HÍREK
A Rovatból

Termobár robbanófejekkel támadtak az oroszok az Azovsztal acélgyárra, megszakadt minden kapcsolat

A mariupoli polgármester elmondása szerint még mindig sok civil van a gyár területén, akikről immár nem tudnak semmit.

Link másolása

Vagyim Bojcsenko, Mariupol polgármestere elmondta, hogy újabb csaták törtek ki az Azovstal üzemben, ahol még mindig civilek százai rekedtek bent a város utolsó ukrán védőivel együtt – írja a CNN.

Boicsenko az ukrán televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy 30 gyerek rekedt az üzemben, akik még mindig várják a mentést.

„Még mindig emberek halnak meg a területen. Az ellenséges erők folyamatosan lövik az üzemet. A hét elején két fiatal nőt öltek meg az Azovstalban”

– tette hozzá a városvezető.

Azt is elmondta, hogy megszakadt a kapcsolat az ukrán védőkkel: „Sajnos ma már nincs kapcsolat a srácokkal, nem tudjuk, hogy mi történik, biztonságban vannak-e vagy sem. Tegnap volt velük kapcsolat, ma már nem”.

Olyan felvételek is megjelentek az interneten, amik tanúsága szerint az oroszok termobarikus bombákkal is támadták az erőművet. Az oroszok által kikiáltott Donyecki Népköztársaságból érkezett felvételeken az látszik, ahogy sorozatos robbanások rázzák meg az acélművet, amiről korábban Vlagyimir Putyint azt állította: leállítja a támadását.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Magyar Péter Orbánról: nem olyan ostobák, hogy megöljenek, akkor forradalom törne ki
Magyar talán minden eddiginél többet árult el arról, mit gondol Orbán Viktorról, vagy az ukrajnai háborúról. Kiderült: nem célja börtönbe juttatni Orbánt és úgy érzi, Oroszországgal szemben sem politizálhat.

Link másolása

Két cikkben is foglalkozik a Rzeczpospolita című lengyel lap Magyar Péterrel, aki – mint a 444.hu szemléjéből kiderül – szokatlanul nyíltan beszélt Orbán Viktorról és az ukrajnai háborúról is.

„Orbán Viktor 2000 embert állított rám. Az ügynökeit. De nem olyan ostobák, hogy megöljenek. Akkor forradalom törne ki Magyarországon”

Idézik például azt, amit Magyar akkor mondott, amikor jelenlegi helyzetéről és a miniszterelnökhöz fűződő viszonyáról kérdezték. Emellett az is kiderült, hogy a TISZA Párt elnöke nem csak a negatív példát látja Orbánban:

„Az 1998-as Orbánhoz szeretnék visszatérni, azokhoz az időkhöz, amikor a gazdaság remekül fejlődött, és semmi sem fenyegette a demokráciát.”

A közelgő EP-választásról Magyar azt mondta, szerinte Orbán már tudja, hogy elveszítette az emberek bizalmát, noha a választási eredménynek ezt még igazolnia kell. Majd azzal folytatta:

„Meglátjuk, mi lesz a jelenlegi ellenzékkel, ami véleményem szerint az Orbán által kiépített rendszer része volt, a volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc szocialistái mindenképpen.”

Amikor megkérdezték, hogy szerinte Orbánnak börtönbe kellene-e mennie, úgy válaszolt, hogy nem rajta fog múlni, noha nem ez a célja:

„Orbán okos. Nem hiszem, hogy elkövetett volna bármi törvénytelenséget. Könnyedén meg tud változtatni bármilyen törvényt, egy nap alatt. A célom nem az, hogy börtönbe zárassam, hanem hogy olyan rendszerváltást érjek el, hogy az igazságszolgáltatás újra függetlenné váljon, és dönthessen Orbán sorsáról. Ma ez teljesen a Fidesztől függ.”

A riportcikk mellett az újság interjút is közölt Magyar Péterrel, mely ezzel a címmel jelent meg:

„Magyar Péter: Senki sem segített a magyaroknak. Miért kéne most segítenünk az ukránoknak?”

Magyar leszögezte, hogy ha hatalomra kerülne, Magyarország nem küldene fegyvereket Ukrajnának. Ezt a magyar kisebbség védelmével, illetve történelmi eseményekkel indokolta. Magyar ezek után arról beszélt, hogy a tíz éven át tartó fideszes „agymosás” miatt nem folytathat nyíltan oroszellenes politikát:

„Ha elkezdenék rosszakat mondani Oroszországról, azonnal elveszíteném minden támogatottságomat.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Karinthy vagy Babits között választhattak a magyarból érettségizők hétfőn
A középszinten érettségizők egy 500-800 szavas műértelmezés és egy témakifejtő esszé közül választhattak, amivel maximum 60 pontot lehetett szerezni.

Link másolása

Karinthy Frigyes Az olasz fagylaltos című novelláját kellett elemezniük a magyarérettségi második részében a középszinten vizsgázó diákoknak. Akik nem a műelemzést választottak, azoknak Babits Mihály költészetéről kell egy általános témakifejtő esszét írniuk – írta meg a hvg.hu.

A diákok két és fél órát kaptak az esszé megírására.

A középszinten érettségizők egy 500-800 szavas műértelmezés és egy témakifejtő esszé közül választhattak, amivel maximum 60 pontot lehetett szerezni.

Az emelt szinten vizsgázóknak pedig 40+20 pontot érő szövegalkotási feladatokat kell megoldaniuk: egy műértelmező szöveget és egy reflektáló szöveget kell írniuk. A műértelmezés elvárt terjedelme ebben az esetben 600-800 szó, a reflektáló szövegé 250-450 szó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Miniszteri közbeavatkozás menthette meg a kirúgástól a Mi Hazánk EP-befutóját, Borvendég Zsuzsannát
A Magyarságkutató Intézetben meg akarták szüntetni Borvendég Zsuzsanna munkaviszonyát lojalitásproblémák miatt. A fenntartó Kulturális és Innovációs Minisztérium felől érkezett jelzés nyomán azonban ez lekerült a napirendről.

Link másolása

Miniszteri közbeavatkozás menthette meg a kirúgástól - írta meg a Válasz Online.

A történész a lap szerint egyáltalán nem jelezte előre munkahelyén, a Kásler Miklós vezette intézetben, hogy az egyik ellenzéki párt jelöltjeként indul a júniusi választáson.

Aztán a bejelentés óta eltelt két hónap, a Mi Hazánk leadta az induláshoz szükséges ajánlásait, így Borvendég hivatalos jelöltté vált, és közben változatlanul a Magyarságkutató munkatársa maradt.

A lap azt is leírta, hogy a Kásler-féle intézetben meg akarták szüntetni Borvendég Zsuzsanna munkaviszonyát lojalitásproblémák miatt, de a fenntartó Kulturális és Innovációs Minisztérium felől érkezett jelzés nyomán ez lekerült a napirendről.

Így tehát Borvendég esélyes jelöltként indul egy ellenzéki párt színeiben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely: Magyarország segít az EU-nak, hogy fél évig kicsit jobban menjen
„Mi teszünk szívességet az Európai Uniónak” az uniós elnökséggel a miniszter szerint. Gulyás úgy gondolja, a jog tisztelete nélkül nehéz lesz egyben tartani az EU-t.

Link másolása

Ha a jog tisztelete nem áll helyre Európában, akkor „nagyon nehéz lesz az Európai Uniót hosszú távon egyben tartani” – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyarország 20 éve az Európai Unióban című konferencián hétfőn. Gulyás Gergely – mint az MTI írja – arról beszélt, hogy nagy jelentősége van annak, hogy a következő évek vitáiban a „magyar” álláspont támogatást kapjon, ezért mindenkit arra biztatott, hogy szavazzon az EP-választáson a Fidesz-KDNP-re.

„Mi teszünk szívességet az Európai Uniónak”

– jelentette ki Gulyás az év második felében esedékes magyar uniós elnökségről szólva. Szerinte egy olyan ország biztosít így közvetítő szerepet, „ahol a normalitás még irányadó, ahol a józan észnek többsége van”. Hozzátette:

Magyarország segít az EU-nak, hogy „fél évig kicsit jobban menjen”.

Gulyás az EU jelenlegi helyzetéről azt mondta: a globális gazdaság többi nagy szereplőjéhez, az Egyesült Államokhoz és Kínához képest Európa kevésbé versenyképes. A miniszter szerint Brüsszel nem azon dolgozik, hogy a tagállamokat összefogja, hanem azon, hogy a korábban fennált egységet szétverje, bizonyos államokat pedig indokolatlanul szankcionáljon. Úgy vélekedett, Brüsszel a környezetvédelemben követi el a legsúlyosabb hibákat. Olyan szabályokat hoz az EU, amelyek nem, vagy csak minimálisan járulnak hozzá a károsanyag-kibocsátás csökkentéséhez, miközben Európa versenyképességét rontják. Gulyás szerint továbbá Brüsszelnek a migrációra sem sikerült „értelmezhető választ” találnia.


Link másolása
KÖVESS MINKET: