SZEMPONT
A Rovatból

Túléltem édesapám elvesztését, elmondom, mi volt benne a legnehezebb

Édesapám februárban esett össze az utca sarkán, ahol felnőttem. Amikor a tragédia bekövetkezett, olyan hullámvasútra ültem fel, amire soha nem váltottam jegyet.
Rónyai Júlia. Fotó: Niewyrazisty/Pixabay - szmo.hu
2023. július 05.



Egyikünknek sincs útmutatója rá, hogyan birkózzon meg egy szülő halálával. Miért is lenne, ha egyszer a szeretteink elvesztése az egyik legsúlyosabb tabu? Elhessegetjük magunktól a gondolatot, még akkor is, ha a fájdalmas esemény már ott lebeg a horizonton.

Eleinte idő sem volt az érzésekre

Amikor a tragédia bekövetkezett, olyan hullámvasútra ültem fel, amire soha nem váltottam jegyet. Nem tudhattam, mi vár a következő kanyar után, és egyáltalán leszállok-e róla még valaha. Készületlenül ért, nem csak a halála tragikus hirtelensége miatt: meggyőződésem, hogy ilyesmire soha, sehogy sem tudtam volna felkészülni. A hír hallatán mintha egy csengő pofont kaptam volna, amitől hónapokig pörgött a fejem.

„Ez nem lehet igaz” - közöltem édesanyámmal a telefonban aznap reggel. Aztán a nyomaték kedvéért még megismételtem vagy tízszer. Hozzátettem: „Te viccelsz!” - hiszen mégis mi másért hívogatna ilyen abszurd baromsággal vasárnap reggel. Egy ilyen poén ugyan ellentmondott volna mindannak, amit a szüleimről, a jó humorról vagy a világról tudok, de hogy apám meghalt volna? Kizárt - gondoltam. Az én apám nem csinál olyat, hogy csak úgy meghal. Más emberek? Talán, dehát az én apámról beszélünk!

Este elfogyott pár üveg chardonnay anyám teraszán. Sose láttam őt ilyen elesettnek, az iránta érzett aggodalom pedig kapóra jött, hogy még távolabb toljam magamtól a saját traumámat.

Apám társasági ember volt, akit sokan szerettek. Mielőtt megtettük volna a Facebook-falas bejelentést, már meg-megcsörrent a telefon: „Julcsika, azt mondják, hogy... de ugye nem? Ó, Istenem!” - ezek után zokogás következett, a sajátomhoz hasonló hitetlenkedés („a Feri ilyet nem csinál!”), valamint jókívánságok és falvédőbölcsességek életről, halálról és elmúlásról. Ezt követte egy osztálykirándulós történet ’66-ból, az urnát vagy koporsót, csokrot vagy koszorút firtató kérdés. Én pedig reggeltől estig üzemeltettem a lelkisegély-vonalat: velük sírtam, nevettem, bölcselkedtem, egyszerre érezve végtelen hálát és kimerültséget.

Rádöbbentem: mások vigasztalása azért megy olyan flottul, mert én személy szerint még mindig nem érzek semmit. Amikor épp nem telefonáltam, a napi harminc szál cigi (amúgy nem dohányzom), a teraszon tett értelmetlen körök és a fülembe dübörgő goa segített kizárni a valóságot.

Bizarr testi és pszichés tünetek tucatja tört rám

Bár semmilyen szervi problémámról nem tudok, az első napokban nyilalló fájdalmak jöttek-mentek a testem különböző pontjain. Néha foltokban túlérzékennyé vált a bőröm, mintha leégett volna, máskor a kezem-lábam zsibbadt minden ok nélkül. Altató nélkül huszonkét órát töltöttem ébren, ételből pedig legfeljebb egy-két kanállal csúszott le naponta. Két hét alatt hat-nyolc kilót dobtam le, amit az arcom sínylett meg leginkább. A legmeredekebb talán mégis az volt, amikor egy reggel visszhangzani kezdtek a külvilág hangjai a fejemben - akkor hajítottam el az altatókat.

Küszködtem az amnéziával is: a velem történtek mindegy 10-20 százalékát azonnal sztornózta az agyam. Gyakran rácsodálkoztam, mit mondtam vagy tettem akár órákkal azelőtt. Ugyanez gyötörte édesanyámat is, így ketten raktuk össze valahogyan a valóságot a töredékekből.

Amikor a hír utolért, épp az Eufória című sorozatot néztem a HBO-n. Élénken a tudatomba égett az a jelenet, ahol az emlékeim szerint lepauzoltam, ekkor hívott édesanyám. Amikor hónapok múlva folytattam a sorozatot, akkor esett le, hogy a hír hatására komolyabb amnéziába eshettem: vagy három résszel többet láttam annál, mint amire emlékeztem, de ezek a részek még újranézve is csak homályosan derengtek.
Az Eufória egyik központi témája egyébként épp egy fiatal lány gyásza az édesapja elvesztése miatt, és ha sokszor nehéz is nézni, épp a legőszintébb fájdalomból fakadt alkotások - filmek, könyvek, versek - segítettek a leginkább közel engedni magamhoz az érzéseimet.

Beütött a „temetési mánia”

Ez nem a temetés körüli szervezési feladatokra utal, amik persze külön terhet rónak az elhunyt családjára. A hipománia a depresszió ellentétpárja: túlmozgásos, aktív, kreatív állapot. Kevés evés, minimális alvás, emelkedett hangulat és folyton pörgő gondolatok jellemzik. Épp úgy, mint a megnövekedett önbizalom, ami szélsőséges tettekre sarkallhat. Féktelen derűvel és óriási magabiztossággal, már-már gátlástalanul röpködtem egyik embertől a másikig, és közben persze egy percre sem voltam önmagam.

Hipomániás állapotban sokan önkívületbe isszák magukat, felelőtlen üzleteket kötnek, netán minden vagyonukat eljátsszák a kaszinóban. Én persze arra törekedtem, hogy a legmeghatóbb, legméltóbb, leg-leg-legebb temetést szervezzük apámnak - ezen munkálkodtam éjjel-nappal. Közben egy hét alatt írtam kétszáz oldalt egy készülő könyvbe, még egy grafikát is berendeltem hozzá borsos áron. De mindenekelőtt képtelen voltam befogni a számat: folyamatosan cikáztak a fejemben az összefüggéstelen gondolatok.

„Olyan gyanúsan jól vagy” - állapította meg egy barátnőm a kirobbanóan pozitív viselkedésemet látva, amikor éppen a benzinkutas lányról ömlengtem, milyen szép arca van. Eközben ontottam az írásokat, amik mind édesapám nagyszerűségét taglalták - éppen csak azt nem fogtam fel, hogy ezekkel sem tudom visszavarázsolni, mert tényleg soha nem jön vissza többé.

Érezhetővé vált egy rejtélyes erő

Senkit sem szeretnék a vallásos vagy épp ateista meggyőződésében megingatni, ráadásul magam sem tudom, miben higgyek. Ami viszont tény: édesapám halálát követően bőven akadtak furcsaságok, amiket még a lelkiállapotomra sem foghatok, hiszen tőlem függetlenül következtek be. Egy nappal a temetés előtt például egy hasonló korú, helyes bácsival taxiztam be a belvárosba, akivel jót beszélgettünk, és aki a Gyöngyösi Ferenc névre hallgatott. Én pedig másnap utaztam apámat, Ferencet temetni Gyöngyösre. És akadtak egyéb példák is.

Úgy gondolom, az ilyesmit mindenkinek a saját bőrén kell megtapasztalnia - és néha beleborzong majd. Mintha ilyenkor bekapcsolna egy rejtélyes radar bennünk, bárhonnan is fogja be a jeleket. Mintha egy láthatatlan erő valahogyan mégis biztosítani szeretne arról, hogy nem maradtunk magunkra a világban.

Édesapámmal a diplomaosztómon 2014-ben

Ha lecseng a mánia, leteper a depresszió

Már bőven túl voltunk a temetésen, amikor először “földet értem”. Nem felejtem el a pillanatot: feküdtem, néztem plafont, és egyszerre minden sivár és értelmetlen lett. Kettesben maradtam a veszteséggel. A valódi, tartós fordulat viszont Borneón ért, ahová éppen a sziget szépségeivel vigasztalódni és feltöltődni utaztam el.

Boldognak illett volna lennem, ehelyett inkább bezárkóztam a saját fejembe. Esténként ültem a medencében, bámulva a szürreálisan rózsaszín és narancssárga naplemente színeit, amit többé már nem tudtam apámmal megosztani, és azon töprengtem: vajon hol van az a "sehol"?

A depresszió ezerarcú: valakinek álmatlanság, étvágytalanság, netán épp falási rohamok képében jelentkezik, míg más a vécére sem képes kivonszolni magát ebben az időszakban. A letargia legyengít, mintha egyetlen csepp energiát kéne egész napra beosztani. Időnként a szokottnál nyűgösebb, frusztráltabb, ingerlékenyebb vagyok, és őszintén? Ilyenkor nem érdekel senki és semmi sem.

Vannak napok, amikor bezárkózom, mert mintha teljesen kiapadt volna az életerőm. Néha bezuhan az önértékelésem, és egész nap kritikus hangok ostoroznak: “Te még mindig csak itt tartasz az életedben? Az hogy lehet? Semmirekellő vagy, egy igazi lúzer...” - és így tovább. Ez persze szorosan összefügg azzal, hogy “elapátlanodva” érzem magamat a világban. Ezzel együtt még mindig nehéz akár napi néhány percre is felszínre hozni a valódi fájdalmat.

Az eredmény? Az elfojtott érzelmek helyett jön a hiszti, unalom, sértődés, nyafogás, önutálat - na meg esetenként egy három sör után kirobbanó bőgés a Time to say goodbye-ra valami kiskocsmában egy zavartan pislogó volt osztálytárs vállán, aki nem számított a derült égből lezúduló könnyesőre.

A meditáció és a jóga VALÓBAN a legnagyobb segítség (már a terápia mellett)

Bevallom: a jógát korábban nem tekintettem sokkal többnek az önkínzás egy formájánál, a meditációra pedig egyenesen alkalmatlannak tartottam magamat. Ha nem ér a világomat alapjaiban megrengető trauma, talán soha nem is kísérleteztem volna egyikkel sem. Ahelyett, hogy bemutatnám a rengeteg technika valamelyikét, csak annyit mondanék: a légzés lassítása, megfigyelése, tudatossá tétele sokszor elég ahhoz, hogy relaxált állapotba juttasson akár egy pánikroham széléről is.

A saját elménkben elmerülve mozgósíthatjuk a rejtett erőforrásainkat, működésbe lépnek az öngyógyító mechanizmusaink. Néha akad pár jelentőségteljes kép vagy mondat, amit magunkkal hozhatunk ebből az állapotból, míg máskor csupán olyan, mintha mély, pihentető alvásból ébrednénk utána. A jóga pedig - az én tapasztalatom szerint - segít túllátni a saját lényünk határain, amikor a figyelmünket trenírozzuk vele.

A legtöbb egyensúlyozást igénylő ászana akkor tartható ki szépen, ha egy külső pontra fókuszálunk. Én ilyenkor gyakran kapom magam azon, hogy el is feledkezem a gyakorlatról, a testemről, önmagamról és a saját szívfájdalmamról is.

Végül minden marad a régiben - nélküle, de mégis vele

Könnyű fogadkozni - főleg hipomániás állapotban -, hogy innentől minden másképp lesz: megszerzed azt a másoddiplomát, megveszed azt az autót, gyereket szülsz, karriert váltasz, csak hogy valamilyen grandiózus tervvel hirtelenjében kitölthesd a szívedben keletkezett űrt. De az első napok, hónapok viharai után belátod: még ha nagy döntésekre is sarkall a megrázkódtatás, alapvetően minden marad úgy, ahogyan azelőtt volt. Eleinte olyan, mint amikor felkavarnak egy hógömböt, de végül a pelyhek lassan újra leszállingóznak az aljára. Zajlanak tovább a hétköznapok, még ha némelyiken borzasztóan nehéz is átverekedni magad.

Soha, de soha nem fogod megérteni és elfogadni, hogy a szülőd a fizikai világban már nem létezik (az egyik leggyötrelmesebb álmomban például a szüleim lakásában keresgélem apámat, minden helyiségbe benézek, mégsem lelem sehol). Azt viszont idővel megérted és elfogadod, hogy a saját belső világodnak mindig is szerves része marad. Nem veszítetted el.

Hogy ez önvigasztalás lenne? Nem hiszem. Emlékszem, apám milyen áhítattal és szeretettel mesélt a nagyapámról, akit nem ismerhettem. Emlékszem erre a gyerekkoromból, a tiniéveimből és felnőttkoromból is: az az ötvenes évekbeli kép számára soha nem fakult. Örökre megőrizte a színeit. Most már rajtam a sor, hogy megőrizzem őt és meséljek róla, amíg csak itt vagyok.

E hónap végén lett volna hetvenéves. Hiányzik. Mindig is fog.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
A Vidéki Prókátor megvédte Magyar Péter sógorát: Nem oligarchának, strómannak és biobukszának lett kiválasztva
Szerinte Melléthei-Barna Márton igazságügyi miniszterként felelős szolgálatra kapott felkérést. Élesen kritizálta a Fidesz-kormányok gyakorlatát a rokonok - más típusú - helyzetbe hozását illetően.


A Vidéki Prókátor álnéven író jogász a Fidesz támogatóinak címezte bejegyzését, akik szerinte éppen a választási eredményeket próbálják feldolgozni. A poszt írója szerint Magyar Péter sógorának felkérése alapvetően különbözik a Fidesz-kormány alatt megszokott gyakorlattól.

A kegyelmi botrányt kirobbantó ügyvéd szerint „Melléthei-Barna Márton felelős szolgálatra és embert próbáló feladat teljesítésére kapott megtisztelő felkérést a sógorától, nem pedig oligarchának, strómannak és biobukszának lett kiválasztva, mint a fideszes rokonok.”

A Vidéki Prókátor szerint a két helyzet közötti különbség óriási. Úgy fogalmaz,

„ez pontosan akkora különbség, mint amekkora különbség a hazájáért dolgozó államférfi és a ruszki diktátornak felajánlkozó kisegér-maffiafőnök között van.”

A bejegyzést azzal a mondattal zárja, hogy „Örülök, ha segíthettem”, majd azt írja, hogy

szerinte Melléthei-Barna Márton számíthat a jogállamiság iránt elkötelezett magyar jogászok támogatására.

Magyar Péter tegnap bejelentette: sógorát, Melléthei-Barna Mártont jelöli igazságügyi miniszternek. A Tisza Párt jogi igazgatójaként ismert szakember, aki Magyar Péter bizalmasának számít, már a választások után a Parlamentben is feltűnt a pártelnök mellett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Hankó Balázs nem emlékezett rá, pontosan miért adott 500 milliót egy két héttel azelőtt létrejött cégnek
A miniszter az Egyenes Beszédben próbált válaszolni arra, hogyan kerülhetett 17 milliárd forint Fideszhez köthető szervezetekhez és előadókhoz a választások előtt a Nemzeti Kulturális Alapból. Hankó szerint a hazaszeretet, az életigenlés és a hagyományok melletti kiállás döntött.


Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter az ATV Egyenes beszéd című műsorában reagált a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) körüli pénzosztási botrányra. A miniszter szerint az eljárás jogszerű volt, a döntések pedig ízlésbeli kérdések, amelyek a hazaszeretetet és a magyar büszkeséget erősítő kultúrát hivatottak támogatni.

A beszélgetés elején Hankó Balázs kifejtette, hogy az NKA ideiglenes kollégiumát, amely a vitatott támogatásokat kiosztotta, maga a Nemzeti Kulturális Alap bizottsága hozta létre a korábbi évekből megmaradt, az ötöslottó bevételeiből származó „tartalék” szétosztására. Azt állította, hogy a testület tagjai, köztük saját minisztériumának munkatársai, több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkeznek, így „az ő kulturális rálátásuk megalapozott”.

Rónai Egon műsorvezető felvetésére, miszerint a testület egyik tagja, Ughy Attila szerint lényegében csak jóváhagyták az eléjük tett javaslatokat, a miniszter nem reagált érdemben. A tárcavezető elmondta, hogy az elmúlt másfél évben összesen mintegy 17 milliárd forintot osztottak szét közel 1100 nyertes pályázó között.

Amikor a műsorvezető felhozta, hogy Kis Grófo és Dopeman is úgy kapott 5-5 millió forintot, hogy állításuk szerint felhívták őket, hogy pályázzanak, a miniszter azzal hárított: „Hát ha nem tudott volna róla, akkor nem nyújtotta volna be a pályázatot.”

A miniszteri keretből kiosztott százmilliós támogatásokkal kapcsolatban Hankó Balázs több ponton is bizonytalannak tűnt. Amikor Rónai Egon Fásy Ádám lánya, Fásy Zsüli 101 milliós támogatásáról kérdezte, a miniszter először egy Munkácsy-kiállításra emlékezett, majd javított, mondván:

„A magyar kultúráról szóló, többrészes dokumentumfilm készítése” volt a cél. A Mága Zoltán fotósához köthető, alig egy héttel a támogatás elnyerése előtt bejegyzett cégnek juttatott félmilliárd forintról azt mondta, az egy országos koncertsorozatot finanszíroz.

Arra a felvetésre, hogy egy frissen alapított, múlt nélküli cégnek hozomra adtak ekkora összeget, úgy reagált: „Nézzük meg, hogy milyen kulturális tartalmat fog biztosítani.”

Hasonlóan kitérő választ adott a szintén újonnan alapított, egy Fidesz-alkalmazott tulajdonában álló Part Event Magyarország 450 milliós támogatására is, mindössze annyit közölt, a cég által szervezett koncertek egy része már lezajlott. A miniszter azzal védekezett, hogy a döntéseket nem a cégek múltja, hanem a benyújtott pályázatok tartalma alapján hozzák meg.

„Lehet, hogy ön cég alapján dönt – vagy lehet, hogy mások cég alapján döntenek –, én a kulturális tartalom alapján hozom meg a döntést” – mondta.

Amikor Rónai Egon megkérdezte, hogy mi volt ez a kulturális tartalom, Hankó azt válaszolta: „A kulturális tartalom, mint, hogy végigbeszéltük, az adott koncertek, események, amelyeket a miniszteri keret esetén a felterjesztések tartalmaztak”.

„Szóval nem emlékszik rá, hogy mire adta?” - jött a kérdés.

„Tulajdonképpen a miniszteri keret esetében meghatározott szakmai konzultációt követően az adott kulturális tartalom kerül támogatásra, és ennek megfelelően a születnek maga döntések” - válaszolta a miniszter, Azt nem volt hajlandó elárulni, kikkel konzultál szakmailag, többszöri visszakérdezésre is csak annyit mondott, hogy a kollégáival.

Az érintett Fidesz-alkalmazott épp az, akinek a lakásában sajtóértesülések szerint a Magyarországra menekült lengyel igazságügyi miniszter-helyettes lakik, aki ellen hazájában büntetőeljárás folyik. De Hankó szerint ennek semmi köze a támogatáshoz.

A miniszter a botrány hatására bejelentette, hogy a Nemzeti Kulturális Alap bizottságától részletes beszámolót kért, és kezdeményezte, hogy mind az 1100 támogatott nyújtson be egy időközi pénzügyi és szakmai beszámolót.

Amikor a műsorvezető szembesítette azzal, hogy az Edda egyetlen Aréna-koncertre 150 millió forintot kapott, ami a piaci árakat messze meghaladja, a miniszter azzal érvelt, hogy egy Kossuth-díjas előadóművészről van szó, akinek „a magyar kultúrában jelentős volt a hozzáadott értéke”. A fővárosi független társulatok ehhez képest összesen kaptak 1,3 milliárd forintot. Hankó Balázs szerint a függetlenek támogatása a tavalyi 800 millióhoz képest így is emelkedett.

A miniszter a politikai részrehajlás vádját azzal utasította vissza, hogy a kulturális döntések ízlésbeli kérdések. Szerinte a támogatási politikát egyértelmű elvek vezérlik.

„Akik a hazaszeretet, az életigenlés és a hagyományok mellett állnak, az alapvető döntési elv kell, hogy legyen a kulturális döntések során – legalábbis mi ezt az elvet követjük.”

Arra a kérdésre, hogy létezik-e olyan magyar kultúra, amely nem a hazaszeretet mellett áll ki, igennel felelt.

Van olyan kultúra, amely magyar nyelven szól, de nem a magyar hazaszeretet mellett áll ki.

Hozzátette, a kormány feladata az, hogy a nemzeti büszkeséget erősítő alkotásokat támogassa. „Az ember érti és érzi azt, hogy a hazáját szereti, és nekünk büszke magyarokként kell azt a kultúrát támogatni, amely ezt a büszkeségünket erősíti meg” – fogalmazott.

A beszélgetés végén Hankó Balázs megerősítette, hogy a parlamentben az Oktatási Bizottság alelnöke lesz. Védelmébe vette az egyetemi modellváltást, mondván, annak eredményeként megduplázódott a világ legjobb 5 százalékába tartozó magyar egyetemek száma. „6 egyetemünk volt a világ legjobb 5 százalékában; most úgy adom át, hogy 12 egyetemünk van a világ legjobb 5 százalékában” – jelentette ki. Az SZFE-n és a MOME-n zajló tiltakozásokat azzal magyarázta, hogy a művészeti területeken mindig vannak „ízlések közötti viták”.

A teljes interjú


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Pankotai Lilinek nem annyira tetszik Magyar Péter sógorának miniszteri kinevezése
Szerinte a családtag kinevezése sok mindent jelezhet, de nem feltétlenül cseng jól a nepotizmus ellen kampányoló Magyartól, és támadási felületet biztosít vele. Minden választót éberségre kért, hogy ne ismétlődjön meg az, ami 2010 és 1989 után.


Pankotai Lili egy bejegyzésben elemzi Magyar Péter döntését, miszerint sógorát, Melléthei-Barna Mártont jelölte igazságügyi miniszternek. A poszt írója szerint a leendő tárcavezető feladatai Magyar Péter nyilatkozata alapján egyebek mellett „a jogállam helyreállítása, az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítása, a magyar emberek jog előtti egyenlőségének megteremtése, a korrupció megszüntetése, az átláthatóság megteremtése, a hatóságok szakmaiságának és a független ellenőrző intézmények helyreállítása, valamint azok politikamentes működése.”

Pankotai elismeri, hogy a jelöltnek megvan a szükséges szakmai múltja. „De néhány szempontot nem engedhetünk el, és nem hagyhatunk figyelmen kívül” – teszi hozzá. A szerző azt a kérdést veti fel, milyen következményei lehetnek a közeli rokoni szálnak egy kormányon belül.

„Lehetséges-e, hogy a minisztériumi dolgozók nemcsak a szimpla főnöküket látják majd a miniszterben, hanem az is befolyásolja őket, hogy családtagja a miniszterelnöknek?”

A poszt szerint felmerül az is, hogy a többi tárcavezető vagy a képviselők nem „csak” egy minisztert látnak majd benne, hanem a „nagyfőnök” rokonát. Pankotai szerint ezek a folyamatok a mindennapokban is ismerősek lehetnek. „Ilyen lehet az öncenzúra, a kritikák elhallgatása, ha esetleg nem jeleznek egy-egy problémáról, vagy nem jeleznek feljebb egy-egy kényesebb ügy kapcsán.”

A poszt írója szerint a dolog fordítva is működhet. „Az is előfordulhat, hogy mivel szoros rokoni szál köti össze a miniszterelnökkel, ezért pont hogy megkörnyékezik annak reményében, hogy közelebb férkőzhessenek a közvetlen hatalomhoz, kedvében járjanak, vagy harcoljanak a »kegyeiért« egy magasabb pozíció elnyerésének reményében.”

A bejegyzés azt is feszegeti, hogy Magyar Péter vajon képes lesz-e pusztán miniszterként tekinteni a rokonára. Pankotai szerint ez „kétélű kimenetel lehet”. Egyfelől elképzelhető, hogy elnézőbb lesz vele, sőt, annyira azonosulhat a sógorával, hogy a neki szóló kritikákat személyes támadásnak érezheti. „Az azonosulás veszélyes, és kizárja az objektivitás lehetőségét.”

Másfelől, írja, „az is lehetséges természetesen, hogy ebből fakadóan akár szigorúbb lesz sógorával szemben, és 170%-ot vár majd el tőle annak érdekében, hogy a döntése bizonyítva legyen a teljesítmény által, hogy az jónak bizonyult.”

A bejegyzés szerint mindez könnyen azt az üzenetet közvetítheti a választók és a fiatalok felé, hogy nem a teljesítmény, hanem a kapcsolatok számítanak. A poszt szerzője szerint ez támadási felületet adhat, amely azt sugallja, hogy a Magyar Péter által korábban bírált rendszer „most csak brandet váltott”.

Pankotai Lili szerint persze lehetséges, hogy nem egy családi vállalkozás kiépítése a cél. „Sőt, sokat agyaltam, mi lehetett vajon a szándék emögött. És én nem a kifizetőhelyet láttam benne, sokkal inkább azt, hogy erre a pozícióra Magyar Péter minél közelebb, minél bizalmasabb embert szeretne.” A poszt írója szerint bár ez egy „kevésbé fájdalmas forgatókönyv”, mégis van benne némi rossz szájíz.

Úgy véli, a korábbi rendszer is a személyes lojalitáson alapult, amit le kellene bontani: „Hogy ne személyekre legyen építve a rendszer, és ne személyes bizalmakra, hanem az intézménybe vetett bizalom épüljön vissza.”

Pankotai Lili felidézi Magyar Péter korábbi nyilatkozatát, amely szerint azért nem lépett fel korábban az Orbán-kormánnyal szemben, mert a családi érdek – volt felesége pozíciója – ezt felülírta. A poszt szerint ebből az következik, hogy a politikában újra előállhat olyan helyzet, amikor „a helyes döntést felülírja a családi szempont”.

A poszt végkövetkeztetése szerint a jelölés sok mindennek a jele lehet, de hogy valóban az-e, az a jövőben dől el. A szerző szerint a döntés mindenesetre azt jelzi, hogy a választóknak ébernek kell maradniuk. „És nem hagyhatjuk meg csak a lehetőségét sem annak, hogy abba a hibába essünk, mint ’89 vagy 2010 után.”

A kritikákra reagálva Magyar Péter bejelentette, hogy húga a férje és bátyja kormányzati megbízatásának idejére [felfüggeszti aktív bírói tevékenységét], hogy elkerüljék a hatalmi ágak összefonódásának látszatát is. A leendő miniszterelnök egyúttal átlátható miniszteri döntéseket és nyilvánosan kezelt összeférhetetlenségi helyzeteket ígért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„A második nap óta ismerem” – Nagy Ervin reagált a Tisza Pártot ért nepotizmus-vádra
Nagy Ervin megvédte Magyar Péter választását, aki sógorát, Melléthei-Barna Mártont jelölte igazságügyi miniszternek. Arról is beszélt, mit érez amiatt, hogy nem ő lesz a kulturális miniszter. Biztos benne, hogy lesz olyan pozíció, amivel a hazáját tudja majd szolgálni.


„Most menő velünk lenni, menő ezzel a politikai tisztasággal menni” – mondja Nagy Ervin videónkban, ahol arról beszélt, hogy szerinte a közélet felszabadult, a fiatalok soha nem látott mértékben álltak be a Tisza Párt mögé. Hozzátette, „nem dőlünk be csalfa szavaknak és akár hirtelen átállt oligarcháknak”.

Arra a kérdésre, hogy csalódott-e, amiért nem ő kapta a kulturális tárcát, nemmel válaszolt. Elmondta, a terület óriási, és rengeteg olyan része van – mint az egyházügy, a nemzetiségek vagy a civil szervezetek –, ami nem az ő szakterülete.

„Szerintem lesz olyan pozíció, amiben én a hazámat tudom szolgálni, és meg fog találni ez a feladat – én bízom benne” – jelentette ki.

A színész szerint a politikai szerepvállalás miatt a színészi pályája most háttérbe szorul. Az NKA és az SZFE körüli helyzetet egy „forrongó üstnek” nevezte, amelynek rendbetétele most sokkal fontosabb számára, mint a következő színházi vagy sorozatszerep. „Az elmúlt harminc évben, amióta a pályán vagyok, amit lehetett, úgy érzem, nagyjából elértem, eljátszottam” – mondta, hozzátéve, hogy 50 évesen új lapot nyit az életében, és a következő időszakot a nemzet szolgálatára áldozza.

A Magyar Pétert a sógora, Melléthei-Barna Márton igazságügyi miniszteri kinevezése miatt ért nepotizmus-vádakra is reagált. Nagy Ervin elmondta, a minisztert a mozgalom második napja óta ismeri, és a párt magjában volt az első perctől kezdve mint jogi szakértő és bizalmas.

Szerinte Melléthei-Barna Mártonnak „van egy kétéves hitele és előtörténete”, ami alapján Péter őt választotta, nem pedig a rokoni szálak miatt.

„Én ezt nem tartom belterjes dolognak” – szögezte le.

A teljes videó

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk