Őszintén beszélt Hosszú Katinka a válásáról
Hosszú Katinka a válása és a körülötte kialakult káosz miatt úgy döntött, hogy három hónapra Los Angelesbe költözik, hogy tisztázza magában a történteket, és a munkájára is tudjon koncentrálni.
A válságról, az érzéseiről, gondolatairól vallott a Nők Lapjának.
A lapnak elmondta, hogy tisztában volt vele, hogy idő kell ahhoz, hogy "összekapja magát". Egy vizes példát is elmondott: "Ha örvénybe kerül az ember, és kapkodni kezd, csak belegabalyodik. Az egyetlen kiút, ha hagyja magát lerántani a mélységig, és onnan más irányba elrúgja magát. Ezt tettem. Mi más választásom volt?” – mesélte.
Shane Tusuppal az életüket a házasságon kívül a szakmai munka és az üzleti vállalkozások is összekötötték. Mindez most nehézzé teszi, hogy a szálakat kibogozzák. Még nem szívesen beszél minderről, de tervezi, hogy egyszer majd megírja mindezt.
A válását nem kudarcként élni meg, szerinte a házasság és a válás is hozzáadott az életéhez.
„Láttam néhány birkózóversenyt, és nagyon tetszett, amikor egy birkózó még a levegőben visszafogott, és mire földet értek, már ő volt felül. Ez nagy tanulság, a legreménytelenebb helyzeteket is képesek lehetünk a magunk javára fordítani, ha nem a menekülést, hanem a lehetőséget keressük” – mondta a lapnak.