SZEMPONT
A Rovatból

Armageddon belülnézetből – a romániai Covid-helyzetről beszélnek ott élők

Alacsony átoltottság, alacsony bizalom a közintézményekben, információhiány, megvásárolható oltási igazolvány. Van olyan is, hogy az orvosok is oltásellenesek. Egy elkerülhető katasztrófa receptje.


Romániából hetek óta döbbenetes híreket kapunk. Van, ahol az elfogyó oxigén miatt haltak meg betegek, de általános tapasztalat, hogy még a kórházi kezelésre szoruló súlyos betegeknek is napokat kell várni, mire felszabadul egy ágy. A valódi tragédia az, hogy az esetszámok és sajnos a halálozás hajmeresztő növekedése megelőzhető lett volna az oltások felvételével. Ez sajnos csak a lakosság harmincöt százalékának sikerült teljes mértékben, de legalább egy oltással is csak az összlakosság harminchét százaléka rendelkezik.

A nagy képet ismerjük, én most inkább arra voltam kíváncsi, hogyan élik meg ezt a rendkívüli és tragikus helyzetet azok, akik ott élnek. Erdélyi ismerőseimet kérdeztem, és két orvost, mi van ott, miért alakult ez így.

A téma érzékenysége miatt többen csak név nélkül vállalták a nyilatkozatot, az ő nevüket megváltoztattam.

László, Marosvásárhely

– Nálunk most kormányválság is van, ez is zavarosabbá teszi a helyzetet. Eközben a fertőzések robbanásszerűen növekednek. A maszk szabadtéri használata újból kötelező.

– Próbálták motiválni az embereket, például az oltottsági lottóval. Elvileg szabadnapot vagy ételjegyet adnak annak, aki felveszi az oltást. De az az ismerősöm, aki ma ment oltásra, az semmit nem kapott. Ez elég veszélyes szerintem, mert inkább oda fog vezetni, hogy az emberek lesni fogják a jutalmat, egyre kapzsibbak lesznek.

Most lesz a Szent Piroska ünnepe, ami a legnagyobb zarándoklat Romániában. Ilyenkor az egyház félrenéz, az egyik ember a másik után csókolgatja Szent Piroska ereklyéjét, ez is a lehető legrosszabbkor történik.

– Egyre nagyobb az oltottak és az oltatlanok közti szakadék. Kijárási tilalom lesz, de csak az oltatlanoknak. Kezd kialakulni egy kényszerhelyzet, hogy az oltatlanok ellehetetlenülnek. Egyre több munkahelyen ajánlják, hogy oltsd be magad.

– Az a tapasztalat, hogy különbség van Erdély és Románia más megyéi között a fegyelemben, ahogy az emberek a korlátozásokat betartják.

– A társadalom a frissen felcsapott oltásszakértők befolyása alatt van. Eleinte az volt, hogy beoltom magam, mert félek, aztán volt az, hogy beoltom magam, mert nem félek, de biztonságos, most jött az, hogy beoltom magam, mert nincs más választásom. Van egy masszív oltástagadó réteg. Most az oltatlanok kezdenek megbetegedni. Viszont rengeteg hamis oltási papír is forgalomba került, bűnügyi eljárások is folynak. Ilyenek is megtörténhetnek, mert a lehetőségek országa vagyunk.

– Ha ez nem elég, bizonyos vallások tiltják az oltást. A focimeccsekre bár nem engedik be az embereket, de a kapun kívül, mint a heringek tolonganak az emberek, az a senki földje, ott már senkinek sem a felelőssége, mi történik.

– Az első hullámban egyetlen ismerősöm sem volt covidos. A második hullámban sem volt. A harmadik hullámban majdnem minden ismerősöm covidos lett. Ebben a hullámban egy-két emberről tudok, akik megbetegedtek, de az enyhébb változattal.

– Amikor először megérkeztek az oltások, még sok oltóanyagot ki kellett dobni, mert senki nem akart menni, olyan nehézkes volt a rendszer. Aztán érkezett még. Regisztráltam a kormány oldalán, és három-négy hetet kellett várnom, úgy jutottam hozzá. Azóta annyi oltópontot nyitottak, hogy boldog-boldogtalan mehet, amikor csak akar. A harmadik oltást pár hete lehet felvenni, a feltétel csak annyi, hogy az első kettő legyen meg. Most én is elmegyek egy oltóközpontba, hogy felvegyem a harmadikat. Ezt úgy vehetem fel, hogy csak simán besétálok a két papírommal és megkapom rögtön. Nagyon egyszerű.

– Jelenleg akik gyorsan túl akarnak esni a dolgon, a Johnsonra hajtanak. Akik nem akarnak sokat várni, és hamar újra dolgozni akarnak olyan munkahelyen, ahol kötelező az oltottság, azok ezt veszik fel, mert azzal tíz nap után már védettnek számítanak.

– Az oltóközpontokban van elég oltás, viszont sok ember nem él a lehetőséggel. Ez a mentalitás talán a radikális ortodox tudat miatt is van, azt gondolják, hagyd el, mert Isten megsegít. Aztán az intenzíven majd észbe kapnak.

– Én beoltattam magamat, mert jobb a békesség, nem is tudom, használ-e vagy sem, de így biztonsággal tudok mozogni bárhova.

– Volt egy olyan helyzet, amikor a román digitális oltási igazolványokon sok esetben elrontott QR-kódok voltak. Én például két Pfizerrel Hollandiában jártam úgy, hogy nézegették az igazolványomat és nem ismerték el érvényesnek a rossz kód miatt. Nincs román vagy holland Pfizer. Testvéreim Angliában élnek, ott oltatták be magukat, pont ezért, hogy ebbe a hülyeségbe ne ütközzenek. De mikor hazajöttek, akkor persze az itteni repülőtéren az ő papírjaikat bogarászták agyon. Azóta talán már fejlődött odáig, hogy ilyenekből ne legyenek gondok.

Covid-19 betegségben szenvedőknek előkészített oxigénpalackok a bukaresti Bagdasar-Arseni kórház intenzív osztályának folyosóján. (Fotó: MTI/AP/Andreea Alexandru)

Kálmán, Marosvásárhely

– Itt Vásárhelyen megugrotta a járvány a hat ezreléket, és azt mondták a munkahelyemen, nem mehet be az, aki nincsen beoltva. Nagyon kényes a helyzet. Eddig minket családilag nem érintett a dolog, de most apósom unokatestvére haldoklik. Neki azt tanácsolták, ne menjen be a kórházba, mert volt otthon oxigénpalack, és a kórházban nem tudtak volna neki még ilyen feltételeket sem biztosítani. Otthon maradt, és már nagyon rossz stádiumban került be a sürgősségire, egy százaléka van a túlélésre. Nem volt beoltva. Csak a gyógyszerek tartják életben, mesterséges kómában van.

Van olyan is, hogy az orvosok is oltásellenesek. Én beoltattam magamat, mert jónak láttam. Elmentem egy rutinvizsgálatra, más ügyből kifolyólag, és ott a doktornő olyasmiket mondott, hogy köpni-nyelni nem tudtam. Egy szakember, egy laikusnak!

– Egy másik szakember ismerősöm viszont azt mondja, most lesz a baj, mert akik csak most fertőződnek meg, az mind csak ezután jelenik meg. De hát hiába. Mit mondjak.

Rengeteg az álhír a Facebookon. Egy példa: egyik kolléganőm már elmehetett volna nyugdíjba. Visszatartották, mert mindenki nagyon szereti, jól dolgozik, jó munkatárs. Nincs beoltva. Mondták, nem jöhet be dolgozni. Bőgött szerencsétlen, de mondta, hogy ezt és ezt olvasta a Facebookon. Szerencsétlent, szívem szakadt meg, úgy sajnáltam, decemberig szeretett volna maradni, de nem engedték. De csak azért sem oltatja be magát.

– Az egyik főnököm is mondta, hogy gyerekek, azokban az országokban, ahol az emberek felvették az oltást, nincsen ekkora baj. De itt nálunk, meg Bulgáriában, Ukrajnában meg, ahol alig van átoltottság, itt van. Talán a bizalomhiány miatt is van.

Covid-19 betegségben szenvedő páciensek a bukaresti Bagdasar-Arseni kórház intenzív osztályán (Fotó: MTI/AP/Andreea Alexandru)

Enikő, színésznő, Csíkszereda

– Az igazgatóm mondta, hogy huszonhárman voltak a tegnapi előadáson. Csak zöldkártyával lehet már bemenni. De hát Románia a lehetőségek országa. Ha valaki nagyon be akar jönni, simán meghamisítja az igazolványt. Nem akarok lázadni, de például az unokatestvérem is simán lefizette, akit kell. És kapott így igazolványt, pedig nincsenek beoltva.

Meg lehet venni az igazolást a családorvostól. Persze a családorvos megkérte, ne mondja el senkinek, mert akkor őt bezárják.

– Amikor a magyar húsvét volt, ami előbb volt most, mint a román, akkor lettem covidos. Haza akartam menni, mindenkinek hazudtam.

Hazudtam a DSP-nek (tisztiorvosi szolgálat Romániában), felmentem és megmutattam, hogy pozitív, és mondtam, hogy nem akarok karanténban lenni, de haza akarok menni Bihar megyébe, mivel ugye Hargita megyében vagyok. Akkor azt mondták, na jó, akkor ezt nem jegyzik és fussak gyorsan.

– Akkor a társulatból szinte mindenki elkapta a betegséget. Mindenkinek elment a szaglása és az ízlelése. De most a negyedik hullámban nem ismerek olyat, aki beteg lenne. Annyit tudok csak, hogy mindenhova zöld kártyával lehet menni, és akinek nincsen zöld kártyája, az otthon ül öt után.

Tavasszal átestem a betegségen, utána oltattam be magamat. Volt is ilyen kártyám, de amikor nyáron Magyarországon voltunk, és kiderült, hogy már nem kell maszk, meg semmi sem, én kidobtam az első kukába. Most megint más a helyzet, mindenhova kell a kártya. Szerencsére egy ismerősöm segített, hogy meg kell lenni az adataimnak és a védettségi igazolványnak az e-mailemben is, elő is kerestem.

– Május óta elmegy a látásom, úgy három hetente, begyullad a szemem. Kaptam rá cseppeket, de mindig visszatér. Nem tudnak mondani semmit. Nálunk a családorvosok azt mondják, hogy ne oltsd be magadat, ne tartsd oda a karodat, ha gyereket akarsz, akkor ne oltasd be magadat. Én már be vagyok oltva, én már rothadok. De én elintézem, hogy tovább ne legyek beoltva. Én már többet nem oltatom magamat, inkább lefizetem az orvost 100 vagy 150 euróval, ha még oltatni kellene, hogy inkább csak az igazolást kapjam meg, de nem adom oda a karomat.

Emőke, színésznő, Nagyszeben

- Március közepén nálunk leállt minden. Akkor megkerestek művészeket az Osztrák Kulturális Intézettől, hogy rövid videó formájában a pandémiával kapcsolatban oszd meg a gondolataidat. Mindenki maga vette fel a filmecskéjét. Ez először megjelent sorozatban, bizonyos időközönként a Facebookon. Azután ebből az egészből egy rendezőnő, Carmen Lidia Vidu, aki sok dokumentumszínházi előadást csinált, készített egy dokumentumfilmet. Az a címe, hogy #NewTogether. Nagyszebenben az Astra dokumentumfilm fesztiválon bemutatták. S most október vége felé lesz a film bemutatója Bécsben.

- A mostani helyzet annak is betudható, hogy Romániának az átoltottsága alacsony. Területileg ez egyenetlenül oszlik el, most néztem, a városok közül a leginkább átoltott Kolozsvár, ahol ez az adat ötven százalék. Az a top. De volt például olyan kis falucska, ahol 0,4%. Itt Szebenben kicsit nagyobb, mint az átlag. Nálunk a színházban azokon a kollégáimon, akiknek más, krónikus betegségei is vannak, jobban látom, hogy félnek most. Ők inkább tartják a távolságot, viselik a maszkot. A színházban a beoltottság több mint kilencven százalék. Főleg a művészek között. Az igazgatóság is ebbe az irányba terelte a diskurzust az oltásról. Most van négy oltott kollégám, akik be voltak oltva, most mégis elkapták a betegséget. Persze mindegyik könnyű lefolyású.

- A maszkviselés nálunk már kötelező, mert a város meghaladta a nyolc ezrelékes fertőzöttséget. A beoltatlanoknak este kijárási tilalom van. De ők napközben sem mehetnek sem vendéglőkbe, sem kávéházakba. A színházba sem mehetnek be oltatlanok.

- Az ismerőseim zöme be van oltva. Persze akad néhány oltatlan, akiket megpróbálok meggyőzni, hogy vegye fel az oltást.

Én például nem is feltétlenül magam miatt oltattam be magamat, hanem a szüleim miatt, akik nemrég költöztek ide közel hozzánk, az idősebb kollégáim miatt, akiknek még más betegségük is van. Én úgy gondoltam, hogy ennyit tényleg meg tudok csinálni értük, mert nem egy nagy ügy. S próbálok ezzel érvelni mindenkinek. Eddig nem nagyon sikerült.
Elemér, orvos, Kolozsvár

– Innen nézve is elég ijesztő a helyzet, a járvány kezdete óta talán most a legrosszabb. Valószínű, hogy nem én vagyok az az ember, aki a leghitelesebb képet tudja leírni, mert én Kolozsváron dolgozom, ráadásul a gyerekkórházban, így kicsit enyhébb a helyzet (Kolozs megye átoltottsága az 50%-hoz közelít és a gyerekekkel is kicsit könnyebb). A gyerekek is érintettek, bár általában könnyű lefolyású a betegség. Azokat a gyerekeket, akiknek az állapota rosszabb, általában beutaljuk, főleg, ha tüdőgyulladás is jelen van. A helyek számával állandóan gond van, de valahogy mindig sikerül úgy elosztani őket, hogy mindenkinek jusson, igaz, sokszor órákat várunk PCR eredményekre, mentőkre, hogy ez sikerüljön, szóval a kórház teljes kapacitását használjuk. Csak remélni tudjuk, hogy nem lesz rosszabb a helyzet. Intenzíven is vannak covid betegek, legtöbben más betegségben is szenvednek. Alapjában egészséges gyerek ritkán kerül intenzívre, de sajnos előfordul, például a sokszervi gyulladás, mint a covid szövődménye.

– Kolozsváron, a felnőttekkel már rosszabb a helyzet, tele vannak a kórházak, az egyszerű covid-osztályok is (a betegek napokat is várhatnak egy kivizsgálásra), de a nagy gond az intenzíves helyekkel van. A nyári csend után egy pár hete megint olyan sok a súlyos beteg, hogy a sürgősségen várják a betegek, hogy szabaduljon egy-egy hely az intenzíven (ez természetesen a többi sürgősségi esettől vonja el a helyet és a személyzetet). Kollégáim elmondása szerint a betegek sokkal nagyobb százaléka szorul oxigénes kezelésre, mint eddig.

A legzavaróbb tényleg az, hogy ez a felnőtt lakosságnál elkerülhető lenne, ha nagyobb lenne az átoltottság. Az esetek több mint 80%-a oltatlan, egyesek a kórházban sem akarják elhinni, hogy a betegség tényleg létezik, onnan még nagyon hosszú az út, amíg meggyőződik, hogy érdemes be is oltatni magukat. De van, akinek már úgyis késő.

Az ország többi részén még rosszabb a helyzet, főleg az alacsony átoltottság miatt, de emellett az is gond, hogy az emberek nagyon későn mennek kórházba, amikor a betegség már előrehaladott stádiumban van, a gyulladás túl nagy, megjelennek a szövődmények, olyankor már elég kevés esély van a gyógyulásra, még akkor is, ha mindenkinek teljesen felszerelt intenzíves hely jutna. Én személyesen nem kerültem oda, hogy el kelljen döntsem, hogy ki kerül lélegeztetőgépre és ki nem, de sajnos van ilyen is. Kollégáktól hallom, hogy minden lélegeztetőgép, non-invazív gép és oxigénes hely foglalt, állandóan improvizálni kell, sokan nem azt a kezelést kapják, amit kell, mert nincs gép (pl lélegeztetőgép kéne és csak sima oxigént kap), s leggyakrabban úgy szabadul fel egy gép, hogy valaki meghal. Szóval elég háborús a hangulat, főleg a nagyobb központokban. A hab a tortán, hogy a személyzet is elég fáradt, s azzal ijesztgetnek, hogy az elkövetkező hetekben szabadságot sem lehet majd kivenni. Úgy számolják, hogy a mostani hullám csúcsát október második felében érjük el, valószínű, hogy a kórházakban a helyzet nem enyhül az elkövetkező hónapban.

– Az oltakozási hajlandóság mintha enyhén nőne, főleg, ha valakinek egy közeli ismerőse beteg lesz, vagy ha egy ismertebb oltásellenes lebetegszik, és álláspontot változtat. Ilyen is volt, jót szórakoztunk rajta, de sajnos túl ritka. Nem igazán értem, hogy miért nem akarják beoltatni magukat az emberek, biztos köze van az intelligenciaszinthez (de most nagyon nem lenne szép részemről ezt elemezgetni), és a mostani bizonytalan politikai helyzet sem segít. Az emberek nem bíznak sem a politikusokban, sem az orvosokban, sajnos. Hiába magyarázom az ismerősöknek, hogy mi mennyire vártuk az oltást, és mekkora segítség ez nekünk, nagyon sokan nem hallgatnak meg, makacsul ragaszkodnak a véleményükhöz.

A hétköznapokban mindenki másképp éli meg a járványt, egyesek alkalmazkodnak a korlátozásokhoz és élik a visszafogott életüket, mások balkáni módon tagadják a vírus létezését, de intenzíven harcolnak a korlátozások és az oltás ellen, így az ő mindennapjuk is a járványról szól.

– Ismerőseimen is látom, hogy későn mennek orvoshoz, s így nem lehet segíteni, ez zavaró és frusztráló. Plusz megnehezíti a munkát, hogy védőöltözet nélkül nem tudok nyugodtan odahajolni egy gyerekhez segíteni.

Fotó: MTI/AP/Andreea Alexandru

Hunor, orvos

– Egy vidéki kisvárosban dolgozom, itt is van oltóközpont, én vezetem, mi Pfizerrel oltunk. A lehetőség arra, hogy bárki beoltassa magát, meg volt adva, vidéken is, kisvárosban is.

Nagyobb városokban oltóközpontok vannak még a nagyáruházak parkolóiban is, vagy akár bent az épületben. Ez példásan meg van oldva. Most már ráadásul a háziorvosok is olthatnának, de a tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek nem igazán igényelték az oltást.

– Az átoltottsági eredményünk, ez a harmincöt százalék nagyon kevés. Hogy minek tudható be? Valószínűleg kommunikációs hiba történhetett, egész magas szintről szerintem nem volt megfelelő módon az emberek felé eljuttatva az információ. Az emberek ilyenkor mit szoktak csinálni? Hát keresik az információt a Facebookon, a közösségi médiában, és ott mit találnak? Általában hamis információt, fake newst. Emiatt alakulhatott ki ez a közel katasztrofális helyzet most Romániában.

– Nagyon sok a beteg, eléggé túlterhelt már a rendszer. Azt gondolom, a hírekben mindenki láthatja, hogy a kórházakban mindenütt, folyosón is, matracokon is betegek fekszenek. Oxigénhiány van, nincs elég lélegeztetőgép.

– Ennek a helyzetnek a hatására látni lehet, hogy egy kisebb hullám elindult az oltóközpontban is, valamivel többen jönnek oltásért. De egyelőre inkább csak azok az emberek jelennek meg, akiket közvetlenül érint. Tehát vagy családtagjukat, közeli ismerősüket látták szenvedni, vagy netán, Isten őrizz, meghalni, ezek az emberek elindulnak. De sajnos van egy nagy többség, aki még mindig abban hisz, amit látott, olvasott a Facebookon, meg itt-ott. Tehát, hogy nem is létezik ez az egész, ezt csak a politikusok találták ki, hogy az embereket irányíthassák, meg ilyenek. Hallottam én is olyat, hogy egészségügyisek is mondják az embereknek, hogy ne oltassák be magukat. Konkrétan nem tudok ilyen személyt, aki ilyet állítana, szerintem ez azért nem olyan nagy arányban fordul elő. Azért az egészségügyben az orvosok például egész magas arányban be vannak oltva, Nagy részének megvan a harmadik oltása is, ezt látom koordinátorként. De ez nem befolyásolja az embereket.

– De például a Facebookon látom időnként, hogy még ki is van hangsúlyozva egy hírnél, hogy például magyarországi ilyen-olyan professzor mondott valamit,

sokszor a kontextusból kiragadott részleteket raknak össze úgy, hogy oltásellenes kicsengése legyen a dolognak. Sajnos ez jelen van nálunk, és az emberek nagy része befolyásolható ezekkel az álhírekkel, ez óriási probléma.

– Azok az intézkedések, amiket most hoztak, részben hasznosak, például a maszkviselés, de mondjuk az oltatlanok kijárási tilalma, hogy éjszaka nem járkálhatnak nem oltottak az utcán inkább csak ösztönzés, nyomásgyakorlás lehet, hogy menjenek el és oltassák be magukat, a védekezés szempontjából nagy haszna nincsen. De az igaz, hogy valamit muszáj tenni. Cselekedni kell. Bár a járványügyi szabályok egyértelműek, sajnos él az a szemlélet, hogy mindenhez fentről várnak utasítást, de ilyen utasítások nem jönnek, mert ahonnan jönnének, ők is fentről várják az utasításokat. Persze ez sem egyforma mindenhol. Mert vannak olyan, önálló polgármesterek, akik nagyon jól dolgoznak most is, önálló és gyors döntéseket hoznak, erre van is jogkörük, ezeket nemrég osztották le, helyi szinten lehet dönteni akár lezárásról, akár más védekezési intézkedésről.

– Csak sok helyen valóban ez a gyermeki szemlélet a baj, várják, hogy a szülő, jelen esetben a központ mit mond, mit kell tenni.

– Május végéig teljes kapacitással működött a központ, hét napban, napi tizenkét órában, így kilencvenhat személyt tudtunk beoltani naponta. Ez volt a maximális kapacitásunk. Most is ez a maximális kapacitás tizenkét órában, most viszont már csak három napot működünk egy héten. A napi kihasználtságunk viszont így is csak ötven-ötvenöt százalékos, tehát az eredeti maximális (a hét napos) kapacitásnak ez már csak a húsz-huszonkettő százaléka.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Otthon Start: Legalább nettó 500 ezer forintos jövedelem kell majd az 50 milliós lakáshitelhez
A szülői segítség jól jön majd az önerőhöz, de egy 8-10 éves gyerek nevére nem vehet majd lakást a 3%-os kedvezményes hitellel a szülő, mert a tanulói jogviszony nem minősül járulékfizetésnek - mondja a szakértő. Így kiesnek az egyetemisták is.


A kormány új lakástámogatási programot indít szeptembertől Otthon Start néven. 50 millió forintig lehet felvenni államilag támogatott, végig fix 3 százalékos kamatozású lakáshitelt, mindössze 10 százalékos önrésszel. Se házasság, se gyerekvállalás nem feltétel, elég, legalább két év magyarországi TB-jogviszony, és az, hogy az első saját ingatlan vásárlására kerüljön sor, illetve ha van  is tulajdonrésze a jelentkezőnek, az nem érheti el az 50 százalékot. A támogatás 100 millió forint alatti lakásokra használható fel, ahol a négyzetméterár nem haladja meg az 1,5 millió forintot.

Fülöp Norbertet, a BiztosDöntés.hu vezető elemzőjét kérdeztük, kinek és hogyan érdemes élni az új lehetőséggel.

– Amikor Gulyás Gergely ismertette az Otthon Start programot, azt mondta, hogy az egyetlen feltétele a 3%-os hitel felvételének a két év TB-jogviszony. Tényleg csak ennyi?

– Valójában a bank minden esetben hitelképességi vizsgálatot végez, és az ő felelőssége eldönteni, hogy hitelez-e valakinek. Tehát

attól, hogy valaki megfelel a meghirdetett személyi feltételeknek, még egyáltalán nem biztos, hogy meg is kapja a kölcsönt. Ez mindig a bank döntése.

Mondok egy példát: lehet, hogy valaki az első ingatlanját vásárolná, van két év TB-jogviszonya, az önerő is rendelkezésre áll, de a bankszámláján látszik, hogy rendszeresen szerencsejátékozik. Ilyen esetben a bank akár el is utasíthatja a kérelmét.

– Azaz csak a kormány részéről egyetlen feltétel a két év TB jogviszony, ez nem jelenti azt, hogy a bank ne támaszthatna további elvárásokat.

– Pontosan. A bank dönti el, hogy kinek hitelez, csak a bank adhat végül zöld utat. Senki más nem kötelezheti arra, hogy hitelt helyezzen ki. Ugyanakkor azt is mondhatjuk, hogy ha valakinek megvan a jövedelme, a TB-jogviszonya, és nem követ el olyan hibákat, amelyek hitelképtelenné teszik, például ha nincs KHR-listán, akkor jó eséllyel megkapja a hitelt. A bank számára biztosítékot jelent, hogy 10% önerőt be kell fizetni. Ha minden kötél szakad, és felmondják a hitelszerződést, akkor az ingatlant értékesítik, a bank kártalanítja magát, és a fennmaradó összeget az adós megkapja. Ebben nincs különbség a többi lakáshitelhez képest.

– Milyen jövedelem mellett reális egy ilyen kölcsön felvétele? Egy 50 milliós hitelhez mennyi a minimális jövedelem, amit igazolni kell?

– Ha 3%-os kamattal számolunk, 50 millió forintos hitel és 25 éves futamidő esetén a havi törlesztőrészlet körülbelül 237 ezer forint. Ez azt jelenti, hogy

legalább nettó 500 ezer forintos jövedelemmel kell rendelkeznie az igénylőnek, de inkább egy kicsit többel, ha a maximális hitelt szeretné felvenni.

Ez egyébként országos szinten még viszonylag reális. Más kérdés, hogy egy fiatal, aki az első ingatlanját szeretné megvásárolni, rendelkezik-e ekkora jövedelemmel. De azt gondolom, nem kötelező az 50 millió forintot felvenni. Lakáshitelből akár 100 milliót is fel lehet venni piaci alapon, mégsem élnek ezzel tömegesen. Itt is így van: az 50 millió forint egy felső korlát.

– Ha valakinek van 5 millió Ft önrésze, és felveszi a maximális hitelt, 55 millióért kereshet lakást. A fővárosban még ez sem könnyű feladat, tehát most is azok járhatnak jobban, akik számíthatnak még családi támogatásra is.

– Ha például egy szülő tudja támogatni a gyermekét valamennyi összeggel, ami sok esetben nem is irreális, akkor a fiatal kedvezőbb feltételekkel juthat hitelhez. Mivel a támogatott hitel kamata jóval alacsonyabb a piacinál, kevesebb jövedelem is elegendő lehet. Ebben az esetben tehát valóban komoly segítség ez a program.

De ha nincs önerő, akkor hiába az olcsó a hitel, az illető nem fogja tudni felvenni.

Tehát ez a konstrukció azoknak jelent segítséget, akik amúgy is tervezték az ingatlanvásárlást, van is némi önerőjük, és most szeretnék elindítani ezt a folyamatot. Nekik ezáltal alacsonyabb lesz a havi törlesztőrészletük, és kisebb jövedelemmel is elérhető a hitel.

– Megtehetem-e azt, hogy az 8-10 éves gyerekem nevére veszek lakást, és ehhez elintézem neki az 50 milliós hitelt? Hiszen a gyereknek elvileg megvan a TB-jogviszonya, igaz, keresete nincs.

- Nem, ha a gyerek tanuló, akkor hiába van egészégbiztosítása, az nem minősül járulékfizetésnek.

– Akkor kiesnek az egyetemisták is. Mi a helyzet azzal a házaspárral, ahol eddig csak az egyikük volt a tulajdonos?

- Amennyiben van egy házaspár, és az egyik fél nevén van egy ingatlan, ő a tulajdonos, és a másiknak semmi köze az az ingatlanhoz, akkor ő maga vásárolhat, és igénybe veheti a kedvezményes kölcsönt.

- És ha a másik részben tulajdonos?

– 50%-ot elérő lakástulajdonnal már nem lehet igénybe venni a támogatást.

– Az 50% tehát már nem fér bele, de a 49,9 százalék igen? Eszerint ha egy házaspárbák az egyik félnek 51%-a, a másiknak 49%-a van a közös ingatlanban, akkor utóbbi élhet a lehetőséggel, és vehet új lakást?

– Érdekes szituáció, de elméletileg igen. A bank viszont sokszor automatikusan adóstársnak vonja be a házastársat is. Ez már problémát okozhat, mert akkor a másik félnek is meg kellene felelnie a feltételeknek.

Ezt el lehet kerülni, ha vagyonjogi szerződésben rögzítik, hogy a másik félnek nincs köze az új ingatlanhoz, ezt a bank el szokta fogadni.

De nem biztos, hogy minden házaspár számára kívánatos ilyen megállapodás, amiben jogilag rögzítik, hogy az új ingatlan nem számít közös vagyonnak.

– Ha egy fiatal megveszi az első, kisebb lakását, akkor feltételezhető, hogy nem marad ott 25 évig. Később családot alapíthat, amihez nagyobb lakás kell. Ilyenkor mi történik a 3 százalékos hitellel, átviheti az új ingatlanra?

– Ezt jelenleg még nem tudjuk. Később fog kiderülni, hogy lesz-e például lakhatási kötelezettség, mint a CSOK esetében, ahol tíz éven belül csak akkor lehet eladni az ingatlant, ha a támogatást másik megfelelő lakásra viszik át. Ezek a szabályok várhatóan szeptember környékén lesznek ismertek.

– Amit viszont tudni lehet, hogy itt nem kötik meg a vásárló kezét: nem kell új építésű lakást venni.

– Igen, ez óriási engedmény, ahogy az is, hogy nincs gyermekvállalási kötelezettség, és nem szükséges házasnak sem lenni. Ez egy kedvező árú lakáshitel azok számára, akik az első ingatlanjukat vásárolják. Így kell felfogni.

– Hosszú futamidőről van szó. Ma már nem azt a világot éljük, hogy valaki egy munkahelyen dolgozik nyugdíjig. Léteznek ugyan biztosítások a rövid távú munkanélküliségre, ám ezek sokszor nem nyújtanak elegendő védelmet. Ezt is mérlegelnie kell annak, aki hitelt vesz fel, nem?

– Minden hitelfelvétel előtt ezeket a szempontokat mérlegelni kell. Úgy kell bevállalni a havi törlesztőrészleteket, hogy az ember képes legyen kezelni váratlan helyzeteket is.

Az lenne az ideális, ha a törlesztők mellett fél évnyi tartalék is rendelkezésre állna. Azaz, ha valaki elveszíti az állását vagy keresőképtelenné válik, akkor fél évig képes legyen fenntartani magát.

Nem érdemes az összes pénzt önerőként felhasználni. Érdemes inkább egy kicsivel több hitelt felvenni, és a megmaradt tartalékot megőrizni, például állampapírban vagy más gyorsan likvidálható eszközben. Így biztosítható az esetleges keresetkiesés finanszírozása. A hitelfedezeti biztosítások is hasznosak lehetnek, főleg baleset vagy betegség esetén, de munkanélküliségre általában csak rövid ideig nyújtanak fedezetet. Persze a pár hónap törlesztőrészlet kifizetése is komoly segítséget jelenthet.

– Az Otthon Start összevonható a CSOK-kal és más kedvezményekkel. Ha valaki komplexebb megoldásban gondolkodik, érdemes-e szakemberhez fordulni, aki a jövedelmi viszonyok ismeretében segít kiválasztani az optimális kombinációt?

– Igen, mindenképpen érdemes egy független tanácsadóhoz vagy a banki ügyintézőhöz fordulni. Ma már teljesen megszokott, hogy a támogatott hiteleket és más konstrukciókat kombinálják. Például egy pár babaváró hitelt vesz fel, és ezt használja önerőként. Vagy a támogatott hitel nem elegendő, ezért piaci hitelt is felvesznek mellé. Sok bank kedvezményt ad a lakáshitel kamatából, ha a babaváró hitelt is náluk vették fel. Az árazás tehát egyre bonyolultabb, ezért

egy szakember nagyon sokat tud segíteni, és sok esetben ez nem is kerül pénzbe.

– A jelenlegi gazdasági környezet mennyiben befolyásolja a hitelfelvételi hajlandóságot? Ez az új konstrukció beindíthatja a hitelpiacot?

– A gazdasági környezet természetesen hatással van az ingatlanpiacra. Az év elején volt egy nagy fellendülés, amikor sokan kivonták a pénzüket az állampapírokból, és inkább ingatlanba fektettek, főleg a befektetők. Emiatt az ingatlanárak jelentősen emelkedtek, különösen azokban a régiókban, ahol a befektetők megjelentek. Most, hogy ez lecsengett, ez az új konstrukció, várhatóan növeli majd az első lakásvásárlók arányát. Az azonban kérdés, hogy ez ellensúlyozni tudja-e a befektetők visszafogottabb aktivitását. Összességében tehát várható némi élénkülés, de nem számítok piacrobbanásra a közeljövőben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Pankotai Lili szerint annyira jók lettek a pontjai, hogy „csak isten közbenjárásával” nem fogják felvenni a Közszolgálati Egyetemre
A diáklány úgy látja: ma Magyarországon a szavazatleadásnál nem a hitelesség számít, hanem az, hogy leváltják-e Orbán Viktort.
F. O. - szmo.hu
2025. július 04.



Pankotai Lilit ismét feljelentették, ezúttal egy magánszemély tett bejelentést a rendőrségen amiatt, hogy részt vett a budapesti Pride-on. A fiatal aktivista azt mondja, nem érte meglepetésként az ügy: „A kormány előzetes kommunikációja alapján számítottam valami hasonlóra. Arra kifejezetten büszke vagyok, hogy ezt elsőként sikerült behúznom. Nem ijedtem meg” - mondta a wmn.hu-nak adott interjúban.

Elmondása szerint az elmúlt hónapokban több hasonló eset is történt, amikor feljelentették, volt rá példa, hogy civil állampolgár, máskor képviselő kezdeményezte az eljárást. „Sajnos van már ebben gyakorlatom” – fogalmazott. Úgy látja,

társadalmi szinten is aggasztó, ha az emberek megfigyelik egymást, és feljelentik a másikat a hatóságoknál. „Bizony szarban a haza, ha itt tartunk”

– mondta.

A korábbi felszólalása, amely a 2022. október 23-i tanártüntetésen hangzott el, országosan ismertté tette őt, azóta azonban több támadás is érte. Bár az utóbbi egy évben jobban viseli a nyilvánosságot, még mindig nehezen dolgozza fel az eseményeket. Legfőképp az érintette meg, hogy az iskoláját is el kellett hagynia. „A perekkel kapcsolatban érzem, ahogy újra és újra végighallgatom a történteket, hogy én ezt a mai napig nem dolgoztam fel.”

Különösen nagy élményt jelentett számára, amikor a budapesti Pride-on több százezer ember között élhette meg a közösség szolidaritását.

Úgy fogalmazott: „Az is csodálatos volt. Semmi nem tudja azt felülmúlni, ami ott volt.” Fontosnak tartja, hogy ez az összetartás az online térben is érezhető maradt. Bár szívesen megköszönné mindenkinek egyenként a támogatást, ezt nem tudja személyesen megtenni.

A közéleti szerepvállalása miatt gyakran kapja meg azt a kritikát, hogy diákként ne politizáljon. Ezzel kapcsolatban azt mondta: „Ha egy csettintésre eltűnne az összes politikus, aktivista, akik fiatal korukban kiálltak ügyekért, akkor nagyon kevés politikai személy maradna a történelmünkben vagy a jelenünkben.” Szerinte már középiskolásként is fontos lehet, hogy valaki közügyekkel foglalkozzon.

A jelenlegi politikai közbeszédről úgy nyilatkozott, hogy

ma már kevésbé mernek durvább eszközökhöz nyúlni, ő pedig nem fél, és nem is tudná magát cenzúrázni.

„Ez egy szabálysértési ügy, amiből nekem ez a negyedik vagy az ötödik” – tette hozzá.

Pankotai szerint a korosztályán belül többféle hozzáállás létezik a közélethez. Vannak, akik már külföldre költöztek, mások a mindennapi életükkel foglalkoznak, és kevésbé figyelnek a politikára. De van egy harmadik csoport is, amely pontosan tisztában van a jelenlegi helyzettel. „Ők nem feltétlenül olvasnak sok hírt, nem így informálódnak, nem ezek alapján foglalnak állást. (…) Viszont annyira képben vannak, hogy tudják, annak, ami jelenleg Magyarországon a politikában folyik, sürgősen véget kell vetni.”

Az érettségi után kihagyott egy évet, nyelvet tanult, dolgozott és utazott.

Mostanra megérkeztek a pontszámai, és úgy érzi, nagy eséllyel bekerül az általa megjelölt képzésre: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karára.

A jövőjével kapcsolatban egyelőre nem tervez konkrétan. „Mindig azon a területen szeretnék dolgozni, ahol a leghatékonyabban lehet az emberek érdekét érvényesíteni” – mondta.

A jelenlegi politikai környezetben azonban nem látja hatékonynak a pártpolitikát, és nem is tudná magát populistaként meghatározni. Szerinte ma Magyarországon a szavazatleadásnál nem a hitelesség számít, hanem az, hogy leváltják-e Orbán Viktort.

Úgy gondolja, most a véleménynyilvánítás és a tartalomgyártás lehet a legjobb eszköz. Ha a jövőben változik a politikai kultúra, el tudja képzelni, hogy politikusként dolgozzon, de ha nem történik szemléletváltás, akkor nem akar részt venni a pártpolitikai működésben. „Ebben a színházban, ami jelenleg nemcsak Magyarországon, de az egész világon a politikát jellemzi, nem vagyok hajlandó beszállni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
,,Egy hónapig voltam a börtönben, mire hazatoloncoltak Amerikából, és én még szerencsés voltam!”
Alexandra és a párja egy magyar munkaközvetítőn keresztül jutottak ki az Egyesült Államokba, állításuk szerint azt hitték, legálisan dolgoznak. Aztán lecsaptak rájuk a bevándorlásiak, és elkezdődött a rémálom.


Sokakat fenyeget kitoloncolás Amerikában. Riportalanyunk, aki kérte, hogy még a keresztnevét is változtassuk meg, részletesen elmeséli, mi várhat azokra, akik illegálisan dolgoznak kint, és fennakadnak a razziákon.

Alexandráék néhány évvel ezelőtt kerültek bajba. Azt mondja, másfél év után kapták el őket a hatóságok, és amit azután kellett átélniük, az embert próbáló volt, erről nem sokan mesélnek. Reménytelen anyagi helyzetük miatt mentek ki, és még reménytelenebb helyzetben kerültek onnan vissza.

- Miért akartatok külföldre költözni?

- Új életet akartunk kezdeni, mert itthon teljesen megrogytunk anyagilag, igaz nekem nagyon jó állásom volt, de a párom már 9 hónapja semmit nem talált. Vidéken éltünk egy keresetből, egyszerűen nem tudtuk magunkat fenntartani, beletekeredtünk az adósságspirálba. Elkezdtem böngészni a hirdetéseket, így jött szembe velem egy ausztriai munka, ami nagyon jó lehetőségnek tűnt.

Gondoltuk, na ebbe belevágunk, és elkezdtük elintézni a dolgokat, eladtuk a házunkat, kifizettük a hiteleket, felszámoltunk mindent, és felutaztunk Pestre.

Ott derült ki, hogy kamu az egész, nincs semmilyen munka, csak pénzlehúzás volt. Azt sem tudtuk, hogyan tovább, a kocsinkkal és két börönddel Pesten ragadtunk, nem ismertünk senkit, és nem volt hova mennünk, így egy motelban szálltunk meg: három hónapon keresztül éltünk ott, én már elkezdtem nekik takarítani, csak hogy dolgozzak valamit. Közben rengeteg helyre küldtem az önéletrajzomat, de semmi, és a pénzünk egyre csak fogyott, reménytelen volt a helyzetünk.

- Hogyan jött a mentőötlet?

- Sürgősen megoldást kellett találnunk, ezért újra elkezdtem böngészni a hirdetéseket, és egyszer csak megint találtam valamit, ezúttal egy amerikai munkát. Azonnal jelentkeztem és felvettem velük a kapcsolatot, sőt személyesen is találkoztunk. Ennek a munkának és a kiutazásnak is természetesen megvolt az ára, hiszen mindent ők intéztek el nekünk, a repülőjegyet, a vízumot, a szállásunkat és a transzferdíjat is. Ezt ki is fizettem nekik két főre.

Semmi gond nem is volt, minden úgy történt, ahogyan megbeszéltük,

kiutaztunk Amerikába, megkaptuk a beígért munkát, és mindent, amiben megállapodtunk.

- Ismerted az amerikai munkavállalás feltételeit?

- Egyáltalán nem, azelőtt még életemben nem jártam külföldön sem. Igaz, nem is néztem utána, mit jelentenek a vízumfogalmak, mert valójában mindent megcsináltak helyettem, teljesen nyugodt voltam, hogy ez hivatalos. Amit kellett, azt kifizettem érte, és nagyon szerencsésnek éreztem magam, hogy ez sikerült. Hozzá kell tennem, hogy akkor még sem én, sem a párom egyáltalán semmit nem beszéltünk angolul, így vágtunk ebbe bele. Felcsillant bennünk az új élet reménye, bár nem Amerika volt a cél, de ott már nagyon örültem ennek a lehetőségnek.

- Hamar belezökkentetek az amerikai életbe?

- Nagyon hamar, és azt kell mondjam, hogy nagyon hamar gyarapodtunk is, mert négy hónap után már saját autót tudtunk venni. Rengeteget spóroltunk, fizettünk mellette mindent, de nagyon sokat dolgoztunk. Egy szállodába voltam beosztva, ahol egyedül intéztem az összes mosást, szárítást, vasalást, napi 12-16 órákat dolgoztam, egy szabadnappal a héten. A párom takarított, mellette besegített, mint sofőr, és fuvarozott is, szóval mind a ketten hajtottuk magunkat. Szépen elkezdtük az ottani életünket, mindenünk megvolt, és nyugodtan tervezgettük a jövőnket. Addig, míg nem volt kocsink, azért is kellett fizetnünk, hogy kocsival elvigyenek minket a munkahelyünkre vagy a közértbe bevásárolni.

A saját autó megkönnyítette a helyzetünket, és a megvásárlása sem ütközött semmilyen problémába.

Megismertük a közösséget, akik szintén magyarok voltak, együtt dolgoztunk, és egy nagy lakóparki közösségben éltünk egymás közelében. A kinti menedzserünk tényleg mindenben segített, ő intézett mindent, amire szükségünk volt. Még bankszámlát is nyithattunk útlevéllel, arra utalták a fizetésünket, csak annyit kérdeztek, hogy hol lakunk. Mondhatom, minden flottul ment, nem tűnt fel semmi, hogy valami nem stimmel, mert semmilyen akadály nem volt még a hivatalosabb ügyintézéseknél sem, mint a telefon, vagy az internet. Több, mint egy évig mintha egy szép álomban lettünk volna. Nem voltak anyagi gondjaink, tervezgettünk, gyarapodtunk.

Egy év sem telt el, és kivettünk egy saját apartmant ugyanott a lakóparkban,

mert addig egy szobát béreltünk csak. Lett két kutyánk is, mert a későbbiekben tenyésztéssel is akartunk foglalkozni. Szóval tényleg boldogok voltunk, jól éreztük magunkat.

- Mivel kezdődtek a gyanús jelek?

- Gyanakodhattam volna sok mindenre, mert írott munkaszerződésem se volt, vagy amikor kiderült, hogy csak fizetés nélküli szabadságot kaphattam volna, mikor egy év után rákérdeztem. Már ez is nonszensz, de nem gondoltam bele. Volt egy fiatal lány a csapatban, aki nagyon okos volt, mert ő minden három hónap után hazament, majd két hét múlva újra visszajött. Kérdeztem is tőle, hogy ezt miért csinálja. Akkor elmagyarázta nekem, hogy ezt így kell, a vízuma miatt, de nem értettem meg azt, amit mondott. Nem szégyen, buta voltam, nem tudtam, miről beszél, tényleg azt hittem, velünk minden rendben. Ekkortájt egy másik magyar nő is emlegetni kezdte, hogy valószínűleg már lejártak a kinttartózkodásunkhoz szükséges papírjaink. Kérdeztem tőle, hol lehetne meghosszabíttatni, meg hogy fizetünk mi egyáltalán adót? A válaszaiból minden megvalósíthatónak tűnt, egészen addig, amíg egyszer el nem kezdett mesélni arról, hogy voltak, akiket elkaptak, mert lejárt a papírjuk.

Azt kérdezte tőlem, hogy én gondoltam-e már valakire, ha esetleg velem is ez történne,

és ha elkapnának, ki az, aki majd intézi a cuccaimat, meg ilyesmi. Én csak néztem ki a fejemből, hogy mi van, ez miről beszél? Még akkor sem esett le... Többször voltam a hónap dolgozója, a képem kint volt a falon, nem voltam elrejtve a szem elől. Egy év után mondtam is a főnöknőmnek, aki amerikai volt, és engem nagyon szeretett, hogy kevés a pénzem, emelhetne igazán. Akkor derült ki, hogy ő mennyit utalt, és én abból mennyit kaptam meg. Akkor megdöbbentem, és ez már a vég kezdete volt.

- Senki nem adott tanácsokat, hogy milyen óvintézkedéseket tegyetek?

- Nem, egyáltalán nem volt semmi óvintézkedés, akár egy igazoltatásnál, vagy bármilyen más esetben. Nem mondott senki semmit, hogy mire vigyázzak, vagy mit mondjak, a párom is a magyar jogosítványát használta végig. A kocsinkkal egyszer egy közeli nagyvárosba mentünk pár napra, és nem gondoltunk bele, hogy ez veszélyes is lehet, ez meg sem fordult bennünk. Mai fejemmel már nem merném ezt megtenni.

- Mire figyeltetek fel mégis?

- A házban ahol laktunk már vagy hat hónapja, kialakultak a szokásaink, észrevettük, hogy a felső szomszédunknál mindig volt jövés-menés, sokféle kocsi parkolt le a ház elé, de

feltűnt egy fekete dzsip, ami már napok óta nem mozdult.

Bárki behajthatott ebbe az utcába, de ez nem tartozott a többi szomszédhoz sem, senki nem tudta, kié. Nem lehetett belelátni, sötétített fekete ablaküvegei voltak, elég baljósnak tűnt. Semmi mozgás nem volt körülötte, de elhesegettük ezt a gondolatot, hogy ugyan miért jelentene ez valami rosszat?

- Aztán lecsaptak rátok...

- Aznap reggel is dolgozni mentünk, fél nyolc felé kicsit kapkodva készülődtünk, a párom még kérte is, hogy siessünk, mert neki aznap sok dolga van. Beültünk a saját kocsinkba és amikor elhajtottunk a főbérlő háza előtt, aki kint állt a menedzserünkkel az utcán, elég furcsa volt, mert felénk integetettek. Azelőtt soha nem állt kint, és főleg nem integetett egyszer sem. Kikanyarodtunk a sarkon lévő benzinkútra, és egy pillanat sem telt el, már a hátunk mögött volt egy rendőrautó, ami jelezte, hogy álljunk félre. Még mondta is a párom, hogy pont most, mikor sietni kéne.

Minden úgy történt, mint a filmekben, érkezett még két rendőrautó, így három autó közé kerültünk.

Mondták a páromnak, hogy állítsa le a kocsit, vegye ki a kulcsot, és szálljon ki. Azonnal hátrafogták a kezeit, és rácsapták a bilincset. Mindenkitől kérték az útleveleket a kocsiban, én próbáltam húzni az időt, de a fiam, aki szintén velünk volt, azt mondta ,anya ne csináld már, itt a vége”. Nem sejtettük, hogy aznap reggel már többeket elkaptak, és hogy mi is ebbe a csapdába kerültünk.

Akkor ott sokkot kaptam, egy világ omlott össze bennem.

Sejtettem, hogy bajban vagyunk, mert amikor kiszálltam és hátranéztem az utcánkra, akkor láttam, hogy a többi munkába indulót is sorra lekapcsolták, már bilincsben voltak. Ez egy komplett rajtaütés volt, ekkor tudtam, hogy tényleg nincs tovább...

- Gondoltad, mi lesz veletek?

- Engem csak rázott a sírás, a hatóságiak elmondták, hogy ide félreállítják a kocsinkat, és harminc nap alatt kell elintézünk, hogy mi legyen vele.

Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy úristen, a két kiskutyám bent van a lakásba, mi lesz velük, akkor megint nagyon rám jött a sírás,

de mondta a tiszt, hogy majd elintézik, ne izguljak. A csomagtartóból még gyorsan kivehettem a férjem övtáskáját, iratokkal kártyákkal együtt, de a telefonja bent maradt a kocsiba, így ő telefon nélkül maradt. Olyan volt minden körülöttem, mintha egy filmben lettem volna, beültettek minket megbilincselve nagy fekete autókba, amibe már a többiek is voltak. Néma csend volt, nem tudtuk felfogni, csak aggódva néztünk egymásra. Huszonnégyünket kapták el aznap.

- Észrevehetted volna a baj közeledtét?

- Mielőtt ez megtörtént, az volt a furcsa, hogy pár magyar hirtelen hazaköltözött, akik lehet megsejtették, hogy baj közeleg. Mint utólag kiderült, valaki feljelenthetett minket, emiatt kellett kivizsgálnia az amerikai bevándorlási hivatalnak, az ICE-nak az ügyet. Nem tudjuk, miért tette ezt az illető, de mindenkinek keresztbe tett, és ami ezután következett, azt senkinek nem kívánom. Az egyik nyomozó azt mondta nekem, amikor lekapcsolt, hogy ilyet még ő sem látott, hogy egyszerre ennyien kerüljenek bajba. Mindent tudtak rólunk, a munkahelyünket, az időbeosztásunkat, a lakóhelyeket, mindent.

Megvárták, amíg mindenki kijött reggel az utcára, amikor indultunk a munkába.

Volt, aki emiatt úszta meg azt a napot, mert valaki figyelmeztette, hogy ki se lépjen a házból.

- Hova vittek titeket?

- A rendőrségi fogdára. Ott csak mi voltunk, a falnál ültünk sorban hátrabilincselt kézzel, papírokat töltöttek ki velünk reggel 8-tól este 6-ig, étlen-szomjan, mert semmit nem adtak. Emlékszem erre, mert vécére kellett mennem, és kértem az őrt, hogy vegye már le a bilincset, mert ezt mégis hogyan oldjam meg így?

Mindenki úgy, ahogy volt, ahogyan reggel kilépett az utcára, ült ott ledermedve.

Rajtam is csak egy póló, meg leggings volt, és az övtáskám, amiben benne volt az útlevelem és a pénztárcám, mert nekem az összes magyar iratom bent maradt a lakásban. Mindenkit külön-külön is kihallgattak, és megengedték, hogy egyvalakit felhívhassunk, amire kaptunk három percet. Azt javasolták, jegyezzünk meg egy telefonszámot, mert onnantól majd csak azzal a személlyel tudunk bármit elintéztetni a külvilágban. Ezért én megjegyeztem egy ottani magyar ismerősöm számát, akiről azt gondoltam, ő majd segíteni fog nekem. Azt nem tudtam, a párom mit csinál majd, mert az ő telefonja bent maradt a kocsiban, tehát nekem kellett egyedül gyorsan erről döntenem. Erre az ismerősömre voltam kénytelen vakon rábízni magam, akit igazából alig ismertem, szóval igazi lutri volt.

- Ezt hogy élted meg?

- Szörnyű volt, végigbőgtem az egészet, a fiam és a párom néha odajöttek, mert itt még együtt voltunk, de nem ülhettünk egymás mellé sem. Mindenünket elvették, ami nálunk volt, átnézték a holminkat alaposan, és amit úgy gondoltak, azt kidobták, a többit elzárták megőrzésre.

- Mi történt ezután?

- Este hat körül újra kocsikba tettek minket, külön a férfiakat és a nőket, elvittek bennünket egy másik fogdaszerű helyre.

Ott anyaszült meztelenre kellett vetkőzni, és testüregvizsgálatot is tartottak, ez nagyon megalázó volt,

ezt mindannyiunknak át kellett élni. Adtak valami vacak ruhát, ami hatszor nagyobb volt, mint én, és bezártak minket egy másik fogdába. Ott kaptam először enni, de nem tudom, mi volt az, olyan éhes voltam, hogy megettem, pedig nagyon rossz volt az íze. Ez egy ablaktalan helyiség volt, ahol annyira kevés volt a hely, hogy volt, aki a földön ült. Közben egy drogos fekve hányt, egy másik ember épp a vécén végezte a dolgát, azt is mindenki látta, mert semmi nem választotta el. Mi pedig mindeközben ettünk. Így várakoztunk ott, és éjfél körül vittek át minket egy másik, iszonyatosan nagy terembe, ahol vaságyak voltak, amik úgy néztek ki, mint a koporsók, annak is hívtuk egyébként.

10 napig voltunk ebben a gyűjtőben, mindenféle bűnözőkkel voltunk összezárva, életemben nem láttam még ilyet, ez lesokkolt mindannyiunkat.

Innen kerültünk át abba a zárkába, ahol aztán végig voltunk, amíg a kitoloncolási időt vártuk.

- Mennyi időt töltöttél a börtönben?

- Még szerencsésnek mondhatom magam, mert csak harminc napot töltöttem el ebben a környezetben. A kitoloncolás pedig úgy zajlik, hogy ha visszamondanak helyeket a repülőn, arra teszik be azt, akinek mennie kell, de az eltart egy darabig, mert lehet, hogy nincs üres szék a járaton. A párommal egy időben, egy gépen akartam hazautazni mindenképpen, ezt négyszer kellett kérvényeznem. Nagyon féltem, hogy mi lesz, az egész életünk odalett, és bent nem tudtunk egymásról semmit. Egyszer az egyik magyar mondta, hogy látta a páromat egy tolókocsiban, nagyon megijedtem, utána mondta az egyik börtönőr, hogy ne sírjak, csak annyi történt, hogy teljes depresszióba esett. Ilyen folyosói pletykák alapján tájékozódhattunk egymásról eleinte.

- Hogy bírtad ki ezt a helyzetet?

- Nem tudtam semmit a fiamról, sem a páromról, akik szintén bent voltak. Abban a helyiségben, ahová betettek, az emeletes ágy felső részére kerültem, pedig már akkor is 53 éves voltam, alig bírtam felmászni. A fejem felett volt a légkondicionáló, ami folyamatosan fújta rám a hideget. Nem volt meleg ruha, csak egy vékony takaróm, majdnem megfagytam a vaságyon. Minden kőből volt, a székek, az asztalok. Hatvanan voltunk ebbe a hosszú teremben, három zuhanyzó és hat vécé volt, meg hat csap összesen.

Mindenki láthatta, hogy ki mit csinál, nem volt semmi magánszféra, nekem ettől teljesen leállt a gyomorműködésem,

felpuffadtam, akkora lett a hasam mint egy 7 hónapos terhesnek. Az egyik cellatársam jelentette az őrnek, hogy velem valami gond van, mert sokat vagyok a vécén, meg akartak büntetni először. Amikor kiderült, hogy rosszul vagyok, akkor megnézték a hasam és azonnal orvoshoz vittek, nehogy bélcsavarodásom legyen. A stressz miatt nem tudtam aludni, csak három órákat egy nap, kikészültem és csak ültem az ágyban naphosszat. Egyszer a hideg miatt rettenetesen megfáztam, annyira köhögtem, hogy éjjel nem tudtak tőlem aludni a többiek. Napokig hagytak szenvedni, nem zavarta az őröket, akkor vittek megint az orvoshoz, amikor az egyik cellatársam már nem bírta tovább, és szólt nekik, hogy csináljanak már valamit. A röntgen kimutatta, hogy kétoldali mellhártya- és tüdőgyulladásom volt, akkor adtak gyógyszereket tíz napon keresztül. Egyébként amikor bekerültünk, és átvizsgáltak a legelején, vért is vettek tőlünk, és akkor beadtak valami vénás injekciót is mindenkinek.

Nem mondhattuk, hogy nem engedjük, mert ez kötelező volt, hagynunk kellett, hogy befecskendezzék.

Annyit tudtam meg, hogy valami fertőzés ellen adhattak be állítólag valamit, de a mai napig nem tudom mi volt az.

- Mit tudtatok egész nap csinálni?

- Óránként jöttek az őrök ellenőrizni minket, és beolvasták a karunkon lévő azonosító karkötőn a kódot, ilyenkor az ágyak elé kellett állni. Akár beteg voltam akár nem, emiatt le-fel kellett másznom az emeleteságyról, nem tudom, mit hittek, onnan hova tűnhet el valaki. Egyetlen dolgot tudtam csak csinálni, angolul tanulgattam, mert az egyik magyar lánynak volt bent egy szótára. Kértem az őröktől papírt és ceruzát, hogy irkálhassak. Gyakoroltam a szavakat, főleg az utazáshoz. Sorba ment közöttünk ez a szótár, minden magyar ezt használta, nem volt sok könyvünk. Ebből a 60 személyes teremből nyílt egy másik terem, ahol csak egy kosárlabdaháló volt meg két kosárlabda, és két hullahop karika, oda kiengedtek. Mindennap négy órát volt nyitva, itt mozoghattunk, kicsit tornázhattunk együtt a lányokkal. Azon a termen volt egy fémrácsos hálóval lezárt ablak, amin friss levegő jött be, ott álldogálhattunk előtte,

mert minket nőket nem vittek ki az udvarra sétálni, csak a férfiakat.

Sokára tudtuk meg, hogy ki lehet kéredzkedni a kápolnába, vagy a könyvtárba, csak hogy már ne legyünk bent ebbe a hálóba, ki is jártunk ezután. Eleinte nem voltunk képben, nem értettünk semmit, mit lehet vagy mit nem. Nem tudhatta senki mennyi ideig kell ezt kibírni, teljes bizonytalanságban voltunk, hogy mikor juthatunk haza, mikor lesz hely egy gépen.

- Hogyan bírtad ki, azt hogy mindig figyeltek?

- Nehezen. Soha nem lehettünk magunkban. Ott tanultam meg, hogy ne legyek szégyenlős se, mert azelőtt, még a nők előtt sem öltöztem át. A börtönben meg kellett szoknom, hogy mások előtt kell intéznem a dolgaimat.

A zuhanyzóra is rálátott a kamera, szerintem azon is ellenőrizhettek minket, amikor éppen fürdés volt.

A fiataloknak ez sokkoló volt. Volt aki egyáltalán nem tudta ezt megszokni, mindig pólóba meg bugyiba zuhanyozott. Sőt, volt egy olyan nő is, aki nem ment el fürdeni, már szó szerint büdös volt, amikor az őrök ráparancsoltak hogy zuhanyozzon le.

- Milyen esetek miatt ültek a többiek?

- A legtöbben illegális túltartózkodás miatt voltak ott, a többiek meg kisebb ügyek miatt ültek. Az egyik fiatal lányt egy elcsattant pofon miatt hozták be. Volt olyan szintén illegális, aki már egy éve bent volt, és várt, őt még babakorában hozták Amerikába a szülei, és már neki is volt gyereke, aki ott született. Mégis ezek ellenére, így, hogy a saját hazáját sem ismerte, visszadeportálták oda, ahol született. Több ilyen eset is volt, amikor csak az anyukát küldték vissza, de a gyerekek maradhattak, mert Amerikában születtek.

- Hogyan jellemeznéd a börtönkörülményedet?

- Embertelen és megalázó volt az egész. Összezárva mindenkivel, elzárva, lekorlátozva, rettenetes körülmények között.

A párommal csak később tudtam kommunikálni, erre csak hetente egyszer volt lehetőség,

hogy cetliken üzenhessünk egymásnak. Volt ott mindenféle gond, nagyon megdöbbentő volt az egész, amit csak túlélő üzemmódban lehetett átvészelni. Előfordult olyan is, hogy néhányan időnként egymásnak estek, ilyenkor elvitték őket bezárni az úgynevezett lyukba, ezzel fenyegettek minket a rossz magaviseletért.

- Hogyan tudtátok a kinti dolgaitokat lerendezni?

- Akit kint megkértem és megbíztam ezzel, csak vele tudtam telefonon tartani a kapcsolatot, egyszer meg is látogatott emiatt bent. Nem voltunk szoros ismerősök, de neki kellett megadnom az összes banki adatomat, ő kezelte a számláimat. Így tudott küldeni nekem a börtönbe pénzt, amin tudtam ezt-azt vásárolni, mert erre volt lehetőség. Neki kellett az autónkat eladnia, és ő mehetett be a lakásunkba összepakolni a cuccainkat. A kutyáinkat is eladta, a bútorokat, mindent, ami mozdítható volt. Rá kellett bíznom egy vadidegenre az eladásokat, és hálásnak kellett lennem, hogy egyáltalán segített, de sajnos tudtam, hogy itt is be lettem csapva.

Mindenem áron alul odalett, állítólag nem értek semmit a cuccaink, ki voltam szolgáltatva.

A többiek is ebben a helyzetben voltak, volt akinek szintén mindene oda lett, szó szerint mindenük eltűnt a szobájukból. Volt olyan, akinek így veszett el az útlevele, újat kellett csináltatnia ahhoz, hogy hazautazhasson, és mivel ez hosszadalmas, neki több mint fél évig a börtönben kellett várakoznia emiatt. Sokat sírtunk, mert személyes értékeink vesztek el. Én is reménykedtem egy darabig, de aztán fel kellett ébredtem ebből az illúzióból is. Megkértem a segítőmet, hogy legyen kedves behozni a magyar irataimat és egy váltás ruhát egy sporttáskában. Minden fontosat elmagyaráztam neki, be is hozta, le is adta a nevemre a börtön raktárába. Amikor szabadultam, bemehettem ebbe a helységbe a cuccomért, nyitogattam ezt is azt is, de az én iratom nem voltak ott. Még az őrök emlékeztek is rá, de valahogyan még onnan is eltűnt a cuccom. Készpénzem is volt, de aznap azt sem tudták odaadni,

amikor mehettem a reptérre, mert zárva volt a pénztár, mondták, hogy várjak még 10 napot

és addigra minden meg lesz. Ránéztem az őrre, és mondtam neki, hogy ennyi szenvedésen átmentem, már felvettem a munkásruhámat, amiben behoztak, ezt nem gondolhatja komolyan, hogy egyetlen nappal is tovább maradok itt. Átöltözve vártam már a szabadulást, az övtáskámban volt a bankkártyám, az útlevelem, és ennyi, inkább mindent hátrahagytam. Szóval még a börtönpénztárban is ott maradt összesen 400 dollárunk, még ezt is megszívtuk.

- Hogy zajlott a deportálás?

- Előző nap este tudtuk meg, hogy másnap reggel indulunk. Mindent szétosztogattam a többiek között, reggel elkészültem, és két őr jött értem. Átvehettem a ruhámat, amibe jöttem, mert a többi raktárban tárolt cuccom addigra már eltűnt, ahogy mondtam. A párommal együtt vittek ki minket egy kommandós autóval a reptérre, ott már levették rólunk a bilincset. Amikor megláttam őt, sírtam, mindketten össze voltunk zuhanva. Meg voltunk öregedve, lestrapálva, de nem voltunk lefogyva, mert naponta 2000 kalóriás ételeket adtak, én 10 kilót híztam pillanatok alatt. Amikor kiértünk a reptérre, hat ember jött be velünk az induláshoz, négy rendőr meg két ICE officer, az utasok között kellett nekünk is velük együtt várnunk. A járat persze késett, ők addig ott voltak velünk, mindenki látta ezt, nem volt titok. A gép Lengyelország felé tartott, mi szálltunk fel utoljára, a legutolsó sorba.

Végig kellett mennünk az összes utas között, miközben a rendőrök a helyünkre kísértek, ez borzasztóan megalázó volt szintén.

A légi utaskísérőkre bíztak minket, ők feleltek értünk, nekik adták oda az útleveleinket. Egész úton egy szót sem szóltunk egymáshoz a párommal, annyira ki voltunk már fáradva, végigaludtuk az utat. Lengyelországban is utoljára szállhattunk ki a gépből, de ott katonák vártak ránk. Ők kisértek minket a budapesti csatlakozáshoz. Amikor odaadták az útleveleinket, azt mondták, hogy innen már odamehetünk, amerre akarunk, elég normálisak és kedvesek voltak. Magyarországon landoltunk, és itt is vártak minket természetesen a rendőrök, akik leszedtek bennünket az utasok közül a buszból fotó alapján, ők vittek be rendőrautóval minket az épületbe, egy vizsgálóba.

Gúnyosan megkérdezte az egyik, hogy remélem ebből jót tanultak, nincs már kedvük Amerikába menni.

Olyan megalázó volt, de én ránéztem, és azt mondtam neki: tudja mit, ha megtehetném, most azonnal visszafordulnék. Nagyon rosszul esett, mert durva beszólás volt, itthon erre már tényleg nem volt semmi szükség. A reptérről aztán tényleg mehettünk, amerre láttunk, annyit mondtak búcsúzóul, hogy ez nem fog megjelenni sehol, hogy deportálás miatt börtönben ültünk. Elmentünk a legközelebbi bevásárlóközpontba, és a párom testvére jött oda értünk. Útközben kellett egy pár tiszta ruhát, fehérneműt vennünk, mert semmi nem volt nálunk. Másnap visszamentünk abban kicsi motelbe, ahonnan indultunk.

Két hét múlva kaptuk az újabb munkaajánlatot, így kerültünk ki újra külföldre és azóta is külföldön vagyunk, beilleszkedtünk.

Ezt csak azért mondom el, mert biztos mindenkit érdekel, vajon mi lett az ügy vége, hát ez. Maradtunk volna Magyarországon, de így pénz nélkül nem tudtuk újrakezdeni. A külföldi életünket egy hónap alatt beindítottuk, azonnal munkába álltunk, volt fedél a fejünk felett. Lassan kihevertük ezt az egészet.

- Mit gondolsz utólag?

- Azzal, hogy hazaértünk, még nem lett vége ennek az ügynek. Azt is hallottam, hogy valaki, aki utánam jött vissza 10 nappal később, még látta a cuccaimat abban a raktárban. Emiatt millió telefont megeresztettem,

hogy valaki segítsem, küldjék már utánam, mert benne vannak a magyar irataim, de senki füle botját se mozdította,

csak hitegettek, majd végül közölték, már eltűnt, nincs mit tenni. Most ennyi év után visszagondolva, lehet, hogy kaphattunk volna esetleg valami jogi segítséget még ott Amerikában, de senki nem érdeklődött utánunk, mi sem tudtunk kapcsolatba lépni senkivel, hogy segítsen. Okosabbnak kellett volna lennem, egy életre megtanultuk, hogy az ESTA nem munkavízum. Ez hiba volt, amiért ki vagyunk tiltva Amerikából, és a deportálási folyamat rettenetes lecke volt, szívesen kihagynám az életemből, és elfelejteném. Itthon elbuktunk mindent, Amerikában is elbuktunk mindent, remélem ezzel vége, és most nem lesz három a magyar igazság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Timothy Garton Ash: Orbán Viktor Milosevics sorsára juthat jövőre
Egyre világosabb, hogy a nagyhatalmak saját céljaik mentén próbálják befolyásolni az uniós országokat. Ash szerint Európa sorsa a következő években dőlhet el.


Timothy Garton Ash oxfordi professzor szerint ma Európában valóságos eszmei harc zajlik: a liberális és antiliberális, valamint az internacionalista és nacionalista nézőpontok csapnak össze. A világhírű történész szerint az Ukrajna elleni orosz invázió új korszakot nyitott a kontinensen – egy olyan időszakot, amelynek tétje Európa jövője, írja a HVG.

A professzor a Financial Times-ban megjelent véleménycikkében arról ír, hogy a földrész vezetői csak három komoly világpolitikai sokk után ismerték fel a rájuk leselkedő veszélyeket. Ezeket Vlagyimir Putyin orosz, Hszi Csin-ping kínai és Donald Trump amerikai elnök lépései idézték elő. Timothy Garton Ash szerint különösen érdekes, hogy az antiliberális erőket egyszerre támogatja Moszkva és Washington.

A történész kiemeli: Oroszország revansista törekvéseket folytat, vagyis annyi területet akar visszaszerezni a hajdani birodalomból, amennyit csak tud. Ebben jelenleg is hibrid háború eszközeit használja – ilyen például a szabotázs, a gyújtogatás, a digitális támadások és a dezinformáció. Putyin egyik fő szövetségese Kína, de India, Dél-Afrika és Brazília is egyre fontosabb szereplője ennek az új világrendnek.

Ash szerint az Egyesült Államok három szinten jelent kihívást a liberális Európa számára: geopolitikailag Ukrajna és a biztonsági garanciák miatt, gazdaságilag a vámok és a nacionalista piacvédelem révén, ideológiailag pedig azért, mert nyíltan az antiliberális európai pártok mellé állt.

A populista mozgalmakat főként a vidéki, szegényebb, kevésbé iskolázott rétegek támogatják – sokan közülük a migráció miatt érzik magukat kiszolgáltatottnak. A fiatalok ezzel szemben attól félnek, hogy rosszabb körülmények között élnek majd, mint a szüleik, ezért egyre többen állnak be az elitellenes pártok mögé.

A középpártiság hívei gyakran követik el azt a hibát, hogy bevándorlás témájában a szélsőjobboldali retorikát veszik át – véli Ash. Szerinte ugyanakkor fontos lenne, hogy egyszerre lépjenek fel hatékonyan az illegális határátlépések ellen, és közben elmagyarázzák, miért van szükség külső munkaerőre.

A professzor úgy látja, szükség van erős, hiteles politikai vezetőkre, mert például Orbán Viktor a legsikeresebb demagóg Európában – de most kihívója akadt Magyar Péter személyében.

A jövő évi választás szerinte nem lesz sem szabad, sem tisztességes, mégis „meg lehet vívni a kellőképpen népszerűtlen hatalom ellen” – ahogy azt Szlobodan Milosevics is megtapasztalta 2000-ben.

Lengyelországban egyre több fiatalnak van elege abból, hogy két idős politikus, Jaroslaw Kaczynski és Donald Tusk folyamatosan civakodik. Franciaországban pedig az lesz a meghatározó, hogy ki száll szembe Marine Le Pennel vagy Jordan Bardellával az elnökválasztáson.

Ash szerint ha a liberális Európa sikerrel jár a nemzeti küzdelmekben, támogatja Ukrajnát, és az USA-ban négy év múlva a transzatlanti együttműködés hívei kerülnek fölénybe, akkor „egy ragyogó új korszak kezdete lehet a földrészen”. Hozzáteszi: „Nem valószínű, de elképzelhető.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk