„Két kiskutyával élünk most egy erdőben” - csodának tartja a hajléktalan pár, hogy karácsony után egy felújított bérlakásba költözhetnek
„Két kiskutyával élünk most egy erdőben, ilyen ajtólapokból összeeszkábált faházban” – meséli Horváth Attila József, aki élettársával nyolc éve került az utcára. A pár számára a karácsony idén valódi csodát hoz: napokon belül beköltözhetnek egy frissen felújított kőbányai önkormányzati bérlakásba. A lehetőséget az Utcáról Lakásba! Egyesület (ULE) biztosítja számukra, amelynek önkéntesei gőzerővel dolgoznak, hogy az otthonukat lakhatóvá tegyék – számolt be róla az RTL Híradó.
Attila boldogan mutatta be a lakást, ahol már látszanak a változások. „Új bojler, új ajtó, teljes felújítás” – sorolta. Bár a beköltözésre csak karácsony után kerül sor, a pár már most egy új élet kapujában érzi magát. Mindketten dolgoznak, Attila szobafestő-mázoló, párja takarító, így a lakbért is ki tudják majd fizetni.
– fogalmazott a férfi.
Az egyesület „Kunyhóból lakásba” programja a Housing First-modellen alapul, amelynek lényege, hogy a hajléktalan embereknek először stabil lakhatást kell biztosítani, és csak utána lehet a többi problémájukkal foglalkozni. „A programunknak az a fő alapvetése, hogy a hajléktalan embereket nem hajléktalanként kell ellátni, hanem ki kell őket vezetni az otthontalanságból és visszautat nyújtani nekik a társadalomba” – magyarázta az Utcáról Lakásba! Egyesület elnöke.
A beköltözők nem maradnak magukra. „Szociális munkást is adunk a lakás mellé, hogy tudjuk mentorálni egészen addig, amíg erre szükség van” – tette hozzá Fehér Melinda szociális munkás.
A programot a Fővárosi Önkormányzat is támogatja. A riportban elhangzott, hogy „az elmúlt három évben mintegy 80 millió forintot biztosított a fővárosi önkormányzat az egyesületnek, illetve ehhez hasonló projekteknek.” A Fővárosi Szolidaritási Alap idén konkrétan 23,6 millió forintot ítélt meg az ULE és a Kőbányai Önkormányzat közös projektjére, amelynek keretében két romos lakást újítanak fel.
A fővárosi segítségre és az ehhez hasonló programokra óriási szükség van. A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) adatai szerint a 2024–25-ös téli időszakban 36 százalékkal több hívás érkezett a Menhely Diszpécserszolgálathoz, a menedékhelyek kihasználtsága pedig sokszor a kapacitás fölé ment. A főváros a probléma enyhítésére indította el a Fővárosi Lakásügynökséget is, amely üresen álló magánlakásokat vonna be a megfizethető bérlakáspiacra. A kezdeményezés hatékonyságát kormányközeli oldalakról ugyanakkor vitatják.
Az Utcáról Lakásba! Egyesület eddig több mint 30 önkormányzati lakást újított fel, ezzel több mint 60 embernek biztosítva otthont. Munkájukat adományokból és pályázatokból finanszírozzák: az „influenszertüntetésen” gyűlt pénzből például már öt lakást vásároltak volt állami gondozott fiataloknak.
Az RTL beszámolóját itt lehet megnézni: