Több helyen már fel kell mérni, kik kerüljenek lélegeztetőgépre - erősítette meg az orvosi kamara
Már most vannak olyan kórházak, ahol külön csapat méri fel a koronavírusos betegek életkilátásit. Vagyis, hogy kik azok, akik mindenképpen kapjanak intenzíves ellátást, mert nagyobb az esélyük a túlélésre. Erről a Magyar Orvosi Kamara etikai kollégiumának beszélt az RTL Híradójának.
A legfrissebb adatok szerint már 911 beteg szorul lélegeztetőgépre.
Egy 32 oldalas etikai ajánlást készített az orvosi kamara még tavaly áprilisban azzal a céllal, hogy váratlan helyzetekre is iránymutatást adjon. Például ha választani kell a betegek között vészhelyzet esetén. A kamara etikai kollégiumának vezetője most arról beszélt az RTL Híradónak, eljött ez az idő.
„Belső információk alapján már vannak olyan helyek, ahol korrekten használják, ezeket az etikai irányelveket” - mondta el a Híradónak Hegedűs Zsolt, a MOK Etikai Kollégiumának elnöke.
- teszi hozzá.
Korábban Gulyás Gergely is arról beszélt, hogy minden előrejelzés szerint 10 ezer fölé, akár jóval fölé is emelkedhet a kórházban ellátandó betegek száma, ezért a következő hetek rendkívüli próbatételnek fogják kitenni az egészségügyet.
Az RTL Híradó teljes riportja a témában:
Interjú Hegedüs Zsolttal, a Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiumának elnökével: