HÍREK
A Rovatból

Orosz bankok és befolyásos személyek ellen rendelt el szankciókat a brit kormány

Öt bankra és három nagyvállalkozóra vonatkoznak a büntetőintézkedések, például a vagyonbefagyasztás.


Öt orosz bank és három befolyásos, vagyonos magánszemély ellen rendelt el vagyonbefagyasztást is tartalmazó szankciókat kedden a brit kormány, válaszul arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök előző nap hivatalosan elismerte a délkelet-ukrajnai szakadár területek önállóságát.

Boris Johnson brit miniszterelnök a londoni alsóházban tartott tájékoztatójában elmondta: a szankciós listán a Rosszija Bank, az ISZ Bank (Ipari Takarékbank), a General Bank, a Promszvjazbank és a Fekete-tengeri Fejlesztési Bank szerepel.

A brit kormány emellett személyi szankciókat léptetett érvénybe Gennagyij Tyimcsenko, valamint Borisz Rotenberg és Igor Rotenberg nagyvállalkozókkal szemben.

Johnson elmondta:

London befagyasztja a szankciós listán szereplők Nagy-Britanniában tartott vagyoneszközeit, a büntetőintézkedésekkel sújtott személyek nem utazhatnak be az országba, emellett a brit kormány megtiltja, hogy brit állampolgárok és vállalatok bármilyen üzleti kapcsolatra lépjenek velük.

A londoni külügyminisztérium nem sokkal Johnson tájékoztatása után közölte: Gennagyij Tyimcsenko a hatodik leggazdagabb orosz oligarcha, Boris és Igor Rotenberg pedig "hosszú ideje kötődik a rezsimhez".

A tárca szerint a szankciókkal sújtott öt orosz bank részt vett az orosz megszállás finanszírozásában, és London e pénzintézetek nagy-britanniai vagyoneszközeit is azonnali hatállyal befagyasztja.

A Rosszija Bank különösen közel áll a Kremlhez, a Promszvjazbank pedig alapvető fontosságú szerepet játszik az orosz védelmi szektor finanszírozásában - hangsúlyozza keddi tájékoztatásában a brit külügyminisztérium.

A tárca egyelőre részletek nélkül közölte:

London szankciókat vezet be az orosz törvényhozás azon tagjai ellen is, akik Ukrajna területi szuverenitásának égbekiáltó megsértésével megszavazták a két délkelet-ukrajnai szakadár terület függetlenségének elismerését.

A brit külügyminisztérium szerint Nagy-Britannia a következő hetekben kiterjeszti a Krím-félszigeten már alkalmazott területi szankciókat a donyecki és a luganszki szakadár "köztársaságokra" is. Ez azt jelenti, hogy brit magánszemélyek és vállalatok nem folytathatnak üzleti tevékenységet ezekkel a térségekkel mindaddig, amíg e területek vissza nem térnek Ukrajna ellenőrzése alá.

A londoni külügyi tárca közölte azt is, hogy további orosz agresszió esetére a brit kormány példátlan újabb szankciókat tart készenlétben, köztük olyanokat, amelyek az orosz pénzügyi és kereskedelmi szektort érintenék. Ezek közé tartozna egyéb lépések mellett olyan törvény elfogadása, amely megtiltatná orosz államadósság-eszközök forgalmazását brit piacokon.

Nagy-Britannia a partnerországokkal együttműködve gyakorlatilag elszigetelné Oroszországot a világgazdaságtól, rendkívüli mértékben megnehezítve az oligarchák és az orosz üzleti vállalkozások tevékenységét Oroszország határain túl - áll a brit külügyminisztérium keddi állásfoglalásában.

Alsóházi felszólalásában a brit miniszterelnök is hangsúlyozta: az általa most bejelentett szankciócsomag csak "az első sorozat" azon intézkedések közül, amelyeket Nagy-Britannia kész érvénybe léptetni.

Boris Johnson kijelentette: nem lehet tudni, hogy a következő napok mit hoznak, de a lehetőségek között szerepel az is, hogy az ukrán határok mentén felsorakozott, teljes támadókészültségben lévő csaknem 200 ezer orosz katona általános offenzívát indít.

Ha a legrosszabb bekövetkezik, akkor egy 44 milliós európai nemzet válik semmivel sem igazolható, totális agresszív háború célpontjává, az orosz elnök által említett "abszurd, sőt misztikus okokból"

- fogalmazott a brit miniszterelnök.

Johnson hangsúlyozta: Nagy-Britannia komolyan veszi Oroszország biztonsági aggályait, és ezt demonstrálta azzal is, hogy Ben Wallace brit védelmi miniszter a minap több mint három órán át tárgyalt Moszkvában Szergej Sojgu orosz védelmi miniszterrel és Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnökkel.

A brit kormányfő kijelentette: London nem hagy fel a diplomáciai erőfeszítésekkel, az utolsó lehetséges pillanatig keresi a diplomáciai megoldás módjait, de "szembe kell nézni azzal a lehetőséggel, hogy Vlagyimir Putyin semmiféle üzenetre nem reagál, és békíthetetlen elszántsággal törekszik Ukrajna még további alávetésére és gyötrésére".

Kedden a brit külügyminisztériumba kérették Andrej Kelint, Oroszország londoni nagykövetét, és vele is közölték, hogy további szankciók várhatók, ha Moszkva nem vonja vissza fegyveres erőit és nem tesz eleget nemzetközi kötelezettségeinek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhel kiakadt: Tisztelem a sajtószabadságot, csak annyit kérek, a gyerekeinket hagyják ki ebből
A miniszterelnök lánya úgy gondolja, a sajtó átlépett egy bizonyos határt, mert most nem ő vagy a férje, hanem a gyermekei kerültek a támadás középpontjába.
F. O. - szmo.hu
2025. július 11.



Közlemény jelent meg Orbán Ráhel Instagram-oldalán pénteken. A miniszterelnök lánya kifejtette, hogy nem ez az első alkalom, hogy a sajtóban és más politikusok részéről is támadás éri őt és a férjét, most azonban ez szintet lépett. Az üzletasszony szerint a média a gyermekeiket vette célba.

„Az elmúlt években megszoktuk, hogy egyes sajtóorgánumok és politikusok nem bánnak kesztyűs kézzel velünk. Én is, István is megtanultunk együtt élni ezzel. Valamint azzal is, hogy gyakran valótlanságokat állítanak rólunk – elfogadtuk, hogy a helyzetünk ezzel jár. Most azonban egy határt átléptek

- fogalmazott a miniszterelnök lánya.

„Amikor a gyerekeink személyes életét állítják célkeresztbe, amikor valótlan információkat közölnek az állítólagos iskolájukról, amikor a magánéletükbe próbálnak beférkőzni – az már nem rólunk szól. Ez már arról szól, hogy védtelen kiskorúakat próbálnak bevonni egy politikai játszmába”

- írta Orbán Ráhel, aki hozzátette: „Anyaként és emberként ezt nem tudom és nem is akarom szó nélkül hagyni”.

„Arra törekszem – ahogyan a BDPST is –, hogy korrekt viszonyt ápoljak a sajtóval. Tisztelem a sajtószabadságot, és hiszem, hogy lehet kritikusnak lenni etikusan, a morális határok betartásával. Ezért most is csak annyit kérek: a gyerekeinket hagyják ki ebből.

Tartsák tiszteletben a személyiségüket, a jogaikat, és azt a minimális emberi határt, amit a jóérzés diktál.

A jövőben pedig – minden rendelkezésünkre álló eszközzel – fel fogunk lépni azokkal szemben, akik ezt figyelmen kívül hagyják. Köszönöm mindenkinek, aki érti, miért fontos ez” – írta.

A miniszterelnök lánya közleményében arra reagálhatott, hogy az amerikai költözésük kapcsán a Válasz Online arról írt, hogy Orbán Ráhel és Tiborcz István már eldöntötte, hogy valóban New York-ba költöznek, és a gyerekek hivatalos iskolaügyeit hetekkel korábban véglegesítették.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Pankotai Lili üzent, miután megint feljelentették: Srácok, az ugye megvan, hogy egy 20 éves kiscsajtól vagytok ennyire megijedve?
Miután megszüntették a Pride miatt indított eljárást, Pankotai Lili most arról számolt be, hogy a Készenléti Rendőrség is nyomoz ellene. A fiatal aktivista úgy tudja, Budai Gyula jelentette fel egy videó miatt.


„Megint feljelentettek – úgy tűnik, ennyire félnek egy 20 éves diáklánytól” – kezdte Facebook-bejegyzését Pankotai Lili, aki ellen nem sokkal ezelőtt szüntették meg az eljárást a Pride-ügyében.

„Ám most Viktor új szintre emelte a tétet: már a Készenléti Rendőrséget küldte rám – az egyik jelentgető csicskáján keresztül. Budai „Jelentgető” Gyula egy már megvágott videó továbbvágott verziójával házalt addig, amíg most maga a Készenléti Rendőrség nyomoz ellenem. Így a Megafontól a Hír TV-n át Budai Jelentgető Gyuláig most egy év börtönnel fenyegetnek” – írta a fiatal aktivista.

„Azért ez elég érdekes – sőt, egyben megtisztelő is –, hogy a hatalom minden eszközt bevetve próbál megfélemlíteni és eltakarítani. Srácok, az ugye megvan, hogy egy 20 éves kiscsajtól vagytok ennyire megijedve? Ilyen nagy a baj?”

– tette hozzá.

Pankotai azt is leírta a posztban, hogy mivel jár az, ha valaki ellen ilyen nyomozást indítanak. Állítása szerint 0–24-ben megfigyelhetik, bármikor lehallgathatják, bármikor házkutatást tarthatnak nála, bármikor lefoglalhatják és átkutathatják bármilyen holmiját vagy elektronikai eszközét.

„Az pedig megint csak egy „király kórkép”, hogy a nyomozásról szóló információk előbb landoltak a Hír TV szerkesztőségében, mint nálam. Én a mai napig semmilyen hivatalos értesítést nem kaptam, de a Megafon már elindította a kampányát” – fűzte hozzá Lili, aki eztán Budai Gyulának üzent.

„Gyula, én nem a családapáról, nem a nagypapáról, nem a férjről, nem a focidrukkerről beszéltem – hanem az Orbán Viktor által vezetett és az ő nevével fémjelzett egész rendszerről és gépezetről, ami nem térhet vissza 2030-ban. Ezt is hallottad volna, ha nem vágtátok volna szét a videót. Budai Jelentgető Gyula, aki esküt tett arra, hogy minden erőszakos megnyilvánulást jelenteni fog – ő maga, amikor még a saját kommentelői is kiakadtak rajta, emlegetve Orbán Viktor poloskázását, ahol bírók, aktivisták és civil szervezetek eltakarítását ígérte miniszterelnökként –, akkor Gyula válasza annyi volt: „Hát tessék feljelenteni Orbán Viktort, ahogy én tettem Lilivel.”

Orbán Viktor „nagytakarítása” úgy tűnik, elkezdődött – és a civil szervezetek, aktivisták, bírók közül egy aktivistával kezdi. Nem is akárhogyan – egyből egy év börtön a cél”

– írta a fiatal lány, majd a hosszú bejegyzés végén a miniszterelnöknek is üzent.

„Most hozzád szólok, Viktor! Hozzád, aki egykoron Soros kedvenceként, saját testeddel védted Demszkyt a kádári rendőrség ellen – most meg nem is a sima, hanem a Készenléti Rendőrséget uszítod rá egy diáklányra?!? Kezdődhet a tánc, fiúk! Ahogy neked már egyszer megüzentem: Tudok játszani. És készülj fel – mert szeretek is;) 275 nap. Tik-tak, tik-tak” – zárult a poszt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás reagált Magyar Péter Tusványos-posztjára: Te Kicsi! Te a záport nem tudod megkülönböztetni a vihartól!
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Magyar Péter túl sokat képzel magáról. Menczer Tamás szerint a miniszterelnök inkább európai vezetőkkel vitázik, nem vele.
F. O. - szmo.hu
2025. július 11.



Menczer Tamás Facebook-bejegyzésben reagált Magyar Péter korábbi posztjára, amelyben a Tisza Párt elnöke jelezte, hogy részt venne a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, és vitázna Orbán Viktorral. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint azonban a miniszterelnök nem vele, hanem Manfred Weberrel és Ursula von der Leyennel vitázik.

A kormánypárti politikus a bejegyzésében úgy fogalmazott: „Te Kicsi! Te a záport nem tudod megkülönböztetni a vihartól! Pedig az nem nehéz… Mit akarsz te Orbán Viktortól?!” Hozzátette: „Manfred Weber és Ursula von der Leyen legalább meg tudja különböztetni a vihart a záportól.”

Menczer emlékeztetett arra is, hogy Magyar Péter a közelmúltban indokolatlanul vádaskodott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lezárása miatt. Egyúttal azt írta, hogy

a miniszterelnök nem vele, hanem európai vezetőkkel vitatkozik, ugyanakkor ő maga kész lenne vitába szállni a Tisza Párt elnökével.

Posztjában azt is megjegyezte, hogy ehhez veszélyességi pótlékot kér, és feltette a kérdést: hol legyen a találkozó?

Ahogy már beszámoltunk róla, Magyar Péter pénteken arról írt, hogy szeretne jelen lenni a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, de a szervezők nem hívták meg, noha Orbán Viktorral vitázna a rendezvényen. Bejegyzésében kiemelte, hogy az LMP és az MSZP képviselői részt vesznek az eseményen, miközben szerinte ezek a pártok társadalmi támogatottság nélküliek, és a megszűnés szélén állnak.

A politikus úgy fogalmazott: „Tusványos mindig is azt hirdette magáról, hogy a párbeszéd fóruma. Ahol érdemi, baráti, tiszteleten alapuló vita folyhat különböző politikai erők között. Jó lenne, ha ez nem csak üres szlogen lenne.” Hozzátette: „közpénzből is működik, tehát a szervezők erkölcsi kötelessége, hogy biztosítsák a sokszínűség és a valódi párbeszéd lehetőségét.”

A 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort július 22–27. között rendezik meg. Orbán Viktor július 26-án tart előadást.

Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke korábban elmondta, hogy a miniszterelnök mellett hét miniszter is részt vesz a rendezvényen. Az idei programban öt nap alatt 40 helyszínen 500 eseményt tartanak, és közel 1000 előadót várnak. A szabadegyetem idei mottója: „Ránk számíthatsz!”

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Pánik Moszkva közelében: az orosz légvédelem tévedésből tüzet nyithatott egy orosz utasszállítóra
A Boeing 737-800-as járat épp leszállni készült, amikor a Pancir-SZ1 rendszer célba vette. A gép kisebb sérülésekkel ért földet, senki nem sérült meg.
F. O. - szmo.hu
2025. július 11.



Péntek hajnalban kis híján súlyos incidens történt Moszkva közelében: egy orosz utasszállító gépre tévedésből tüzet nyithatott egy légvédelmi rendszer – erről Alekszandr Nyevzorov orosz újságíró számolt be a Telegramon.

A beszámoló szerint a Moszkva felé tartó AFL1845-ös számú járatot, amelyet az Aeroflot üzemeltet, egy Pancir-SZ1 típusú légvédelmi rendszer vehette célba, miközben a gép megközelítette a leszállópályát. A Boeing 737-800-as repülőgép Minszkből indult, és a moszkvai Seremetyjevói nemzetközi repülőtérre tartott.

Nyevzorov állítása szerint

a rendszer összetéveszthette a polgári gépet egy érkező drónnal.

A történtek pénteken, helyi idő szerint 0 óra 20 perckor játszódtak le.

A gép kisebb károkat szenvedett, de sikeresen landolt, az utasok és a személyzet nem sérült meg. Az újságíró egy hangfelvételt is megosztott, amelyen egy férfi többször figyelmeztet: a közeledő repülőgép utasszállító járat.

A FlightAware járatkövető oldal adatai szerint az AFL1845-ös járat július 10-én 23:27-kor szállt fel Minszkből, majd 00:36-kor ért földet Moszkvában. Az útvonalban nem látszik rendellenesség.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: