SZEMPONT
A Rovatból

Somogyi Zoltán az előrehozott választásokról: Orbán Viktor politikai erejét azonnal lenullázná, ha megszavaznák

Magyar Péternek sikerült megint megragadnia a figyelmet egy fontos politikai üggyel - mondja a politikai elemző. A Tisza Párt elnöke még sokszor elmondhatja, milyen gyáva dolog, hogy Orbán Viktor nem mer kiállni ellene.


Az év első perceiben néma maradt a Sándor Palota. A köztársasági elnök napokkal korábban elmondta beszédét, karácsonykor. Ugyanekkor viszont Magyar Péter, az ellenzéki TISZA Párt elnöke mondott újévi beszédet, amiben előrehozott választásokat követelt, mivel szerinte az országnak nincs még egy éve folytatni az Orbán-kormánnyal az eddigi utat. Néhány nappal korábban pedig a Vox Populi oldal arról írt, a költségvetésben már idén félretettek a választásra pénzt, igaz, a kormány utólag azt állította, ez informatikai fejlesztésekre kell.

Bármi is volt Magyar Péter célja, az biztos, hogy már az újév első másodpercében lépéskényszerbe hozta a kormányt. Közben, mintha déjà vu érzése kerítené a politika iránt érdeklődőket, hiszen láttunk már ilyet, csak akkor Orbán Viktor követelte az előrehozott választást, és akit sarokba szorított, Gyurcsány Ferenc volt. Valóban hasonló a helyzet? Mi lehet Magyar Péter célja ezzel az erős évkezdettel? Somogyi Zoltán politikai elemzővel beszélgettünk.

– Egyesek szerint Magyar Péter dehogy akar előrehozott választást, hanem ez csak elővágás volt, hogy ne is legyen. Olyan sztorit is hallottam, hogy annak idején Orbán, amikor előrehozott választásokat követelt Gyurcsánnyal szemben, 2006 és 2008 tájékán, akkor ő szűkebb körben el is mondta, hogy csak azért követeli, hogy ráégessék Gyurcsányra, hogy ne is lehessen előrehozott választást csinálni. Lehet, hogy Magyar Péter a Fidesztől tanult?

– Egy előrehozott választás követelése lehet hiteles és lehet nevetséges. Ha olyan a politikai helyzet, hogy az nevetséges lenne, akkor azért nem követeli ellenzéki szereplő, mert ő maga válhat nevetségessé. Ha viszont hiteles, akkor a kormányra éghet rá, hogy miért nem megy bele. Azt érdemes megtippelnünk, hogy most hiteles vagy nevetséges ez a dolog?

Én arra hajlok, hogy most teljesen legitim módon mondhatja egy ellenzéki szereplő, hogy előre hozott választásra lenne szükség.

Ráadásul abban a kényelmes helyzetben volt, hogy nem is ő hozta be ezt a témát, hanem egy szociológus vette észre a költségvetésben azt a valószínűleg rosszul írt tételsort, amely miatt úgy gondolta, hogy ez a kormány szándékát tükrözi, a kormány akar előrehozott választást. Erre az észrevételre ugrott rá Magyar Péter, hogy igen, kellene is az előrehozott választás, mert nem bírja ki az ország 2026-ig. Továbbá az is fontos, hogy hol mondta be. A köztársasági elnök nem mondott újévi beszédet. Nem tudom, ki volt az a tanácsadója, aki ezt javasolta, hogy karácsonykor mondjon beszédet, amikor ember nincs, akit érdekelne egy politikus, viszont így szabadon hagyott egy teret újévkor, amit Magyar Péter ügyesen használt ki. Az azóta több, mint kétmilliós nézettséget elért beszédének az egyik, ha nem a legfontosabb követelése az előre hozott választás volt.

– Rögtön meg is lett a január slágertémája ezzel.

– Ráadásul a köztársasági elnök elkövetett egy újabb hibát, hogy reagált Magyar Péterre, amire Magyar Péter ismét reagálhatott, és újra felvethette az előrehozott választás fontosságát.

– Nézzük meg, hogy mi ebben a hiteles. Az rendben van, hogy egy hiteles szereplő követeli, hiszen azért a legnagyobb ellenzéki, sőt, hovatovább a legerősebb párt vezetője követeli ezt. Ugyanakkor nézzük meg a realitását is ennek. Ne a kormányzat, kizárólag a Tisza Párt részéről. Mi van, ha a köztársasági elnöke mégiscsak feloszlatja a parlamentet....

– Ez a Schrödinger macskája esete. Ha az országgyűlés fideszes többsége megszavazna egy előre hozott választást, ezzel gyakorlatilag saját magukat is megszüntetnék, hiszen nem csak Orbán Viktornak a politikai erejét nulláznák le azonnal, hanem a sajátjukat is, hiszen az ő politikai erejük Orbán Viktor politikai erejéből származtatható.

– A világon nagyon sok helyen él az előrehozott választás eszközével egy regnáló kormányzat vagy kármentésből, vagy pedig éppen azért, mert nagyon jó pozícióban van ahhoz, hogy így hosszabbítsa meg a mandátumát.

– Igen, az Egyesült Királyságban például ez több esetben megtörtént, de azért, mert az Egyesült Királyságban az éppen regnáló miniszterelnök jelentheti be az új választásokat. Tehát, ha azt gondolja, hogy például három évnyi kormányzás után erősebb, akkor azt mondhatja, hogy egy megerősítő szavazást kér az országtól. De nem ugyanaz a politikai helyzet, amikor a választásokat a köztársasági elnök írja ki. Nem ugyanabban a rendszerben vagyunk.

– Ez rendben is van, de nagyon jól tudjuk, hogy végül is nálunk egy emberen múlik minden. Ha a miniszterelnök előrehozott választást akar, akkor lesz is előrehozott választás.

– Ez biztos, de ha a miniszterelnök előrehozott választást akar, akkor azt erőteljesen meg kell indokolnia a dolog szokatlansága és a gyengeség alapvető érzete okán. Ráadásul már sok éve olyan rendkívüli állapot van az országban, amely rendeleti kormányzást tesz lehetővé, azaz egy központi szereplőnél van a hatalmi döntés minden eszköze, mert szerintük olyan nagy bajban van az ország. Innen nehéz abba a pozícióba átmenni, hogy most idő előtt mégis szavazzon az ország, amikor állítólag akkora nagy dráma van, hogy már nem lehet a Parlament munkájára alapozni a mindennapokat, ahhoz kell az erős kezű miniszterelnök kizárólagos akarata? Most akkor van nagy dráma, vagy még sincs?

– Tehát csak egy tévesen beírt sor, vagy elírás lehetett az a sor a költségvetésben, amiből előrehozott választásra következtettek, miközben a kormánynak esze ágában sem volt ilyesmire készülni?

– Én így érzem.

– Ez azért valahol mégiscsak egy játszma, és ebben van blöff is. A Tisza Párt még mindig csak castingolja a jelöltjeit. Egy májusi választásra össze lehetne rántani ezt a pártot? Lehet reális, ilyen szempontból komolyan vehető Magyar Péter felvetése?

– Olyan nagyon komoly számnak tűnik a 106 egyéni képviselő? A 2024-es választásokon simán tudott listát állítani úgy Magyar Péter, hogy senkit nem érdekelt, hogy ki megy be a neve alatt az Európai Parlamentbe és a Fővárosi Közgyűlésbe. Az akkori jelölteknél körülbelül négyszer több embert kell csupán összeszedni, és megvan a 106 jelölt. Miért lenne ez olyan nagy feladat?

– Itt azért van egy erős biztonsági kockázat. Nyilván nemcsak kiválasztani kell ezeket a jelölteket, ha alkalmasnak is tűnnek, valahogy le kell nyomozni, le kell káderezni őket, hogy ne kerüljön be a társaságba néhány kriptofideszes, aki robbanthatja az egészet. Szóval nagyon komolyan át kell nézni ezt a 106 embert.

– Ezt kevésbé tartom izgalmas dolognak, legfeljebb bevállal egy-két kockázatos jelöltet. Az MSZP például 1994-ben bárkit elindíthatott volna sok helyen, mert csak a pártlogóval megnyerte volna a választásokat egyéniben. Később a Fidesz is produkált olyat, hogy tiszta narancssárga volt az egész ország.

Ilyen politikai helyzetben nem annyira fontosak az egyéni képviselők.

Persze nyilván le kell káderezni őket, ez fontos feladat, de kétségem sincs afelől, hogy ki tudna állítani 106 egyéni jelöltet a Tisza Párt, akár három hónap múlva is. Ami fontosabb szerintem: az emberek azt gondolják, hogy rossz irányba megy az ország mind a gazdaság terén, mind a külpolitikában. Rossz döntéseket hoz Orbán, ezért veszít a népszerűségéből, és ezért erősödik a Tisza. Az emberek általános bizonytalanságban vannak a saját élethelyzetüket illetően. Ki az, aki hatalmi pozícióból ilyenkor megkockáztatna egy előrehozott választást?

– Esetleg az, aki látja, hogy jövőre még rosszabb lesz a helyzet.

– Vagy bízik abban, hogy nem. Mert ez egy relatív érzet.

Ha nagyon lemegy valami, akkor annak utána fölfelé is kell mozognia.

És itt jön az a relatív érzet, hogy habár csak viszonylagosan, de mégiscsak „visszapattanás” lesz, akkor 2026-ban már a hangulat is más lesz az országban.

– Lehet-e olyan számítás is Magyar Péter kijelentése mögött, hogy igazából csak a pártot akarja összerántani egy szorosabb határidővel?

– Szerintem enélkül is megy a pártépítés, és elég sokan jelentkeznek a Tisza Párt környékén, ahogy hallani lehet. Inkább arra kell Magyar Péternek koncentrálnia, hogy a közvetlenül kiválasztott emberek legyenek minél jobb minőségűek, hogy aztán rájuk tudja bízni a lokális pártépítést. Tehát nem hiszem, hogy ez a fajta mozgósítás miatt lenne fontos az előrehozott választás követelése. Azt inkább, hogy

megint megragadta a figyelmet egy fontos politikai üggyel, mert most mindenki erről beszél,

a köztársasági elnökig bezárólag.

– Meddig lehet ezt napirenden tartani?

– Ameddig rá tudja olvasni a kormányra, hogy nagyon gyáva dolog ebből visszalépni, hogy nem mernek kiállni, miközben folyamatosan lehet arra hivatkozni is, hogy ő megmondta korábban: már rég előrehozott választást kellett volna tartani. Tehát sokszor vissza tud majd utalni erre a lépésére.

– Magyar Péter is hivatkozott rá, hogy most az a helyzet van, megváltozott szereposztással, mint ami 2006 és 2009 között volt. Csak akkor Orbán volt a kihívó a Gyurcsány-kormánnyal szemben, ők vitték ezt a vonalat. Ha jól emlékszem, akkor fáradhatatlanul. Ők ezt egyfolytában napirenden tudták tartani.

– Ott azért egy nagyon erőteljes, utcai szintű szervezettség is volt az egész mögött. Egy kicsit más hangulat volt ilyen szempontból.

Az lenne egy probléma az Orbán-kormány számára, ha mindennapi szinten utcai tiltakozó tüntetéseket tudna Magyar Péter szervezni, mert már olyan lenne a közhangulat. Még nem olyan népszerűtlen az Orbán-kormány, hogy ez történhessen.

Itt most két egymással szembenálló nagy politikai táborról beszélhetünk, még nem dőlt el a csata, így nem lehet az akkori hangulathoz hasonlítani a mostanit.

– Herbert von Karajan karmestert megkérdezték annak idején, hogy mi az ő titka? Csak annyit mondott, hogy „Ich nehme ein Tempo”. Úgy tűnik, Magyar Péter most január elsején vett egy tempót, ami vonatkozhat az egész évre.

– Erre akkor én Tiger Woods-ot, a profi golfost idézném, amikor megkérdezték, mi a folyamatos sikerének az oka? Mire azt mondta, hogy „Nem tudom, talán kiemelkedően szerencsés vagyok. De tudják, mit vettem észre? Minél többet gyakorlok, valahogy annál szerencsésebb.” Magyar Péter pedig keményen dolgozik. Mintha még most sem vették volna ezt észre annyira Orbánék.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter Orbán Viktor rajzáról: Nemzetbiztonsági alapelv, hogy a vezető elméjét nem mutatjuk meg a világnak
Szerinte „a miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka« egy interjú alatt, hanem pszichológiai profil-térkép”.


Tarjányi Péter a Facebookon bírálta élesen a kormányzati kommunikációt, miután nyilvánosságra hozták Orbán Viktor miniszterelnök egy interjú közben készített kézírásos jegyzetét.

„Soha – ismétlem, soha – nem ad ki egyetlen profin működő ország sem olyan anyagot, mint amit tegnap láttunk. A miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka« egy interjú alatt, hanem pszichológiai profil-térkép”

– fogalmazott a biztonságpolitikai szakértő, aki szerint ilyet egy vezető nem mutat meg, és egy kommunikációs stáb pláne nem publikál.

Tarjányi úgy véli, minden vonal, szám és irányjel információt hordoz egy vezető gondolkodási szerkezetéről, döntési logikájáról és stresszreakcióiról.

„Egy ilyen lap aranybánya minden hírszerző szolgálatnak, keleten és nyugaton egyaránt. Aki azt mondja, hogy ebben a rajzban nincs titok, nincs lelepleződés – az ostoba”

– írta bejegyzésében.

A szakértő szerint ez nem esztétikai kérdés, hanem egy nemzetbiztonsági alapelv megsértése. Úgy fogalmazott:

„a vezető elméjét nem mutatjuk meg a világnak. Mert ami egy miniszterelnök fejében van – az a haza védelmi vonala.”

Hozzátette, hogy ha ő képes olvasni a jegyzetben, akkor mások is, akár jobban is.

Mint azt mi is megírtuk: kedden Orbán Viktor több mint egyórás interjút adott az ATV Mérleg című műsorában Rónai Egonnak. A beszélgetés közben a miniszterelnök végig jegyzetelt, rajzolgatott. Az interjú után a közösségi oldalán közzétett egy kulisszavideót is, amelyen megmutatta a beszélgetés közben készített, „nonfiguratívnak” nevezett rajzait, és röviden el is magyarázta, melyik ábra milyen témát jelképezett. A felvételen az is látszik, hogy a lapot a műsorvezető lefényképezte, a részlet pedig gyorsan vitát indított a médiában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Sok fiatal megköszöni a pénzt, és az ellenzékre szavaz” - Bódi Mátyás a Fidesztől elforduló fiatal nemzedékről
A Fidesz demográfiai csapdában van, hiába népszerű az idősek körében, ha a szavazók száma abban a korcsoportban egyre fogy - mondja az szakértő. Meg kellene szólítaniuk a fiatalokat, de a próbálkozásaik gyakran inkább önmaguk paródiájának tűnnek.


„Lowkey hatalmasat szólt a Trump tali” - írta Orbán Viktor Washingtonból hazafelé tartva a lelkes rajongók által körbevett Szentkirályi Alexandrának, a Fidesz egy új kampányvideója szerint. Ő úgy válaszolt, „Nagyon adom! Tali a választáson!” A Fidesz láthatóan mindent megtesz, hogy megszólítsa a fiatalokat. A miniszterelnök október 23-i beszédében is üzent nekik, lázadásra hívta fel őket, igaz, nem a fennálló hatalom, hanem Brüsszel ellen. És persze hangsúlyosan nekik szól az Otthon Start, ami az egyik legnagyobb valós problémájukra reflektál: a saját otthon megteremtésének nehézségeire.

Nem véletlen a sok erőfeszítés. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a fiatalok körében megroppant a Fidesz támogatottsága. A választókorúak alsó harmadában nagyobb a Tisza előnye, mint amennyi a Fideszé az ennél idősebbek között. Bódi Mátyás, a Választási földrajz szakértője minderről a Válasz Online-ban írt részletes elemzést, melyben azt is kimutatja, ha semmi sem változna, már önmagában a természetes fogyás miatt is több százezerrel csökkenne 2030-ra a Fidesz tábora. Fordíthat-e ezen a kormánypárt, és hol veszíthették el a fiatalok támogatását? Erről beszélgettünk vele.

— Emlékszem, hogy még a 2010-es években szinte evidens volt: aki fiatal egyetemista, az leginkább a Fideszre szavaz. Mi történt?

— A pártnak van ifjúsági szövetsége, tehát akár lehetne is fiatalos. Az biztos, hogy globálisan, európai szinten is igaz, hogy a kormányzásban eltöltött idő általában rontja a fiatalok körében mért népszerűséget. Hatalmon lenni, kormányozni, az elit része lenni nem szexi.

A fiatalok lázadni szeretnek, kifejezni a véleményüket. Egy 15 éve hatalmon lévő pártnak ez a csoport nem feltétlenül vonzó.

Nagyjából 2017–2018 óta látjuk a mérésekben, hogy a Fidesz nagyon megerősödik az idősebb generációk körében. Korábban nem volt ennyire jelentős a generációs szakadék a magyar választók között. Voltak törésvonalak, például amikor a szocialista párt volt nyolc évig kormányon, ők is az idősebb választókra támaszkodtak, és akkor a Fidesz volt relatíve erősebb a fiataloknál. A 2010 előtti világban nem volt ennyire éles a különbség. Ma a Fidesznek már több választója van a 65 év fölötti generációban, mint a 40 év alattiakban, ami jól mutatja, hogy a kormányzó párt döntően az idősebb választókra épít. Szerintem a kormányzati évek kikezdték a támogatottságukat a fiatalabbaknál, miközben megerősítették őket az idősebbeknél.

— Azért vannak próbálkozások. Orbán Viktor például október 23-án azt mondta a fiataloknak, hogy lázadjanak – mondjuk Brüsszel ellen. Meg itt vannak persze TikTok-os megjelenések is. Vajon ez eredményes lehet?

— A TikTok-kal kapcsolatos próbálkozások nekem inkább önmaguk paródiájának tűnnek. A brüsszeli lázadásra való felhívásnál is, ha jól idézem, a miniszterelnök azt mondta a fiataloknak, hogy „le kell jönnötök a gépről, és ki kell hajítani a brüsszeli infúziót”. Ez egy „Mátrixos” hasonlat, de a Mátrix is már több mint húszéves film. Nem hiszem, hogy a mai tizen- és huszonévesek többségének ez élő referenciapont. Ezek a kommunikációs panelek nehezen megfoghatók, és kevésbé reflektálnak a fiatalok napi problémáira.

— Néhány éve nagy diáktüntetések voltak, azok a középiskolások mostanra választókorúak. Az számíthat?

— Igen, bár ennek az össztársadalmi hatását korlátozottnak láttam: döntően elit gimnáziumok diákjai tüntettek. A nyári fesztiválokon idén felcsendülő Fidesz-ellenes rigmusok is ezt erősítették, hogy ezek főleg középosztálybeli fiatalok köreiben voltak jellemzők. A Fidesz népszerűsége a fiataloknál tényleg nagyon alacsony, de ezt inkább a közvélemény-kutatásokból érdemes levezetni, semmint ezekből a jelenségekből.

Elég beszédes például, hogy a kormányközeli intézetek által publikált pártpreferencia-mérésekben ritkán látunk korcsoportos bontást, nem tudom, miért.

— Helmut Kohl maga mellé vett egy fiatal, kelet-német származású, volt FDJ aktivistát, Angela Merkelt, aki sikeresen továbbvitte a pártot, nagyon hosszú időt töltött kormányzással. Tehát lehetségesek olyan stratégiák, hogy egy kormányzó párt megújuljon, nyisson a fiatalok felé. A Fidesznél ez szóba sem jött?

— Voltak a Fideszben politikusok, akik alkalmasak lehettek volna erre a szerepre, például Varga Judit vagy Novák Katalin, de a kegyelmi botrány nyomán nagyon gyorsan lekerültek a politikai színtérről. Ez komoly veszteség volt a kormánypártnak a fiatalok megszólítása szempontjából is, hiszen két női politikustól kellett megválnia, akik hitelesebben tudtak volna gesztusokat tenni a fiatalabb generációk felé. Az utánpótlás oldalon most nem nagyon látok olyan neveket, akik a következő tíz évben komoly politikai szereplőkké válhatnának, és új választókat hoznának be a nyilvánosságba. Az is különbség, például az amerikai helyzethez képest, hogy ott Trump mellett organikusan nőttek fel saját közönséget építő influenszerek és podcasterek, mint Joe Rogan és mások, akik tudtak segíteni.

Nálunk inkább mesterségesen próbáltak felépíteni szereplőket, amit a fiatalok az első pillanattól „kamunak” éreztek.

Ezért sem működik, ha valakit csak pénzzel, paripával, fegyverrel kreálnak híressé, és nem organikusan nő fel. A kegyelmi ügy pedig lezárta a lehetőséget több, a fiatalok felé eladható hiteles arc számára.

— És még itt van a demográfia, ami szintén nem kecsegtet jóval. Ön írta meg a Válasz Online-ban a minap, hogy ha semmi sem változna, négy év múlva pusztán demográfiai okokból sok százezerrel több szavazója lehet a Fidesszel szemben álló ellenzéknek. Ha a Fidesz politikai tényező akar maradni, mit lehet ez ellen tenni?

— Alapvetően nem is az okozza majd a legnagyobb gondot, hogy nagy lesz az időskori lemorzsolódás. Hanem az, hogy belép nagyjából 480 ezer új választó a mostani 13-17 éves korosztályból, és köztük, ha minden úgy marad, mint most, a nagy többség ellenzéki preferenciát mutat. Durván 260-280 ezren lehetnek új „tiszás” szavazók, miközben fideszesből csak 60-90 ezer, azaz itt már önmagában plusz 200 ezres ellenzéki többlet jön a belépő fiatalokból. Ehhez adódik az idősek természetes fogyása okozta veszteség,

így jön ki a körülbelül 300 ezres demográfiai különbség 2030-ra, ha minden változatlan marad.

A fiataloknál sokkal nagyobb a TISZA-előny, mint amekkora a Fidesz előnye az időseknél, például a Medián korcsoportos számai is ezt rajzolják ki.

— Érdemes egyáltalán a Fidesznek a következő, már nem is egészen öt hónapban a fiatalok felé gesztusokat tenni, vagy inkább a meglévő bázist kell egyben tartani?

— A Fidesz sok hangszeren játszik. G. Fodor Gábor szokta mondani, hogy úgy működnek, mint egy szimfonikus zenekar. Az elsődleges preferencia most is az idősebbek megtartása. A 13. havi nyugdíj, a háborús retorika, a biztonságérzet hangsúlyozása. De voltak próbálkozások a fiatalok felé is: a 25 év alattiak szja-mentessége, a 30 év alatti anyák adómentessége, családtámogatások. Ezek hatékonyságában azért kételkedem:

sok fiatal megköszöni a pénzt, és az ellenzékre szavaz.

— A Fidesz jelenleg vezérelvű, nagyon központosított párt. Amikor elindult, még az alapszabályában is benne volt, hogy 35 év a felső korhatár a tagságnál; aztán a vezetés megöregedett, és vele a párt is. Egy olyan párt, amiről elmondható némi túlzással, hogy egyetlen személy a párt maga, ott lehet-e egyáltalán fiatalítani?

— Lehetne fiatalítani, ha a döntéshozó úgy dönt.

— Hiteles lehet-e az a döntés, ha marad Orbán Viktor a párt élén, és közben fiatalokat tolnak előre?

— Persze, simán lehet. Mivel az ő személyét senki nem kérdőjelezi meg a saját oldalán, erős ember. Aki próbálta, az nem járt jól, 2006 környékén láttunk példákat. Attól még, hogy nem demokratikusan működik a párt, taktikai elemként előtérbe helyezhetne fiatal politikusokat. Volt pár próbálkozás, de az említett okok miatt ezek a szereplők lekerültek a színpadról, és nem nagyon jöttek helyettük újak.

Akiket fiatalnak szoktak mondani, mondjuk Orbán Balázsék, ők is majdnem 40 évesek.

— Nekem ezekről a középkorú fiatalokról a ‘80-as évek KISZ-vezetői jutnak eszembe...

— Én 1988-ban születtem, de valóban, a családi történetek szólnak ilyenről. Sok hasonlóság fedezhető fel a két korszak között, nemcsak emiatt.

— Nyilván, ahogy mondta: a Fidesz „szimfonikus zenekar”, sok hangszeren játszik, tehát még egy-két nyulat elő tud húzni a kalapból. De az „álmoskönyv” szerint nyerhet-e választást úgy egy párt, hogy a fiatalabb generáció felől gyakorlatilag vákuum van?

— Választást az nyer, akinek többsége van. Szélsőséges helyzetben előállhat, hogy a Fidesz nyer, miközben brutálisan népszerűtlen a fiatalok körében. Nem lehetetlen, csak sokkal nehezebb, mint ha korcsoportonként kiegyensúlyozottabb lenne a tábora. Ez egy demográfiai csapda, és az idő nem nekik dolgozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Vox Populi: Orbán Viktor kínos helyzetbe hozta saját közvélemény-kutatóit, ha neki igaza van, akkor a Nézőpont és a Századvég hazudott a nyilvánosságnak
A kormányfő szerint 2021-ben az ellenzék vezetett, de a saját intézetei akkor mást mondtak. Most azt találgatják, hogy valójában kinek a számaival van a baj.


A Vox Populi blogon Tóka Gábor bejegyzés szerint

Orbán Viktor ismét "lehazugozta" a kormánypárti közvélemény-kutatókat, a Nézőpont Intézetet és a Századvéget.

Tóka felidézi, hogy a miniszterelnök áprilisban Hont Andrásnak azt állította, hogy 2021 őszén az ellenzéki összefogás mind párt-, mind miniszterelnök-jelölti szinten a Fidesz előtt volt. A washingtoni repülőgépen pedig nemrég úgy nyilatkozott, hogy 2006 óta csak 2021 őszén látott olyan kutatást, amiben nem a Fidesz vezetett, és soha nem tettek elé hazug kutatást.

A bejegyzés írója szerint a kormánypárti megrendelésre dolgozó intézetek 2021 őszén rendre komoly Fidesz-előnyt mutattak ki, miközben ekkoriban az összes többi közvélemény-kutató az ellenzéki közös lista szerény előnyét vagy döntetlen-közeli állást talált. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy

Orbán Viktor a független intézetek adatait kapta meg, vagy legalábbis azokat tartotta „nem hazugnak”.

A poszt írója ezután azt írta:

„Hát én tényleg nem értem, hogy miért nem tiltakozik Mráz Ágoston és a Századvég összes igazgatója ez ellen a masszív hitelrontás ellen!

A bejegyzéshez fűzött kommentben pedig még hozzáteszi:

"Persze a csoda tudja, mennyire kell komolyan venni Orbán szavait, hiszen az áprilisi interjúban azt is belengette, hogy fél éven belül jöhet valami magyarkompenzáció az USA-ból a magyar gazdaságnak is lekevert vámpofonokért, aztán meg látjuk, még a novemberi fehérházi ebédért is csak Orbán fizetett egy sokszáz milliárdos ígérettel, pedig azóta sincs jele annak a Fehér Ház közleményeiben, hogy kapott volna valamit. Pedig legalább azt a kettős adóztatást megelőző egyezményt megköthetnék már!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Bod Péter Ákos a pénzügyi védőpajzsról: Mi eddig úgy tudtuk, gondok vannak, de szakadék nincsen
A volt jegybankelnök szerint Orbán Viktor szavait lehet úgy érteni, hogy a miniszterelnök olyan kockázatokat lát, amiket mi nem. Ami történik, vagy bizalomnövelő óvintézkedés, vagy pedig ellenkezőleg, a növekvő kockázatok beismerése.


Az Orbán-Trump csúcs legtalányosabb eredménye a "pénzügyi védőpajzs", amiről Orbán Viktor nem is a washingtoni sajtótájékoztatóján, csak a hazafelé tartó repülő fedélzetén beszélt. Azt mondta, „az, hogy a magyar valutát meg lehet támadni, hogy a magyar költségvetést nehéz helyzetbe lehet hozni, hogy a magyar gazdaságot finanszírozási oldalról lehet fojtogatni, ezt el lehet felejteni, ennek vége van. Ezt az amerikaiakkal mi megoldottuk.” De a miniszterelnök még ekkor sem árulta el, mire gondol. A Válasz Online írt először arról, hogy egy valutacsere-megállapodás, úgynevezett "currency swap" állhat a háttérbe.

Hétfőn aztán Nagy Márton szavaiból kiderült, részben valóban erről lehet szó, illetve emellett szabad felhasználású, fejlesztési és infrastrukturális hitel is szóba jöhet. A gazdasági miniszter szerint „Magyarországnak is szüksége van egy big brother-re”. Aztán arról is beszélt, van is már egy hasonló megállapodásunk Kínával, amiből az következik, létezik egy "kínai védőpajzs" is. Szerinte az amerikai segítségre azért van szükség, mert „Brüsszel benne van a kampányban, és a költségvetést, gazdaságot tudja szorítani, például a pénzek befagyasztásán keresztül", emellett segít egy forint elleni spekulatív támadás, valamint egy leminősítés ellen is védekezni. Magyar Péter szerint az egész egy amerikai „IMF hitel”, míg a Tisza Párt gazdasági szakértője, Kármán András arra hívta fel a figyelmet, hogy a jegybank kihagyása ebből a tárgyalásból súlyosan sérti az MNB függetlenségét. Miért lehet szükség egy ilyen védőpajzsra, és mit üzen ez a piacnak? Erről beszélgettünk Bod Péter Ákos volt jegybankelnökkel.

–Mit gondoljunk a „pénzügyi védőpajzsról”?

– Talán a „megbeszélés” szót akarta használni a repülőgépen a miniszterelnök. Megállapodás, ami szerződés jellegű lenne, nincs előttünk. Újságírók szerint arra gondolnak, hogy az amerikai hatóságok és a magyar hatóságok között egy úgynevezett devizacsere-ügylet jöhet létre. A currency swap egyébként bevett és ismert pénzügyi formula.

A Magyar Nemzeti Banknak, amikor úgy érezte, hogy szüksége van rá, különösebb fanfár nélkül kötött forint–euró csereügyletet az Európai Központi Bankkal (EKB), az most is érvényben van.

Emlékeim szerint a Svájci Nemzeti Bankkal (SNB) is volt ilyen, amikor úgy tűnt, hogy több svájci frankra lehet szükség. Dollárt, svájci frankot persze a piacon is lehet venni, ha van rá pénz. A currency swap annyiban más, hogy nem kell megvenni a devizát a piacon: ez cseremegállapodás két jegybank között. Itt most az amerikai fél valószínűleg a Treasury, az amerikai pénzügyminisztérium lenne, a másik pedig a Magyar Nemzeti Bank. De ez csak feltételezés.

– Nagy Márton is csak hétfőn csepegtetett információkat. Ezeket az ügyleteket fű alatt szokás kötni? Nem szokás nyilvánosságra hozni?

– Dehogynem. Ha a jegybank ilyen cseremegállapodást köt egy társbankkal, azt mindkét intézmény közzéteszi. Egyébként ha valóban devizacsere-keretre vonatkozik a nem eléggé világos politikusi szöveg, akkor el kell mondani, hogy az nem hitelfelvétel. Hitellé akkor válik, ha a kezdeményező ország jegybankja úgy érzi, hogy a piacon már nem képes forráshoz jutni, ekkor lehívja a devizahitelcsere-keretet. Az természetesen adósságnövelő hitelfelvétel lesz: a magyar költségvetésből vagy az MNB számláiról forinttal fizetünk, és annak fejében a devizatartalékba bekerül például az euró, dollár, ha tényleg igénybe veszik a devizacsere-keretet. De ezzel előreszaladtunk.

Az ilyen kisegítő keretre akkor van szükség, ha már nagy baj van. Orbán drámai bejelentése viszont azért különös, mert a magyar pénzügyi helyzet az adatok alapján, a mi tudomásunk szerint, nem szorul kisegítésre.

A nemzetközi devizatartalékok szintje megfelelő, a forint árfolyama az utóbbi hónapokban, sőt már egy éve feltűnően és örvendetes módon stabil. A miniszterelnök szavai tehát több kérdést vetettek fel, mintsem megnyugtattak volna. A közvélekedés szerint ugyanis a magyar állam, a magyar üzleti élet piaci finanszírozhatósággal nincs különösebb gond, azon túl, hogy a piaci források drágák. Ez a körülmény pedig abból adódik, hogy Magyarország mint hitelfelvevő, nem számít A-besorolású adósnak.

– Orbán Viktor azt nyilatkozta, hogy ha a világ bármely sarkából indulna pénzügyi támadás Magyarországgal szemben, ami akár az árfolyamunkat, vagy az adósság-, illetve a hitelbesorolásunkat érintené, annak az elhárításához rendelkezésre áll ez az amerikai segítség. Az adósság-, vagy hitelbesorolást felül lehet írni ezzel az eszközzel?

– A miniszterelnök mondatai több mint talányosak, inkább zavarosak. Betudom annak, hogy repülőgépen, a welcome drink után influencereknek foglalta össze azt, ahogy átélte a tárgyalásokat. És valóban, a „támadás” szót használta. Nos, minden valuta sebezhető, amely ki van téve a kereslet és kínálat hullámzásainak. A magyar különösen, mert a besorolásunk nem A, hanem az egyik nagy hitelminősítőnél BBB− (a bóvli, azaz BB+ határán), a másik kettőnél pedig valamivel afölött, BBB.

Heteken belül bekövetkezhet egy újabb felülvizsgálat, és kaphatunk minősítést, mely szerint a magyar eszközök a korábbinál kockázatosabbak.

Ez nem lenne jó hír. Ilyenkor megeshet, hogy a magyar pénztulajdonosok megijednek, és elkezdenek eurót, dollárt, svájci frankot, aranyat, kriptót vagy akár festményeket venni. Ha a forintot tömegesen eladnák, esne az árfolyam. De ez nem olyan „támadás”, mint amikor egy sikátorban az ember oldalához nyomnak egy kést. Ez a piac normális működése, főleg ha a valuta kicsi és volatilis. 21. éve vagyunk EU-tagok, a belépéssel vállaltuk az euróövezethez való csatlakozást is; a velünk együtt csatlakozók többsége már bent van. Horvátország, amely később lett uniós tagállam, szintén eurót használ, 2023 óta. Az eurót a mérete miatt nem érheti olyan „támadás”, mint a zlotyt vagy a forintot.

Tehát van itt tehát egy elvégzetlen munka, hiszen még mindig forintunk van, és ebből következik a törékeny helyzet.

Kérdés, hogy befolyásolja-e ez a feltételezhető valutacsere-keret a magyar hitelminősítést? Őszintén: nem tudom. Két logika van. Az egyik: ha bármi történne, az amerikai hatóságok hajlandók forintot venni és dollárt eladni egy swap keretében; a tartalékba bekerül a dollár. Ez a csereművelet tekinthető megnyugtató, jó hírnek. A másik olvasat: ha a magyar kormány ilyen devizacsere-ügyletet igényel, vajon miért is? Példaként most sokan Argentínát említik: Trump a vele barátkozó argentin elnöknek valóban nagy swapkeretet ígért. Csakhogy Argentína pénzügyi helyzete roppant törékeny.

Lehet tehát úgy érteni, hogy a magyar miniszterelnök olyan kockázatokat lát, amiket mi nem, ezért tartotta fontosnak ezt az óvintézkedést.

Ez viszont elgondolkodtathatja az elemzőket is.

– Kicsit olyan ez, mint a rejtői mondat: „mindenki őrizze meg a nyugalmát”, és erre tör ki a pánik. Megtörténhet ez?

– A lebegő árfolyamú valutánál előfordulhat, hogy a körülmények hatására nagyot esik az árfolyam, ezt lehet „támadásnak” hívni. Valaki gondolhatja, hogy a forint veszíteni fog az értékéből, és eladja, ez a shortolás, ami az élet velejárója. A miniszterelnök ugyanakkor megnevezte, honnan várja a „támadást”. Nos, Brüsszeltől. Ezt azért nehéz komolyan venni.

Bízom benne, hogy a hitelminősítők és a jelentős piaci szereplők is annak tekintik, ami: belpolitikai célzatú, fantáziadús fordulatnak.

– Vannak, akik szerint annak, hogy a forint most régóta nem látott, viszonylag magas árfolyamon van, az az oka, hogy a piacok már Magyar Péter győzelmére fogadnak. Mégiscsak november 10-e van, messze még bármilyen választás. Ez mégis lehet magyarázat, vagy inkább ez is „fantáziadús fordulat”?

– Három éve nem nő érdemben a magyar gazdaság, miközben a régió többi országa igen, ennek a kormánynak a gazdaságpolitikája láthatóan hibás. El tudom képzelni, hogy nemcsak itthon remélik sokan a kormányváltást, de az üzleti körökben is növekszik a fordulat iránti várakozás. Ám a választás még messze van.

Ami viszont konkrét hatótényező: a jegybanki alapkamat 6,5%. Ez irdatlanul magas.

Az euróövezetben 2% körüli az irányadó szint, a cseheknél 3,5%, a lengyeleknél 4,25%. Magyarországon érdemi kockázat nélkül nagy kamatelőnyt lehet elérni: valaki 2%-on felveszi a pénzt, és egy hónapra 6,5%-on kihelyezi; majd zsebre vágja a hozamot. Ezért áramlik be a pénz, viszonylag magasan tartva a forintárfolyamot. Csakhogy ez nincs ingyen. Igazán az a baj a forinttal, hogy van. Most elég stabil – ami jó, mindenesetre jobb a korábbi nagy kilengésnél, gyengülésnél –, de azért stabil, mert nagyon magasan tartják a kamatokat.

A drága hitel pedig nem ösztönzi a beruházásokat. A legnagyobb adós a magyar állam, amely így igen jelentős adósságokat cipel: a GDP kb. 5%-át fizeti ki kamatra.

Nagyon jó lenne, ha a Magyar Nemzeti Bank lejjebb tudná vinni, mondjuk a lengyel szintre a kamatot, ám nem meri, mert az „erős forint” hirtelen visszagyengülhetne. Emlékeztetek: volt korábban olyan, hogy 434 forintot kellett adni egy euróért.

– Azt mondja, hogy az a baj a forinttal, hogy van. Mennyibe kerül nekünk az, hogy van forint?

– Nagyon sokba. Említettem az 5%-ot, amit a magyar állam az államadósság-állomány kamataira fizet, miközben az eladósodási hányadunk európai mércével közepes, a régióban viszont a legmagasabb.

A kamatfizetési teher aránya jóval több, mint Görögországé, Olaszországé.

Az, hogy inflációra hajlamos, ingatag saját valutánk van, és a hitelminősítésünk épp csak az „investment grade” (befektetésre ajánlott kategória) alján áll (BBB−/BBB), drágább finanszírozást eredményez. Magyarország ráadásul nem képes megfelelni az euró-átvétel úgynevezett maastrichti feltételeinek. Márpedig az előttünk belépő új tagok átmentek a fogyókúrán, vagy ha a cseh, svéd, dán esetet veszem, az utóbbiak önszántukból is „karcsúak”. A mi helyzetünk sajnos egészen kedvezőtlen:

megmaradt a saját valuta, de nem olyan erős, mint mondjuk a svéd korona, viszont messze vagyunk, legalább 4-5 évre, az euró átvételi követelmények teljesítésétől.

Nyakunkon maradt ez a fizetőeszköz, ami hátrány a nemzetgazdaságnak és minden adófizetőnek: ha kamatra a mai felét kellene csak fizetni, ami reális lenne az eurózónában, abból például kijönne kéthavi nyugdíj.

– Magyar Péter Gyurcsány Ferenchez hasonlítja Orbán Viktort, és azt mondja, „mindketten tönkretették a magyar gazdaságot, aztán mentőcsomagért és gigahitelért futottak, mindketten »védőpajzsnak« hazudták Magyarország totális eladósítását”. Van ebben valós megfelelés, vagy ez inkább a költői munkásság része?

– Nehéz összevetni a két időszakot, de annyiban stimmel, hogy akkor is, most is törékeny volt az országkockázat. Gyurcsány idején A-kategóriából csúsztunk lefelé, jött a nemzetközi pénzügyi válság, és ismert módon csak a Valutaalaphoz (IMF) fordulva, annak hitelét felvéve lehetett elkerülni a nagyobb bajt. Az IMF hiteléhez kemény gazdasági kondíciók társultak. Most, az Orbán-kormány idején az országkockázati besorolás hasonlóan gyenge, az eladósodottság körülbelül ugyanannyi. A devizatartalékok szerencsére most nagyobbak. Különbség, hogy míg akkor az EU-hoz és az IMF-hez fordult a kormány, Orbán most a repülőúton tartott tájékoztatón Brüsszelt „támadási pontként” említette. Az IMF-ről pedig korábban azt mondta, hogy onnan nem vesz fel hitelt. Inkább bilaterális kapcsolatokban bízik.

– Ilyen téren rosszabbak Orbán pozíciói, mint Gyurcsányé voltak?

– Ezt nem tudjuk. Az IMF-nél tudható, mi történik, ha baj van: megfizethető kamatozású pénz jön, cserébe rendbe kell rakni a költségvetést. Az IMF mostanra elég transzparens eljárást követ. Ugyanakkor a bilaterális hiteleknél a nyújtási feltételeket, a kamatszintet nem ismerjük. Az ilyen hitelek kevésbé transzparensek. Az IMF, bármennyire misztikus sokaknak, átláthatóbb intézmény, melynek Magyarország a tagja. Nem öröm odafordulni, mert ez az „utolsó mentsvár”, akkor veszik igénybe, amikor a piacról már nem lehet forrást bevonni. Ezért sem értem a mostani bejelentést:

az amerikai pénzügyi kapcsolat elvileg helyettesíthetné az IMF-et, de miért kell egyáltalán vészhelyzeten gondolkodni?

Mi úgy tudjuk, azt látjuk, hogy a magyar állam meg a nagyvállalatok, a MOL, az OTP, Richter, hozzáférnek a piachoz. A hitelkamat? Hát, a kölcsön ára olyan, amilyen. Lehetne kedvezőbb, de ennek oka a gyenge magyar renomé a csehekhez, dánokhoz, svédekhez, szlovákokhoz képest.

– Nem lehet, hogy Orbán Viktor már a választási osztogatás gazdasági hatásait látja előre, és ezért mintegy előremenekül?

– Szerintem nem. Ez gyakran felmerül, de a currency swap nem olyan hitel, amiből csak úgy osztogatni lehet. Ha valaki osztogatni akar, azt most is megteheti a költségvetésből. Csakhogy az már most is nagyon deficites. Tovább osztogatni csak a hiányterv további emelésével lehetne. Erre szoktak a hitelminősítők „a szívükhöz kapni”, és jön az, amit Orbán „támadásnak” nevez. A devizacsere-keret nem friss pénz: forintot adunk, devizát kapunk érte.

A forintot nem lehet kétszer elkölteni. Nem lehet belőle egyszerre dollárt venni érte, és ugyanabból Mariska néninek 35 ezer forintos csekket küldeni húsvétra.

– Tehát ez inkább biztosítás, ahogy Nagy Márton is mondta?

– Igen, védőháló. Ha valaki a szakadék fölött kötélen megy, jó, ha van háló.

Csakhogy mi eddig úgy tudtuk: gondok vannak, de szakadék nincsen.

Az egész keretezés ezért különös. Az RTL Híradó is kérdezte tőlem: ha devizacsere-ügyletről van szó, miért van rá szükség? Válaszolni csak feltételes módban lehet: vagy bizalomnövelő óvintézkedés, vagy pedig ellenkezőleg, a növekvő kockázatok beismerése. Hamarosan kiderül, hogy a hitelminősítők melyiknek értékelik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk