Nem így képzeltem az egyetem utáni életet
Azok az egyetemisták, akik vidékről jöttek a fővárosba tanulni, az utolsó évben szembesülnek azzal a problémával, hogy hogyan tudnak Budapesten maradni úgy, hogy a kezdő fizetésük még egy albérletre sem elég. Sok egyetemista ugyan a lehetőségek miatt jött Pestre tanulni, ha végez, kénytelen újra visszaköltözni vidékre a szüleihez, vagy vállalja az ingázást a vidék és a főváros között.
Az egyetem utolsó évében egyre gyakrabban merül fel a kérdés a vidékről jött egyetemisták között, hogy mi lesz ezután. Mi lesz akkor, ha nem találnak rögtön munkát vagy nem tudják fizetni az albérletet.
Sokszor ezeket a fiatalokat már az egyetem évei alatt is alig tudják segíteni a szüleik, sokan diákhitelből élnek, amit az egyetem után rögtön el is kell kezdeniük törleszteni.
Hiába próbálnak már az egyetem mellett munkát vállalni, általában nem sikerül szakmában elhelyezkedni, a diákmunkás bér pedig éppen arra elég, hogy ne haljanak éhen. A cégek 2-3 éves tapasztalattal keresnek alkalmazottakat, a pályakezdő fizetés pedig átlagosan bruttó havi 160 ezer forint körül mozog a fizetések.hu adatai szerint. Egy budapesti szobácska ára pedig 70-80 ezer forint körül van rezsivel együtt, emellett egy pályakezdőnek már nem jutna másra elegendő pénze.
Az irreálisan magas albérletárak természetesen a budapesti egyetemisták vállát is ugyanúgy nyomja, ők sem tudnak kezdő fizetésből albérletet fizetni, de ők legrosszabb esetben is haza költözhetnek a szüleikhez ideiglenesen. A vidékről jött egyetemisták mögött viszont ez a szociális védőháló jóval messzebb van, nekik akár egy egész életet, barátokat, kilátásokat kell maguk mögött hagyniuk, ha haza kell költözniük.
Ezt a bizonytalan léthelyzetet sok vidéki úgy oldja meg, hogy ha nem lakik több órányira a fővárostól, akkor naponta ingázik. Azok a vidékiek, akik viszont messzebbről jöttek, hazamennek, a szüleiknél laknak és otthon állnak munkába, hogy összespóroljanak annyi pénzt, hogy egy pár év után valamennyi kezdőtőkével térhessenek újra vissza a fővárosba. Sokan viszont végleg vidéken ragadnak, és ezzel lemondanak a terveikről.
„Egyrészt megkönnyebbülést éreztem, hogy megoldódott a lakhatásom, amikor hazaköltöztem. Másrészt elszakadva éreztem magam a lehetőségeimtől” – meséli egy fiatal lány, akinek az egyetem után haza kellett költöznie vidékre.
Szűcs Kata (a riportalany nevét kérésére megváltoztattuk) oktatásszervező pedagógusnak tanult, és
már az egyetem utolsó évében elkezdett dolgozni, de még így sem volt lehetősége arra, hogy Budapesten maradhasson.
Az egyetem augusztusig biztosította neki a kollégiumot, nagyjából 3 hónapja volt a diploma megszerzése után munkát találnia. Most egy észak-nyugat magyarországi kisvárosban él a szüleivel, és
egyáltalán nem lát esélyt arra, hogy valaha is vissza tudjon jönni.
Kata az egyetem utolsó évében egy call centerben dolgozott diákmunkásként, miután lediplomázott, alkalmi munkát ajánlottak neki, de csak havi 15 napot dolgozhatott volna 95 ezer forintért, amiből nem futotta volna albérletre.
A friss diplomás lány egy fuvarszervező céghez is beadta a jelentkezését, de ott is csak 120 ezret fizettek volna neki. A nyáron még helyettesítő recepciósként is dolgozott, ők ajánlani tudtak volna neki három hónapra teljes állást, de Kata nem talált albérletet, a kollégiumból pedig mennie kellett. Nem maradt más választása, mint öt év után újra hazaköltözni a szüleihez.
Kata nagy ambíciókkal jött Budapestre tanulni, mert úgy látta, itt több a lehetőség az elhelyezkedésre. Egy nyelviskolában képzelte el magát, mint oktatásszervező.
Miután hazaköltözött, még nézegetett Budapesten munkákat abban a reményben, hogy jön valamilyen visszautasíthatatlan ajánlat, de a távolság mindent megnehezített.
Hatezer forintba került, ha fel akart utazni egy interjúra, ráadásul nem is volt olyan ismerőse, akinél meg tudta volna húzni magát egy éjszakára.
Vidéken sem talált a végzettségének megfelelő munkát, egy darabig egy bababoltban dolgozott, azóta viszont nem talál semmit. Szeretne valamilyen nyelviskolában elhelyezkedni, de a határhoz való közelség miatt mindenhol német tudást kérnek, Kata pedig már nagyon régen tanulta a nyelvet, teljesen kikopott belőle.
„Annyira kellemetlen, hogy nem dolgozom, és csak itthon vagyok. Nem így képzeltem az egyetem utáni életet”
– magyarázza.
Az egyetlen kilátása, hogy a szülővárosában sikerül majd egy jó munkahelyet és albérletet találnia, ami körülbelül harmad annyiba kerül, mint a fővárosban.
Minden áron vissza Budapestre
Grebenár Bettina hasonló helyzetbe került, haza kellett költöznie, de aztán eldöntötte, hogy mindent megtesz azért, hogy visszajöhessen.
Bettina környezetkutatónak tanult, hat évet töltött a fővárosban, mielőtt a körülmények hazakényszerítették volna háromnegyed évre.
„Sajnos mindent itt kellett hagynom. Az első két hónap nagyon rossz volt, aztán megszoktam, mert mégis csak onnan jöttem” – meséli.
Bettina hiába próbált munkát találni a fővárosban már az egyetem alatt is, még két részmunkaidős állásból sem jött volna ki, ráadásul a szakdolgozatát is akkor írta.
Heti 10-12 órát dolgozott egy moziban, ahol nagyjából 20-30 ezret kapott egy hónapra, de mellé még egy pénztáros munkát is elvállalt kiegészítésképp, de a két munkahelyet és az egyetemet nagyon nehéz volt összeegyeztetni.
Az egyetem alatt kollégiumban lakott, aminek a díja 15 ezer forint volt. A két fizetésből körülbelül 90 ezer jött össze egy hónapra, ha elegendő óramunkát tudott vállalni, ebből még a kauciót sem tudta volna összekuporgatni, hogy a kollégium után albérletbe menjen. Bettina szülei már nyugdíjasok, ezért nem tudták volna őt anyagilag segíteni.
„Amiből meg tudtam volna vonni, az a kaja. Miből másból? Az albérletből, a bérletből nem lehet” – fogalmaz.
Bettina hiába próbált magára főzni, hogy a költségeket minimalizálja, haza kellett költöznie. Otthon egy cégnél kezdett el dolgozni irodai adminisztrációsként, egy kicsivel minimálbér felett keresett, ezt az összeget pedig félre tudta tenni, mert otthon csak az étel árába kellett beleadnia.
Amikor hazaköltözött, nem csak a barátait kellett maga mögött hagynia, hanem az akkori szerelmét is.
A távolság viszont a kapcsolatuk rovására ment, ezért Bettina úgy döntött, hogy bármi áron is, de visszamegy Budapestre.
Egy-két héten belül kapott is munkát, a Herbáriában dolgozott, ami viszont nagyon keveset fizetett. Szívességből lakott egy albérletben egy idős nővel, akivel egyáltalán nem jött ki jól, ezért a lány albérletről albérletre kezdett vándorolni, felélve az otthon megspórolt pénzét. Időközben újra jelentkezett az egyetemre kertészmérnök mesterképzésre, ezzel együtt pedig a kollégiumi férőhelyet is megkapta. Bettina azóta ismét albérletben lakik a barátjával és egy promóter cégnél dolgozik hétvégente, ahol nagyjából 100 ezret keres egy hónapban. Szereti a szülővárosát, de sajnos ott egyáltalán nem lenne lehetősége arra, hogy a szakmájában helyezkedjen el.
„Nem akarok még egyszer oda visszaeesni” – mondja.
Bettina most Erasmusra készül, utána pedig, ha befejezi a mesterszakot, bízik abban, hogy két diploma már elég lesz ahhoz, hogy találjon a szakmájának megfelelő munkát Budapesten, és ne kelljen többet visszamennie a gyökereihez.
Úgy mentem haza, hogy visszajövök
Zita a végleges elszakadás helyett az ingázást választotta. A lány két szakot végzett egyszerre az egyetemen, ezért járt neki a kollégiumi elhelyezés. Miután viszont befejezte az egyik szakot, haza kellett költöznie, mert az albérletet nem tudta volna fizetni abból a 60 ezer forintból, amit félállású gyógypedagógusként kap.
Zita egy Vác melletti faluból származik, ami légvonalban ugyan közelebb van Budapesthez, mint Vác, az átszállás miatt viszont jóval hosszabb a menetidő. Körülbelül egy óra alatt ér be onnan, de a vonalon rendszeresek a késések, ha pedig hó van vagy eső, akkor még nehezebb a bejutás a fővárosba. Zita ezért átköltözött a barátjához, aki Vácon él, hogy ne kelljen átszállással bejönnie minden nap, de a menetidő néha így is 45 percre csúszik.
Zitának az egyetem után is csak a mostani duplája lesz a kezdő fizetése gyógypedagógusként, ezért az is lehet, hogy Vácon ragadnak, pedig az ingázást egyáltalán nem szereti.
A pécsi származású Máthé Dávid 2014-ben végzett szociológiai alapszakon, de amikor megpróbált a pályáján elhelyezkedni, akkor csak 100 ezer forint alatti fizetést ajánlottak fel neki, amiből képtelenség lett volna megélnie. Miután pár hónapig sikertelenül próbálkozott állást találni, a szülei felajánlották neki, hogy hozzájuk bármikor haza mehet. A fiatal férfi úgy tervezte, hogy Budapesten könnyebben talál majd állást, de a munkáltatók legalább 2-3 év tapasztalatot vártak volna el tőle. Dávid úgy látta, hogy nem volt értelme Budapesten vergődni, ezért hazaköltözött.
„Úgy mentem haza, hogy visszajövök, ha lesz elég pénzem”
– meséli.
Dávid végül két évre ragadt Pécsen, ez idő alatt viszont másfél-két millió forintot sikerült összegyűjtenie, a szociális szférában dolgozott. Mire visszaköltözött Budapestre már volt elegendő munkatapasztalata is, el tudott helyezkedni a szakmájában és a régi barátai is megmaradtak.
„A budapestieknek viszonylag könnyebb volt az egyetem vége, mert ha haza kellett költözni, akkor ott voltak a szüleik, nekünk viszont nem.”
