Orbán Viktor megszólalt Trumpék venezuelai katonai akciójáról
Donald Trump bejelentette, hogy elfogták a venezuelai elnököt és feleségét. A magyar kormány a térségbeli nagyköveteivel van kapcsolatban, hogy egyetlen magyar se kerüljön bajba.
Orbán Viktor miniszterelnök egy Facebook-posztban reagált az USA venezuelai katonai akciójára. A kormányfő azt írta, hogy „a Venezuelában végrehajtott katonai akciónak magyar érintettje, vagy sérültje nincs.” Hozzátette, hogy
„folyamatos kapcsolatban vagyunk a térségbeli nagyköveteinkkel, hogy egyetlen magyar ember se jusson bajba Venezuelában.”
A miniszterelnök posztja szerint a mai napon egyeztettek a magyar energiaszektor legfontosabb szereplőivel is azért, hogy a venezuelai krízis árfelhajtó hatásait Magyarországon ki tudják védeni. A posztot azzal zárta, hogy „a magyar kormány munkában”.
Szombat hajnalban amerikai légicsapásokat jelentettek Venezuela több pontjáról, köztük Caracasból. Donald Trump amerikai elnök közölte, hogy a művelet során őrizetbe vették Nicolás Madurót és feleségét, Cilia Florest, miközben Caracas rendkívüli állapotot hirdetett és katonai agressziónak nevezte az akciót. A művelet kiterjedéséről és jogalapjáról ellentmondó információk keringenek, és több ország bírálta a beavatkozást.
Trump elnök jelezte, hogy az Egyesült Államok hosszabb távú szerepvállalásra is kész lehet, és állította, hogy egy esetleges amerikai irányítás nem kerülne az adófizetők pénzébe, mert az ország olajbevételei fedeznék a költségeket. A helyzet rövid távon piaci bizonytalanságot okozhat az olaj- és üzemanyagpiacokon, ami magyarázza, miért emeli ki több ország, köztük Magyarország is a hazai árstabilitás védelmét.
Orbán Viktor miniszterelnök egy Facebook-posztban reagált az USA venezuelai katonai akciójára. A kormányfő azt írta, hogy „a Venezuelában végrehajtott katonai akciónak magyar érintettje, vagy sérültje nincs.” Hozzátette, hogy
„folyamatos kapcsolatban vagyunk a térségbeli nagyköveteinkkel, hogy egyetlen magyar ember se jusson bajba Venezuelában.”
A miniszterelnök posztja szerint a mai napon egyeztettek a magyar energiaszektor legfontosabb szereplőivel is azért, hogy a venezuelai krízis árfelhajtó hatásait Magyarországon ki tudják védeni. A posztot azzal zárta, hogy „a magyar kormány munkában”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Török Gábor nekiment a Magyar Nemzetnek, mert azt írták, Magyar Péter eseményein csak néhányan lézengenek
A Facebookon adott jótanácsot a szerkesztőségnek. A politológus szerint az ilyen, gyorsan cáfolható állításokkal egy sajtótermék a saját politikai oldalának hitelességét gyengíti.
Török Gábor politológus a Facebookon bírálta a Magyar Nemzetet egy cikkük miatt, amely a Tisza Párt kampányának összeomlásáról és Magyar Péter országjárásának alacsony részvételéről szólt. A politológus azt feszegette, hogy egy magát minőséginek nevező napilap vajon a saját politikai oldalát segíti-e, ha a valósággal köszönőviszonyban sem álló dolgokat közöl.
Török úgy véli, a lap jobban szolgálná a saját céljait, ha a nyilvánvaló valótlanságok helyett olyan témákat keresne, amelyeket nem lehet egy gyors ellenőrzéssel azonnal megcáfolni.
A politológus szerint a lapnak inkább olyan megközelítéseken kellene dolgoznia, amelyek azokhoz is tudnak szólni, akik a kormánypárti sajtónál többet is olvasnak.

Biztos Tisza-kétharmadot jelez a Medián friss mandátumbecslése
Az intézet a legutóbbi öt reprezentatív felmérése alapján készített mandátumszámítást. Az is kiderült, hogy a Tisza honnan szerezte ezt a sok szavazót.
A Medián legfrissebb mandátumbecslése szerint a Tisza Pártnak 138-143 képviselője lehet az Országgyűlésben, ami sima kétharmados többséget jelentene. A kutatás alapján a Fidesz 49-55 képviselői helyre számíthat, a parlamentbe pedig rajtuk kívül még a Mi Hazánk juthat be 5 vagy 6 mandátummal.
A közvélemény-kutató hangsúlyozta, hogy ez valójában becslés, így „felelősen csak bizonyos sávon belül lehet meghatározni a valószínű értékeket” – írja a hvg.hu. Az elemzés öt, február utolsó hetében és márciusban készített reprezentatív, telefonos felmérés összesített adatain alapul, melyeket összesen 5000 fős mintán, három különböző call centerrel végeztek.
Az adatokból kiderül, hogy a pártválasztást továbbra is leginkább az életkor határozza meg. A Tisza Párt a fiatalok körében a legerősebb: a 30 év alattiak háromnegyede, a 30 és 40 év közöttiek 63 százaléka szavazna rájuk. A Fidesz egyedül a nyugdíjaskorúak körében van előnyben, a 64 évnél idősebbek csaknem fele támogatja a kormánypártot.
Jelentős különbségek látszanak az iskolai végzettség szerint is. Míg a diplomások és az érettségivel rendelkezők abszolút többsége a Tiszára szavaz, addig a legfeljebb nyolc osztályt végzettek körében a Fidesznek van jelentős, 49-29 százalékos előnye. Bár a Fidesz hagyományosan a kisebb településeken népszerűbb, a márciusi felmérésekben már a községekben is a Tisza Párt vezetett 41:35 arányban.
A Tisza Párt szavazói nagyrészt a 2022-es ellenzéki összefogás támogatóiból, a korábban nem szavazókból és más pártok szimpatizánsaiból tevődnek össze, de Magyar Péternek a korábbi Fidesz-szavazók egynyolcadát is sikerült átcsábítania. Ezzel szemben a Fidesz elveszítette 2022-es bázisának egynegyedét.
Az Iránytű mérése ma már kormányváltó hangulatot jelezett. Kutatásuk szerint a magyarok többsége már Tisza-győzelemre számított, és úgy érezte, a dolgok rossz irányba mennek az országban.
A pártok mellett a miniszterelnök-jelöltek személyes megítélése is fontos tényező: a Republikon Intézet felmérése szerint a választók többsége Magyar Pétert tartotta alkalmasabbnak Orbán Viktornál, különösen a bizonytalanok körében.
A Republikon Intézet felmérése szerint a választók 41 százaléka Magyar Pétert, 38 százaléka pedig Orbán Viktort tartja alkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra.
A Medián legfrissebb mandátumbecslése szerint a Tisza Pártnak 138-143 képviselője lehet az Országgyűlésben, ami sima kétharmados többséget jelentene. A kutatás alapján a Fidesz 49-55 képviselői helyre számíthat, a parlamentbe pedig rajtuk kívül még a Mi Hazánk juthat be 5 vagy 6 mandátummal.
A közvélemény-kutató hangsúlyozta, hogy ez valójában becslés, így „felelősen csak bizonyos sávon belül lehet meghatározni a valószínű értékeket” – írja a hvg.hu. Az elemzés öt, február utolsó hetében és márciusban készített reprezentatív, telefonos felmérés összesített adatain alapul, melyeket összesen 5000 fős mintán, három különböző call centerrel végeztek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orosz propagandisták jelentek meg Magyar Péter országjárásán – meg is szólította őket
A Tisza Párt elnöke országjárásának kiskunlacházi állomásán angolul is megszólította a helyszínen lévő orosz tudósítókat. A politikus a magyar szuverenitást hangsúlyozta, miközben a közönség a „ruszkik, haza!” rigmust skandálta.
Szerdán Kiskunlacházán folytatta országjárását Magyar Péter, ahol a Tisza Párt elnöke az orosz propagandának is üzenetet küldött. A helyszínen orosz tudósítók is megjelentek, akiket Magyar Péter külön is köszöntött.
A Tisza Párt elnöke angolul fordult a tudósítókhoz, akiknek magyarra fordítva azt mondta:
„Köszönöm, hogy eljöttek, élvezzék a magyarországi szabadságot és a rendszerváltást is!”
A beszéd ezen pontján a tömeg a „ruszkik, haza!” skandálásába kezdett.
Ezt követően Magyar Péter magyarul folytatta, közvetlenül az orosz sajtó munkatársaihoz szólva.
„Van egy rossz hírem, uram, gondolom, van önnel tolmács. A magyar történelmet nem Moszkvában írják, nem is Brüsszelben, nem is Washingtonban, hanem itt, a magyar utcákon, magyar tereken, magyar emberek írják.”
Szerdán Kiskunlacházán folytatta országjárását Magyar Péter, ahol a Tisza Párt elnöke az orosz propagandának is üzenetet küldött. A helyszínen orosz tudósítók is megjelentek, akiket Magyar Péter külön is köszöntött.
A Tisza Párt elnöke angolul fordult a tudósítókhoz, akiknek magyarra fordítva azt mondta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
150 milliós Rolls-Royce-t találtak Matolcsy barátjánál, aki szerint tévedés történt
A 24. hu szerint Somlai Bálint cége, a Raw Development Kft. neve mellett egy 150 milliós Rolls-Royce Spectre lízingbejegyzése szerepel a közjegyzői nyilvántartásban. A cég szerint tévedés történt, a Közjegyzői Kamara elnöke szerint azonban egy ilyen hiba több szereplő együttes mulasztása miatt kevéssé életszerű.
A 24.hu információi szerint egy alapáron 150 millió forintos, elektromos Rolls-Royce Spectre bukkant fel a közjegyzői nyilvántartásban egy Matolcsy-körhöz köthető cég nevén, az érintettek azonban azt állítják, tévedés történt. A lap által bemutatott ügyben a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke szerint egy ilyen hiba kevéssé életszerű, mivel ahhoz több szereplőnek is egyszerre kellene hibáznia.
A Hitelbiztosítéki Nyilvántartás adataira hivatkozó cikk szerint Somlai Bálint cége, a Raw Development Kft. tavaly január végén kezdett lízingelni egy 2024-es évjáratú luxusautót. A finanszírozóként megjelölt cég, a Safe Faktor Zrt. szintén Somlai Bálint érdekeltségébe tartozik.
A finanszírozó Safe Faktor Zrt. később szűkszavúan annyit írt, hogy a nyilvántartásban szereplő alvázszám „tévedésből került a Raw Development Kft. kötelezetthez párosításra”.
Azt azonban nem tisztázták, hogy a luxusautó valójában kié, és hogyan maradhatott egy konkrét jármű tévesen egy céghez rendelve több mint egy éven át egy hivatalos adatbázisban. A lap szerint a Rolls-Royce azért is figyelemreméltó, mert elektromos hajtású, szintén ők írták meg korábban, hogy a Raw-csoport közel 80 millió forint uniós támogatást nyert elektromos autók vásárlására.
Továbbra sem tudni, ki a Rolls-Royce tényleges tulajdonosa, és hogy a „tévedés” ellenére miért szerepelt a cég nevén több mint egy évig egy hivatalos nyilvántartásban.
Az ügy középpontjában álló Raw Development Kft. végezte a jegybank százmilliárdosra duzzadt székházfelújítását is. Az épületet a Telex szerint több mint négyezer hibával adták át, a beázásoktól a rossz szerelvényekig, ami miatt az MNB végül lehívta a cég 3,03 milliárd forintos bankgaranciáját. A felújítás során elképesztő összegeket költöttek luxuskiadásokra, a sajtóban megjelent dokumentumok szerint volt többek között 30 millió forintos elnöki mosdó és egymillió forintos WC-csésze is.
A főszereplők az utóbbi időben vagyonmozgatásba kezdhettek: Állítólag Somlai több nagy értékű ingatlant ajándékozott a családtagjainak, míg Matolcsy Ádám a sajtóinformációk szerint értékes vagyontárgyakat, köztük autókat szállíttatott Dubajba.
Kocsis Máté frakcióvezető korábban úgy fogalmazott Matolcsy Ádámról, hogy ha igaz, amit az újságírók mondanak, akkor „ennek az embernek börtönben van a helye.”
Az ügyben az MNB időközben feljelentést tett, Simor András volt jegybankelnök pedig arról beszélt, hogy elsősorban annak kellene felelnie, aki Matolcsy Ádámot és körét a „húsosfazékhoz engedte”.
Somlai Bálint nemcsak Matolcsy Ádám barátja, de a Direkt36 fotói szerint részt vett Matolcsy György volt jegybankelnök privát születésnapi ünnepségén is.
Egyébként Magyar Nemzeti Bank alapítványai körüli százmilliárdos vagyonvesztés ügyében a nyomozás már több mint egy éve tart, de gyanúsított még mindig nincs. Pedig Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész nemrég arról beszélt, hogy a NAV már intézkedett lefoglalásokról, ennek azonban egyelőre nincs nyilvános nyoma.