Örökre megutáltatja a mozgást a testnevelésóra
A diákok utálják a tornaórákat, folyamatosak a megaláztatások és teljesíthetetlenek a követelmények. Ahelyett, hogy a heti öt órával megszerettetnék a mozgást a gyerekekkel, begyógyíthatatlan sebeket ejtenek rajtuk, amik egész életükben végig kísérhetik őket. Ötven éve ugyanazokat a gyakorlatokat ugyanazokkal a sokszor szadista módszerekkel oktatják, pedig olykor csak a tanáron vagy az iskolán múlik, hogy motiválttá tegye a diákokat.
A diákok felmentésekkel próbálnak menekülni az elől, hogy egyest kapjanak a tesiórán, amiért ők nem olyan ügyesek vagy gyorsak, mint a társaik. Azok a diákok, akik nem kapnak felmentést, sokszor állandó gyomorgörccsel küzdenek, ha csak a torna szóba kerül, az iskola befejezte után pedig kerülik a mozgást, ahogy csak lehet. Az órákon nincs differenciális, hiába beszélünk egy olyan készségtárgyról, ahol a fizikai adottságok számítanak, az is megbukik, aki erőn felül próbál teljesíteni. A jelenlegi kerettanterv már nem releváns, a diákok és a tanárok is unják, hogy minden évben kötelet mászni és futni kell. A szakértők szerint alapvetően az egész oktatási rendszerrel van probléma, de szemmel láthatóan ez leginkább a testnevelésben mutatkozik meg.
"90 métert 10,5 másodperc alatt futottam le. Erre hármast kaptam úgy, hogy ez volt a maximum teljesítményem. Mit kellene tennem az ötösért?"
– meséli Janka, aki most kezdte a gimnáziumban a 0. osztályt. Balog Janka (a riportalany nevét kérésére megváltoztattuk) szeret mozogni, aktívan sportol is, de mivel nagyon alacsony, ezért sokszor a testnevelésórán hátrányból indul a többiekkel szemben. Azért, hogy ne kapjon folyton rossz jegyeket, megkérte a háziorvosát, hogy írassa át gyógytesire, holott nincs is semmi baja, csak túl alacsony. A fizikai különbségek Janka tanárát hidegen hagyják, mindenkinek ugyanakkorát kell ugrania, lépnie, másznia, ha nem, akkor rögtön romlik az átlag.
"Távolugrásból 1,80 volt az ötös határa. Nekem is ugyanezt kellett megugranom, pedig az egyik lánynak csak a lába volt akkora, mint én. Én még az 1,60-at se tudnám megugrani"
– mondja. Janka a gyógytorna ellenére bejár a rendes testnevelésórákra is, mert szeret mozogni, de szerinte sokszor annyira magasak a követelmények, hogy még az élsportolók sem tudják megugrani az ötös szintet. Például az előre bukfencből való felállást senki sem tudja megcsinálni, a tanár pedig csak fogja a fejét.
Sok olyan tanuló van Janka osztályában, akik már bizonyos gyakorlatokat meg sem próbálnak, mert tudják, hogy úgyis egyest kapnak rá, pedig minden tantárgyból kitűnők, ezért nekik nagyon ciki, hogy tesiből csak kettest kapnak.
A tornatanár személye kulcsfontosságú
A pedagógus személye és motiváltsága a testnevelésórákon talán még fontosabb, mint más tárgyaknál. Egy tanár képes lehet rávenni a diákokat arra, hogy önszántukból elmenjenek maraton futásra, de mindannyian jól ismerjük azokat a szadista tanárokat, akik bűntudat nélkül bevágják mindenre az egyest.
Egy szintén gimnazista lány például két óra alatt tíz egyest zsebelt be azért, mert a kislabdával egyszer sem talált be a célba. Az ő tanárától azért is egyes jár, ha nincs felszerelés, vagy épp ellenkezőleg: ha a gyereken túl sok ruha van, például egy pulcsi. A szülők felmentésekkel próbálták menekíteni a gyerekeiket az óráról, míg végül a 22 főből 5-en nem maradtak az órán.
Egy ma már Londonban élő testneveléstanár, Nagy Viktória ( a riportalany nevét kérésére megváltoztattuk) maga is sportember volt, rendszeresen járt el futni, ami a diákokat is ösztönözte. A három évet testnevelést tanító tanárt a diákok sokszor látták a városban futni, ezért egy idő után ők is csatlakoztak hozzá, és együtt mentek el különböző maratonfutásokra, amihez azóta még többen csatlakoztak.
Viktória azért hagyta ott a tanári pályát, mert ő és a férje nem bírták elviselni a jelenlegi oktatási viszonyokat. A tanárnő szerint a mostani kerettanterv már nem releváns a mai gyerekekre, mert olyan képességekre épít, amivel a mai diákok már nem rendelkeznek. Ők fára másztak gyerekkorukban, és fizikailag sokkal aktívabbak voltak, de a tanárnő úgy látja, hogy nem csak a kerettanterv, de az egyetemi tanárképzés is még ugyanezekre a módszerekre és képességekre épít. A most középkorú nő ugyanolyan tornaórákra járt, mint amiket ma az egyetemen oktatnak a leendő tanároknak.
Viktória úgy látja, hogy a legnagyobb probléma az, hogy a diákok és a tanárok is unják a tananyagot, ami évről évre teljesen ugyanaz, a kerettanterv csak azt követeli meg, hogy magasabb szinten oktassák. A diákok minden évben felmérőt futnak, kislabdát dobnak, kötelet másznak. A mozgás szeretetét pedig a labdajátékokkal kívánja megteremteni a kerettanterv, de azzal nem számol, hogy nagyon sok gyereknek a labdajáték is kudarcélmény, ráadásul megtaníthatatlan a részletesség, amit követelnek.
"A kerettanterv a kézilabdát elképesztő mélységekben tanítja, például kapusképzést kell tartani. El tudod képzelni, hogy egy 30 fős osztálynak 45 perc alatt ezt megtanítod?"
– kérdezi a nő. A kerettanterv természetesen ad lehetőséget alternatívnak számító sportok tanítására is, például el lehet menni lovagolni, íjászkodni, vitorlázni, úszni, de ezekre az iskoláknak sosincs pénzük.
Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt mondja, hogy a testnevelés szakos kollégák között is több az évtizedek óta pályán lévő, mint a pályakezdő. Ebből következik, hogy a régóta pályán levők nem ismerik a korszerű edzésmódszereket és innovációkat, ami pedig közre játszik abban, hogy az órák unalmasak.
Még most is stresszelek, ha meghallom a labda hangját
A 12 éven keresztül tartó szenvedés a testnevelésórákon később az egész életre kihathat, mert a diák annyira megutálja a mozgást, hogy később minden sporttól elzárkózik. Hasonló tapasztalatokat élt át Szabó Eliza és Fehér Mihály (a riportalanyok neveit kérésükre megváltoztattuk), akik 24 éves korukban kezdtek újra sportolni, mert addigra sikerült feldolgozniuk a testnevelésórák traumáját.
Nekem mindig is a tesi volt a legutáltabb tantárgyam. Amikor csak be kellett tenni a felszerelésemet, már kirázott a hideg, hogy úristen ma lesz testnevelés"
– emlékszik vissza Mihály. Eliza és Mihály most együtt versenytáncolnak, de hosszú út vezetett odáig, hogy rájöjjenek, mozogni jó.
Egyikőjük sem remekelt a tesiórán, nem voltak sportos alkatok, ezért állandó megaláztatások érték őket. Szerintük nagyon megalázó volt, amikor egy-egy játéknál a csapatkapitányok – akik mindig a legjobbak voltak – őket választották utoljára, mivel ők voltak a leggyengébbek. Ugyanilyen kellemetlen volt az is, amikor az egész osztály előtt kellett bediktálniuk, hogy hány felülést vagy fekvőtámaszt csináltak, ami mindig jóval kevesebb volt, mint az osztály legjobbjáé.
A diákok állandó versenyeztetésén túl szerintük az is probléma volt, hogy sosem tanultak semmit, nem volt érdemi fejlődés, ugyanannyi idő alatt futották le a megadott távot a negyedik év végén, mint az első évben. A labdajátékokat sosem magyarázták el rendesen, Mihálynak például külön meghatározó élmény volt, amikor egy alkalommal rosszul dobta be a labdát a pályára, a tanár pedig elmagyarázta neki, hogy kellene helyesen. Elizát a barátnője tanította meg kislabdát dobni, mert a tanár sosem mondta el, hogy hogyan mehetne messzebb a labda.
"Én azért is gondolok ilyen rossz emlékekkel a testnevelésre, mert most már tudom, hogy mennyire nagy öröm a mozgás. Aztán belegondolok abba, hogy ez gyakorlatilag az egész gyerekkoromból kimaradt, mert pont ezek miatt az élmények nem mertem eljárni semmilyen külön sportra. Igazából haragszom is ezért erre a rendszerre" – mondja Eliza.
A rossz emlékek viszont sokszor a felszínre törnek, van olyan sport, amit örökre megutáltattak velük a tesi órát.
"A labdajátékokat soha nem akarnám újra. Ha kiülök a medence mellé, és ott röplabdáznak, engem már a labda pattogása, a hangja is frusztrál. Azon rettegek, hogy úristen mindjárt jön a labda, és el kell kapnom, de úgysem fogom elkapni" – meséli Mihály.
Mendrey László úgy véli, hogy a testnevelésben meg kellene találni azokat a formákat, amelyek során a diák nem veszi észre, hogy tanul, mert ha kötelezőnek érzi még a focit is, akkor nem fogja szeretni.
"A testnevelésórákon lévő probléma csepp a tengerben, az egész oktatási rendszerrel van a baj. Viszont ennek a problémája a leginkább szemmel látható, mert egy ellustult, elhízott korosztály nő fel" – magyarázza a szakértő.
Fóka foci az alternatív tesióra
Ellátogattunk a Közgazdasági Politechnikumba, hogy megnézzük, hogyan lehet egy testnevelésórát másképp csinálni. Mielőtt még azt gondolnánk, hogy ez az iskola azért engedheti meg magának, hogy alternatív testnevelést tartson, mert magániskola, ismerkedjünk meg a 9. osztállyal! Az ő testnevelésórájukra látogattunk el, ami abban az értelemben számít klasszikusnak, hogy a 11. és a 12. osztállyal ellentétben, ők nem választhatnak a különböző sportágak: jóga, tollas, kosárlabda, pinpong stb. között, hanem általános tesiórán vesznek részt.
Fókafoci a Közgazdasági Politechnikumban - Fotó: Magócsi Márton
Az iskola sajátossága, hogy nem adnak jegyet tesin, így az sem zavarja őket, ha valamelyik gyerek fél a gerendára vagy a kötélre felmászni. Semmi sem kötelező, de buzdítják a diákokat azzal, hogy például a tanár felmegy a félős diákkal együtt a gerendára.
A 9. osztály tanára, Béres-Deák Barbara azt mondja, hogy ő nagyon szeret olyan feladatokat adni, amiket párban vagy csapatmunkában kell végezni. Így válik élvezhetővé egy egyszerű bemelegítés is, ahol körbefutkosás helyett a diákok párba állnak, befutnak a terem közepéig, ott pacsit adnak egymásnak, majd visszafutnak. Nem kerül semmibe, mégis sokkal nagyobb kedvvel csinálják a gyerekek.
Fotó: Magócsi Márton
A Politechnikumban a diákok ötleteinek is teret engednek. Az órán, amelyre mi is ellátogatunk, az egyik fiú, Gergő által behozott és továbbfejlesztett játékot mutatták be: a fóka focit. A fóka focit egy kis négykerekű gurulós kocsival játsszák, amire ráhasalnak a diákok, a labdát pedig kézzel gurítják egymásnak. A fókafoci olyannyira elterjedt, hogy Gergő szakkört is indított belőle az órák után.
Az osztály idén egy projektbe is belekezdett, amely a Gúlaépítés névre hallgat. A tanárnő érzékelte, hogy a diákoknak egyáltalán nincs kedvük a talajtornához, ezért kitalált valami mást, hogy az egyensúlyukat fejlessze. Ennek lényege, hogy a diákok egymásra mászva, különböző pozíciókban, puzzle-szerűen tartják meg egymást, vagy például úgy csinálnak fekvőtámaszt, hogy közben össze kell hangolniuk másik két társukkal a mozgásukat, mert valamilyen formában érintkezik a testük. Az osztály annyira lelkes lett, hogy szeretnének fotókat készíteni a "gúlákról", amiket kiállítanának az iskolában.
Fotó: Magócsi Márton
Béres-Deák Barbara látja, hogy sokan érkeznek az iskolába úgy, hogy tele vannak félelmekkel a tesi miatt, de idővel ők is megszeretik, még ha élsportolók nem is lesznek soha. Szerinte az ő oktatási formájuk valójában sokban hasonlít a klasszikus tesiórákhoz, attól lesz alternatív, hogy a gyerekek teljesítményét nem osztályozzák, és nyitottak másfajta mozgásformákra is, akár olyanra is, amit a gyerekek javasolnak.
