HÍREK
A Rovatból

Nincs elég intenzíves orvos és ápoló a koronavírusos betegek ellátásához a győri járványkórházban

Még 15-17 intenzíves szakorvosra és 70-80 intenzív ellátásban jártas szakápolóra lenne szükségük ahhoz, hogy a 30 intenzív ágyat működtetni tudják - mondja a főigazgató. Közben a kiskunhalasi kórházban is súlyosbodik a helyzet, hamarosan meg kell nyitni a konténerkórházat is.


Öt megyét ellátó járványkórházi feladatokat lát el szeptember első napjai óta a győri Petz Aladár kórház, ahol a héten kialakították a 30 ágyas COVID intenzív ellátási központot.

A centrum működtetését 15-17 intenzív szakorvos és 70-80 szakdolgozó képes maradéktalanul ellátni. A győri járványkórház saját szakembergárdája - már most látható - nem lesz elegendő a feladat ellátásához.

Erről a Hírcity regionális videó-hírportál videójában beszélt a főigazgató főorvos, dr. Tamás László János. Elmondta, hogy a kórházban most a tavaszihoz képest három-négyszeres terheléssel dolgoznak. Miközben tavasszal kb. harmadával kevesebb volt a fekvőbeteg ellátásuk, a járóbetegek létszáma pedig megfeleződött.

Már most megduplázódott a járványügyi ambulanciára érkezők száma, az intenzív ágyaik csaknem tele vannak, a Covid-fekvőbeteg ágyaknak kb. a hatvan százalékán van beteg.

Komoly energiát igényel a működés, közben ugyanis 105 százalékon megy a többi ellátás.

"Lesz egy pillanat, amikor meg kell állnunk"

- mondja a főigazgató.

Sok orvos és szakápoló már most karanténban van, így ők is kiesnek a munkából. Ők a civil életben fertőződtek meg.

Még 15-17 intenzíves szakorvosra és 70-80 intenzív ellátásban jártas szakápolóra lenne szükségük ahhoz, hogy a 30 intenzív ágyat működtetni tudják. Emellett az egyéb intenzív ellátású betegek kezelését is biztosítaniuk kell.

A győri kórház látja el az intenzív ápolásra szorulókat, míg az ajkai kórház fogadja az "egyszerűbb" eseteket.

"Hogy mikor jön el az a pillanat, amikor már nem tudunk újabb betegeket felvenni, az fogja meghatározni, hogy hányan vagyunk"

- mondta a kórház vezetője.

VIDEÓ: Győr: kulcskérdés a szakemberek létszáma

A kiskunhalasi kórházban is súlyosbodik a helyzet, erről a Kecskeméti Televízió számolt be. A beszámoló szerint a hét közepén 42-en feküdtek az intézményben, közülük akkor négyen voltak lélegeztetőgépen. Az EMMI utasítása szerint rövidesen 40 ágyra bővítik a kapacitást. A főorvos elmondta, hogy több mint 80 ágyuk van covid-betegek részére. De

a betegszám emelkedése miatt hamarosan meg kell nyitni a konténerkórházat is. Saját szakembereik a mostani ágyszámot tudják ellátni. A mobilkórházba vezényelt személyzettel fognak majd dolgozni.

VIDEÓ: Súlyosbodik a helyzet a halasi kórházban


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Zárjatok ki engem is!” - Dobrev Klárának üzent a kecskemét DK-s képviselő, és hazugsággal vádolja saját pártját
Siposné Bodrozsán Alexandra kiállt a DK-ból kizárt Kopping Rita mellett Kecskeméten. Posztjában a pártvezetést hazugsággal vádolja, és a saját kizárását is kéri.


„Zárjatok ki engem is!”, posztolta szombat délután a Facebook-oldalára Siposné Bodrozsán Alexandra, a kecskeméti önkormányzat DK-s képviselője, miután a párt pénteken kizárta Kopping Ritát, a kecskeméti (Bács-Kiskun 1.) országgyűlési képviselőjelöltjét. Siposné, aki 2018 óta dolgozik együtt Koppinggal, a bejegyzésében tudatos hazugságnak nevezte a pártvezetés állításait.

A képviselő a posztjában azt írta,

végig kell néznie, ahogy évek munkáját és küzdelmét „egyetlen nap alatt próbálják meg hazugságokkal bemocskolni”.

Visszautasította a Demokratikus Koalíció állítását, miszerint a helyi frakció „tiszás tagjai” zsarolták volna meg Koppingot. „Álljunk meg egy pillanatra!

Nincs tiszás tag a frakcióban. Egy sincs. Ez nem véleménykérdés, ez tény. Már itt összeomlik az egész történet”

– fogalmazott a politikus, aki szerint a zsarolás eszközeként említett bizottsági elnöki pozícióról egyébként sem az ötfős frakciójuk, hanem csak Kopping maga vagy a Fidesz-többségű közgyűlés dönthet.

Siposné állítása szerint pénteken „csendben, központilag, magyarázat nélkül” elvették tőle a hozzáférést a DK kecskeméti Facebook-oldalához.

Dobrev Klárának címezve a posztját azzal zárta: „Ez a DK ma. Nem tudom ezt máshogy mondani: ez így nagyon nincs rendben.”

Szombaton a Momentum frakcióvezetője, Bedő Dávid tíz billegő körzet DK-s és MKKP-s jelöltjét kérte visszalépésre, példaként éppen a Kopping-ügyre hivatkozva.

A konfliktus pénteken robbant ki, amikor a DK bejelentette Kopping Rita kizárását, miután a képviselőjelölt közölte, mégsem indul a választáson. Kopping a visszalépését azzal indokolta, hogy a Bács-Kiskun vármegye 01. számú választókerületben nagyon szoros eredmény várható, és „ilyenkor igenis számít, hogy hányfelé szakadnak a szavazatok”. Arra kérte a választókat, hogy pártlistán a DK-t támogassák, egyéniben pedig arra szavazzanak, „akinek a legnagyobb esélye van legyőzni Orbán rendszerének kiszolgálóját”.

Ezzel szemben Dobrev Klára, a DK elnöke azt állította, Koppingot megzsarolták, és a visszalépésével azt bizonyította, hogy fontosabb volt neki a pozíció és a pénz, mint a kormányváltás.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Szijjártó Péterről: Az, hogy Szergej Lavrov jóbarátja, minden uniós ülésről szinte percenként jelent az oroszoknak, az nettó hazaárulás
A Washington Post szerint az orosz Külső Hírszerző Szolgálat „Gamechanger” fedőnéven vetette fel a tervet. A kormány a hírt ukrán propagandának minősítette, a Tisza Párt pedig elszámoltatást ígért.


Az orosz hírszerzés egy megrendezett, Orbán Viktor elleni merényletkísérlettel akarta befolyásolni a magyar választási kampányt, hogy az érzelmi síkra terelődjön – írta a Washington Post egy megszerzett belső jelentésre hivatkozva. A „Gamechanger” fedőnevű stratégiát az orosz Külső Hírszerző Szolgálat egyik egysége vetette fel, miután a múlt hónapban „riasztást adtak ki” Orbán Viktor népszerűségének csökkenése miatt. A dokumentumot egy európai hírszerző szolgálat szerezte meg és hitelesítette. A lap arról is írt, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter az uniós találkozók szüneteiben rendszeresen egyeztetett orosz kollégájával, Szergej Lavrovval. A Kreml a merényletkísérlet ötletét dezinformációnak nevezte.

Magyar Péter szombaton Nyúlon tartott beszédében hazaárulásnak nevezte a külügyminiszter állítólagos jelentéseit.

„Az, hogy a magyar külügyminiszter, Szergej Lavrov jóbarátja, minden uniós ülésről szinte percenként jelent az oroszoknak, az nettó hazaárulás. Nemcsak a hazáját, hanem Európát árulta el ez az ember”

– mondta a Tisza Párt elnöke. Hozzátette, a választási győzelmük esetén visszamenőleg is elszámoltatnák a felelősöket, megemlítve az MNB-botrány százmilliárdos vagyonvesztését is. Magyar Péter a miniszterelnök családjának amerikai költözésére is utalt.

„Valamiért a miniszterelnök lánya nem Moszkvába vagy Kalinyingrádba, hanem a szabad világba, az ígéret földjére ment.

Megjegyzem, van még kiadatás az Egyesült Államok és Magyarország között. De nem akarok ötleteket adni”. A megrendezett merénylet ötletével kapcsolatban azt mondta, ez nem lepte meg, számoltak vele a választás előtt.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ korábban a Washington Post értesülését teljes mértékben hamisnak és ukránpárti propagandának minősítette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Putyin új demográfiai fegyvere: Pszichológushoz küldik a nőket, akik nem akarnak szülni
Az orosz egészségügyi minisztérium új irányelve alapján a gyermeket nem tervező nőket pszichológushoz irányíthatják. A cél a történelmi mélyponton lévő születésszám javítása.


Pszichológushoz irányítanák Oroszországban azokat a nőket, akik nem akarnak gyereket, így próbálnák meg visszafordítani az egyre súlyosabb demográfiai válságot – írja a The Telegraph. Az átfogó kampány legújabb elemeként március elején elindult egy szövetségi terhességi nyilvántartás is. A rendszer a várandósság kimenetelét követi nyomon, emberi jogi szervezetek szerint azonban az adatgyűjtés sértheti a nők és lányok magánélethez való jogát.

Az egészségügyi minisztérium által jóváhagyott irányelvek szerint

azokat a nőket, akik egy egészségügyi kérdőívben nemleges választ adnak arra a kérdésre, hogy terveznek-e gyermeket, arra ösztönözhetik, hogy pszichológiai támogatást vegyenek igénybe.

A hivatalos cél, hogy „pozitív hozzáállás” alakuljon ki a gyermekvállaláshoz. A kérdőívet kitöltő férfiakat nem kérdezik meg gyermekvállalási terveikről.

A kormányzat más eszközökkel is fellép.

A hatóságok januárban betiltották a nyugati eredetű, gyermektelen életmódot népszerűsítő, általuk „propagandának” nevezett tartalmakat.

Ezek terjesztéséért akár 400 000 rubeles bírság is kiszabható.

Oroszország a modern kori történelmének legalacsonyabb születésszámait produkálja. 2024-ben 1,2 millió gyermek született, ami 1999 óta a legalacsonyabb éves adat. Alekszej Raksa demográfus szerint

2025 első negyedévében a születések száma az elmúlt kétszáz év legalacsonyabb értékét mutathatja.

A demográfiai válságot az ukrajnai háború is súlyosbítja. Becslések szerint 2022 februárja óta akár 325 000 orosz férfi is meghalhatott, így átlagosan 1,6 haláleset jutott egy születésre. A helyzetet tovább rontja a mozgósítás elől elmenekült több százezer, többségében katonakorú férfi hiánya.

Moszkva több intézkedést is hozott a születésszámok javítására: pénzügyi támogatást nyújtanak a várandós iskolás lányoknak, és kampányokat indítottak a fiatalok közötti romantikus kapcsolatok ösztönzésére.

Vlagyimir Putyin 2022-ben újra bevezette a szovjet korszakból ismert „Hősnő anya” kitüntetést, amelyet azok a nők kapnak meg, akik legalább tíz gyermeket szülnek. A díj mellé egymillió rubeles jutalom is jár.

Bár

az abortusz legális, az ország 83 régiójából legalább 31-ben korlátozásokat vezettek be.

Ezek tiltják az abortuszra való „rábeszélést”, ami miatt sok magánklinika a bírságoktól tartva elutasítja az orvosilag nem indokolt beavatkozásokat. Januárban az orosz ortodox egyház is csatlakozott a kampányhoz. Országszerte összehangolt imádságokat tartottak, hogy lebeszéljék a nőket az abortuszról, és olyan imaszövegeket adtak ki, melyekben arra kérik a híveket, imádkozzanak azokért, akik abortuszon gondolkodnak, hogy „megszabaduljanak ettől a tévelygéstől, és felismerjék az igazságot”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Örülök, hogy meghalt” – így reagált Donald Trump annak az ügyésznek a halálhírére, aki a 2016-os kampányát vizsgálta
81 évesen elhunyt az FBI volt igazgatója, aki a 2016-os orosz beavatkozást vizsgálta. Az amerikai elnök szerint Mueller „ártatlan embereket bántott”, ezzel újra felélesztve a régi politikai vitákat.


81 éves korában elhunyt Robert Mueller, a Szövetségi Nyomozó Iroda egykori igazgatója, aki különleges ügyészként a Donald Trump 2016-os kampányát érintő orosz beavatkozás ügyét vizsgálta. A halálhírre Donald Trump amerikai elnök a közösségi médiában reagált, éles szavakkal kommentálva a halálesetet, írja az Associated Press.

Trump a Truth Social nevű platformon a következőket írta:

„Robert Mueller meghalt. Remek, örülök, hogy meghalt. Most már nem tud ártatlan embereket bántani!”

Az elnök posztja illeszkedik abba a narratívába, amelyet a Mueller-vizsgálattal kapcsolatban évek óta hangoztat, igazságtalan „boszorkányüldözésnek” nevezve az eljárást.

Ezzel szemben Muellert a politikai élet más szereplői a közszolgálat és a jogállamiság elkötelezett hívének tartották.

Pályája során mindkét politikai tábor bizalmát élvezte: 2001-ben George W. Bush elnök nevezte ki az FBI élére, kinevezését a szenátus egyhangúlag hagyta jóvá, és akkor is teljes körű támogatást kapott, amikor Barack Obama felkérte, hogy tízéves hivatali ideje után is maradjon a posztján.

Mueller összesen 12 évig állt a Szövetségi Nyomozó Iroda élén, ezzel J. Edgar Hoover óta ő lett a leghosszabb ideig hivatalban lévő igazgató.

A 2001. szeptember 11-i terrortámadások után kulcsszerepet játszott az ügynökség terrorizmusellenes fókuszú átszervezésében. Később különleges ügyészként az ő nevéhez fűződött a 2016-os elnökválasztásba történt orosz beavatkozás kivizsgálása, amelynek során több, Trumphoz köthető személy ellen indult büntetőeljárás.

Mueller családja tavaly augusztusban jelentette be, hogy 2021-ben Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála.

Via The Daily Beast


Link másolása
KÖVESS MINKET: