HÍREK
A Rovatból

Vidéki Prókátor: Orbán és Sobri Jóska között az a különbség, hogy utóbbi nem tudott utólag valamilyen »jogszabályt« firkantani arról, hogy előzőleg jogszerűen követett el útonállást és fegyveres rablást

A kegyelmi botrányt kirobbantó ügyvéd szerint a kormányfő útonállóként járt el a TEK akciója után. A lefoglalt 40 millió dollár és arany ügyében kedden kormányrendelet is született.


A kegyelmi botrányt kirobbantó Vidéki prókátor a 19. századi betyárvezérhez, Sobri Jóskához hasonlította Orbán Viktort az ukrán pénzszállítmánnyal kapcsolatos kormányzati lépések miatt – írta a 24.hu. Az ügyvéd szerint

a kormányfő és az útonálló között az a különbség, hogy utóbbi „nem tudott utólag valamilyen »jogszabályt« firkantani arról, hogy előzőleg jogszerűen követett el útonállást és fegyveres rablást.”

A kijelentés egy diplomáciai és jogi viharrá duzzadt ügy legújabb fejezete, amelyben az ukrán fél „állami terrorizmust” emleget, a magyar kormány pedig nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozik.

Újabb fordulatot hozott az ügyben egy kedd este 23 órakor hatályba lépett kormányrendelet, amely nemzetbiztonsági okokra hivatkozva a Nemzeti Adó- és Vámhivatal feladatává teszi, hogy kivizsgálja a lefoglalt 40 millió dollár, 35 millió euró és kilenc kilogramm arany eredetét, célját, és esetleges kapcsolatait politikai pártokkal vagy civil szervezetekkel.

Az ügy előzménye, hogy a Terrorelhárítási Központ március 5-én, az M0-s autóút környékén feltartóztatott két páncélozott járművet, amelyek Ausztriából tartottak Ukrajnába. A NAV lefoglalta a szállítmányt, az ukrán Oschadbank pedig azóta is hivatalosan visszaköveteli a vagyont. A konvoj személyzetét előállították, majd később kiutasították az országból.

Horváth Lóránt, az ukrán állami bank jogi képviselője szerint a lefoglalásnak eddig nem volt jogalapja, a hatóságok ugyanis külön bírósági határozat nélkül tekintették lefoglaltnak a szállítmányt. Az ügyvéd úgy véli, Lázár János miniszter nyilvános nyilatkozataival legalább két bűncselekményt ismert el: a hivatali visszaélést és a Büntető Törvénykönyvben megfogalmazott terrorcselekményt.

A magyar lépést Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter is élesen bírálta, aki szerint a kormány egy új jogszabállyal „legalizálná” az ukrán állami pénzek visszatartását. A miniszter a magyar hatóságok eljárását „állami terrorizmusnak” nevezte, és kifogásolta a hét ukrán állampolgárral szembeni, szerinte brutális bánásmódot is, amely megsértette az Emberi Jogi Egyezmény és a Bécsi Konzuli Egyezmény rendelkezéseit.

A kormányzati álláspont szerint az akció indokolt volt. Lázár János elismerte, hogy a pénzkonvoj feltartóztatása „nem volt független” a Barátság kőolajvezeték szállításának korábbi leállásától, és hozzátette: „nem véletlenül csináltuk, amit csináltunk.” A kormány pénzmosás, szervezett bűnözés és politikai finanszírozás gyanúját is felvetette. A Terrorelhárítási Központ közlése szerint január óta összesen 900 millió dollár, 420 millió euró és 146 kilogramm arany haladt át Magyarországon Ukrajna felé.

A Barátság kőolajvezeték leállásának okairól már teljesen mást mond a két fél. Míg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ukrán fél lépését „nyilvánvaló zsarolásnak” nevezte, addig az ukránok szerint a szállítás egy orosz támadás okozta infrastrukturális kár miatt állt le, és technikai okokból indult újra a vártnál lassabban. Az ügy tágabb kontextusát adja, hogy Magyarország nem vesz részt abban a 90 milliárd eurós uniós támogatási keretben, amelyet a tagállamok többsége Ukrajna számára hozott létre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Narancs és sárga riasztást is kiadtak: durva vihar csap le vasárnap
Egy újabb hidegfront érkezik, heves zivatarokkal, széllel, esővel, és még jégre is számítani kell. Ezért az ország legnagyobb részére figyelmeztetést adtak ki.


Vasárnap délutántól heves zivatarok érhetik el a délnyugati országrészt, a HungaroMet Zrt. ezért másodfokú, narancs figyelmeztetést adott ki Somogy és Baranya vármegyékre.

A legintenzívebb cellákban óránkénti 80 kilométeresnél erősebb széllökés, két centiméteresnél nagyobb átmérőjű jég, valamint lokálisan 25-30 millimétert meghaladó felhőszakadás is előfordulhat.

A Dunántúlon, valamint a Duna-Tisza között, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Fejér, Zala és Tolna vármegyékre, valamint Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékre elsőfokú, sárga figyelmeztetés van érvényben. Ezeken a területeken vasárnap déltől késő estig elsősorban a villámlás jelent veszélyt, de a gyorsan mozgó zivatarokat helyenként viharos, 60-80 km/órás szél és kisebb méretű jég kísérheti.

Az időjárás változását egy hidegfront okozza vasárnap. Napközben az északkeleti tájakon van esély hosszabb száraz, napos időszakokra. Sokfelé élénk, erős, zivataroktól függetlenül is viharos lehet a nyugati, északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 31 fok között alakul, de a csapadékgócok áthaladása után hirtelen több fokkal visszaesik majd a hőmérséklet.

Hétfőn a front mögött frissebb levegő árasztja el az országot, a hőmérséklet országszerte 21 és 26 fok között várható. Változóan felhős-napos időre számíthatunk, de a Dunántúlon többfelé, a Dunától keletre pedig elszórtan kialakulhatnak még záporok, zivatarok.

Kedden már sok napsütés valószínű, és 24-29 fokig melegszik a levegő. A nyugati és a délnyugati tájak kivételével többfelé lesz élénk, néhol erős a nyugati, északnyugati szél. Nyugaton helyenként futó zápor, esetleg egy-egy gyenge zivatar kialakulhat.

Szerdától melegszik majd megint. Délután az ékszakkeleti tájakon lehet gomolyfelhőzet. Sokfelé számíthatunk élénk, néhol erős a nyugati szél. Hajnalban 10-17 fokig hűl le a levegő, délután 26-32 fokot mérhetünk - írja az Időkép.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Új vezetése van a DK-nak, Dobrev Klára is reagált: nincs még egy ilyen összetartó közösség
Teljesen megújult vezetés vette át a Demokratikus Koalíció irányítását Varju László elnökletével. Az új csapatnak parlamenten kívülről kell újraépítenie a pártot és visszaszereznie a választók bizalmát.


A választási bukás után a Demokratikus Koalíció tisztújító kongresszust tartott szombaton, ahol felállt az új vezetés.

Varju László elnök mellett megválasztották az alelnököket és az elnökséget is.

A párt közleménye szerint a kongresszust azért kellett összehívni, mert az április 12-i parlamenti választás után, amelyen a DK nem érte el a bejutási küszöböt, a párt elnöke és a teljes elnökség lemondott.

A szombati kongresszuson megválasztott új alelnökök Bakai-Nagy Zita, Bakk István, Kenéz István és Székely Dániel lettek – írja a 24.hu. Az elnökségbe Glázer Tímea, Kertész Éva, Szarkándiné Jerszi Katalin, Hrabovszki László, Nagy Richárd György, Nagy Szabolcs és Zsíros Alexander Zsombor került be.

A párt korábbi kommunikációjában elismerte a helyzet súlyát, egyik bejegyzésükben úgy fogalmaztak:

„A Demokratikus Koalíció előtt nehéz időszak áll.”

A mostani kongresszus egy két hónapos folyamat végére tett pontot. Az április 12-i választási kudarcot követő lemondások után a párt április 17-én tette közzé a tisztújítás menetrendjét. Ennek értelmében az új elnökről, Varju Lászlóról a párttagság egy online szavazáson döntött június 3. és 7. között, a szombati kongresszus pedig az alelnöki és elnökségi pozíciókról határozott.

A DK lépése egy szélesebb politikai átrendeződés része. Az ellenzéki oldalon a választások után az MSZP és a Momentum vezetésében is történtek lemondások.

A kongresszus után Dobrev Klára a közösségi oldalán azt írta:

"A DK életének egyik legnehezebb időszakában új elnökséget választottunk. Szívből gratulálok nekik, egytől egyig kiváló, nagyszerű emberek, akikre büszkék lehetünk. És talán most sokan legyintenek, vagy bizonytalanul kérdezik, hogy mi lesz velünk, a DK-val, én csak egy dolgot tudok mondani: a legnehezebb időkben is mindig az adott erőt nekünk, hogy nincs még egy ilyen összetartó közösség".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Videó: Orbán Viktor a kongresszus után – Olyan fáradtak vagyunk, hogy megérdemlünk egy sört
A Fidesz szombaton újonnan megválasztott elnöke a pártrendezvény után távozóban döntött úgy, hogy a munkatársaival együtt beül egy sörözőbe lazítani.


Orbán Viktor a szombati Fidesz-kongresszus után távozóban beült az autóba, de előtte meghívta a munkatársait egy sörözésre. A "lazításról" egy videót is megosztott, melyhez azt írta:

"Kongresszus után bedobtunk egy sört, hazafele már csak az anyósülés jutott".

A felvételen az látható, hogy a volt kormányfő meghívja egyik munkatársát is egy sörözésre. Azt mondja neki: "Olyan fáradtak vagyunk, hogy megérdemlünk egy sört".

Útközben a parkolóban pedig odaszólt egy férfinak, hogy ne őt üldözze, hanem a miniszterelnököt, "van igazi miniszterelnök, üldüzze azt".

A kocsiban ülve még annyit megjegyzett, hogy "Lázárnak kellett volna még szólni, hogyha van kedve, jöjjön". A volt miniszter egyébként később felbukkant a felvételen, Gulyás Gergellyel együtt. De bevallása szerint rajtuk kívül mindenkit meghívott, "akit nyakon tudtam még csípni" - közölte.

A sörözőben pedig még odament a "kemény maghoz" is, ahol egyikük egy Orbán-portrés pólóban üldögélt.

VIDEÓ: Orbán Viktor sörözéséről


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A Széchenyi Egyetem reagált: a vitnyéd-csermajori ingatlant az ukrajnai menekültek után újították fel, most oktatási célokat szolgál
Az egyetem közölte, a vitnyédi ingatlanra kapott állami támogatás legnagyobb részét az állam által elvégzett munkák kifizetésére fordították. A fennmaradó összegből tovább fejleszthetnek, hogy újra oktatásra használhassák a területet.


A Széchenyi István Egyetem részletes közleményben reagált azokra az állításokra, amelyek szerint a kormány titokban menekülttábort tervezett a vitnyéd–csermajori ingatlanegyüttes területén.

Az egyetem szerint a felújításnak egyetlen célja volt: hogy a területen újra oktatás folyhasson.

A vita azután lángolt fel újra, hogy szombaton az új kormány dokumentumokot aközölt, amelyek szerint a területet menekültek fogadására akarta átalakítani a korábbi kormány.

Az egyetem közleménye szerint a munkálatok kizárólag az állami tulajdonban lévő, mintegy hathektáros területet érintették. A Belügyminisztérium és az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság arról tájékoztatta őket, hogy a felújításra a 2022 óta ott ideiglenesen elhelyezett ukrán menekültek által okozott károk helyreállítása, valamint az épület további állagromlásának megelőzése miatt volt szükség - írja az MTI.

Közölték: 2023-ban vették át a győri Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum fenntartói feladatait. Ehhez kapcsolódóan került részben tulajdonukba, részben vagyonkezelésükbe a vitnyéd-csermajori ingatlanegyüttes 2024-ben. Az ingatlanban korábban évtizedeken át élelmiszeripari középiskola működött, az oktatás azonban 2011-ben megszűnt. Hozzátették: a sajtótájékoztatón említett beruházás kizárólag a mintegy hathektáros, állami tulajdonban lévő területet érintette.

A munkálatok után az állam bruttó kétmilliárd forint célzott támogatást adott az egyetemnek. Ennek legnagyobb része, 1,474 milliárd forint az állam által elvégzett felújítási munkák kifizetését fedezte. További 347 millió forintot az intézmény a terület további fejlesztésére fordíthat, hogy az ingatlan – ahol több mint tíz éve élelmiszeripari középiskola működött – ismét oktatási célt láthasson el. A fennmaradó 178 millió forint pedig a győri, Budai úti egyetemi szálláshelyek kialakítását segítette.

Az egyetem azt is közölte, hogy a Vitnyéd–Csermajorban található ingatlanrész továbbra is állami tulajdonban van, az egyetem a vagyonkezelője. Jelenleg a Győri Egyházmegye fenntartásában működő kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda bérli, amíg a saját intézményüket felújítják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk