SZEMPONT
A Rovatból

„Az ujjával erőszakkal belémnyúlt, kokaint keresett” – újabb iszonyatos vádakat szórt Amber Heard első vallomásában Johnny Deppre

A Depp-Heard rágalmazási perben a színésznő tegnap tanúskodott először. Bármi is az igazság, a több órás vallomásnál betegebb dolgot ritkán látni. Minden értelemben. Vélemény.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, az 58 éves hollywoodi világsztár, Johnny Depp 50 millió dollárra pereli 36 esztendős exfeleségét, Amber Heardöt rágalmazásért. A színésznő 2017-es válásuk után írt egy cikket a Washington Postba, amelyben Depp nevének említése nélkül azt állította, házasságuk során ő bántalmazott nő volt.

Deppet megbélyegezték, kirúgták A Karib-tenger kalózai következő részéből. A színész most egy virginiai bíróságon küzd az igazáért. A per három hete kezdődött a Virginia állambeli Fairfaxben, és a neten vagy millió helyen folyamatosan live streamelik. Szó szerint az egész világ látja.

A házasság, amely összesen 15 hónapig tartott, az eddigi bizonyítékok alapján kicsit sem nevezhető hétköznapinak. Heard azt állítja, Johnny Depp részegen és bedrogozva gyakorlatilag napi szinten ütötte-verte-erőszakolta őt, ám erre egyelőre semmilyen kézzel fogható bizonyíték nincs. A testőreik, barátaik, akik körülvették őket, plusz az iszonyatos mennyiségű hangfelvétel, amelyet a nő a házasságuk első napjától, titokban készített a vitáikról (ez önmagában is kétségessé teszi a halálosan szerelmes, ártatlan feleség narratíváját) leginkább arról tanúskodnak, ahogy épp a nő volt a bántalmazó, és többnyire Depp próbált elmenekülni a szitkozódó, ordítozó felesége elől, aki a vallomások szerint többször megütötte Deppet, egy hozzávágott vodkásüveggel egyszer levágta a férfi egyik ujjhegyét, és egy alkalommal dühében rász.rt Depp ágyára, a tiszta ágyneműre.

A kétségtelenül kemény, és már bizonyított vádak, illetve a Depp jogászai által felkért klinikai szakpszichológus véleménye után (ebben a szakember azt állapította meg, hogy Amber Heardnek borderline személyiségzavara van) a színésznőre tegnapi, első tanúvallomásában valóban nehéz feladat várt: meg kellett győznie az esküdteket, hogy mindvégig ő, és csakis ő volt az áldozat.

Azon a Youtube-csatornán, ahol én néztem (körülbelül ezer helyen live streamelik) félmillióan követték a több órás vallomást. Tehát világszerte ez több tízmillió lehetett. Közben figyeltem a kommenteket is. Feltűnő volt, hogy a kommentelők 95 százaléka nem hitt a nőnek, pedig sokan írták, hogy “hinni akartak neki.” A negatív reakciók magyarázata lehet, hogy – bár azt, hogy Amber igazat mond-e, természetesen nem mi, hanem kizárólag az esküdtek döntik majd el – én ilyen túldramatizált, agyongesztikulált, gyötrő aprólékossággal részletezett, horrort horrorra halmozó vallomást még életemben nem láttam párkapcsolati, vagy bármilyen erőszak elszenvedőjétől.

Ismétlem, nem tisztem megítélni, hogy a színésznő igazat mondott-e. De kommentelők ezreinek osztom a véleményét: ez az egész sokkal jobban hasonlított egy gondosan megszkriptelt, betanult, könnyfakasztó show-műsorra, mint valakire, aki tényleg szörnyűségeken ment keresztül, ráadásul 8-10 évvel ezelőtt, és most kénytelen azt egy bíróságon újra felidézni.

Amber szó szerint betöltötte az egész termet, hadonászott a kezével, vagy épp az öklével ütögette a tanúk padját, végig az esküdtekhez beszélt, szuggesztíven sorolta nekik a traumáját és a kínjait, a drámai kiborulásból egyetlen pillanat alatt átváltott közönyös nyugalomba (például amikor az ügyvédek kértek egy kis szünetet, megbeszélni valamit), majd ugyanazzal a gyorsasággal ismét felpörgött. Tényleg, mint egy filmben, amikor azt mondják: “Csapó!” Rengeteget sírt, de amint a nézők is kiszúrták, egyetlen könnycseppet sem lehetett látni az arcán, egyszer sem volt szüksége zsebkendőre, nem fújta ki az orrát, csak brühögött, és lebiggyesztett szájjal, lehajtott fejjel csóválta a fejét. Sok kommentelő Amber nagyon érzékletes, szinte irodalmi hasonlataiban konkrét filmidézeteket vélt felfedezni (pl. “Johnny, ha kedves volt, olyan érzés volt, mintha rád sütne a nap. De azután jönnek a felhők, és minden megváltozik.” Ez szinte szó szerint A tehetséges Mr. Ripley című filmben hangzik el, Gwyneth Paltrow karakterétől).

Sok pszichológiai kifejezést használt (pl. internalizáció), amelyet valószínűleg az őt felkészítő – és neki egy nappal korábban tanúskodó – pszichiátertől vehetett át. És ami szintén sokaknak feltűnt: végig “Johnny”-nak szólította a “bántalmazóját” (Johnny Depp a per elején tett vallomásban csak “Ms Heard”-öt használt), és folyamatosan kereste a szemkontaktust a vele szemben ülő, volt férjével. Akit ugye látni se bír.

Depp azonban – valószínűleg szintén szakmai tanácsra – EGYETLEN EGYSZER sem nézett fel, nyugodt volt, néha jegyzetelt, olykor mondott valamit az ügyvédjének. De teljesen ignorálta Ambert, amitől a színésznő láthatóan egyre idegesebb és dühösebb lett, és vallomása is egyre durvult.

Gyakorlatilag arról számolt be, hogy már a házasságuk előtt két és fél évvel, amikor megismerkedtek, Johnny elkezdte őt ütni-verni. Részegen, bekokainozva, begombázva rendszeresen megerőszakolta, a falhoz csapta, átlökte egy üvegablakon, követte mindenhová, betegesen féltékeny volt, agyonkínozta a színésznőt, aki “halálosan szerelmes volt ebbe a férfiba, őt érezte élete szerelmének, és állandóan csak nyugtatgatni akarta, meg azt, hogy kijózanodjon, csitítani próbálta a vitákat, Depp agresszióját, vagy próbált kivonulni a kínos szituációkból.” (Aki hallotta a veszekedéseik hangfelvételeit, annak egyértelmű, hogy a dolog pont fordítva történt, Johnny próbált folyton menekülni, és Amber állt az útjába, ment utána, sírt, könyörgött, hogy maradjon, majd ha nem érte el a célját, ordítozott).

Amber azt is elmesélte, hogy Johnny többször is erőszakkal “megujjazta őt”, mert azt gyanította, hogy Amber a vaginájába rejtette a kokaint. A színésznő egyébként szintén bizonyítottan drogozott és ivott, mint a gödény, de erről a vallomásában egy szót sem ejtett, vagyis egyszer bevallotta, hogy kokainozott, de csak azért, mert “Johnny rávette.”

Azt is elmondta, hogy Depp egyszer a száguldó autóból, a félig lehúzott ablakon át, a nyakánál fogva kilógatta egyik yorkshire terrierjüket, tehát állatkínzó is. És amikor egyszer közösen elmentek jachtozni Depp gyerekeivel (előző kapcsolatából van egy fia és egy lánya, akkoriban 12-14 évesek voltak), a lánya, Lily-Rose pánikrohamot kapott apja részeg díbolása miatt. Amber szerint egyébként Depp gyerekeivel neki “nagyon közeli volt a viszonya”, amit némileg árnyal a tény, hogy az esküvőjükre Lily-Rose el sem ment, és évek óta egyik gyerek sem áll szóba Hearddel.

Szóval az egészet hallgatni is rossz volt, minden értelemben. Közben néztem az özönlő kommenteket, amelyek zömében azt taglalták, hogy ilyen pocsék színésznőt még nem hordott a hátán a föld, és azt is, hogy egyszerűen nem hisznek neki, egy igazi áldozat (nagyon sok kommentelő írta, hogy élt bántalmazó kapcsolatban) egyszerűen nem így beszél, és ezzel az egész, “ócska színjátékkal” a valódi áldozatok ügyének árt a legtöbbet.

Bevallom, én sem hiszek neki. Olyan agresszíven, manipulatívan “túltolt”-nak éreztem az egészet, olyan ijesztő volt még ránézni is a villámgyors hangulatváltásaira, a szinte remegő dühére, amely áthatotta az egész vallomást, annyira szélsőséges szörnyetegnek festette le Deppet, közben egyetlen pillanatra sem vállalva fel esetleges saját felelősségét ebben a félresiklott házasságban, hogy végig az volt a benyomásom, leginkább egy beteges mexikói szappanopera-újraértelmezést látok, nem a valóságot. És persze én sem értettem, miért zokog hangosan, ha egy könnycsepp sincs az arcán. És ha Depp már a 2012-es szerelembe esésük után nem sokkal elkezdte ütni-verni őt, 2015-ben miért ment hozzá?

Miért nem mesélt az egészről az égvilágon senkinek, csak állítása szerint az anyjának (aki azóta meghalt, tehát már nem tanúskodhat)? Az anyja egyébként több tanú, sms és telefonbeszélgetés tanúsága szerint nagyon szerette Deppet. Hogy lehet szeretni a lányod bántalmazóját?

Hogy lehet, hogy a körülöttük folyamatosan nyüzsgő emberekből – testőrök, személyzet, asszisztensek, menedzserek, Amber húga és barátnője, akik a házaspár melletti luxusapartmanokban laktak, Depp kontójára, Amber személyi ápolónővére, akire egyébként nem is értem, miért volt szükség – soha, senki nem látott, hallott semmit ebből az évekig tartó, napi szintű, horrorisztikusan agresszív bántalmazásból, és Amberen se láttak soha egy karcolást sem? Már vagy millió tanút kihallgatott a bíróság, és (legalábbis eddig) mindenki azt vallotta, hogy aki itt védelemre szorult, és folyton menekült, az többnyire Depp volt.

Amber Heard vallomása ma folytatódik. Az érdekes rész kétségtelenül az lesz, amikor Depp ügyvédei kezdik meg a keresztkérdéseket (talán már ma). Sokak szerint kiszámíthatatlan, mit tesz Amber nagy nyomás alatt, és főként akkor, ha szembesítik az ellentmondásaival és hazugságaival, amelyeket az elmúlt három hétben Depp jogászai már bizonyítékokkal alátámasztva feltártak a bíróság előtt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: A fideszeseket Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják az Európai Parlamentben
A politikus szerint a Fidesz képviselői csak felveszik a pár száz milliós fizetést, és egyébként semmit nem csinálnak. Azt mondja, érdemes összehasonlítani, milyen emberek vannak pártja EP-listáján, és kik alkotják a Fideszét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Magyar Péter szerint március 15-én és április 6-án már bebizonyította mozgalma, hogy vannak vidéki támogatói és nem csak egy „belpesti médiahekkről” van szó. Szerinte a vidéken élőket többek között őszinteséggel lehet megszólítani, nem pedig „lejönni dzsippel és megmondani, hogyan kellene élni”.

A politikustól megtudtuk, hogy 538 jelentkezőből választották ki másfél nap alatt azokat, akik az internetes szavazás után pártja EP-képviselőjelöltjei lehetnek majd.

„Van olyan, aki hat nyelven beszél. (...) Egyedül több nyelven beszél, mint a Fidesz-frakció húsz év alatt az Európai Parlamentben. Ami nem nehéz persze: százszor nulla az nulla, hiszen tudjuk, hogy a legtöbb semmilyen nyelven nem beszél.

Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják őket az Európai Parlamentben, akik felveszik a pár száz milliós fizetést évente és egyébként semmit nem csinálnak.”

Magyar szerint figyeltek a nők arányára, a jelentkezők életkora is fontos szempont volt, ahogy az is, hogy legyen víziójuk.

„Össze kell hasonlítani a Fidesz EP-listáját Deutsch Tamással az élen, meg a mi EP-listánkat. Szerintem ha nem is a pártokról beszélünk, akkor elég könnyű eldönteni, hogy az ember kire szavaz”

– tette hozzá Magyar Péter.

A teljes beszélgetést és a békési országjáróról készült beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter Kocsis Mátéról: Nem sok időt tölt munkával, délutánonként pezsgőzik és borozik
Az országjárásra induló politikus szerint a Fidesz frakcióvezetője nem mondott igazat arról, hogy 8 millió forintos fizetése lett volna egy állami vállalatnál.

Link másolása

„Napjainak a nagy részét, főleg a délutánokat pezsgőzéssel és borozással tölti a Várban, különböző haveri cégeknél és éttermekben”

– mondta Magyar Péter a Telexnek Gyulán. A Fidesz frakcióvezetője egy nappal korábban azt mondta: szerinte Magyar Péter államközeli megbízásait a volt felesége, Varga Judit intézhette, hiszen Magyar nem a végzettségének megfelelő megbízásokat kapott a kormánytól.

Magyar szerint Kocsis nem mondott igazat azzal, hogy neki 8 millió forint lett volna a fizetése.

„Én arra emlékszem, hogy amikor a jogi egyetemre jártunk, és Gulyás Gergellyel relatíve könnyen vettük a jogi egyetemet, akkor Kocsis Mátét leginkább kocsmákban lehetett látni, valamint a MIÉP-nél, aminek az ifjúsági tagozatát vezette. És hát nagy nehezen tudta csak letenni a vizsgáit, nem is tudom, hogy van-e egyébként szakvizsgája, valószínűleg arra már nem mert elmenni” - mondta a lapnak országjárása első állomásán a Tisza Párt politikusa.

Szerinte Kocsis csak megijedhetett attól, amit mondott, vagyis hogy Magyar Pétert a felesége pozíciója miatt nevezték ki állami cégek vezetésébe, azzal hivatali visszaéléssel vádolta a kormányt és a saját kollégáit. Magyar emiatt egyébként várja is, hogy Kocsis kijelentései miatt valaki feljelentse a kormányt hivatali visszaélésért, és az ügyészség ezt kivizsgálja.

„Én ezt sose tagadtam. Nyilván Kocsis Máté letagadja, de a Fideszre nagyon is jellemző a nepotizmus, a feudalizmus, helyi szinten vagy máshol is. De ennek fogunk véget vetni.”

Magyar azt is elmondta Kocsisról, hogy a fideszes politikus nem tölt sok időt munkával, a pezsgőzések és borozások idején nem is nehéz megtalálni a Lovarda környékén vagy a Batthyány Lajos Alapítvány felújított kastélyánál. A kastély díszterme Magyar Péter szerint „úgy néz ki, mint egy angol klub. Ott szoktak az urak ingyen fogyasztani. Kocsis szerintem többet tartózkodik ott, mint az irodájában.”

A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni:

A Fidesz frakcióvezetője ezt a választ küldte a megjelentekre:

"Csúnya, alaptalan dolgokat állít rólam PszichoPeti, de jobban jártam, mint a felesége, mert engem csak szóban bántalmaz. Csak elő ne kerüljön a nadrágszíj"

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Eljön az ember közéjük és nem lejön egy dzsippel, és megmondja, hogyan kéne élni
Elkísértük Magyar Pétert vidékre, az országjárása első állomására. Egy résztvevő azt mondta, utoljára ilyen zizegés a rendszerváltás környékén volt Békés megyében.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

„Olyan bebetonozott dolgok vannak az országban, amit egy úgymond friss erőnek kell valamilyen szinten megoldani” – mondta lapunknak Magyar Péter Békés megyei országjáró rendezvényének egyik résztvevője. A férfi szerint két éve az ellenzéki összefogás nem működött.

Két másik résztvevő ezt úgy fogalmazta meg, hogy „teljesen elkopott az ellenzék”. Szerintük „utoljára ilyen zizegés a rendszerváltáskor volt itt Békésben”.

„Én MZP-s vagyok, de mindenki szimpatikus, aki Orbánt le akarja váltani” – mondta a rendezvényre lányával érkező nő. A tinédzser lapunknak úgy fogalmazott: nagyon reménykedik abban, hogy Magyar változást tud hozni az országnak.

„Meggyőzött minket. Aki itt van, szerintem annak a nagy részét meggyőzte”

– jelentette ki a gyűlés végén egy férfi.

A politikus orzságjárásának első állomásáról készült beszámolónkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Tálas Péter: Láthatóan nem ugyanolyan a világ kiállása Ukrajna, mint Izrael mellett
Bármennyire is szeretné Zelenszkij, azt a támogatást nem kaphatja meg, amit Izrael megkapott Iránnal szemben. Oroszország mégiscsak atomhatalom, ami behatárolja a Nyugat lehetőségeit. De a technológia átadása még így is sokat segíthet Ukrajnának.

Link másolása

Nem lett biztonságosabb hely az elmúlt héten sem a világ, sőt. Most történt először meg, hogy Irán nyíltan és felvállaltan izraeli területek ellen intézett támadást, nem is kevés eszközzel, drónok, robotrepülőgépek százait indította el, emellett ballisztikus rakétákkal is támadta a zsidó államot. MindezT válasznak szánta az Irán damaszkuszi konzulátusa elleni rakétatámadására, amellyel megölték a Forradalmi Gárda két tábornokát, ami szintén egy határátlépésnek tekinthető.

Okozhat-e mindez egy általános közel-keleti háborút? És hogyan függ össze az, ami a Közel-Keleten történik azzal, ami Ukrajna földjén? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Tálas Péterrel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs intézetének tudományos főmunkatársával.

– Várható-e itt valamiféle önmérséklet, vagy megállíthatatlanul robognak az események egy nyílt, államok közötti háború felé?

– Én azt gondolom, hogy azért nem kell eltúlozni az eszkalációt. Az első és legfontosabb dolog, hogy maga a közel-keleti konfliktus, illetve jelen esetben a Hamász–Izrael háború eleve egy regionális katonai konfliktus volt. Onnantól kezdve, hogy az iráni proxy szövetségesek, mint a Hezbollah, a jemeni húszik, vagy a szíriai és iraki különböző katonai szervezetek, amelyek támogatják Iránt, vagy Irán érdekeit képviselik, beszálltak ebbe a háborúba. Innentől kezdve ez egy regionális konfliktus. Abban a tekintetben kétségtelenül eszkalálódott a konfliktus, hogy

eddig olyan nem volt, hogy egymás területén támadta volna egymást Izrael és Irán.

Az iráni értelmezés szerint, amit nagyon sokan elfogadnak, arról van szó, hogy ezt az egész eszkalációt Izrael kezdte, amikor a damaszkuszi konzulátus területén, annak a parkolójában megsemmisített embereket, megölt iráni katonákat.

– Ezzel szemben az izraeli narratíva az, hogy Irán áll a helyzet kiéleződése mögött, azokon a bizonyos proxy szervezeteken keresztül.

– Ez kétségtelen. Az nem kérdés, hogy az irániak a proxyjainkon keresztül ott voltak a háborúban. Ezt nem is gondolom, hogy bárki tagadná. De arra eddig nem volt példa, hogy egymás területén támadják egymást. Ettől függetlenül

az iráni támadás egy rendkívül korlátozott, megkoreografált, mondjuk azt, hogy szimbolikus támadás volt, így tekint rá szerintem a teheráni vezetés is, ami vagy két hétig hangsúlyozta, hogy lesz ilyen támadás.

Gyakorlatilag előre értesített, hivatalosan azt mondják, hogy az Amerikai Egyesült Államokat, de gyakorlatilag ezen keresztül a zsidó államot is. Az Egyesült Államok ugyan azt mondja, hogy ilyen értesítést nem kapott, de tény, hogy a támadásról azért tudhatott. Ez az első dolog. A másik, hogy a támadás úgy kezdődött el, hogy több mint 180 drónt indítottak el.

Ezek a drónok hét órát mennek Iránból, hogy elérjék Izrael területét, és ez azt jelenti, hogy hét órája volt felkészülni Izraelnek és szövetségeseinek,

az Egyesült Államoknak, Nagy Britanniának, Szaúdi-Arábiának, hogy kilőhessék ezeket a drónokat, illetve a később kilőtt cirkálórakétákat vagy robotrepülőgépeket, amik utazási sebességgel két óra Izraelig, illetve tulajdonképpen a ballisztikus rakétákat is, amiknek a közlekedési ideje 12 perc. Irán jelképes támadásnak szánta ezt, olyannyira, hogy a Negev-sivatagba, illetve a megszállt Golán területre lőtte ki a rakétáit, illetve ezeket célozta állítólag, és mint ismeretes, nagyon jó aránnyal részben Izrael, részben a szövetségesek megsemmisítették ezeket. Azaz komoly vesztesége nem származott erről Izraelnek.

– Most viszont az irániak azt mondják, ha az izraeliek bármit lépnek, olyan fegyverekkel válaszolnak, amivel percek alatt érnék el Iránt. Eddig soha nem látott fegyverekről beszélnek, amik vagy léteznek vagy nem, persze.

– A ballisztikus rakétáik 12 perc alatt érik el Izraelt. Ennyiben mindenféleképpen igaz az állítás. Ha Irán meg szerette volna terhelni Izrael és a szövetségesei légvédelmét, akkor nem drónokat és robotrepülőgépeket, hanem nagy tömegben ballisztikus rakétát küldött volna, amiből majdnem 3000 van nekik. Tehát én azt gondolom, hogy ezekről lehet szó, az összes többi inkább stratégiai kommunikáció. Azt is hozzá kell tenni, hogy

rögtön a támadást követően, az irániak bejelentették azt is, hogy ők lezártnak tekintik a kérdést.

Nyilvánvaló itt a döntő az lesz, hogy Izrael hogyan válaszol erre. Azt gondolom, meg fogják fontolni, hogy hogyan válaszoljanak. Tudnak válaszolni, de az a kérdés, hogy a válasz tovább eszkalál vagy sem.

Nem kell feltétlenül, hogy olyasmire gondoljunk, hogy Izrael újra iráni területeket támad. Válaszolni úgy is tud, hasonlóképpen, ahogy eddig csinálta, hogy a proxykat támadja,

mondjuk megsemmisít Szíriában, Irakban vagy bárhol máshol, azaz nem iráni területen politikusokat vagy katonai vezetőket. Ráadásul hadd tegyem hozzá, hogy szerintem az, hogy Izraelnek és szövetségeseinek sikerült megakadályozni az iráni támadást, az, hogy a ballisztikus rakétákból is legfeljebb 6-7, maximum 8 ért célba a több mint százból, az önmagában azt is mutatja, hogy mekkora a különbség a két ország fegyverei, technikai eszközei között. Ráadásul nagyon jó alkalom arra, hogy visszaálljon az izraeli társadalom magabiztossága, újra bízzanak saját erejükben, mert ezt az október 7-i Hamász-támadás alaposan megtépázta. Szerintem nem kell feltétlenül attól tartanunk, hogy akár Izrael, akár pedig Irán eszkalálni akarná ezt a helyzetet. Ráadásul izrael egy picit áldozatként is bemutathatja magát, ami azért nagyon fontos, mert a világ nagyjából úgy látja, hogy Izrael a Hamász-támadást alaposan túlreagálta a gázai háborúval.

– Miközben senki sem akar eszkalálni, a dolgok néha önjáróvá is válhatnak, azaz annak nem fenyeget a veszélye, hogy kis lépésekben mégiscsak bekövetkezik egy olyan eszkaláció, amit igazából senki sem akart?

– Minden ilyen döntést emberek hoznak meg. Politikusok, felelős politikusok, ráadásul valószínűleg nem egyedül hozzák meg ezeket a döntéseket. Szerintem Izraelnek megvan a lehetősége arra, sőt a szövetségesei is arra akarják rávenni, hogy ne eszkaláljon tovább, elégedjen meg azzal, hogy nem eszkaláló jellegű választ ad. Azzal is kezdtem, hogy az egész konfliktus a Hamász és Izrael között már eleve egy regionális történet. Tudom, hogy nagyon sokan úgy gondolják, hogy minőségében változna a helyzet, ha egy Irán–Izrael konfliktusra kerülne sor, de nem, az is alapvetően egy regionális konfliktus maradna. Természetesen amennyiben ebbe a konfliktusba beszállna az Egyesült Államok is, az egy másik helyzet lenne. Abban sem vagyok biztos, hogy az izraeliek nem tudják visszafogni magukat.

Az tény, hogy Izraelt támogatták a szövetségesei, de Biden elnök azt mondta, hogy igen, ebben támogatják, de abban nem, hogy tovább eszkaláljon.

Tehát ezt meg kell fontolnia Izraelnek is és az izraeli vezetésnek is, teljesen mindegy, hogy egyébként mit gondolnak. Amerikai támogatás, szövetségesi támogatás nélkül nem hiszem, hogy Izrael hosszú távon ne szenvedne el károkat egy Iránnal történő összecsapás esetén, még akkor is, ha Irán sem gazdaságilag, sem technikailag nincs felkészülve egy nagyobb háborúra.

– Hogyan hat ki mindaz, ami a Közel-Keleten történt az orosz-ukrán konfliktusra?

– Az biztos, hogy ez figyelmeztető jel az oroszoknak. És figyelmeztető jel a Nyugatnak is. Az, hogy a drónokat ilyen simán leszedték, gyakorlatilag azt jelenti, hogy a nyugati technológia képes ezeket a drónokat simán megsemmisíteni.

A döntő kérdés az, hogy ehhez a technológiához vagy valami hasonlóhoz hozzájuttatják-e Ukrajnát vagy sem.

Az a kérdés, hogy ez a felismerés hogyan hat. Többféleképpen hathat, pénteken el fog dőlni, mivel az Egyesült Államok képviselőháza péntek este fog dönteni a segélycsomagokról vagy valamilyen segélycsomagról a bejelentés szerint.

– Zelenszkijnek már szóvá is tette, hogy Ukrajna miért nem kaphat olyan légtérvédelmi támogatást, mint amilyet Izrael kapott a szövetségesektől.

– Azért nem kaphat, mert

abban az esetben azt lehetne mondani, hogy nem Iránnal, hanem egy atomnagyhatalommal kerülne szembe a szövetség, és ezt el akarja mindenki kerülni.

Nyilvánvaló, hogy nem ugyanolyan a világ kiállása Izrael, mint Ukrajna mellett. Miközben megértem Zelenszkij sérelmét, nagyon pontosan kell tudnia neki is, hogy az ukrajnai kérdés nem hat úgy az Egyesült Államokbeli választásokra, mint ahogy egyébként egy közel-keleti, egy izraeli konfliktus hathat.

– Ha Zelenszkij ezzel tisztában volt, miért mondta, amit mondott?

– Zelenszkijnek, mint államelnöknek az egyik legfontosabb feladata az, hogy kikényszerítse az Egyesült Államoktól és a Nyugattól azt a segítséget, amit kaphat. Ennek érdekében természetesen efféle erkölcsi dörgedelmeket is mond, ami azt jelenti, hogy

legyetek szívesek és adjatok nekünk hasonlóképpen védekezésre esélyt.

Azt azért látni kell, hogy az Egyesült Államok érdekeltsége Izraellel szemben egészen más, mint Ukrajnával szemben, vagy inkább úgy mondanám, hogy Izrael gyakorlatilag az Egyesült Államok hivatalos szövetségese. Ugyanezt nem mondanám el Ukrajnáról. Ukrajna esetében természetesen támogatja az ukrán törekvéseket, de semmiféleképpen nem beszélünk szövetségről.

– Viszont ha simán csak a primer politikai vagy biztonságpolitikai érdekeket nézzük, akkor Európa esetében ez egy kicsit fordítva van.

– Az egyik döntő kérdés az, hogy Európa képes lesz-e támogatni Ukrajnát, illetve, hogy Európa akár egyedül is képes lesz-e támogatni Ukrajnát, ha mondjuk az Egyesült Államokban csökken az erre való hajlandóság. Ez az egyik legnagyobb kérdés az ukrán események kapcsán. Szerintem Európa tudná támogatni idővel Ukrajnát teljes egészében is, azzal a megszorítással természetesen, hogy bizonyos eszközöket nem képes adni, amelyek nincsenek a készletében, vagy ami csak az Egyesült Államoknak van. De igen,

itt alapvetően arról van szó, hogy Európának kellene döntően támogatnia Ukrajnát.

Ezt a támogatást el is kezdte, de önállóan erre láthatóan még nem képes. A döntő kérdés az, hogy az európai hadiipar képes-e ezt megtenni. Jelenleg nem képes, de azt látjuk, hogy arrafelé tartanak a folyamatok, képes legyen Európa hosszú távú támogatást adni Ukrajnának, és azt gondolom, néhány éven belül, körülbelül 2025-26-ra eljutunk oda, hogy önállóan is tudja majd támogatni Ukrajnát.

– Ukrajna kitart addig?

– Kitarthat, ha megmarad a támogatásnak egy minimuma. Azért azt látni kell, hogy jelenleg leginkább két dologban van hiány: a lőszerben, illetve emberben. Most az új behívási rendszer vagy sorozási rendszer pótolni tudja Ukrajna emberállományát is. Néhány hónapot ez igénybe fog venni. Ráadásul az akarat is megvan az ukránokban, hogy harcoljanak. Nem állítom azt, hogy sokan nem úgy gondolkodnak, hogy harcoljon más, de látni, hogy összességében

egyelőre nagyon erős a kiállás amellett, hogy igenis győzni akarnak Oroszország felett, vissza akarják szerezni a területüket.

Nem tudom, hogy ez be fog-e következni, én szkeptikus vagyok egyébként e tekintetben. Nem hiszek abban, hogy Ukrajna vissza tudja szerezni az egész területét. De amíg ezzel megbarátkozik az ukrán társadalom, az mindenképpen időbe telik, és ezt ki kell várni. Abban nem hiszek, hogy hirtelen megadja magát Ukrajna. Annál is kevésbé, mert végre elkezdődött Ukrajnában is, hogy hasonlóan az orosz erőkhöz, védelmi vonalakat építenek ki, amit nagyon nehéz áttörni, és amihez jelenleg nincs ereje az orosz erőknek sem. Az oroszok természetesen abban bíznak, hogy fel tudják őrölni az ukrán ellenállást, és kellőképpen kitartóak lehetnek abban, hogy végül is Ukrajna megadja magát. Én egyelőre ezt nem látom ukrán részről, de tény, hogy

hosszú évekig valószínűleg nem tudnak ellenállni az ukránok.

Ezért például nagyon nagy kérdés lesz, hogy a Nyugat hogy dönt abban a kérdésben, hogy a NATO tagság miként érinti, vagy érintheti az ukránokat.

– Vannak, akik azt mondják, hogy ez körülbelül addig tarthat, ameddig az F-16-osok meg nem érkeznek Ukrajnába, mert akkor megváltozhatnak ezek az erőviszonyok. Ez csodafegyver-várás, vagy ennek van realitása is?

– Látni kell, hogy Oroszországnak a mostani taktikája arra irányul, hogy ellehetetlenítse az életet. Azt üzenik ezzel, hogy ha Ukrajna nem lehet a miénk, akkor ne legyen senkié, és legyen belőle egy élhetetlen ország. Ezt akarják ezekkel a bombázásokkal elérni, megtörni az ukrán társadalmat. De ez önmagában nem vezet oda, hogy Ukrajna ne maradhasson meg, legfeljebb rendkívül rossz állapotban fog megmaradni. Inkább az a kérdés, hogy

ha a Nyugat megadja és tartóssá teszi-e azt a támogatást, ami megvédi elsősorban az orosz rakéta és dróntámadásoktól Ukrajnát. Akkor kialakulhat olyan helyzet, hogy az ország mégsem lehetetlenül el.

Izrael és a szövetségesek iráni támadással szembeni akciója azt mutatja, hogy a Nyugat technikailag ezt biztosítani tudja. Tehát képes lenne ennek a biztosítására, és ez nagyon rossz hír Oroszország számára. Mert ez azt jelenti, hogy hiába van nektek nagyon sok rakétátok, meg drónotok, azért nem tudtok akkora kárt tenni. Szerintem ez a kulcskérdése az ukrajnai kitartásnak.

Link másolása
KÖVESS MINKET: