SZEMPONT
A Rovatból

Levél önmagamnak azután, hogy elhagytak

'Ezt három nappal azután vetettem papírra, hogy egy év nyűglődés után egy férfi lapátra tett. Nem mostani levél. Magamnak írtam, okulásul. Nem tudom, jó-e, hogy közzéteszem. Kicsit szégyellem is. De talán másnak is segít.'


Kifosztva érzem magam. Elárulva érzem magam. Épp, mint 15 évvel ezelőtt, amikor a volt férjem lelépett. Mintha belöktek volna egy kamrába. Rám zárták az ajtót, és ott hagytak egyedül, a végtelen sötétségben, ahol nincsenek könnyek, csak elszorult torok és zsibbadó végtagok. Vádolom magam, hogy hol ronthattam el. Éjszaka felriadok: pedig annyi szeretetet adtam. Izzadtan ülök az ágyon, vaksi, könnytelen szemekkel. Annyiszor próbáltam megbeszélni vele. Gondosan megfogalmazva, vattába csomagolva, halkan duruzsoló, becéző körmondatokban. Hogy ne sértsem meg. Hogy neki ne fájjon.

Annyit vártam, reméltem, tűrtem, álmodoztam. Miért álmodoznak a korombeli nők? Miért nem válunk ekkora már cinikussá, vagánnyá, nemtörődömmé, mindent leszaróvá?

Ülök az íróasztalomnál, és egy üres post-it szélét gyűrögetem. Annyiszor győztem meg magam, hogy igenis, boldognak kell lennem, én tehetek róla, hogy nem vagyok az. Pedig nem voltam az. Hiába posztoltam a Facebookra a csillogó mosolyú, lobogó hajú fotókat. Persze csak egyedül, mert a közös fotóktól irtózott. Hogy én milyen hülye voltam... Tizenegy hónapig küzdöttem, minden eszközzel, amiről úgy éreztem, méltó hozzám. Aztán a végén már olyannal is, ami nem az. Például ultimátummal. Szomorúan vicces, hogy végül épp az jött be. Az ultimátum öntött tiszta vizet a pohárba. Mint egy gyomorszájon rúgás, olyan volt. De legalább igaz volt.

Ülök meggyötörten a jógaszőnyegen, sajognak a porcikáim, és még ott is kattog az agyam. Nem, nem én voltam a hisztis picsa. Nem, nem én voltam a labilis, a megbízhatatlan. Bármennyire is megpróbált mindig, mindenért engem hibáztatni, a felelősséget soha nem vállalni. A gyávaságát bizonyítja, hogy még ezt a balhét is velem akarta elvitetni. Én pedig elhittem, hogy minden az én hibám. Hogy a fájó érzés, hogy nem érkezett meg hozzám, hogy tulajdonképpen soha nincs igazán velem, az csak az én neurotikus kreatúrám. Minden erőmmel igyekeztem legyőzni önmagam. Elkezdtem jógázni, hogy "lenyugodjak", hogy elfogadóbb ember legyek. Elfoglaltam magam, amikor nem ért rá (szinte soha, max kéthetente egyszer egy-két napra), ugrottam, amikor csettintett, lélegzetvisszafojtva vártam a két szavas cset-üzeneteit. Minden szeretetmorzsának örültem. Győzködtem a családomat és a barátaimat, akik a fejüket csóválták, hogy ennek a kapcsolatnak igenis van jövője, ez a férfi szeret, csak még egy kis türelem kell, idővel túljut a válásán, hiszen már egy éve, és rájön, mekkora ajándék, hogy miután kidobták, találkozott velem, hiszen újrakezdheti. Igen, idővel feloldódik, megérkezik hozzám.

Beletörődtem mindenbe. Amíg lehetett. Amikor pedig már túl megalázó volt, kitörtem. Az ultimátummal, igen. Mégis hálás vagyok, hogy megtettem.

Most már nem áltatom magam. Szembenéztem azzal, ami annyira fájt, hogy még egy kis híján egy évig tartó álomba ringatózás is jobb ötletnek tűnt. Szembenéztem azzal, hogy NEM KELLETTEM NEKI. Nem ÉN kellettem neki. Ő egy összetört ember, egy "kivert kutya" (érdekes, hogy ez a kifejezés jutott eszembe, amikor először megláttam, milyen csalhatatlan is a női ösztön), aki a mai napig várja vissza a volt feleségét. És vele együtt a régi életét. Értem odavolt. Testileg. Talán kicsit lelkileg is, hiszen annyi melegséget, intimitást, aggódást, bátorítást és törődést kapott tőlem, amiben huszonöt év alatt összesen nem volt része. Annyit beszélgethetett velem a gyerekeiről, mutogatta a fotóikat, és én boldog voltam, hogy beavat. De ez neki csak fájdalomcsillapítónak volt jó. Mint az égett sebre a hűs olaj. A hormonok fűtötték, de a szíve soha nem volt az enyém. Soha nem tartozott hozzám.

Nézek ki este az ablakomon, a sustorgó esőbe.

Igen, a volt feleségéhez tartozott. Őt várta - várja - vissza, talán reményvesztetten, mégis reménykedve. Ezért rántotta ki a kezét az enyémből a házukhoz közeli bevásárlóközpontban. Nehogy meglássanak.

Ezért kérdezte annyiszor, hogy ugye biztos nem akarok újra férjhez menni, gyereket meg pláne nem? Ezért nem tervezett velem se utazást, se vakációt. És ezért dobott ki gondolkodás és kímélet nélkül, amikor azt kértem - igen, végül ultimátumban követeltem -, hogy meséljen végre rólam a gyerekeinek, hiszen a volt felesége új párját már rég ismerik, sőt, együtt is nyaraltak vele, és jöjjön el egy kávéra az én családomhoz is. Mert megérdemlem egy év után. De ő ezt nem akarta. Mert ezzel tovább oszlott volna a remény, hogy talán mégis visszakapja az asszonyt. Egyszer, majd.

Ülök a kádban, zúdítom a forró vizet a fejemre. Istenem, olyan egy közhely vagyok. Vén fejemre. Oké, negyvenéves vén fejemre. Becsaptak? Ugyan. Én csaptam be magam. Ezerszer elmondta, hogy szeret, hogy a felesége már a múlté, egyébként is teljesen elhidegültek, az utolsó években már szinte elviselhetetlenül. És én hinni akartam neki. Kapaszkodott belém, apró ajándékokkal halmozott el, csokival meg illatgyertyával és virággal, és én hittem, hogy ez szerelem. "Bízz bennem, téged még soha nem szeretett senki igazán" - mondta. Milyen aljas mondat ez valakitől, aki egy közös fotó erejéig sem mer felvállalni? És milyen butaság valakitől, aki ezt beveszi? Elhittem, hogy társra leltem, miközben ő lélekben mindvégig egy másik nő társa maradt. Ha menekülni akartam, nem hagyta. Utánam jött, könyörgött, ostromolt. És amikor már végre őszintén bízni kezdtem, akkor rúgta belém a legnagyobbat. Hidegen, könyörtelenül, egy három soros messenger üzenetben. Annyi gerinc nem volt benne, hogy személyesen közölje. Vagy telefonon.

Fekszem a kanapén, a laptop fénye az arcomba világít. Szégyellek minden sort, amit leírok, szégyellem a butaságomat, a vakságomat, a szeretetéhségemet. De azt akarom, hogy nyoma maradjon. Hogy ha ez a borzalmas eltiportság elmúlik, emlékezzek. Okuljak. Hogy többé soha ne kezdjek olyan férfival, akinek nem szabad a szíve, aki csak búfelejtésre használ. Aki titkol. Hogy higgyek a szememnek, a fülemnek, a szívemnek, az ösztöneimnek. Hogy a jeleknek higgyek, ne a szép szavaknak. Hogy higgyek önmagamnak, ha azt érzem: társas magányban élek. Hogy nem én tehetek róla, hogy ez a férfi nem nem örült nekem, nem látott bennem lehetőséget.

Hogy igenis verjem bele abba az ostoba, naiv, rózsaszín ködös fejembe, hogy klassz nő vagyok. Aki egyszer valakinek a legszebb álma lesz. A hülyeségeimmel, hibáimmal együtt. És hogy amíg az a valaki meg nem érkezik, ne érjem be kevesebbel. Soha többé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter a Trump-Putyin találkozóról: Amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete
A biztonságpolitikai szakértő szerint Putyin elérte, amit akart, Trump pedig önmagát tette meg békeszervezőnek. Tarjányi Péter szerint a legnagyobb kérdés jelenleg az, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt.


„A világ figyelt. A háború nem állt meg. És amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete. Nincs áttörés. Csak egy asztal. A találkozó nem hozott megállapodást. Nincs tűzszünet. Nincs aláírt egyezmény. Van viszont egy tervezet, amit Trump és Putyin kidolgozott, Ukrajna és Európa nélkül. Ez nem béketeremtés. Ez békéről való tárgyalási keret felkínálása, Ukrajna feje felett” - írja a Trump-Putyin csúcstalálkozóról Facebook-oldalán megosztott elemzésében Tarjányi Péter.

A biztonságpolitikai szakértő szerint

„Putyin elérte, amit akart: fogadták hivatalosan az USA-ban, Trump partnerként kezelte, nem született új szankció, nincs tűzszünet, tehát a háború folytatódhat. Ez diplomáciailag óriási előrelépés Moszkvának, anélkül, hogy bármit engedett volna”.

Tarjányi szerint Trump önmagát tette meg békeszervezőnek, ez pedig kampánystratégia is.

„Trump úgy akar visszatérni, mint aki békét tud hozni. De ehhez előbb meg kell teremtenie a háború folytatásának lehetőségét is. És ezt most megtette. Mert jelenleg a harc megy tovább! Ukrajna és Európa a pálya szélén. Zelenszkijt nem hívták meg. Az európai vezetők csak értesítést kapnak, nem tárgyalófelek. A biztonsági garanciák nem NATO-keretűek, tehát nem kollektív védelmet jelentenek, csak Trump által vázolt ígéreteket”

- írta, majd hozzátette:

„Ez egyben stratégiai üzenet is: ha Európa nem egységes és nem lép fel önállóan, nem lesz megoldás.”

A szakértő számára ugyanakkor a legnagyobb kérdés, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt. „Mert erről senki nem mondott semmit. (...) A tervezet létezik, de nem hozták nyilvánosságra. Ez érthető, mert előtte Trump megmutatja Zelenszkijnek és az EU-nak” - fogalmazott a szakértő, aki szerint a tervezetben lehet szó területi kompromisszumról, a Krím elismeréséről, Donbasz orosz védnökségéről és akár Ukrajna NATO-tagságának tiltásáról is.

„Ez a találkozó nem a háború lezárásáról szólt, hanem a hatalmi szerepek újrafelosztásáról. Putyin visszatért a tárgyalóasztalhoz, Trump visszatért a középpontba és Európa, Ukrajna nélkül semmi nem lehet a »békéből«, ami még tűzszünet sem jelenleg. A kérdés mi derül ki az elkövetkező órákban, napokban a tárgyalásról, a konkrét hangulatról, esetleges nyomásgyakorlásról illetve a tervezet tartalmáról...Bizonyos szempontból többet vártam, bizonyos szempontból rosszabbat”

- zárta értékelését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Karikó Katalin: Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat
A Nobel-díjas kutató szerint a tudományellenesség erősödése és a támogatások megvonása komoly kockázatot jelenthet. A kutatóbiológus az amerikai egészégügyi miniszter legújabb döntése hosszú távon gyengítheti az ország felkészültségét egy új pandémia esetén.


Karikó Katalin kutatóbiológus szerint az Egyesült Államok komoly veszélybe kerülhet, ha a jövőben új pandémia tör ki. Úgy véli, hogy az mRNS-vakcinák fejlesztésének leállítása jelentős nemzetbiztonsági kockázatot hordoz. „Amikor majd jön a következő pandémia, a fejlesztések leállítása hatalmas nemzetbiztonsági veszélyt fog előidézni. Akkor Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat” – fogalmazott a Magyar Hangnak adott interjújában.

Mindezt azután mondta el a Nobel-díjas tudós, hogy az amerikai egészségügyi miniszter, Robert F. Kennedy Jr. nemrég

félmilliárd dollárral csökkentette az mRNS-vakcina kutatások szövetségi támogatását. Karikó szerint Kennedy minden döntését félreértésekre és hazugságokra alapozza, és már régóta ismert oltásellenes nézeteiről.

A kutató arra is kitért, hogy nem érti, hogyan erősödhetett meg ennyire a tudományellenesség az Egyesült Államokban. Megdöbbentőnek tartja, hogy tömegek örülnek annak, ha egy egyetem, például a Harvard, komoly támadások érik.

Felidézte, hogy amikor Magyarországon ellehetetlenítették a munkáját, elhagyta az országot, később pedig az Egyesült Államokból is távozott, miután a Pennsylvaniai Egyetemről elküldték.

Ezután Németországba ment, ahol a Biontechnél kezdett dolgozni – a cégről akkor még csak véletlenül, egy ismerősétől hallott.

Elmondta, hogy az mRNS-vakcinák mellékhatásai nem térnek el a hagyományos oltásokétól. Sokan mégis másképp gondolják, mert egyszerre sok felnőttet és idős embert oltottak be, akik az életkoruk miatt gyakrabban betegednek meg.

Karikó szerint az amerikai támogatások megvonása nem állítja meg a fejlesztéseket. Úgy látja, hogy az amerikai kutatók megtalálják a módját a folytatásnak, miközben Európában és Kínában továbbra is számos kutatás zajlik. Hozzátette, hogy ezeknek a vakcináknak a rákterápiákban is nagy szerepe lehet.

Jelenleg mintegy 150 különböző klinikai vizsgálat folyik világszerte mRNS-vakcinákkal, elsősorban különféle daganatos betegségek ellen. Három éve kezdtek személyre szabott mRNS-alapú oltásokat adni New Yorkban hasnyálmirigy-daganatos betegeknek, és a páciensek fele még ma is él, annak ellenére, hogy ez az egyik legagresszívebb ráktípus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Thuróczy Szabolcs: Ha 2026-ban is ebben a száraz szarban tapicskolunk, elhagyom az országot
A színész az Ördögkatlanon beszélt arról, mennyire felháborítja a luxus és a politikai közöny. Szerinte Rogán Barbaráék pénzéből akár tanárok béremelését is fedezni lehetne.


Thuróczy Szabolcs az Ördögkatlan fesztiválon ült le beszélgetni Veiszer Alindával. A színész elmondta, hogy Moszkva mellett van egy falu, ahol Aszadtól Janukovicsig mindenki megtalálható. Úgy fogalmazott, Orbán is elmehetne oda a több százmillióval együtt, és „mi meg boldogabban élnénk”.

A Telex által szemlézett beszélgetés elején Rogán Barbara luxustárgyairól beszélt. Szerinte a propagandaminiszter feleségének egyetlen karkötőjéből szinte az egész Ördögkatlan fesztivál kijönne. A Hermès táska ára 23 millió forint, amibe csak zsebkendőt és szájfényt lehet tenni. Azt mondta: „Amikor azt gondolod, hogy az elmebetegségnek nincs már határa! És megy be a Chanel boltba, hogy vesz még egy táskát.”

„A szekrényben lévő táskáiból egy teljes pedagógusi béremelés kijönne.”

Thuróczy szerint szeretne távol maradni a közélettől, de nem tud, mert a politika folyamatosan adja a témát, és ez nagyon feszült hangulatot teremt. „Félreállok az autóval, felordítok az égbe, nem marad bennem, nem leszek rákos. Kiordítom magamból” – mondta. Ha nem így vezeti le a feszültséget, akkor Bödőcs Tiborral sms-ezik. Szerinte a nagyjából 10 ezer üzenetükből akár 400-500 percnyi anyag is lehetne, ha egyszer kiadnák.

A rendszerváltás idején még a Fideszre szavazott, mert vidéki fiatalként nem érzett más pártot magához közel. Úgy látta, az SZDSZ túl budapesti volt, az MDF pedig kevésbé szólt a fiatalokhoz. Most úgy fogalmazott: „Az MDF már egy jó minőségű tokaji bor ehhez a koccintókultúrához képest, amit ma politikának nevezünk”. Torgyán József, Kuncze Gábor szerinte szórakoztató emberek voltak, Kupa Mihály pedig összetett mondatokban beszélt. Úgy érzi, a politika teljesen megváltozott, de „ennek egyszer vége lesz, mert csak a pénz érdekli őket, és csak erről tudnak beszélni”.

„Ma egy kurvajó országban Sára Sándor, Ungváry Krisztián meg Jankovics Marcell lenne a jobboldal” – mondta, hozzátéve, hogy ma ezt Bede Zsolt és Menczer Tamás képviseli.

A jövőjéről úgy nyilatkozott, nyugodtabb életet szeretne, „hogy kicsit felszabaduljon a társadalom, és fasza, fontos dolgokra lehessen koncentrálni”. A 2026-os parlamenti választásra és a lehetséges változásra is utalt: „Ha nem így lesz, akkor én biztosan elhagyom az országot, elmegyek Rijekába.”

Szerinte „ha jövőre megint ebben a száraz szarban fogunk tapicskolni, akkor végünk van”.

Szóba került Magyar Péter is, akiről Thuróczy azt mondta, „hihetetlen, amit kap” a Fidesztől és a holdudvarától, és „másfél év alatt meg is őszült a csávó”.

Színészként felháborítja, hogy a kormány milyen kulturális produkciókat támogat. „A tündöklő középszer dorbézol, égetik a pénzt, mintha nem lenne holnap” – mondta. A legtöbb kiemelt alkotást megnézi, így a Hunyadit is, de elaludt rajta. Szerinte „rengeteg ember van benne, akit szeretek, de ha én játszottam volna benne, röhögőgörcsöt kaptam volna magamon ebben a jelmezben”. A Tenkes kapitányáról viszont azt mondta, hogy jól volt megcsinálva, remek színészi játékkal. A Hunyadival kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Itt meg nyammogás van, nincs igazán brutál erejű, jó színészet. Szarok a szövegek, pedig lehetett volna ezt igazi, valós, jó párbeszédekkel csinálni.”

A beszélgetésben még szóba került a Pintér Bélához fűződő viszonya, nehezen induló pályája és az alkoholizmus is. Elmondta, hogy nagyon szereti az olyan feltörekvő előadókat, mint Beton.Hofi, Pogány Induló vagy Carson Coma. Úgy érzi, a hatalom „MSZMP KB, munkásőrhangulatban” áll hozzá a művészekhez, és „Azahriah számait elemzi a Mandiner”. Majka Csurran, cseppen című száma azért tetszett neki, mert sok emberhez eljutott. Szerinte a kormány felháborodása Majka főbelövős performanszán öngól, hiszen fél éve még azt mondták, a számhoz nincs közük, most viszont felvállalják, hogy róluk szól. „De ez már ebben az évben vagy a tizedik vagy huszadik öngól” – tette hozzá.

A teljes beszélgetést Veiszer Alinda csatornáján lehet megnézni és meghallgatni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Mitől ennyire magabiztos Putyin? – A New York Times bemutatta, hogyan változott meg az orosz hadsereg
Putyin Oroszország teljes gazdaságát alárendelte a háborúnak, és sikeresen alakította át a toborzást, a fegyvergyártást, valamint a harcmodort – írja az amerikai lap. Emiatt sokkal jobb pozícióból várhatja találkozását Trumppal, ami számára önmagában is győzelem.


Orbán Viktor arról beszélt a történelmi Trump-Putyin csúcstalálkozó előtt, hogy Oroszország már meg is nyerte az Ukrajna elleni háborút. Bár rajta kívül egyetlen nyugati vezető sem tett ilyen kijelentést, abban egyetértenek az elemzők, hogy Putyin számára már az is hatalmas győzelem, hogy létrejön a csúcs, ami véget vet nemzetközi elszigeteltségének, éket ver a NATO szövetségesek közé, és lehetővé teszi, hogy úgy mutassa be az ukrajnai háborút, mint egy nagyobb konfliktus részét Oroszország és a Nyugat között, amit Oroszország akár meg is nyerhet.

„Bárhová is lép egy orosz katona, az a miénk” - jelentette ki Putyin nemrég külföldi vezetők előtt egy gazdasági találkozón.

De mitől lehet ennyire magabiztos az orosz vezető, akinek a hadserege a háború első időszakában katasztrofális vereségeket szenvedett el? Hogyan tudta megváltoztatni a helyeztetet a csatatéren? És milyen kilátásai lehetnek valójában a háború megnyerésére?

A New York Times terjedelmes cikkében azt írja, Putyin magabiztossága az orosz hadsereg újjáépítéséből fakad. A toborzás, a fegyvergyártás és a harcmodor teljesen átalakult.

Ennek eredményeként Oroszország jelenleg több katonát és fegyvert tud mozgósítani, mint Ukrajna és nyugati szövetségesei. Az orosz veszteségek súlyosak, de a csapatok előrenyomulnak. Mindez csak megerősíti Putyint abban, hogy kitarthat, amíg olyan békemegállapodást nem ér el, ami megfelel az érdekeinek. Kijelentette, ha ez az alaszkai tárgyalásokon nem sikerül, fegyverrel szerzi meg, amit akar.

A lap felidézi, hogy 2022-ben az oroszok a vereség küszöbén álltak. Putyin ekkor elrendelte a második világháború óta az első részleges mozgósítást: 300 ezer embert hívtak be. Emellett fegyencek tízezreit vitték a frontra kegyelemért cserébe. Ez stabilizálta a helyzetet, de komoly társadalmi feszültséget okozott – százezrek menekültek el Oroszországból.

A Kreml ezután változtatott a gyakorlaton, és ma már a pénzre építi a toborzást.

Egy átlagos orosz havi bére körülbelül 330 ezer forint. Egy katona viszont 900 ezer forintot kap havonta. Ehhez jön az akár 11 millió forintos aláírási bónusz, nyugdíj, adósság-elengedés és kedvezményes lakáshitel. Emellett minden harctéri teljesítményt külön megjutalmaznak. Ha valaki kilő egy nyugati tankot, több százezer forint prémiumot kap. Egy HIMARS kilövéséért vagy egy helikopter megsemmisítéséért milliós bónusz jár. Súlyos sérülések – például végtag amputáció vagy vakság – után is komoly kártérítést fizet az állam.

Ezek az ösztönzők százezreket vonzottak a frontra. Egy lábát elvesztő őrmester azt mondta a New York Times-nak, hogy 33 évesen nyugdíjba mehet, és soha többé nem kell dolgoznia. Korábban egy napraforgóolaj-gyárban robotolt, havi 110 ezer forintért. Most Havi 400 ezres nyugdíjat kap majd.

Ezzel a taktikábal Oroszország jelenleg naponta nagyjából ezer katonát toboroz – kétszer annyit, mint Ukrajna.

Átalakították a fegyvergyártást is. A védelmi kiadások ma már aköltségvetés több mint egyharmadát teszik ki. Oroszországé ipara teljesen átállt a háborús termelésre. Putyin hitelekkel árasztotta el a fegyvergyárakat, lazította a munkaügyi törvényeket, és hétvégi, ünnepnapi, éjszakai műszakokat rendelt el.

Jelabugában létrehozták a világ legnagyobb dróngyárát, ahol naponta 80 Geran–2 drónt gyártanak. Az orosz légierő júliusban átlagosan már 200 drónt indított minden éjjel Ukrajna felé. A háború elején ez a szám alig érte el a 40-et.

Putyin a jobb ellátás érdekében harcot hordetett a korrupció ellen. Régi szövetségese, Szergej Sojgu helyére egy közgadászt nevezett ki, Andrej Belouszovot, aki az üzleti világban megszokott módon irányít. Elsődleges célja az ellátási láncok javítása, új technológiák bevezetése, a hadsereg kapcsolatainak elmélyítése az üzleti szférával és a tudományos világgal, hogy Oroszország előnybe kerüljün a csatatéren.

Egyik első intézkedése egy speciális drónegység, a Rubicon felállítása volt, amellyel az ukrán utánpótlási vonalakat támadhatják. Az egység új generációs orosz drónt vetett be, amelyet vékony optikai kábellel irányítottak. Ez a technológia immunissá tette a drónokat a jelzavarásra. A Rubicon drónjai órákig mozdulatlanul feküdtek az utak mellett, majd lesből támadtak minden mozgó célpontot. Belouszov azt is megígérte: októberre külön katonai ágat hoznak létre Drón Erők néven.

Változtattak a harcmodoron is. Az ukrán városokat kisebb gyalogos egységekkel veszik körbe, mezőről mezőre haladnak, sokszor gyalog vagy motorbiciklivel. A védőknek így választaniuk kellett: visszavonulnak, vagy bekerítik őket.

Emellett az idei nyári offenzívában kis, álcázott csoportokat küldtek mélyen az ellenséges vonalak mögé is, ahol romos épületekben vagy szakadékokban rejtőztek, mielőtt összehangolt támadásokba kezdtek. Olekszandr Szirszkij, az ukrán haderő főparancsnoka „teljes beszivárgásnak” nevezte ezt a taktikát.

Mindez oda vezetett, hogy az oroszok fölénybe kerültek az 1200 kilométeres frontvonalon, és az alaszkai tárgyalások előtt sok helyen előre tudtak törni.

A New York Times cikke ugyanakkor rávilágít arra is, hogy mindennek komoly ára volt, Putyin rendszerén belül is megjelentek a repedések. A frontra egyre idősebb és tapasztalatlanabb katonák kerülnek, akiknek az átlagéletkora már eléri a 38 évet. A gazdaság egészét megviseli a hadigazdálkodás, a készletek fokozatosan kimerülnek, az utánpótlás pedig a szankciók miatt akadozik.

De mindeddig Putyin kitartott. Mindent egy lapra tett fel, és úgy tűnik, továbbra is eltökélt, hogy győz Ukrajnában, amit politikai örökségének tekint.


Link másolása
KÖVESS MINKET: