Négy napig titkolták, hogy kórházban ápolják Lloyd Austin amerikai védelmi minisztert
A Pentagonnál tiltakoztak a szakújságírók is. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor engedik ki a minisztert a kórházból, de azt mondták, hogy Lloyd Austin állapota javul.
Január 1-je óta kórházban ápolják Lloyd Austin amerikai védelmi minisztert, amit helyi idő szerint csak pénteken este közölt a Pentagon.
Pat Ryder, a védelmi minisztérium szóvivője annyit mondott, hogy a minisztert a Washington melletti Walter Reed Katonai Kórházban ápolják egy tervezett műtéti beavatkozással összefüggő komplikáció miatt. További részleteket nem mondott, és személyiségi jogokkal, valamint "a folyamatosan változó helyzettel" indokolta az információ visszatartását.
A szóvivő hozzátette:
egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor engedik ki a minisztert a kórházból, de megjegyezte, hogy Lloyd Austin állapota javul.
A Pentagon titkolózását tiltakozó levélben kifogásolta a védelempolitikával foglalkozó szakújságírókat tömörítő szervezet, a Pentagoni Sajtószövetség (Pentagon Press Association). Amint írják, önmagában az a tény, hogy "a miniszter négy nap óta a Walter Reed Központban van, de a Pentagon csak most, péntek este közli ezt nyilvánosan, felháborító".
Hozzátették, hogy olyan időkben, amikor egyre nagyobb a Közel-Keleten szolgáló amerikai katonákat érő fenyegetés, és az Egyesült Államok fontos nemzetbiztonsági intézkedéseket hoz az ukrajnai és az izraeli háborúval kapcsolatban, különösen fontos, hogy az amerikai társadalom tisztában legyen első számú védelmi vezetőjének egészségi állapotával és döntéshozatali képességével.
A Pentagon eljárása Lloyd Austin kórházi ápolásának eltitkolásával szembe megy az általánosan bevett gyakorlattal az amerikai elnökre és a vezető tisztségviselőkre, köztük az kabinet tagjaira vonatkozóan.
A 70 éves Lloyd Austin 41 év katonai szolgálat után, tábornoki ranggal 2016-ban vonult nyugállományba, és 2021 januárja óta védelmi miniszter Joe Biden elnök kormányában.
(via MTI)
Január 1-je óta kórházban ápolják Lloyd Austin amerikai védelmi minisztert, amit helyi idő szerint csak pénteken este közölt a Pentagon.
Pat Ryder, a védelmi minisztérium szóvivője annyit mondott, hogy a minisztert a Washington melletti Walter Reed Katonai Kórházban ápolják egy tervezett műtéti beavatkozással összefüggő komplikáció miatt. További részleteket nem mondott, és személyiségi jogokkal, valamint "a folyamatosan változó helyzettel" indokolta az információ visszatartását.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kiderült, mit kérhetett a békéért cserébe Putyin, az ukránok biztosan nem fogják elfogadni
A javaslat lényege, hogy Ukrajna átadná Oroszországnak a Donbasz teljes területét, beleértve azokat a részeket is, amelyek jelenleg ukrán kézen vannak. Zelenszkij ukrán elnök kedden kijelentette, hogy a Donbasz feladása nem jöhet szóba.
Donald Trump amerikai elnök a Putyinnal tartott alaszkai találkozó után a Truth Socialen arról írt, hogy a megbeszélése és az azt követő telefonhívások is jól sikerültek. Úgy fogalmazott, szerinte az Oroszország és Ukrajna közötti háborút nem tűzszünettel, hanem azonnali békemegállapodással kell lezárni.
A New York Times információi szerint Trump az európai vezetőket is tájékoztatta arról a tervről, amelyet az orosz elnökkel beszélt meg. A javaslat lényege, hogy Ukrajna átadná Oroszországnak a Donbasz teljes területét, beleértve azokat a részeket is, amelyek jelenleg ukrán kézen vannak. Ez Donyecket és Luhanszkot is érintené.
A Financial Times arról írt, hogy Putyin ezért cserébe befagyasztaná a frontvonalat Herszon és Zaporizzsja térségében. A New York Times szerint az orosz elnök teljes tűzszünetet javasolt, valamint írásos ígéretet arra, hogy nem támadja meg újra sem Ukrajnát, sem más európai országot. Putyin emellett arról beszélt, hogy a háború lezárásához a kiváltó okokat kell megszüntetni, amit a Financial Times szerint a NATO keleti terjeszkedésére értett.
Az orosz vezető elvárja, hogy az orosz nyelv hivatalos státuszt kapjon Ukrajnában, és az orosz ortodox egyházak védelmet élvezzenek. Elfogadna biztonsági garanciákat is a nyugati hatalmaktól Ukrajna védelmére, de feltétele, hogy ez ne a NATO keretében történjen. A New York Times szerint az európai vezetőkkel folytatott telefonbeszélgetések során a szankciókról nem esett szó.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden kijelentette, hogy a Donbasz feladása nem jöhet szóba. Szerinte ha elhagyják a területet, az erődítményeket, dombokat és magaslatokat, akkor egyértelműen lehetőséget adnának egy újabb orosz támadásra. Szombaton hozzátette, hogy semmilyen döntés nem születhet Ukrajna részvétele nélkül.
Zelenszkij hangsúlyozta, hogy tartós békét kell elérni, nem pedig újabb szünetet az orosz támadások között. Követeli az összes ukrán hadifogoly és az elhurcolt gyerekek szabadon engedését. A nemzetközi közösségtől azt várja, hogy ne enyhítsen a nyomáson, hanem fokozza a szankciókat, amíg Oroszország nem hajlandó háromoldalú tárgyalásra, vagy megpróbálja kijátszani az intézkedéseket.
A New York Times úgy tudja, hogy ezek a kérdések kerülnek elő a hétfői washingtoni találkozón, ahol Trump és Zelenszkij egyeztet, és amelyre európai vezetők is meghívást kaptak.
Donald Trump amerikai elnök a Putyinnal tartott alaszkai találkozó után a Truth Socialen arról írt, hogy a megbeszélése és az azt követő telefonhívások is jól sikerültek. Úgy fogalmazott, szerinte az Oroszország és Ukrajna közötti háborút nem tűzszünettel, hanem azonnali békemegállapodással kell lezárni.
A New York Times információi szerint Trump az európai vezetőket is tájékoztatta arról a tervről, amelyet az orosz elnökkel beszélt meg. A javaslat lényege, hogy Ukrajna átadná Oroszországnak a Donbasz teljes területét, beleértve azokat a részeket is, amelyek jelenleg ukrán kézen vannak. Ez Donyecket és Luhanszkot is érintené.
A Financial Times arról írt, hogy Putyin ezért cserébe befagyasztaná a frontvonalat Herszon és Zaporizzsja térségében. A New York Times szerint az orosz elnök teljes tűzszünetet javasolt, valamint írásos ígéretet arra, hogy nem támadja meg újra sem Ukrajnát, sem más európai országot. Putyin emellett arról beszélt, hogy a háború lezárásához a kiváltó okokat kell megszüntetni, amit a Financial Times szerint a NATO keleti terjeszkedésére értett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter Lázárról: szánalmas, és vicces amit mond, mert tavaly elmenekült, amikor egy közös vasutazásra hívtam
Lázár János azt mondta, bárhol, bármikor vitázna Magyar Péterrel. A Tisza elnöke szerint Lázár főnöke, Orbán Viktor 19 éve gyáva kiállni egy nyílt vitára. Továbbra is azt várja, hogy a miniszterelnök a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjével, vagyis vele álljon ki egy nyílt vitára.
Magyar Péter szerint szánalmas és vicces, amit Lázár János mondott, mert Orbán Viktor 19 éve nem vállalt nyílt vitát. A Tisza Párt elnöke hozzátette, továbbra is azt várja, hogy a miniszterelnök, mint a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjével, vele álljon ki egy vitára - mondta az ATV-nek.
Emlékeztetett arra is, hogy Lázár tavaly nem tartott vele, amikor közös vonatozásra hívta. Úgy fogalmazott, önmagában vicces, hogy most vitáról beszél, amikor annak idején "elmenekült".
A legutóbbi Lázárinfón Lázár János egyértelműen kijelentette: bárhol, bármikor hajlandó vitázni Magyar Péterrel. A miniszter szerint a párbeszéd nagyon fontos, és ő a viták lefolytatásában hisz.
„A legfontosabb az, hogy a fideszes politikusok vállalják a vitát, mint ahogy én is kiálltam a Lázárinfóval egy utcasarokra és vállaltam azt, hogy minél több kérdésre megpróbálok mindenkinek tudásom, legjobb tudásom szerint válaszolni” – mondta.
Magyar Péter szerint szánalmas és vicces, amit Lázár János mondott, mert Orbán Viktor 19 éve nem vállalt nyílt vitát. A Tisza Párt elnöke hozzátette, továbbra is azt várja, hogy a miniszterelnök, mint a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjével, vele álljon ki egy vitára - mondta az ATV-nek.
Emlékeztetett arra is, hogy Lázár tavaly nem tartott vele, amikor közös vonatozásra hívta. Úgy fogalmazott, önmagában vicces, hogy most vitáról beszél, amikor annak idején "elmenekült".
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hiába volt helyjegyük, állva utaztak - nem csatolt kocsira is eladta a jegyeket a MÁV
Nyíregyháza, InterCity. Más utasoknak pedig a pénztárban kellett sorban állniuk, mert napközben egy időre leállt az online jegyértékesítő rendszer. Aztán meg a pécsi fővonal bukott el ezen a nyári szombaton.
Technikai hiba miatt kevesebb szerelvényt csatoltak egy mai, Nyíregyháza felé tartó Intercity-hez, de a helyjegyeket a hiányzó kocsikra is eladta a MÁV. Ezért sokan több száz kilométert töltöttek ácsorgással a vonaton - hangzott el az RTL híradójában.
Más utasoknak meg a pénztárban kellett sorban állniuk, mert napközben egy időre leállt az online jegyértékesítő rendszer.
Hogy teljes legyen a szombat, a pécsi fővonal egy meghibásodás miatt délután állt le. A Pusztaszabolcsról 14:04-kor Dombóvárra elindult S40-es vonat Regölynél állt le. A pécsi fővonalon a délutáni órákban 30-60 perccel hosszabb eljutási időre kellett számítani.