Szurikáta-ügy: "A gyerekeink minket utánoznak, tőlünk tanulnak"
Az egész ország felháborodott azon, hogy a Kecskeméti Vadaskert kis kedvence, Zara, a szurikáta vemhesen olyan sérüléseket szenvedett egy tízéves kisfiú miatt, hogy abba elpusztult - utódaival együtt.
Lehet ujjal mutogatni a kisgyerekre, hibáztatni a szülőket, sőt, sokan az állatkert vezetőségét hibáztatják, hogy miért engedték, hogy az állat közel kerüljön vemhesen egy csapatnyi gyerekhez - de ez az egész csak eltussolná az alap problémát, ráadásul vissza már nem lehet csinálni azt, ami történt.
Az állatok iránti tisztelet, csakúgy, mint az, hogyan viszonyulunk az idősekhez, a genderbeli különbözőségekhez, vagy akár mások bőrszínéhez, egy olyan alap, amit a gyerekek a szülőktől tanulnak meg és vesznek át. Akárki akármit mond, a gyerekek úgy vannak "kitalálva", hogy egészen addig a pillanatig, amíg be nem üt a ménkő a kamaszkorral és a gyerek nem kezd el rebelliskedni, hogy márpedig ő mindent másképp akar csinálni, mint a szülők, addig
a gyerekeink minket utánoznak. Tőlünk tanulnak, azt lesik el, a felnőttek, a szülők, a nagyszülők mit és hogyan csinálnak, és azt képezik le a saját életükben.
Ha a szülők sokszor ölelik át egymást, a gyerek számára is tök természetes lesz az intimitás ilyen formája. Ha a szülők felállnak a buszon, ha felszáll egy idős ember, akkor a gyerek is így fog tenni, mert ez is teljesen természetes lesz a számára.
Konkretizálva az adott esetet:
ha egy gyerek azt látja, a körülötte lévő felnőttek agressziómentesen és odafigyelve viszonyulnak az állatokhoz, akkor ő sem tesz másképp.
Maximum, ha anyuka visít a szoba közepén a pókoktól, akkor lefogadom, hogy a következő póknál a gyerek is visongani fog ugyanott.
Az állatvilág szenzációs, végtelen csoda, és nem elég az, hogy a gyerekednek van három plüssmókusa. Attól még a hús és vér állatokat nem fogja szeretni. Fontos, hogy nézzetek együtt természetműsorokat, fontos, hogy kiránduljatok sokat, bámuljatok rá egy-egy pillangóra, keressétek meg a fán csicsergő madarat, kerüljétek ki a cammogó szarvasbogarat, és akkor is merjétek megcsodálni a békát, ahogy kuruttyol a lótuszvirágon, ha viszolyogtok megfogni őt.
Ezek apróságok, amelyek beiktathatóak a mindennapokba. Etessetek kenyérhéjjal a galambokat a téren, keressetek fecskefészket, és beszélgessetek róluk, keressetek gólyákat. Ha utaztok valahová, játsszatok állatos játékot: ki, hány állatot vesz észre egy vonatút alatt? Nini, ott vannak birkák, amott látok egy őzikét, nézd csak, az ott egy héja! (A galambokat minden gyermek megkergeti életében legalább egyszer, ez még belefér, de ha látja, hogy te nem csinálsz ilyet, ő sem fogja többet. Tapasztalatból mondom.)
Ebben a módszerben nincs konkrét nevelés, vagy tanulás, legalábbis a gyermek nem érzi majd annak. Ez a teljesen természetes módja annak, hogy felkeltsd az érdeklődését, és kiaknázd a szeretetét az állatok iránt.
Menjetek állatkertbe is, ha megtehetitek - annak ellenére, hogy a fenti hír pont egy állatkertben játszódott.
Nekem nincs jogom azt mondani, hogy ha megtehetitek, legyen otthon valami házi kedvenc, hiszen a ti időtök, ti pénztárcátok, ti lehetőségeitek, de ha belefér, akkor tényleg legyen.
Egy tengerimalac, egy cica, egy kutyus, egy gekkó vagy akár egy akvárium, halakkal.
De ha erre nincs módotok, akkor egy nagyon szuper, ám tengerentúli példát mesélnék. Ha nézed az amerikai filmeket, sorozatokat, amelyekben gyerekek is szerepelnek, számtalanszor láthatsz arra példát, hogy az amerikai iskolai osztályoknak minden esetben van "az osztály kedvence". Egy gyík, egy hörcsög, egy bármi. Az osztályba járó húsz gyerek felváltva viszi haza egy hétre az állatot, akit nevel, ellát, megsétáltat, foglalkozik vele. Már az amerikai pre-schoolban elkezdődik ez a folyamat, amely 3-4 éves korban kezdődik odaát.
A példa amerikai, de szerintem itthon is megvalósítható.
Összefoglalván az egészet: a szülő feladata annyi, hogy adja meg az alapokat: ismertessen minél többet, nyissa ki a világot a gyerekének és mutassa meg az állatok csodavilágát. Ennyire nünüke apróságokkal, de működik az egész.
Csak rajtunk múlik.
Fotó: Fővárosi Állat- és Növénykert Facebook-oldala