SZEMPONT
A Rovatból

Túléltem édesapám elvesztését, elmondom, mi volt benne a legnehezebb

Édesapám februárban esett össze az utca sarkán, ahol felnőttem. Amikor a tragédia bekövetkezett, olyan hullámvasútra ültem fel, amire soha nem váltottam jegyet.
Rónyai Júlia. Fotó: Niewyrazisty/Pixabay - szmo.hu
2023. július 05.



Egyikünknek sincs útmutatója rá, hogyan birkózzon meg egy szülő halálával. Miért is lenne, ha egyszer a szeretteink elvesztése az egyik legsúlyosabb tabu? Elhessegetjük magunktól a gondolatot, még akkor is, ha a fájdalmas esemény már ott lebeg a horizonton.

Eleinte idő sem volt az érzésekre

Amikor a tragédia bekövetkezett, olyan hullámvasútra ültem fel, amire soha nem váltottam jegyet. Nem tudhattam, mi vár a következő kanyar után, és egyáltalán leszállok-e róla még valaha. Készületlenül ért, nem csak a halála tragikus hirtelensége miatt: meggyőződésem, hogy ilyesmire soha, sehogy sem tudtam volna felkészülni. A hír hallatán mintha egy csengő pofont kaptam volna, amitől hónapokig pörgött a fejem.

„Ez nem lehet igaz” - közöltem édesanyámmal a telefonban aznap reggel. Aztán a nyomaték kedvéért még megismételtem vagy tízszer. Hozzátettem: „Te viccelsz!” - hiszen mégis mi másért hívogatna ilyen abszurd baromsággal vasárnap reggel. Egy ilyen poén ugyan ellentmondott volna mindannak, amit a szüleimről, a jó humorról vagy a világról tudok, de hogy apám meghalt volna? Kizárt - gondoltam. Az én apám nem csinál olyat, hogy csak úgy meghal. Más emberek? Talán, dehát az én apámról beszélünk!

Este elfogyott pár üveg chardonnay anyám teraszán. Sose láttam őt ilyen elesettnek, az iránta érzett aggodalom pedig kapóra jött, hogy még távolabb toljam magamtól a saját traumámat.

Apám társasági ember volt, akit sokan szerettek. Mielőtt megtettük volna a Facebook-falas bejelentést, már meg-megcsörrent a telefon: „Julcsika, azt mondják, hogy... de ugye nem? Ó, Istenem!” - ezek után zokogás következett, a sajátomhoz hasonló hitetlenkedés („a Feri ilyet nem csinál!”), valamint jókívánságok és falvédőbölcsességek életről, halálról és elmúlásról. Ezt követte egy osztálykirándulós történet ’66-ból, az urnát vagy koporsót, csokrot vagy koszorút firtató kérdés. Én pedig reggeltől estig üzemeltettem a lelkisegély-vonalat: velük sírtam, nevettem, bölcselkedtem, egyszerre érezve végtelen hálát és kimerültséget.

Rádöbbentem: mások vigasztalása azért megy olyan flottul, mert én személy szerint még mindig nem érzek semmit. Amikor épp nem telefonáltam, a napi harminc szál cigi (amúgy nem dohányzom), a teraszon tett értelmetlen körök és a fülembe dübörgő goa segített kizárni a valóságot.

Bizarr testi és pszichés tünetek tucatja tört rám

Bár semmilyen szervi problémámról nem tudok, az első napokban nyilalló fájdalmak jöttek-mentek a testem különböző pontjain. Néha foltokban túlérzékennyé vált a bőröm, mintha leégett volna, máskor a kezem-lábam zsibbadt minden ok nélkül. Altató nélkül huszonkét órát töltöttem ébren, ételből pedig legfeljebb egy-két kanállal csúszott le naponta. Két hét alatt hat-nyolc kilót dobtam le, amit az arcom sínylett meg leginkább. A legmeredekebb talán mégis az volt, amikor egy reggel visszhangzani kezdtek a külvilág hangjai a fejemben - akkor hajítottam el az altatókat.

Küszködtem az amnéziával is: a velem történtek mindegy 10-20 százalékát azonnal sztornózta az agyam. Gyakran rácsodálkoztam, mit mondtam vagy tettem akár órákkal azelőtt. Ugyanez gyötörte édesanyámat is, így ketten raktuk össze valahogyan a valóságot a töredékekből.

Amikor a hír utolért, épp az Eufória című sorozatot néztem a HBO-n. Élénken a tudatomba égett az a jelenet, ahol az emlékeim szerint lepauzoltam, ekkor hívott édesanyám. Amikor hónapok múlva folytattam a sorozatot, akkor esett le, hogy a hír hatására komolyabb amnéziába eshettem: vagy három résszel többet láttam annál, mint amire emlékeztem, de ezek a részek még újranézve is csak homályosan derengtek.
Az Eufória egyik központi témája egyébként épp egy fiatal lány gyásza az édesapja elvesztése miatt, és ha sokszor nehéz is nézni, épp a legőszintébb fájdalomból fakadt alkotások - filmek, könyvek, versek - segítettek a leginkább közel engedni magamhoz az érzéseimet.

Beütött a „temetési mánia”

Ez nem a temetés körüli szervezési feladatokra utal, amik persze külön terhet rónak az elhunyt családjára. A hipománia a depresszió ellentétpárja: túlmozgásos, aktív, kreatív állapot. Kevés evés, minimális alvás, emelkedett hangulat és folyton pörgő gondolatok jellemzik. Épp úgy, mint a megnövekedett önbizalom, ami szélsőséges tettekre sarkallhat. Féktelen derűvel és óriási magabiztossággal, már-már gátlástalanul röpködtem egyik embertől a másikig, és közben persze egy percre sem voltam önmagam.

Hipomániás állapotban sokan önkívületbe isszák magukat, felelőtlen üzleteket kötnek, netán minden vagyonukat eljátsszák a kaszinóban. Én persze arra törekedtem, hogy a legmeghatóbb, legméltóbb, leg-leg-legebb temetést szervezzük apámnak - ezen munkálkodtam éjjel-nappal. Közben egy hét alatt írtam kétszáz oldalt egy készülő könyvbe, még egy grafikát is berendeltem hozzá borsos áron. De mindenekelőtt képtelen voltam befogni a számat: folyamatosan cikáztak a fejemben az összefüggéstelen gondolatok.

„Olyan gyanúsan jól vagy” - állapította meg egy barátnőm a kirobbanóan pozitív viselkedésemet látva, amikor éppen a benzinkutas lányról ömlengtem, milyen szép arca van. Eközben ontottam az írásokat, amik mind édesapám nagyszerűségét taglalták - éppen csak azt nem fogtam fel, hogy ezekkel sem tudom visszavarázsolni, mert tényleg soha nem jön vissza többé.

Érezhetővé vált egy rejtélyes erő

Senkit sem szeretnék a vallásos vagy épp ateista meggyőződésében megingatni, ráadásul magam sem tudom, miben higgyek. Ami viszont tény: édesapám halálát követően bőven akadtak furcsaságok, amiket még a lelkiállapotomra sem foghatok, hiszen tőlem függetlenül következtek be. Egy nappal a temetés előtt például egy hasonló korú, helyes bácsival taxiztam be a belvárosba, akivel jót beszélgettünk, és aki a Gyöngyösi Ferenc névre hallgatott. Én pedig másnap utaztam apámat, Ferencet temetni Gyöngyösre. És akadtak egyéb példák is.

Úgy gondolom, az ilyesmit mindenkinek a saját bőrén kell megtapasztalnia - és néha beleborzong majd. Mintha ilyenkor bekapcsolna egy rejtélyes radar bennünk, bárhonnan is fogja be a jeleket. Mintha egy láthatatlan erő valahogyan mégis biztosítani szeretne arról, hogy nem maradtunk magunkra a világban.

Édesapámmal a diplomaosztómon 2014-ben

Ha lecseng a mánia, leteper a depresszió

Már bőven túl voltunk a temetésen, amikor először “földet értem”. Nem felejtem el a pillanatot: feküdtem, néztem plafont, és egyszerre minden sivár és értelmetlen lett. Kettesben maradtam a veszteséggel. A valódi, tartós fordulat viszont Borneón ért, ahová éppen a sziget szépségeivel vigasztalódni és feltöltődni utaztam el.

Boldognak illett volna lennem, ehelyett inkább bezárkóztam a saját fejembe. Esténként ültem a medencében, bámulva a szürreálisan rózsaszín és narancssárga naplemente színeit, amit többé már nem tudtam apámmal megosztani, és azon töprengtem: vajon hol van az a "sehol"?

A depresszió ezerarcú: valakinek álmatlanság, étvágytalanság, netán épp falási rohamok képében jelentkezik, míg más a vécére sem képes kivonszolni magát ebben az időszakban. A letargia legyengít, mintha egyetlen csepp energiát kéne egész napra beosztani. Időnként a szokottnál nyűgösebb, frusztráltabb, ingerlékenyebb vagyok, és őszintén? Ilyenkor nem érdekel senki és semmi sem.

Vannak napok, amikor bezárkózom, mert mintha teljesen kiapadt volna az életerőm. Néha bezuhan az önértékelésem, és egész nap kritikus hangok ostoroznak: “Te még mindig csak itt tartasz az életedben? Az hogy lehet? Semmirekellő vagy, egy igazi lúzer...” - és így tovább. Ez persze szorosan összefügg azzal, hogy “elapátlanodva” érzem magamat a világban. Ezzel együtt még mindig nehéz akár napi néhány percre is felszínre hozni a valódi fájdalmat.

Az eredmény? Az elfojtott érzelmek helyett jön a hiszti, unalom, sértődés, nyafogás, önutálat - na meg esetenként egy három sör után kirobbanó bőgés a Time to say goodbye-ra valami kiskocsmában egy zavartan pislogó volt osztálytárs vállán, aki nem számított a derült égből lezúduló könnyesőre.

A meditáció és a jóga VALÓBAN a legnagyobb segítség (már a terápia mellett)

Bevallom: a jógát korábban nem tekintettem sokkal többnek az önkínzás egy formájánál, a meditációra pedig egyenesen alkalmatlannak tartottam magamat. Ha nem ér a világomat alapjaiban megrengető trauma, talán soha nem is kísérleteztem volna egyikkel sem. Ahelyett, hogy bemutatnám a rengeteg technika valamelyikét, csak annyit mondanék: a légzés lassítása, megfigyelése, tudatossá tétele sokszor elég ahhoz, hogy relaxált állapotba juttasson akár egy pánikroham széléről is.

A saját elménkben elmerülve mozgósíthatjuk a rejtett erőforrásainkat, működésbe lépnek az öngyógyító mechanizmusaink. Néha akad pár jelentőségteljes kép vagy mondat, amit magunkkal hozhatunk ebből az állapotból, míg máskor csupán olyan, mintha mély, pihentető alvásból ébrednénk utána. A jóga pedig - az én tapasztalatom szerint - segít túllátni a saját lényünk határain, amikor a figyelmünket trenírozzuk vele.

A legtöbb egyensúlyozást igénylő ászana akkor tartható ki szépen, ha egy külső pontra fókuszálunk. Én ilyenkor gyakran kapom magam azon, hogy el is feledkezem a gyakorlatról, a testemről, önmagamról és a saját szívfájdalmamról is.

Végül minden marad a régiben - nélküle, de mégis vele

Könnyű fogadkozni - főleg hipomániás állapotban -, hogy innentől minden másképp lesz: megszerzed azt a másoddiplomát, megveszed azt az autót, gyereket szülsz, karriert váltasz, csak hogy valamilyen grandiózus tervvel hirtelenjében kitölthesd a szívedben keletkezett űrt. De az első napok, hónapok viharai után belátod: még ha nagy döntésekre is sarkall a megrázkódtatás, alapvetően minden marad úgy, ahogyan azelőtt volt. Eleinte olyan, mint amikor felkavarnak egy hógömböt, de végül a pelyhek lassan újra leszállingóznak az aljára. Zajlanak tovább a hétköznapok, még ha némelyiken borzasztóan nehéz is átverekedni magad.

Soha, de soha nem fogod megérteni és elfogadni, hogy a szülőd a fizikai világban már nem létezik (az egyik leggyötrelmesebb álmomban például a szüleim lakásában keresgélem apámat, minden helyiségbe benézek, mégsem lelem sehol). Azt viszont idővel megérted és elfogadod, hogy a saját belső világodnak mindig is szerves része marad. Nem veszítetted el.

Hogy ez önvigasztalás lenne? Nem hiszem. Emlékszem, apám milyen áhítattal és szeretettel mesélt a nagyapámról, akit nem ismerhettem. Emlékszem erre a gyerekkoromból, a tiniéveimből és felnőttkoromból is: az az ötvenes évekbeli kép számára soha nem fakult. Örökre megőrizte a színeit. Most már rajtam a sor, hogy megőrizzem őt és meséljek róla, amíg csak itt vagyok.

E hónap végén lett volna hetvenéves. Hiányzik. Mindig is fog.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
A Szőlő utcai koronatanú eddig attól félt, megölik, de most megnevezi „Zsolt bácsit” az ügyészségen
Bangó Sándor, az ügy koronatanúja, ügyvédjével együtt a következő hetekben tesz tanúvallomás-kiegészítést. A fiatalember szerint a kormányváltás adta meg neki a bátorságot, hogy beszéljen. Azt állítja, egy másik tanú is ismeri a politikus nevét, de ő még mindig fél.


Bangó Sándor, a Szőlő utcai javítóintézet egykori lakója és az ottani bántalmazási ügy egyik koronatanúja, valamint ügyvédje, Liresits András a KlikkTv Mélyvíz című műsorában adott interjút.

A beszélgetésben Bangó Sándor arról beszélt, hogy egy kormányváltás után már nem fél annyira, ezért

kész megnevezni az eddig csak „Zsolt bácsiként” emlegetett, állítása szerint őt szexuálisan bántalmazó, a médiából ismert személyt. A következő hetekben tanúvallomás-kiegészítést tesz az ügyészségen.

Bangó Sándor az interjúban felidézte, hogy már hatévesen szexuális abúzus áldozata lett egy nevelőszülőnél, aki rendőrként dolgozott. „Csak arra emlékszem igaziból, hogy nagyon sokszor megvertek ott, akkor bezártak a szobába. Éheztettek minket” – mondta, hozzátéve, hogy a bántalmazás után egy fürdőszobában tért magához, ahol mindent vér borított.

Ezt követően rövid időre édesanyjához került, de miután az anyát és őt is bántalmazta a nevelőapa, az asszony pszichiátriára került, Sándor pedig visszakerült az állami gondozásba.

Életének egyetlen, kevesebb mint egy évig tartó boldog időszakaként egy agárdi befogadóotthonra emlékezett vissza. Később rossz társaságba keveredett, drogozni és bűnözni kezdett, így került a Szőlő utcai javítóintézetbe. Állítása szerint a drogok egyfajta menekülést jelentettek számára. „Mert ha a droghoz nyúlsz ilyen lelki állapotban, akkor elfelejtődik a minden lelki bánatod” – fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy mit kellett leginkább elfelejtenie, azt válaszolta: „Mindent. A bántalmazásokat, nem csak szexuális bántalmazásokat, hanem verbális, hanem testi bántalmazás, bármilyen dolgot. Mindent egyszerűen, hogy létezem.”

A Szőlő utcai intézetben a volt igazgató szexuálisan bántalmazta őt – állította Bangó Sándor. Elmondása szerint a férfi fokozatosan építette ki vele a kapcsolatot, majd az irodájában, ami egy hálószobára emlékeztetett, szexuális aktusokra kényszerítette.

A fiatalember szerint ez számára akkoriban „természetes” volt, mivel már gyerekkora óta ahhoz szokott, hogy a testét kell adnia alapvető dolgokért, például ételért cserébe. Hozzátette, a volt igazgató azt ígérte neki, hogy cserébe korábban szabadulhat.

A bántalmazás lelkileg azért sem viselte meg annyira, mert az igazgató egyfajta apafiguraként viselkedett vele. „És lehet, hogy azért nem bántott ez lelkileg. Mert kevés olyan ember foglalkozott úgy velem, mint ő. És úgy kedvelt engem, mintha fia lennék” – magyarázta.

A beszélgetés legmegrázóbb része az volt, amikor Bangó Sándor

arról beszélt, hogyan találkozott a „Zsolt bácsiként” elhíresült férfival.

Elmondása szerint az intézet pszichiátere folyamatosan emelte a gyógyszeradagját, azzal az indokkal, hogy „beteg ember” és „hangokat hall”. Egy ilyen, erősen begyógyszerezett állapotban vitték le a volt igazgató szobájába, ahol sötét volt.

Azt hitte, az igazgató várja, de egy idegen férfi erőszakolta meg. Ez az élmény sokkal traumatikusabb volt számára, mivel semmilyen érzelmi kötődése nem volt az elkövetőhöz. „Miután végzett, ez a csávó felkapcsolta a villanyt, felöltözött, és kiment” – idézte fel a történteket. Akkor még nem ismerte fel a férfit, de később a közösségi médiában meglátta, és a szeme alapján azonnal azonosította.

„Hát, azért beleég az emberbe a bántalmazója, így azonnal felismertem, miközben megláttam a szemét.”

Bangó Sándor szerint a kormányváltás adta meg neki a bátorságot, hogy most már névvel is vállalja a vallomását. Mint mondta, korábban félt a következményektől.

„Nagy valószínűsége, ha a Fidesz lenne a kormányzáson, hogy megölne” – jelentette ki, utalva más, gyanús körülmények között meghalt tanúk eseteire.

Liresits András, az áldozat ügyvédje elmondta, hogy tavaly novemberben és decemberben már tettek vallomást az ügyészségen, de akkor Bangó Sándor még nem nevezte meg „Zsolt bácsit”. Az ügyvéd közölte, hogy egy másik tanú is tudja a nevet, de ő fél beszélni.

Most, hogy Sándor elszánta magát, már felvették a kapcsolatot az ügyészséggel, és a következő hetekben sor kerül a folytatólagos tanúkihallgatásra. Liresits hangsúlyozta a nyomozás jogi nehézségeit, utalva arra, hogy egy tanú vallomása önmagában kevés lehet. „A jogi egyetemen az első latin mondat, amit megtanítanak a joghallgatóknak, az az, hogy egy tanú nem tanú” – mondta, kiemelve a további bizonyítékok és áldozatok jelentkezésének fontosságát. Hozzátette, hogy a jogállamiság elvei szerint a tisztességes eljárás mindenkit megillet. „Még Zsolti bácsinak is kijár.”

Bangó Sándor a jövőjéről is beszélt: jelenleg két helyen dolgozik, egy konditeremben és egy autista gyerekekkel foglalkozó iskolában.

Legnagyobb vágya egy saját otthon, ahol biztonságban érezheti magát.

A lelki feldolgozásban a zene segíti a legtöbbet, és hamarosan egy tehetségkutató műsorban is szerepelni fog. „A zene nem tud becsapni téged, nem tud bántani téged. Az mindig ott van, hogyha segítségre van szükséged” – mondta. Azt is elárulta, hogy a nyilvánosság miatt sok bántó kommentet is kap, ami lelkileg megviseli. „Mert ha egy ember beszél a fájdalmairól, az nem ezt érdemli.”

Arra a kérdésre, hogy szerinte mikor derülhet ki a nyilvánosság számára a név, azt válaszolta: „Egy fél év maximum. Szerintem.”

A teljes beszélgetés


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Somogyi Zoltán: Orbán a múlt, forró nyár jön, az igazi kérdés, hogy a TISZA frakciója mennyire tud egyben maradni
Orbán Viktor politikai karrierjének vége - mondja az elemző, aki szerint a nyáron kiderül, mit titkolt a hatalom. Miközben a hivatalokban próbálnak alkalmazkodni az új helyzethez, valódi ellenzék nélkül Magyar Péter pártján belül indulhat meg a pártosodás.


A választási vereség utáni hetekben a NER látványosan omlott össze. A NER-elit tagjai Magyar Péter szerint már a vagyonukat menekítik, az ügyészség egymás után lép az eddig szőnyeg alá söpört fideszes ügyekben, az állami tévé valódi hírek sugárzásával próbálkozik. Közben a Fideszen belül alig akad olyan hang, amely Orbán Viktor felelősségét vetné fel, és bár a miniszterelnök nem ül be a parlamentbe, továbbra is ő szeretné "újjászervezni" a pártot, a frakcióba pedig régről ismert arcok ültek be.

Van-e jövője Orbán Viktornak a Fidesz élén, vagy a bukás után elkerülhetetlen a felelősségre vonás? Hogyan maradhat egyben a TISZA, és milyen veszélyeket rejt a beígért elszámoltatás? Erről beszélgettünk Somogyi Zoltán szociológus, politikai elemzővel.

— A választás után mintha szó szerint eltűnt volna a Fidesz. Prominens politikusaik be sem ülnek a parlamentbe. Óriási a zavar?

— Az, hogy eltűnt, talán erős kifejezés, de hogy tünedezőben van vagy óriási esésben, azt mindenképpen mondhatjuk. A Fidesz nem nagyon változtatott a kommunikációs panelein, körülbelül ugyanazt mondják, mint korábban. Amit korábban Magyar Péterrel szemben hallhattunk kampányszerűen, az most a magyarázkodás eszköztárában zajlik ugyanúgy, nem igazán történik meg a szembenézés a vereség okaival.

Nincsenek felelősök a Fidesz oldalán. Mindenki meg volt tévesztve, ezt mondják, azaz még a tagadás szakaszában vannak.

Orbán Viktor körülbelül itt le is akarja zárni ezt, nehogy véletlenül a gyász tagadása utáni szakaszban a végiggondolás és az abból történő elfogadás időszaka következzen be. Nehogy a gondolkodás megérkezzen erről az egész történetről a Fidesz háza tájára, mert akkor Orbán Viktort felelősségét kezdenék firtatni az elmúlt évek történéseiért. Közben pedig fenyegeti őket az elszámoltatás, vagy talán jobb kifejezés, ha azt mondom: a rákérdezés arra, hogyan és milyen módon mentek ki a közpénzek.

— A Békemenet egyik szervezője, Fricz Tamás nemrég arról írt, hogy 2002 óta nem érzékelték, milyen pökhendi hangnemben beszélnek a társadalommal. El lehet hinni, hogy ezt csak most vette észre? Vagy most pukkant szét körülötte a buborék?

— A Fidesz körüli véleményformálók és hangadók, köztük Fricz Tamás is, felelősek ezért a helyzetért. Nemcsak az ország állapotáért, hanem a Fidesz állapotáért is. Lehet, hogy ők most ezzel nem akarnak szembenézni, de elfelejtették a pártjukat kritikai alapon tájékoztatni arról, hogy milyen irányba viszik az országot, és mit kéne változtatniuk, hogy ne éljenek át ekkora vereséget.

Elfelejtették a saját táborukat őszintén tájékoztatni az ország és a Fidesz helyzetéről.

Az utolsó pillanatig kitartottak amellett, hogy mindenki, aki mást mond, tudatosan hazudik és Brüsszel ügynöke. Ezáltal minden szempontból mérhetően felelősek a Fidesz választási vereségéért, és azért a morális helyzetért, amibe az országot és a saját pártjukat juttatták.

— Ugyanakkor, aki kritizálni mert a Fideszen belül, az már régóta nincs ott. Aki maradt, az vállalta, hogy nem bírál.

— Jó, de akkor ne tekintsék magukat sem értelmiséginek, sem szellemi embernek. Ha ők a konzervatív értelmiséghez akarnak tartozni, akkor ott szellemi értékek mentén van feladatuk, és ez a feladatuk nem az, hogy tolják a pártelnök politikáját. Mert akkor ők nem szellemi emberek, hanem politikusok. Tudok mondani számtalan embert az országban, aki nem ezt az utat választotta. Nem volt kötelező a kormányt és az állami költségvetést választani. Meg lehet nézni például Zárug Péter Farkast, aki végig a konzervatív oldalról mondta, mit is lát az országban, és nem az számított nála, hogy a véleménye Orbán Viktornak jó-e vagy rossz. De itt van a Magyar Hang újságírógárdája, a Válasz Online-osok, a Gulyáságyú Média, csupa tisztességes, többségében konzervatív, polgári értelmiségi. Bod Péter Ákos, Raskó György, Jeszenszky Géza, soroljam még,

tele van a padlás a magyar jobboldalon olyan emberekkel, akiket kidobtak az ablakon,

és helyettük üres fejű egykor volt hírességek, vagy „avokádóláttés” hülye gyerekek tolták napi szinten a hazugságokon alapuló gyűlöletet az emberek arcába.

— Van-e a Fidesznek jövője Orbán Viktorral? Hiszen ő építette fel ezt a rendszert, és most ő akarja megújítani, de ez a történelemből számtalanszor ismert, sikertelen recept.

— Azt kimondhatjuk, hogy Orbán Viktornak a magyar politikában abban a tekintetben, hogy lesz-e még egyszer miniszterelnök, nincs jövője. Viszont ő most ennél súlyosabb dolgokkal küzd. Azt kell megvédenie, hogy ne kelljen büntetőperekkel kapcsolatban tanúskodnia, és akkor a legfinomabb kifejezést mondtam. Ő most nincs abban az állapotban, hogy igazán erős kihívója lehetne bárminek is. Nem véletlenül hagyta ott a parlamentet, mert ő is pontosan tudja, hogy ott neki nincsen helye. Ezt a pártján belül már néhányan érzik, és ahogy haladunk előre, egyre többen fogják azt gondolni, hogy

amit Orbán Viktorra minimum mondani lehet, az az, hogy ő már a múlt.

Amit még megtehet, hogy egy szélsőséges populista csoportot próbál szervezni Magyarországon, mert a politikája már nemzetközi szinten is megbukott. De egy ilyen mozgalomnak nincsen igazán nagy relevanciája.

— Annak idején Pozsgay Imre azt mondta a párt öreg kádereinek, hogy az MSZMP feláldozta a rendszert az embereiért. A Fideszben egyelőre nincs egy Pozsgay, aki ezt a lépést megtenné.

— Az a kérdés, hogy van-e önálló Fidesz. Igazából ezt fogjuk látni a következő időszakban: létezik-e a Fidesz mint párt, vagy a Fidesz Orbán Viktor magánvállalkozása? Ez fog eldőlni. Ha a dolgok továbbra is Orbán Viktor akarata szerint történnek, és maradunk annyiban, hogy ez az ő magánvállalkozása, akkor az a jövőben véleményem szerint nem lesz egy sikeres vállalkozás.

— Elképzelhető, hogy a Fidesz-frakció tovább darabolódik?

— Minden elképzelhető, bár a frakció most már elég kicsi ahhoz, hogy a további darabolódás annyira érdekes legyen.

Sokkal inkább érdekes, hogy a TISZA frakciója mennyire tud egyben maradni.

Érdemes lesz majd figyelni, hogy mennyire kerültek össze ott hasonló értékrendű emberek ott, vagy mennyire inkább egy olyan gyűjtőpárt, ami Orbán Viktorral szemben jött létre, és így több különböző áramlat vannak benne. Most nincsen ellenzék, egyetlen működő párt van ma Magyarországon, a TISZA, ami nem is klasszikus pártként, hanem Tisza Szigetek közösségeként működik. Mivel most csak ők vannak és ők dominálják a politikai teret, ebből az következhet, hogy

a TISZÁN belül kialakulhat az a pártosodás, amely a TISZÁN kivül nem található meg.

Amíg nem áll fel velük szemben erős kihívó, addig a szociálpszichológia törvényei szerint a feszültségek belül keletkeznek, és ott alakulhatnak ki a törésvonalak.

— Azonban veszélyes, ha nem alakul ki egy normális pártrendszer. 

— A TISZA felemelkedése adott egy lehetőséget. Megüzente, hogy lehet ellenzéket csinálni, a parlamenten kívül is. Bárki, bármikor előállhat, és ha kellően tehetséges, és megvan hozzá a társadalmi akarat, akkor az menni fog. Úgy gondolom, hogy komoly politikai fejlemények előtt állunk, látni fogunk új politikai közösséget formáló eseményeket a következő években. Ha a TISZA tartja magát az ígéretéhez, és megpróbálja helyreállítani a demokratikus választási kereteket annak érdekében, hogy több más párt is kialakulhasson, akkor számíthat arra, hogy hosszú távú váltógazdálkodásban tud majd együtt dolgozni a még most nem látható, de kialakuló ellenzékével.

— A TISZA egyik legfontosabb ígérete az elszámoltatás. Sokan mondják, hogy ha ez nem történik meg, minden megismétlődhet. Hogyan lehet ezt jogszerűen végigvinni anélkül, hogy önkényeskedésbe csapna át?

— Most először látjuk azt a legújabb kori magyar politikatörténetben, hogy nem elszámoltatási biztosokat neveznek ki, mint korábban Keller Lászlótól Papcsák Ferencen át Budai Gyuláig. Most először halljuk azt, hogy a bíróságok és az ügyészségek szabadon, politikai kontroll nélkül tegyék a dolgukat. Ez nagyon más megközelítés. Szerintem itt a kulcs, itt a megoldás. Ha engedik az intézményrendszert szabadon dolgozni, és olyan legfőbb ügyész lesz, aki támogatja a kollégáit ebben a munkában, az elég lesz a jogszerű elszámoltatáshoz.

Abban a pillanatban, ahogy politikusok elkezdenek listákat állítani, hogy kit kellene elvinni, na, akkor kell nekünk nagyon aggódnunk.

Jelen pillanatban megvan a remény arra, hogy végre, jogszerűen és törvényesen nézhessünk utána annak, ami a múltban történt.

— Mit üzen az, hogy az ügyészség, rendőrség, adóhatóság mintha hirtelen elkezdett volna dolgozni, pedig hivatalosan még semmi sem változott?

— Azért már változott. Már nincs úgy Orbán-kormány, ahogy a választások előtt volt.

Ez egy irányítatlan helyzet, amiben a hivatalokban lévő emberek próbálnak alkalmazkodni és pozíciót találni, hogy az intézményük az új hatalom elvárásainak megfelelően működjön.

Nyilván nyilvánosságra engednek olyan dolgokat, amelyek korábban vizsgálat alatt voltak, de nem lehetett beszélni róla. Nézzük meg az állami televíziót: ugyanazok a szereplők, akik évekig a propagandát mondták fel, tessék meghallgatni, milyen híreket olvasnak be most. Mintha nem ugyanazok az emberek lennének. Akármilyen furcsa, de ez nem is annyira természetellenes helyzet. Amint a választók eldöntötték, ki legyen az új miniszterelnök, másnap már egyértelmű volt, hogy formálisan még van, de informálisan már nem működik az Orbán-kormány. Úgy tűnik, még gesztusokat is tesznek, hogy az átadás-átvétel különösebb konfliktusok nélkül menjen. Feloldották például a vétót Ukrajna pénzügyi támogatásánál.

— Milyen nyárra készüljünk?

— Az időjárást illetően melegre.

És forróra, abból a szempontból, hogy az első súlyos tényfeltárások meg fognak történni.

Olyan információk kerülnek majd nyilvánosságra, amikre nem számítottunk, vagy csak gyanakodtunk. Kiderül majd, milyen súlyú korrupciós és immorális emberi helyzetek voltak, amiket eltitkolt a hatalom. Itt gondolhatunk a gazdasági bűncselekményekre, de arra is, hogy megszólalnak azok a megalázott, sértett emberek, akiket például az állami gyermekvédelem nem védett meg, és most már konkrét neveket fognak mondani. Ezek a dolgok mind jönni fognak. Közben pedig zajlik az unióval a tárgyalás, ami sikert fog hozni a kormánynak. Haza fogják hozni az uniós pénzek egy jókora részét, ami további sikereket jelent majd nekik. Ezért azt várom, hogy a TISZA még feljebb, a Fidesz pedig még lejjebb megy.

Mindeközben Magyar Péteréknek el kell dönteniük, hogy belemennek-e egy előrehozott önkormányzati választásba.

Most azt mondja a leendő miniszterelnök, hogy nem, de ebben az ügyben mellette és ellene is vannak komoly érvek. Ha úgy döntenek, hogy nem hozzák előre, akkor egy kicsit nyugodtabb időszakot élhetünk meg kampány szempontból, és szépen lassan eljönnek a nyugodt hétköznapok is. A kormányzati politika pedig hozni fogja, amit várhatunk tőle: kormányzati aktivitást a pozitív ügyekben, mint az uniós pénzek, és a negatív ügyekben, az elszámoltatás vonalán. Nem tud más történni, mert a költségvetés nagyon rossz állapotban van, és Magyar Péternek be kell mutatnia, miért tartunk ott, ahol tartunk.

— Kitart mellette a bizalom, ha kemény intézkedéseket kell hoznia?

— Mindig kérdés, hogy mennyi ideig lesznek türelmesek az emberek, ha jönnek a megszorításnak tűnő intézkedések. De gondoljunk arra, hogy a Fidesz 2010 után, 2012 környékén hozta a Széll Kálmán-tervet, ami egy megszorító csomag volt, csak szépen becsomagolták, és 2014-ben megint választást nyertek. Ha az embereknek van bizalmuk a kormány felé, az sokat számít.

Nagyon sok embernek nagyon mélyen megélt élmény volt ez a TISZA-győzelem, kimentek az utcára és ünnepeltek, amire még soha nem láttunk példát választások után. Ez egy bizonyos ideig bizalmat ad szinte mindenre.

Ez lehet egyébként Orbán Viktor egyik nagy problémája: ő sem gondolta valószínűleg, még a választások előtti napokban sem, hogy a nép ilyen mélyen fejezi ki az utálatát vele szemben.

— Ez felveti a kérdést, hogy a Fidesz, amely állítólag mindent mér, milyen kapcsolatban volt a valósággal?

— Itt azért sok megközelítés van. Meg kell nézni az Equilor befektetéseit, ami az Orbán család üzleti köre. Ők a TISZA győzelmére játszottak. Úgy tűnik, az Orbán család környékén lévő, befektetésekkel szakszerűen foglalkozó üzletemberek látták, merre mennek a dolgok. Ez nem jelenti azt, hogy maga Orbán Viktor is látta. De ha azt vesszük, hogy a Nézőpont Intézet másfél millió szavazót mért félre, és velük kutattak nap mint nap, akkor kérdés, hogy ha mértek is, mit mértek és hova mutattak azok a mindennapi mérések? Nincs igazolva így, hogy a sok kutatásra elköltött pénz jó helyre ment. Lehet, hogy ezek a kutatások hozták őket egyre rosszabb helyzetbe, mert nem mondták el sosem, hogy mi is lehet a valóságos helyzet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Szabó Bence a vagyonvisszaszerzésről: Viszket a tenyerem, hogy csinálhassam végre ezt a munkát
Bár hivatalos megkeresést még nem kapott, Szabó Bence a Telexnek azt mondta, nagyon szívesen venne elő régi, poros aktákat, amiket politikai okokból félretettek. A választások napját érzelmi hullámvasútként élte meg, Pálinkás Szilveszterrel pedig közben barátok lettek.


A Nemzeti Nyomozóiroda korábbi századosa, Szabó Bence a Telexnek adott interjút, amelyben részletesen beszélt a választások előtti kiállásáról, az azt követő megpróbáltatásokról, a rendőrség belső állapotáról és a jövőbeli terveiről is.

Szabó elmondta, a Rendszerváltó koncerten, több százezer ember előtt beszélni rendkívül megterhelő élmény volt, ahol annyira a szövegére koncentrált, hogy fel sem fogta igazán a körülötte zajló eseményeket. Azt, hogy az emberek „hősök”-et skandáltak, utólag, a videókon élte át, de a kifejezést nem érzi magára illőnek.

„Normalitásnak kellene lennie annak, hogy valaki kiáll a rendszer ellen, ha nem tetszik neki” – fogalmazott. Azt is elárulta, az ő ötlete volt, hogy Pálinkás Szilveszterrel együtt lépjenek színpadra, mert úgy gondolta, ha csak öt fiatalt el tudnak vinni szavazni, már megérte.

Ők ketten egyébként azóta barátokká váltak, minden nap beszélnek egymással.

A választások estéjét egy „emocionális hullámvasútként” élte meg, különösen miután Orbán Viktor szerinte a nap folyamán burkoltan megfenyegette őt és Pálinkás Szilvesztert, hogy retorzió illeti azokat, akik így kiugranak. „Furcsa volt hallani, hogy a miniszterelnök, az országban, amiben élek a miniszterelnöke, név szerint tényleg burkoltam fenyeget engem és Pálinkás urat.”

Attól tartott, ha a Fidesz nyer, nem egy tisztességes eljárásra, hanem egy politikailag befolyásolt büntetésre számíthat. „Persze. Ezt már a tervezésnél tudtam, hogy van benne egy ilyen forgatókönyv: börtönbe fognak küldeni” – mondta.

Az első eredmények láttán, amikor a kormánypártok vezettek, úgy érezte, megismétlődik a négy évvel ezelőtti csalódás. „Akkor érkezett meg az egyik barátom oda a közös ismerősökhöz, és mondta, hogy falfehéren ültem, és mondtam, hogy nem hiszem, hogy megint megtörténik, ami négy évvel ezelőtt.”

Aztán teljesen más lett a vége.

„Édesapám a Batthyány téren várta az eredményt, és felhívott, hogy fiam, nem fogsz börtönbe menni!” - mesélte. Hozzátéve, furcsa volt rőle ezt hallani, mert nem szokott ennyire érzelmesen beszélni semmiről.

Elmesélte, hogy kiállását követő első hét rendkívül megterhelő volt számára, hipermagas pulzussal, „fight or flight” állapotban élte meg, és folyamatosan a híreket figyelte. Elmondása szerint az első három napban gondolkodni sem tudott.

Az ezt követő hetekben paranoiás lett, különböző technikákkal ellenőrizte, hogy jártak-e a lakásában, amíg nem volt otthon, és informatikai szakértővel is megnézette a telefonját, hogy van-e rajta kémprogram. „Üldözésmániának hangzik, de a történetemből eredően, amit a nyilvánosság elé tártam, talán nem az” – tette hozzá.

A rendőrség állapotáról szólva Szabó Bence úgy fogalmazott, a testület „viharvert”, és komoly létszámproblémákkal küzd, amit szerinte a statisztikák kozmetikázásával próbálnak leplezni.

Véleménye szerint a rendőrség a polgári elégedetlenség és a kormány közötti ütközőzónává vált, az alacsony fizetések miatt pedig nem a legképzettebb emberek jelentkeznek, ami a szakmai színvonal romlásához vezet. „Ki ne szeretne inkább biztonságos helyre elmenni, akár egy élelmiszerlánchoz, ahol ugyanazt a fizetést megkapja, és nincs ekkora veszély?” – tette fel a kérdést.

Azt is állította, a rendőrség úgy működött, mint a kormányzás kicsiben: a döntéseket felülről, erőszakosan nyomták le, a szakértői visszajelzések nélkül.

Az ellene és az ő szavai nyomán indult eljárásokkal kapcsolatban szkeptikus. Úgy látja, bár történtek lépések, az ő ügyében például a mai napig nem bírálták el a panaszát, és az iratokhoz sem fér hozzá, noha a törvényes határidők már lejártak. A gyanúsítást, miszerint a Direkt36-nak akart jogtalan előnyt szerezni, abszurdnak tartja. A szolgálati jogviszonyának megszüntetése miatt munkaügyi pert indított, mivel szerinte jogellenesen jártak el vele szemben, hiszen a kiállása estéjén egy márciusban beadott lemondása ellenére újra lemondatták.

„Ilyen áthúzások ne legyenek már egy normális rendszerben” – jelentette ki, hangsúlyozva, hogy nem politikai kegyelmet, hanem tisztességes eljárást szeretne.

Szabó Bence beszélt arról is, hogy korábbi munkája során, a NAV-nál és a rendőrségnél is tapasztalt politikai befolyásolást. Állítása szerint több olyan ügyre emlékszik, amelyeket érdemes lenne újra elővenni. „Hogyha egyszer valamiért tényleg felvennének a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és -védelmi Hivatalba, akkor nagyon sok régi, poros aktát elővennék újra” – mondta, hozzátéve, hogy kapásból tíz ilyen, több százmilliós ügyet is fel tudna sorolni.

Elmondása szerint a politikai befolyás gyakran nem direkt utasításokban, hanem abban nyilvánult meg, hogy egy-egy ügyet „nem bombabiztos” bizonyítékokra hivatkozva megszüntettek. A politikailag érzékeny információkat pedig gyakran „fejléc és lábléc nélküli” jelentésekben továbbították felfelé.

A vagyonvisszaszerzéssel kapcsolatban bizakodó, mert úgy véli, sok elkötelezett, hivatástudattal rendelkező szakember szeretne majd az újonnan felálló hivatalban dolgozni. Bár Magyar Péter felajánlotta neki a lehetőséget, hivatalos megkeresést még nem kapott, amit a folyamatban lévő büntetőeljárása miatt megért. Ennek ellenére nagyon szeretne részt venni ebben a munkában.

„Nekem egyszerűen fogalmazva viszket a tenyerem, hogy csinálhassam végre ezt a munkát”

– fogalmazott.

A teljes beszélgetés


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Jámbor András: Megkezdődött az elszámoltatás, a Sára Botond-ügy valójában Orbán Viktor öccséhez vezet
Az ellenzéki politikus szerint a Sára Botond főispán elleni vesztegetési gyanú egy sokkal nagyobb ügyhöz kapcsolódik. Azt állítja, a 70 ezer forintos boros ügy szálai a miniszterelnök testvérének vendégmunkás-közvetítő cégéhez vezetnek.


Jámbor András szerint a 70 ezer forintos vesztegetési gyanú, amelyben Sára Botond érintett, valójában sokkal magasabbra vezet. A politikus azt állítja, az ügy „valójában Orbán Viktor öccsének vendégmunkásokat közvetítő cégéhez vezet” - írja a Facebookon.

A Központi Nyomozó Főügyészség szerdán több helyen is házkutatást tartott, majd közölték, hogy Sára Botond főispánt hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítják.

A gyanú szerint a fideszes politikus több üveg, összesen körülbelül 70 ezer forint értékű bort kapott jogtalan előnyként. Sára Botond szabadlábon védekezhet.

Jámbor András a bejegyzését azzal kezdi, hogy szerinte megkezdődött az elszámoltatás, majd hozzáteszi: „Nem gondoltam volna, hogy 70 ezer forint összértékű borokért viszik el az első fideszes politikust.”

„Minden idők legpitiánerebb korrupciós ügyének tűnik elsőre, hogy korábbi ellenfelemet, Józsefváros volt polgármesterét, Sára Botond főispánt 70 ezer forint értékű bor elfogadása miatt gyanúsítják hivatali vesztegetéssel.”

Ezután rátér a lényegre, és azt állítja, hogy „az ügy valójában Orbán Viktor öccsének vendégmunkásokat közvetítő cégéhez vezet.” Hozzáteszi, hogy sajtóhírek szerint már korábban is felmerült, hogy a miniszterelnök testvére a családi befolyást használhatta üzleti előnyszerzésre.

Jámbor három lehetséges forgatókönyvet vázol fel.

Az első szerint „Sára Botond egy hatalmas balek, akivel el akarják vitetni az ügyet a magasabb felelősök elől.”

A második eshetőségnek azt tartja, hogy „A nyomozóhatóság azt gondolja, a 70 ezer forintos bor csak a kezdet, és a további kutatások alatt több bizonyítékot fognak találni.”

Végül harmadik lehetőségként említi, hogy Jámbor szerint „azt gondolják a nyomozók, hogy Sárán keresztül el tudnak jutni felsőbb kapcsolatokig.”

Bejegyzését azzal a következtetéssel zárja, hogy az eset egyértelmű jelzés. „Mindenesetre ez most konkrét üzenet: nincs érinthetetlen ember. Orbán öccsének ügye, egy fideszes politikus 70 ezer forintos korrupciója is célkeresztben van” – írja Jámbor András.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk