssel, melyben poloskának nevezték, és úgy fogalmaztak, hogy ön „Poloska Peti”, „Egy poloska, akit el kell takarítani a normális emberi élet útjából”.

    A bocsánatkérés kitér azokra az illusztrációkra is, amelyeken egy poloska rovar látható Magyar Péter felirattal, „mely poloskát egy nemzeti színű rovarirtóval fújnak le, valamint egy nemzeti címerrel ellátott fekete bakanccsal taposnak el „Én is magyar poloskaírtó vagyok!” felirat alatt”. A közlemény egy olyan képet is említ, ahol egy poloskát ábrázoló képen a rovar feje helyén Magyar Péter képmása látható.

    „A fenti személyiségi jogsértésért szíves elnézését kérjük. A jövőben tartózkodunk attól, hogy önt bármilyen kontextusban és szövegösszefüggésben poloskának nevezzük, illetve rovarként tüntessük fel” – írták a Magyar Péternek címzett bocsánatkérő levélben.

    A Tisza Párt elnöke egy Facebook-posztban reagált erre, amelyben megosztotta a levél szövegét:

    „Így lettem az orbáni propagandában kiirtandó poloskából »Tisztelt Magyar Péter Úr!«”.

    – írta, majd azt is hozzátette, hogy a jövőre vonatkozóan mit gondol a Magyar Nemzet ígéretéről.

    „A jövőben állítólag tartózkodnak tartózkodnak majd a hasonlóaktól...marad a szimpla hazudozás”.

    Kommentben arra kérte támogatóit, hogy osszák meg a bejegyzését, hogy „a Magyar Nemzet 15 olvasójához is eljusson”.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    Hidegfront csap le szerdán: fagy és eső jön, de a hétvégére nagyot fordul az idő
    Az előrejelzése szerint a hét közepére jelentősen lehűl a levegő, de hétvégére visszatér a napos, tavaszias idő, 20 fok körüli csúcsokkal.
    Fotó: Kiefer Béla - szmo.hu
    2026. április 27.



    Fagyos hajnalok és a hét közepén viharos szél is jön a napokban, szeszélyes széllökésekkel indul a hét, de a május 1-jei hosszú hétvégére visszatér a napos, 20 fok körüli idő. A következő napokban az ország délnyugati részén záporokra, északkeleten pedig erős szélre kell készülni – írja a met.hu.

    Hétfőn még jórészt napos, száraz idő várható 16 és 22 fok közötti maximumokkal, estétől azonban nyugat felől ismét megnövekszik a fátyolfelhőzet.

    Kedden főleg délnyugaton vastagszik meg a felhőzet, ahol záporok is kialakulhatnak, estétől pedig északira fordul és több helyen megélénkül a szél. Hajnalra -2 és +8 fok közé csökken a hőmérséklet, majd napközben 17-22 fokot mérhetünk - áll az Időkép előrejelzésében.

    A szerda hozza a legváltozékonyabb időt: délnyugaton egyre többfelé lehet eső, az északias szelet pedig nagy területen erős, északkeleten viharos lökések kísérik. A minimumok -3 és +10, a maximumok pedig 12 és 20 fok között alakulnak. A felhősebb tájakon lesz enyhébb a reggel.

    Csütörtökre pár fokkal tovább csökken a hőmérséklet, de csapadékra már nem kell számítani. Kora reggelre -5 és +5 fok közé hűlhet a levegő, majd délután 12-17 fokot mérhetünk.

    Szabadtéri programokat péntektől vasárnapig érdemes tervezni:

    A hosszú hétvégére kitisztul az idő, visszatér a napsütés, és 20 fok körüli maximumokra lehet számítani.

    Közepesen felhős időben, időnként feltámdó szélben pénteken 14–19, szombaton 16–22, vasárnap akár már 18–23 fok várható.

    A kültéri programoknál jó tudni, hogy tart a pollenszezon tavaszi csúcsidőszaka. A nyír pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja magas, az eperfaféléké és a tölgyé közepes-magas, a platán, a bükk és a dió pollenje közepes koncentrációban van jelen.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    Az Uzsoki kórház főigazgatója: A kórházak többsége brutális adóssággal küzd, ez rendszerhibára utal
    Ficzere Andrea szerint strukturális változások nélkül a pluszforrások feneketlen kútba mennek. Arról is beszélt egy interjúban, hogy a fenntartó kérésére nem adták ki a VIP-osztály pénzügyi adatait, pedig a belső vizsgálatok sem találtak szabálytalanságot.


    A Budapesti Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese, Ficzere Andrea a HVG-nek adott interjúban beszélt a kórházuk térítéses osztályát érintő ügyekről, a várólistákról, a szakemberhiányról és a magyar egészségügy rendszerszintű problémáiról. Ficzere Andrea szerint eddig is a rendelkezésére állt mindenkinek, aki szakmai kérdésekben fordult hozzá, mert úgy véli, „az egészségügy nem politikai kérdés”, ő eddig is ezt képviselte, ezután is ezt fogja.

    Az intézmény fizetős, korábban VIP-osztálynak nevezett részlegének pénzügyeit Hadházy Ákos független képviselőnek kellett kiperelnie.

    A főigazgató szerint nem az ő döntése volt, hogy nem adták ki az adatokat. Állítása szerint ha lehetősége lett volna reagálni Hadházy Ákos érdeklődésére, akkor abból nem lett volna ügy.

    „Meg is írtam neki a választ, ha az akkor nyilvánosságra kerül, engem és a kórházat sem állítják évekig pellengérre” – mondta. Hozzátette, az ügyben lezajlott egy belső kórházi, egy belügyminisztériumi és egy rendőrségi nyomozás is, de semmilyen szabálytalanságot nem tártak fel. Ennek ellenére, állítja, nem kapott engedélyt az eredmények nyilvánosságra hozatalára.

    „El tudja képzelni, hogy ha három, különböző vizsgálat bármilyen visszaélést talált volna, akkor zavartalanul működhetnénk tovább?” – tette fel a kérdést.

    Azzal a ténnyel kapcsolatban, hogy Papcsák Ferenc volt fideszes polgármester cége 250 millió forinthoz jutott a VIP-részlegre szervezett műtétekkel, Ficzere Andrea úgy reagált: „Az nem igaz, hogy 250 millió forintot keresett.” Szerinte a cég bevétele volt ennyi öt év alatt, amiből a haszna „összesen huszonpár millió forint lett”. Kiemelte, hogy Papcsák cége a 14-15 beszállítójuk közül csak az egyik volt. A részleg létrehozásához 2013-ban a kórháznak szerinte semmilyen plusz forrást nem kellett biztosítania, mert az infrastruktúra rendben volt.

    A főigazgató hangsúlyozta, a térítéses ellátás a szabad kapacitás terhére történik, a TB-s betegek elől nem veszik el a lehetőséget. „Mi egyetlen TB-s beteg elől sem vesszük el az időt és a lehetőséget, hiszen minden vizsgálat és beavatkozás a kitöltött munkaidőn felül, a részünkre biztosított finanszírozást maximálisan kihasználva, sőt, jellemzően azt meghaladva, a szabad kapacitás terhére történik” – jelentette ki.

    A hosszú ortopédiai várólistákat azzal magyarázta, hogy az Uzsoki végzi a legtöbb ilyen beavatkozást az országban, állami ellátásban napi 15 protézisműtétet, míg a térítéses osztályon átlagosan heti kettőt. A magánellátásból befolyt összeget állítása szerint visszaforgatják az állami rendszerbe, ebből adnak jutalmakat a szakdolgozóknak és vásárolnak eszközöket.

    „Boldogan bezárnám a térítéses betegellátó osztályt, ha plusz finanszírozást kapnánk a szabad kapacitásainkra, és ha az itt végzett plusz munka után járó plusz pénz nélkül is meg tudnám tartani az embereimet”

    – fogalmazott.

    A VIP-osztály átnevezését a fenntartó kérésével indokolta.

    A várólistákról szólva elmondta, több műtétet is végeznének az állami ellátásban, ha több pénzt kapnának, mert az eddigi kvótáikat teljesen kimerítették. Arra a felvetésre, hogy az Uzsoki sem használta fel a célra előirányzott teljes finanszírozást, azt válaszolta, hogy az endoprotetikai beavatkozások a jelenlegi finanszírozás mellett veszteségesek. „A térdprotézis-műtéteken nálunk körülbelül 10 százalékos a veszteség, a csípőprotézis-műtéteknél pedig mintegy 25 százalékos” – részletezte. Emiatt a térdműtéteket a veszteség ellenére elvégezték, a csípőműtéteket viszont csak az előírt kvótáig.

    Ficzere Andrea szerint a kórházak eladósodása nem a rossz gazdasági vezetés, hanem a rendszer hibája.

    „A kórházak többsége brutális adóssággal küzd, ez rendszerhibára utal” – állítja.

    Úgy véli, a menedzsmentnek minimális ráhatása van a költségvetésre, mivel a kiadások nagy részét a bérek és a központosított beszerzések teszik ki. Az intézményben hónapokig tartó CT-leállást azzal magyarázta, hogy a közbeszerzést az Országos Kórházi Főigazgatóság folytatta le. „Erről kérdezze meg a kivitelezőt” – mondta. „A központosított beszerzés előtt mi sok mindent olcsóbban, gyorsabban és hatékonyabban tudtunk beszerezni” – jelentette ki.

    A kórházszövetségi tisztségviselőként a kormányzat felé tett jelzéseiről azt mondta, az ágazatvezetésnél nyitott fülekre találtak az észrevételei, de

    „amikor van egy felülről eldöntött iránymutatás, akkor azt nem fogja megváltoztatni egy kórházigazgató véleménye.”

    Az egészségügyi reformokkal kapcsolatban úgy látja, strukturális változások nélkül a pluszforrások feneketlen kútba mennek.

    „Egyetértek azokkal, akik szerint feneketlen kútba megy a pénz, ha minden így marad” – mondta.

    Első lépésként az ellátás valós költségeit kellene megismerni, a finanszírozást pedig a teljesítményhez kötni. Javaslatai között szerepel az aktív kórházi ágyak számának csökkentése, a krónikus ellátás és a megelőzés erősítése.

    Végezetül kijelentette, a Magyar Kórházszövetség nevében is többször nyilatkozta, hogy az egészségügy önálló tárcát érdemel. „Szeretném, ha a jövőben felkarolnák az egészségügy területét és megértenék, hogy ez egy védelmi rendszer: ami ezen a területen történik, az alapjaiban határozza meg azt, hogy a társadalom tagjai meddig és milyen minőségben élnek” – zárta az interjút.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: