Hajnalban azzal a naiv hittel szálltam taxiba, hogy ilyenkorra már a krétai tengerparton heverészek majd. Most mégis a reptéri kávézóban ülök egy túlárazott kapucsínó fölött, és azon töprengek: mégis hogy történhet meg olyasmi, mint ami velem történt ma reggel?

Az még hagyján, hogy az ismert fapados légitársaság össze-vissza variálta a járataim indulási idejét az elmúlt hetekben - pandémia van, vagy legalábbis a pandémia szünete két felvonás közt. Érthető, hogy sok helyen még akadozik a rendszer.

Amíg korábban egy túlméretezett samponos flakon miatt lehetett jól megszívni, most kibővült az arzenál: oltási igazolvány, PCR-teszt, a célországba való belépéshez szükséges QR-kód, PDF-ek, na meg a szokásos papírhalom. És akkor még ki sem tértünk a kilókra, centikre, apró betűs, megcsillagozott, zárójeles feliratokra.

Én a magam részéről sprinteltem már eleget reptereken át az elmúlt 15 évben. Most a legkevésbé sem vágytam ilyen élményre, mielőtt végre kiszabadulnék az országból.

Éppen ezért két órával a gépem indulása előtt már egy rakás papírral, letöltött dokumentummal, alaposan bepakolt, lemért csomaggal álltam a megfelelő sorban. Csakhogy ez marhára nem érdekelt senkit.

Az elején úgy tűnt, minden rendben van. Elfogott a régről ismerős reptéri hangulat: szüttyögtem a végtelenbe hömpölygő sorban.

Közben konstatáltam, hogy az amúgy 7:50-re kiírt gépem azóta 7:10-re került át. Na és? Sebaj, hiszen időben vagyok. Igaz, békeidőben még nem telt utasonként 20 percbe a becsekkolás, ám ez láthatóan már a múlté. A kordonok még két kanyarra osztották a sort, ami alig moccant valamit előre.

“Ugye, nem lesz ebből gond?” - villant át az agyamon a gondolat, ami teljesen abszurdnak tűnt. Mégis hogy felelhetne érte az utas, ha túl lassú a becsekkolás? Csak nem mennek sehová, amíg nem győződtek meg róla, hogy mindenki a fedélzeten van - nyugtattam magam.

Az aggodalom azután mégis utat tört magának, és megszólítottam a mögöttem álló srácot:

“Bocsánat, te is Heraklionba mész?”

Innentől nem aggódtam.

Amikor azonban végre a check in-pultig értem a dokumentumköteggel, az ügyintéző sajnálkozva végigmért:

“Ja, Heraklionba tíz perce bezárt a kapu.”

Éreztem, hogy a pulzusom enyhén megemelkedik, mégsem hittem el egyből, hogy ez megtörténhet.

“Dehát sorban állok, itt vagyok két órája, és nem csak én!” - érveltem. Erre a mögöttem álló srác és barátnője is előkerült, majd megjelent egy apuka négy kisgyerekkel.

“Mindannyian itt állunk órák óta” - magyaráztuk, mire az ügyintéző vállat vont:

Tehát a zsibongó tömegben kellett volna meghallanunk, ahogyan a nő kétszer elkiáltja magát, és azzal a lendülettel átrepülni a többi sorbanálló feje fölött, akik mind ugyanúgy várakoznak előttünk.

Nem járt jobban az a férfi sem, aki egy másik gépre várt, és akit sms-ben tájékoztattak róla, hogy a járata két órát késik - arról viszont már nem szóltak, hogy a becsekkolás az eredeti időben ér véget. Annak dacára tehát, hogy a felszállási időpontokat az utolsó percekig cserélgetik, a kaput az eredeti időpontban zárják. Nem tetszik érteni? Ja, hát tetszett volna elolvasni a szabályzatot!

Nem ecsetelném a húsz perces szenvedést, aminek során sikerült megértetnünk, hogy a pénzükért cserébe szeretnénk felszállni a repülőre.

A személyzet végül lázas telefonálgatásba kezdett, azután közölték: a kapitány úr megvár bennünket, ha sprintelünk. Hát, akkor sprinteljünk - gondoltam. Mégsem úszhat meg minden kellemetlenséget az ember.

A sprint egészen az átvilágításig tartott, ahol egy biztonsági őr állta az utamat:

“Elnézést, de kinyomtatott beszállókártya nélkül nem engedhetem át” - közölte.

A biztonságis hölgy csak a vállát vonogatta, mondván, ők nem állnak a fapados cég alkalmazásában. A helpdesknél aztán megtudhattam: jogomban áll panaszt tenni, esetleg egy következő járatot foglalni magamnak - természetesen újabb súlyos összegért, ahelyett, hogy mondjuk ennek az árát visszakapnám.

Tragédia persze nem történt. Még most, helyben foglaltam egy másik gépre.

A kisember számára csábító ajánlat, hogy néhányezer forintért járhatja be Európa legjobb helyeit - ezért cserébe viszont amit nyerünk a réven, azt általában elveszítjük a vámon.

Ha ugyanis nyugodtan, kiszámíthatóan és biztonságosan szeretnénk utazni, akkor - tapasztalatom szerint - minimum másfélszer annyi pénzt kell rászámolnunk a fapados jegyünkre.

Nem óhajt két órán át sorban állni? Feladna értelmes méretű bőröndöt, amit nem kell egy rózsaszín keretbe szuszakolni? Harapna valamit az úton? Nem szeret leghátul zötykölődni a turbulenciában? Akkor legyen szíves perkálni! Így lesz a tízezerből ötvenezer forint.

Én legközelebb inkább egy megbízható nagy cég “all inclusive” ajánlatára szavazok, és ha már feltöltődni szeretnék, megspórolom a pánikot, a kapkodást és a ráfizetést.

 

– Bevallom, csak mostanában figyeltem fel rá, hogy foglalkoztat a környezetvédelem, a környezettudatosság. Mióta és milyen formában van jelen az életedben a zöld gondolat?

– Az igazat megvallva ez nem is elsősorban a környezetvédelemről szól, hanem egy kollektív önvédelemről, hogy lehetőleg kellemes körülmények között élhessünk a bolygón. De úgy is megfogalmazhatom, hogy apa lettem, aki felelősséget érez a gyereke jövőjéért.

Egyébként már elég régen foglalkoztatnak ezek a dolgok, aztán néhány éve valaki megkérdezte, hogy beszélnék-e erről. Ez, ha jól emlékszem, egy TED-es előadás volt. Mivel erről nem sokan beszélnek szívesen, ezért utána több helyre is hívtak. Tehát a meggyőződés és az érdeklődés régi, csak a nyilvánosság előtt zajló felbuzdulás új keletű.

– Amikor magánemberként eljutottál a felismerésre, hogy baj van, milyen lépéseket tettél?

– Pont nemrég olvastam egy cikket, amiből az derült ki, hogy ösztönösen is jó irányba indultam el. Ez az írás 7000 tanulmány tanulságait összegezte, és arról szólt, hogy egy magánember mivel tud a legtöbbet változtatni.

Ebben mondjuk a Covid is sokat segített, hogy teszem azt, ne látogassak el a Maldív-szigetekre.

Bár a legjobb barátom Amerikában él, de idén és tavaly is arra jutottam, hogy nem látogatom meg, mert csak amíg az ember elrepül New Yorkig és vissza, az nagyjából 1 tonna széndioxid.

Azzal is sok széndioxidot spórolhatunk, ha lemondunk az autózásról, vagy ha átállunk a villanyautózásra. Én is átváltottam plug in hibridre, és a családi autót is lecseréljük villanyautóra.

Amin még változtattam, és amire próbálom a családot is rávenni, az a vegetarianizmus. Nem vagyok militáns vegetáriánus, hogy semmi állati terméket nem eszem, de törekszem rá, hogy heti hat nap ne egyek húst.

Nem veszünk ásványvizet, ami szerintem az egyik legnagyobb pazarlás anyagilag és petpalack termelés szempontjából is.

Próbálunk öko termékeket vásárolni, amik nem csak a környezetnek jók, hanem annak is, aki fogyasztja. Tehát nem kell nagy dolgokra gondolni.

De ezek a lépések azután hozzák a következőket.

– Említetted az elektromos autókat. Visszatérő kritika ezzel kapcsolatban, hogy bár az elektromos autó tényleg nem pöfögi tele a várost, de az energiát biztosító erőművek ugyanúgy, vagy még súlyosabban károsítják a környezetet.

– Természetesen utánanéztem ennek. Sokat számít az is, hol él az ember. Magyarországon villanyautózni sokkal környezetkímélőbb, mivel az áram nagy része Paksról származik és a megújuló energia aránya is egész magas.

Arról nem beszélve, hogy még mindig jobb, ha egy erőműben, egészen más hatékonysággal termelik meg ezt az áramot, mint ha te elégeted a gázolajt vagy a benzint.

Illetve egy csomó káros anyagtól kíméled meg a környezeted. Nemcsak a széndioxidtól, hanem például a nitrogénoxidoktól. Téves szemlélet, hogy a villanyautó ugyanannyit bocsát ki, mint egy euro 7-es besorolású autó.

– Amikor kezdődött a pandémia, és jöttek az első lezárások, volt egyfajta hurráoptimizmus, hogy a természet visszahódítja a lezárt városokat, milyen jó, hogy kicsit megállunk. Jöttek a statisztikák, hogy mennyit javult a levegőminőség bizonyos városokban. Szerinted volt a pandémiának olyan pozitív hatása, ami talán megmarad?

– Szerintem egy változást hozott. A repülés okozta kibocsátás drasztikusan csökkent ebben az időszakban. De az is igaz, hogy miután leálltak a menetrend szerinti járatok, a magánrepülők azért jártak, és nem csak nálunk, hanem mindenütt. Ott pedig az egy utaskilométerre jutó CO2 kibocsátás egyből a tízszeresére nőtt.

Amit az emberek talán megéreztek, és ez segíthet a következő lépések kommunikációjában is, hogy rájöttek: nagyon is sérülékenyek.

A következő, hogy felismerjék, a földön minden hat mindenre. Hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy nem tehetünk semmit, hiszen a mi kibocsátásunk semmi mondjuk Amerikához képest. Ami végül is igaz is lehetne, de mégsem az, mert Magyarországon majdnem háromszor akkora a kibocsátás, mint mondjuk Indiában.

Ami nagyon ijesztő szám. Ugyanakkor nézhetjük pozitívan is: így én mondjuk 20 afgán helyett tudok spórolni. Nekik ugyanis már nincs nagyon mit visszaszorítani a kibocsátásból.

Ezt úgy is hívják, hogy klíma mérleg: egy ország mennyit tesz be a klímaváltozás serpenyőjébe, és aztán mennyit kénytelen ebből kivenni. Amerikában pont ez volt az abszurd a Turmp adminisztráció idején: Ők nagyon sokat vesznek ki a mérlegből. Gondoljunk bele, most is 45 Celsius fok feletti hőmérsékletek vannak a déli államokban, erdőtüzek pusztítanak. Nagyon sok a hurrikán, tornádó. A sarki jég olvadásának a következményei is nagymértékben le fognak csapódni az Egyesült Államokban. Mégis ők voltak, akik azt mondták, hogy nincs is klímaváltozás.

– Az elmúlt hetekben részt vettél egy kampányban, amelynek a lényege az volt, hogy túráztál. Mesélj kicsit erről.

– Egyébként is nagyon sokat túrázom, de most a Démétér-házat próbáltam támogatni. Ők csontvelő-transzplantált gyerekek felépülését segítik azzal, hogy az egész országból oda tudnak menni a szülők, hogy a kezelés alatt is a gyerekek közelében lehessenek, a lábadozás második felét pedig már együtt tölthessék.

Ezt a kezdeményezést támogattuk. A Ferencvárosi Közösségi Alapítványnak van minden évben egy Swimathon nevű úszóversenye, ami most a járvány miatt szabadtérivé változott. Mindenki azt választhatott, amit akart: úszást, futást, lovaglást, gyaloglást.

Sosem voltam nagy úszó, viszont gyalogolni szeretek, ezért bevállaltam, hogy 60 kilométert túrázom a Démétér-ház javára.

(Az interjú után derült ki, hogy Gergő és a Démmétér-ház csapata meg is nyerte a Swimathont - KMG.)

– Mennyi idő alatt teljesítetted ezt?

– Három hétvége.

– Úgy tudom, a környezetvédelem témája immár a stand up műsorodba is bekerült.

– Janklovics Péterrel és Szabó Balázs Mátéval épp most zajlanak a próbák, és június végén lesz a bemutatója a Zöld Stand Up című előadásunknak.

Az a célunk, hogy a kétkedőket is meggyőzzük, ha lehet. Emellett gyakorlati tippeket is adunk, de azért a mozgalom fonákságait is megmutassuk a nézőknek.

– Végezetül mesélj egy kicsit arról, hogy a Dumaszínházban mikre készültök.

– A Dumaszínház legnagyobb nyári eseménye idén is a Dumafüred, ami július utolsó hétvégéjétől 10 napon keresztül lesz Balatonfüreden. Sok szabadtéri előadás lesz, amelyek védettségi igazolvánnyal látogathatóak.

Amiatt, hogy kiesett az első négy hónapunk, nyáron sok előadással várjuk a nézőket a Corvinon is. Sok bemutatónk lesz: Aranyosi Péternek a Mesteremberek, Hadházi Lászlónak a Légy férfi, Kiss Ádámnak a Világvégre. Úgyhogy aki régi kedvencét szeretné látni új anyagokkal, annak is itt a lehetőség.

Afganisztán továbbra is az egyik legveszélyesebb hely a nők számára. Tavaly a hivatalos adatok szerint 3500 erőszakos bűncselekményt követtek el nők ellen, és mivel az ország közbiztonsága egyre rosszabb, vélhetően ez a szám tovább fog nőni.

A nők ellen elkövetett bűncselekmények során a legtöbb áldozat életét veszti. Shakila Zareen azon kevés szerencsések között van, akik túlélték a támadást. Elmondása szerint nagyon nehéz gyerekkora volt, nem is emlékszik arra, hogy valaha mosolygott gyerekként. A fiútestvérei kínozták és verték, majd amikor már 17 évesen házasságra kényszerítették, a férje és a sógora is rendszeresen bántalmazta és megerőszakolta őt.

- mondta a BBC videóriportjában.

Elmesélte, hogy amikor férjhez ment, mutattak neki egy ostort, és azt mondták, hogy nőként ezt érdemli. A lány sosem értette, hogy miért kell a nőket verni, és amikor ezt megkérdezte, a családjában lévő férfiak megdöbbentek, mert nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy a gyengébbik nem képviselői fel mernek szólni ellenük. De akkor mérgesedtek el igazán a dolgok, amikor férfi rokonai megtudták, hogy elment a rendőrségre a sorozatos bántalmazások miatt. Ezután a férje egyszerűen meglőtte Shakilát, méghozzá az arcán.

- emlékezett vissza.

Huszonkét operáción esett át, mire nagyjából helyreállították az arcát, de a lövés olyan károkat okozott rajta, amelyek a mai napig láthatóak rajta.

A történtek után a fiatal nő elhagyta a férjét és családját, egészen Kanadáig ment. Azóta is ott él, és szerencsésnek tartja magát, hogy egyrészt még életben lehet, másrészt, hogy most más, hasonló sorsú nőknek segíthet.

- mondja.

Aki mostanában építkezik vagy felújít, a saját bőrén és pénztárcáján érezheti, hogy valami nagyon nincs rendben: olyan szintű áremelkedés kezdődött az idei első negyedévben, amit kis túlzással akár a II. világháborút követő hiperinflációhoz is lehetne hasonlítani.

A témára már a kormány figyelme is ráirányult: először Orbán Viktor ígért beavatkozást múlt pénteki rádióinterjújában, a július 7-i kormányinfón pedig Gulyás Gergely is bejelentette: októbertől megtiltják az exportot, egyes termékeknél pedig különadót is vetnek ki az extraprofitra. Kérdés, mire lesz ez elég, hiszen a kiváltó okok jóval szerteágazóbbak.

"Nekünk szerencsénk van, mert az apukám kőműves, így nagyon sok pénzt megspórolunk, mert sok dolgot meg tud csinálni, de ettől az anyagokat még meg kell venni. Azok pedig horror áron vannak, így az ember azon agyal, hogyan tud olcsóbban, de mégis minőségi anyagot vásárolni" – meséli Patrícia, aki májusban vágott neki egy régi ház felújításának.

Elmondása szerint volt olyan anyag, amit már meg sem próbáltak Magyarországon beszerezni, hanem a szomszédos Ausztriából hozták át, mert jobban megérte.

De amit megpróbáltak, abban sem volt köszönet: az asztalos, akivel a nyílászárókat csináltatják, az egyik héten mondott egy összeget, majd másfél hét múlva kb. egymillióval többet, mert annyit ment fel annak az adott faanyagnak az ára. A betonozáshoz használt vasháló darabja pedig múlt hét elején még 14 ezer forint volt, alig néhány nappal később, ugyanazon a helyen viszont már 21 ezer forintba került.

Patrícia úgy látja, egy hitelhez összerakni a költségvetést ma kész káosz: hiába írja össze, hogy nagyjából mi mennyibe kerül, hiába számolják ki nagyon precízen, mennyire van szükség, kb. egy hét múlva az a költségvetés már semmit sem ér.

Hasonló tapasztalatokról számolt be Árész is, aki édesapjával közösen tavaly nyáron kezdett felújítani egy családi örökségből származó házat, teljeskörűen, tégláig visszabontva és a padlót is felszedve. Mivel egyelőre nem vontak be mást a munkálatokba, elég lassan haladnak, rendszerint csak hétvégente van idejük foglalkozni vele.

„A napokban vettük meg a járólapot és a csempét, a korábban becsült 2700-2800 forintos négyzetméterár itt 3500 forint környékére kúszott fel. Az egyik szobát lebetonoztuk tavaly, a másikig csak most jutottunk el, az ehhez szükséges összes eszköznél (pl. cement vagy glett) is érezni a változást” – teszi hozzá.

Abból a szempontból szerencsés a helyzetük, hogy a szükséges építőanyagok nagyjából kétharmadát már tavaly megvették, így csak a maradék esetében érinti őket érzékenyen az áremelkedés. De úgy becsüli, a teljes költségvetésük így is legalább 2-300 ezer forinttal magasabb lesz.

„Idén tavasztól kezdődtek a komolyabb anyaghiányok, mostanra pedig ott tartunk, hogy a kereslet óriási lenne, hiszen az egész régióban nyílnak a piacok, a gyártók azonban bizonyos anyagok esetén átmenetileg képtelenek kiszolgálni a hirtelen megugró igényeket. A hiány nem általános, vannak, amik stabilak, ezért fontos különválasztani a termékköröket” – nyilatkozta megkeresésünkre egy neve elhallgatását kérő építéstechnológiai szakember.

Hiány leginkább a fa, a műanyagok, az epoxi és poliuretán műgyanta, illetve kémiai diszperziós alapanyagokat igénylő termékeknél fordulhat elő. Ez egyébként nem csak az építőipart érinti, hanem minden olyan területet, ahol ezeket a gyártási alapanyagokat használják.

Szerinte az árak elszabadulása több szerencsétlen tényező együttállásának eredménye. Általánosságban érvényes, hogy rettentően elszálltak a logisztikai költségek, ráadásul fennakadások voltak a szállításokban is (Szuezi-csatornába szorult Ever Given), ami a gyártási költségekre és az ütemezésre is hatással van.

Az okok közé tartozik az is, hogy márciusban leégett a BASF egyik németországi vegyi üzeme Ludwigshafenben, ami szintén nagy érvágás volt az egész építőiparnak. A járvány alatt pedig az hektikus olajár mozgások és az alacsony kereslet miatt több beszállító is leállt, az ő hiányuk most ugyancsak érződik. A kőolaj alapú alapanyagok áremelkedése közvetetten is befolyásolja az építőanyagok árát, hiszen a kiszereléshez szükséges csomagolóanyagok, vödrök beszerzése is nehezebb és drágább.

A fenti problémák egymásra rakódtak és az utóbbi hónapokban egymás hatását erősítve okoztak robbanást. Százalékosan nem lehet megmondani, mennyivel nőttek az árak, hiszen ez erősen termékfüggő, de forrásunk szerint 10 százaléktól egészen az eredeti duplájáig terjed az 1 éves drágulás mértéke.

„Hiába vennék meg akár kétszeres áron is, ha nem elérhető egy termék. Természetesen mindenki igyekszik alternatív beszállítókat és alapanyagokat találni, illetve helyettesítő műszaki megoldásokat kidolgozni, de ez is időbe telik. A minőségből nem szeretnénk engedni, csodát tenni pedig nem tudunk. Ilyenkor marad a kivárás.”

„Azoknál a termékeknél, amelyekre én rálátok, a gyártók és kereskedők is elszenvedői a most kialakult helyzetnek. Extraprofitjuk nincs rajta, főként a tömegtermékeknél. Talán ez sovány vigasz, de a régióban még mindig az egyik legolcsóbbak, vagy sok esetben a legolcsóbbak a magyar árak” – teszi hozzá.

Az építőanyag árakkal kapcsolatos kérdéskör része, hogy eleve kevés a magyar nyersanyag, alapanyag beszállító, illetve gyár. Több gyár is bezárt a rendszerváltáskor, egy részük pedig külföldi tulajdonba került.

A cementet, kavicsot, homokot, stb. leszámítva a legtöbb alapanyagot és nagyon sok terméket importálunk (acél, fa, hideg- és melegburkolatok, gépészeti és villamos berendezések, stb.) Magyar gyártóknak mondhatjuk még a nagynevű nemzetközi cégcsoportokhoz kötődő, vagy az ő tulajdonukban lévő magyarországi gyártókat is, akik évtizedek óta a magyar építőipari beszállítók javát teszik ki minőségben és mennyiségben egyaránt (falazóanyagok, részben a szigetelő anyagok, építési segédanyagok, habarcsok, ragasztóanyagok, vakolatok, gépészeti csövek, szaniterek, stb.)

Arról, hogy mikor állhat helyre a gördülékeny beszerzés, a szakértő csak becsléseket tud mondani: az optimista verzió szerint van, ami már ebben a hónapban, más viszont csak ősszel vagy év végére rendeződik. Sajnos azt is bele kell kalkulálni, hogy Magyarország viszonylag kis piac, ezért a külföldi gyártók jó eséllyel először a nagyobb piacok nagyobb projektjeit fogják kiszolgálni (pl. német), a magyar igények csak ezután következnek.

Mint arról már beszámoltunk, vasárnap nyilvánosságra hozták a Forbidden Stories nevű tényfeltáró újságírói hálózat által vezetett nemzetközi ténylfeltáró projekt eredményeit, miszerint magyar célszemélyek ellen is használták az elmúlt években az NSO nevű izraeli kibercég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust, a célpontként kiválasztott emberek között pedig voltak tényfeltáró újságírók, valamint médiacégeket is tulajdonló vagyonos üzletemberek, illetve az ő szűkebb környezetük is.

Az oknyomozásban részt vett a Direkt36 tényfeltáró központ két újságírója, Panyi Szabolcs és Szabó András is, akik arról számoltak be, hogy őket is megfigyelték az izraeli kémszoftver segítségével. Most egy videóban meséltek arról, hogy tudták ezt meg, illetve hogyan kerültek be a nemzetközi tényfeltáró csapatba.

Panyi elmondta, hogy néhány hónappal ezelőtt a Süddeutsche Zeitung, a legnagyobb német országos napilap újságírói keresték meg a Direkt36-ot azzal, hogy vegyék fel a kapcsolatot egy biztonságos kommunikációs csatornán keresztül. Már ekkor sejtették, hogy valószínűleg egy megfigyeléses lehallgatásos sztoriról van szó. Panyi április közepén hívta fel Szabó Andrást, akinek szokatlan volt, hogy kollégája még a megszokott kommunikációs csatornáikon keresztül sem volt hajlandó semmit elárulni arról, miért kell találkozniuk személyesen. Már aznap este találkoztak a Direkt36 irodájában, ahol a magyar munkatársak mellett külföldi lapok újságírói is jelen voltak.

- mesélte Szabó.

Panyi telefonját az Amnesty International jogvédő szervezet biztonsági munkatársai vizsgálták át, akik megállapították, hogy 2019. április 4. és november 7. között több mint fél éven keresztül kimutathatóak a Pegasus kémszoftver egyértelmű nyomai a mobilján. Szabó esetében pedig az derült ki, hogy 2019-ben két alkalommal, június 13-án és szeptember 24-én törtek be a telefonjába.