HÍREK

Trump utolsó elnöki napjaiban sem pihen: új szankciókat vetett ki Irán ellen

Joe Biden már korábban közölte, hogy szankciók helyett más politikát folytatna az országgal szemben.
Fotó: Wikimedia Commons - szmo.hu
2021. január 16.



Irán, Kína és az Egyesült Arab Emirátusok egyes vállalatai ellen vezetett be friss szankciókat az Egyesült Államok – írja a Reuters.

Mike Pompeo külügyminiszter elmondta, hogy hét céget is feketelistára tettek, amelyek Iránnal kereskedtek. Két személyt azért szankcionáltak, mert acélt szállítottak Iránba/Iránból.

Pompeo szerint a termékeket és nyersanyagokat Irán nukleáris programokra és katonai célokra használja fel.

A két ország közötti ellentét azért éleződött ki ismét, mert 2020. január 3-án Donald Trump parancsára amerikai dróntámadás végzett Kászim Szulejmánival, az iráni Köztársasági Gárda elit egységének vezetőjével. Hiába követelte az iráni vezetés számos alkalommal az amerikai csapatok kivonását az ország területéről, ez idáig nem történt meg.

Az amerikai védelmi minisztérium azzal magyarázta az akciót, hogy ezzel akarták elrettenteni Iránt az amerikai diplomatákat és katonákat célzó támadásoktól.

Donald Trump hivatalosan még szerdáig az Egyesült Államok elnöke. A megválasztott elnök, Joe Biden másfajta külpolitikát ígért Irán kapcsán: szankciók helyett tárgyalásokat kezdeményezne és a Trump által felrúgott atomalkut élesztené újra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megint jön a figyelmeztetés az eső miatt az ország nagy részére – mutatjuk, mikor hol eshet
Összefüggő zivatarlánc már nem alakul ki, de még nagyon sok helyen kell számítani záporokra, zivatarokra, időnkét fetámadó széllel. Ugyanakkor hamarosan érkezik a 30 fokos meleg is.


Pénteken is gomolyfelhők zavarhatják meg a napsütést, melyekből néhol futó zápor, egy-egy zivatar is kialakulhat – írja az Időkép. Mérsékelt lesz a légmozgás, záporok, zivatarok környezetében lehetnek erősebb széllökések. Kora reggel 17, délután 24 fok körül alakul a hőmérséklet. 11 és 16 óra között a naposabb időszakokban az UV-sugárzás nagyon erős fokozatot érhet el.

Az Időkép figyelmeztetése péntek este 6 óráig

Szombaton a napsütést időnként gomolyfelhők zavarják meg. Újabb záporok, zivatarok elsősorban északnyugaton, északon fordulhatnak elő. A délire, délnyugatira forduló szél több helyen megélénkül. Kora reggel 8-15, délután 22-29 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap néhol már ismét elérheti a 30 fokot a hőmérséklet: ismét főként északon, északnyugaton számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására. Délen túlnyomóan napos, száraz idő várható. A délnyugati szél megélénkül, több helyen megerősödik. A csúcshőmérséklet már 27-32 fok között várható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Megszólaltak az ukránok a besorozott kárpátaljai magyar férfi haláláról
A hivatalos szakvélemény szerint tüdőembólia okozta a férfi halálát, azt pedig visszautasították a hatóságok, hogy bántalmazás áldozata lett volna.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Ukrajnában életét vesztette egy magyar állampolgársággal is rendelkező férfi, akit a család szerint kényszersorozással vittek be a hadseregbe.

Sebestyén József Joszipovics 45 éves volt. Az ukrán hadsereg hivatalos közleménye szerint tüdőembólia okozta a halálát, és nem találtak rajta semmilyen erőszakra utaló nyomot. A közlemény szerint Sebestyén ukrán állampolgár volt, akit 2025. június 14-én hívtak be katonai szolgálatra, miután az orvosi bizottság alkalmasnak találta.

Az ukrán hadsereg szerint Sebestyén 2025. június 15-től részesült kiképzésben. Június 18-án fegyver nélkül önkényesen elhagyta a katonai egység állomáshelyét. Erről hivatalos szolgálati vizsgálati jegyzőkönyv készült. A férfi ezután személyesen jelentkezett a Beregszászi Járási Központi Kórház sürgősségi osztályán, ahol akut stresszreakciót állapítottak meg nála. Innen a megyei pszichiátriára szállították, ahol a kórlap szerint nem voltak rajta testi sérülések.

A törvényszéki orvosszakértői vizsgálat szerint 2025. július 6-án halt meg, halálát tüdőembólia okozta. A szakvélemény szerint nem voltak rajta olyan sérülések, amelyek erőszakra utalnának.

Az ukrán fegyveres erők hivatalos Facebook-bejegyzésben fejezték ki részvétüket az elhunyt családjának. Azt írták, hogy a férfit törvényesen mozgósították katonai szolgálatra. A bejegyzésben azt is közölték, hogy nyitottak az ügy átlátható kivizsgálására, de

„határozottan visszautasítják a kényszersorozásra, a rossz bánásmódra és az emberi jogok megsértésére vonatkozó vádakat”.

A Mandiner a férfi családtagjaira hivatkozva azt írta, hogy Sebestyént vasdoronggal verték meg, és ez három héttel később a halálához vezetett. A testvérük szerint toborzók támadták meg és bántalmazták a férfit.

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki a családnak, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét. Később Magyar Péter is megszólalt az ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Várkonyi Andrea több százmillióért vesz földet Mészáros Lőrinc cégei alól – Fideszes képviselő lánya az eladó
A földekért fizetendő 452,6 millió forint nem is az eladó lány számlájára megy, hanem édesanyjáéra. A területeket korábban Farkas Sándor családjának cégei művelték.


Várkonyi Andrea összesen 116 földterületet vásárol meg Csongrád vármegyében. A földek Fábiánsebestyén, Nagymágocs és Eperjes térségében találhatók, és összesen 452,6 millió forintba kerülnek – tudta meg a Telex.

A területek jelenleg Farkas Amanda nevén vannak, aki Farkas Sándor fideszes országgyűlési képviselő lánya. A földeket olyan cégek használják, amelyeknek Mészáros Lőrinc is résztulajdonosa. Ezek a cégek: a Kinizsi 2000 Zrt., Koticki Major Kft., Mucsihát Kft. és Horvát Major Kft.

Mindegyik vállalkozás az FBSN Kft. tulajdonában áll, amelyben Mészáros Lőrincnek 45,1 százalékos tulajdonrésze van.

Emellett a cégben szerepelnek a hozzá köthető magántőkealapok, valamint az MBH Mezőgazdasági Befektetési és Fejlesztési Magántőkealap is.

A szerződés kimondja, hogy a földekre idén december 31-ig vételi joga van Mészáros Andrea felcsúti lakosnak. Az ingatlanokra elővásárlási joga van azoknak, akik jelenleg használják őket. Ez ebben az esetben Mészáros Lőrincet jelenti. Emiatt a dokumentum szerint „az ingatlanokat dologösszességként, egybefoglalt vételáron adják el”.

A papírokból az is kiderül, hogy bár Farkas Amanda az eladó, a vételárat nem az ő számlájára kell utalni, hanem Farkasné Márton Katalinéra. Ő Farkas Sándor felesége és Farkas Amanda édesanyja.

Farkas Sándor 1998 óta tagja a parlamentnek, és azóta minden választáson megnyerte a Szentes központú körzetet. Korábban jelentős földtulajdonnal rendelkezett, és ezekre 2012 és 2016 között több mint kétmilliárd forint uniós támogatást kapott. Később több föld átkerült a lánya, Farkas Amanda nevére, most ezek kerülnek Várkonyi Andrea kezébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Mélységes szomorúsággal értesültünk a Beregszászról besorozott honfitársunk ellen elkövetett kegyetlenségről
A Tisza Párt elnöke is részvétet nyilvánított a férfi családjának, egyben megemlékezett tavalyi ukrajnai látogatásáról.


Magyar Péter is megszólalt annak a kárpátaljai magyar férfinak az ügyében, akit a Mandiner információi szerint kényszersorozás közben olyan súlyosan bántalmaztak, hogy később belehalt sérüléseibe. A férfi családjának korábban Orbán Viktor is részvétét fejezte ki.

Magyar felidézte tavaly nyári ukrajnai látogatását. „Több kárpátaljai magyarlakta településen is megálltunk útban hazafelé a kijevi lebombázott gyerekkórháztól. Sok magyar testvérünkkel beszéltünk a háború okozta szenvedésről, mindennapi nehézségekről, kettészakadt családokról és a férfiakra váró sorozástól való rettegésről. Sokan bíztak benne tavaly ilyenkor, hogy őszre lezárulhat a brutális, semmivel sem igazolható öldöklés és rombolás. Sajnos nem így lett” – írja Facebook-posztjában.

„Mélységes szomorúsággal értesültünk a Beregszászról besorozott honfitársunk ellen elkövetett kegyetlenségről. Gondolataink és imáink az elhunyt férfi családjával és a háború miatt ínséget és veszteséget elszenvedő áldozatokkal vannak”

– fogalmazott a Tisza Párt elnöke.

A kárpátaljai férfi ügyében a magyar külügy egyébként bekérette a budapesti ukrán nagykövetet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: