MTA-elnök: nem kerüljük meg a kényes kérdéseket sem
– Úgy zajlott az elmúlt másfél év az MTA élén, ahogy eltervezte?
– Egy ekkora intézményt, illetve 5 ezer embert foglalkoztató intézményhálózatot nemigen lehet úgy vezetni, hogy ne jöjjenek közbe előre nem látható dolgok.
De természetesen vannak olyan terveim, amelyek megvalósítása folyamatban van, és amelyek nem produkálnak jól látható eredményt ilyen rövid idő alatt. Szeretném például erősíteni az oktatást segítő tudományos, szakmódszertani kutatásokat. Egy gimnáziumi osztály 4-6 év alatt végez, tehát ennyi idő kell ahhoz, hogy érdemi változások látszódjanak. Most egy előkészítő pályázat ért véget, nyártól indulhatnak a kutatások. Ezen túl az is fontos feladat, hogy a tudomány társadalommal való kapcsolatát, kommunikációját erősítsük.
Az emberek jelentős része nem is tudja, mivel foglalkoznak a magyar tudósok.
Lovász László 1948. március 9-én született Budapesten. 1971-ben matematikusként végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természettudományi Karán. 1971-75 között az ELTE tudományos főmunkatársaként dolgozott, 1975-82 között docensként vezette a szegedi József Attila Tudományegyetem Geometriai Tanszékét. Egyetemi tanári kinevezése után, 1978-82 között tanszékvezető egyetemi tanárként folytatta munkáját Szegeden. 1982 óta az ELTE egyetemi tanára, 1983-93 között a Számítógéptudományi Tanszéket vezette. 1993-2000 között a Yale Egyetem Számítógéptudományi Tanszékének professzora volt, 1999 és 2006 között a Microsoft informatikai cég kutatásvezetőjeként dolgozott. 2006-2011 között az ELTE TTK Matematikai Intézetének igazgatója volt, utána az intézet professzoraként tanított.
Tudományos pályafutását még középiskolás korában kezdte, 1964 és 1966 között három egymást követő évben nyert aranyérmet a Matematikai Diákolimpián. 1970-ben a matematikai tudomány kandidátusa, 1977-ben a matematikai tudomány doktora lett.
Lovász László 1981-ben hozta létre Erdős Pállal és Babai Lászlóval a Combinatorica című folyóiratot, amelyet főszerkesztőként jegyez. 1985-ben Babai Lászlóval a Budapest Semesters in Mathematics alapítója volt, amely az észak-amerikai diákoknak nyújt kombinatorikai és számelméleti kurzusokat. 1987-1994 között a Nemzetközi Matematikai Unió (IMU) Végrehajtó Bizottságának választott tagja, 2007-2010 között a végrehajtó bizottság elnöke volt.
31 éves volt, amikor 1979-ben az MTA levelező tagjává választották, 1985-től az akadémiai rendes tagja, 2008-ban az MTA elnökségi tagjává is megválasztották. 2014 májusa óta a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
– Említhet már konkrét eseményeket?
– Az idei Magyar Tudomány Ünnepe ilyen volt, gazdag programmal, sok előadással, izgalmas rendezvényekkel. Nagy sikerrel zárult, úgy, hogy nem kerültük meg a kényesebb kérdéseket sem, például az oltások szerepéről, szükségességéről is rendeztünk vitát. Távolabbi tervünk, hogy az Akadémia szerepét erősítsük a hosszabb távú előrejelzések, elemzések kidolgozásában. Például a migrációval kapcsolatban folytattunk kutatásokat, amelyekre támaszkodva egy hónap alatt el tudtunk készíteni egy jelentést. Az igaz, hogy ezek a vizsgálatok lehetnek szervezettebbek és mélyrehatóbbak, de az események intenzitása, a folyamatok ilyen hirtelen felgyorsulása mindenkit váratlanul ért. Az Akadémiára is sok feladat vár még ezzel kapcsolatban.
– Annak idején egyszer már felmerült, hogy legyen az MTA elnöke. Akkor miért nem vállalta, most pedig miért igen?
– Akkor a Nemzetközi Matematikai Unió elnöke voltam. Az egy olyan tisztség, amelyet végig akartam csinálni, és a kettőt együtt nem lehetett volna, ezt utólag is így látom. Az unió elnöki posztját magyar ember most évtizedekig nem fogja megkapni, és nem lett volna illendő úgy lemondani, hogy nem töltöm ki a négyéves időszakot. Másfelől akkoriban jöttem haza Amerikából, hosszú ideig nem voltam benne a magyar tudományos életben. Volt egy olyan érzésem, hogy nem ismerem annyira a közéletet, hogy ezt merjem vállalni.
– De aztán eltelt hat év…
Igen, és egyrészt lejártak a tisztségeim, másrészt idősebb is lettem. Szerepet játszott az is a döntésemben, hogy
– Annak idején úgy nyilatkozott, hogy a nyolcvanas években először azért ment külföldre, mert nem bírta a légkört az ELTE-n, majd a rendszerváltozás után újra, mert a politika volt elviselhetetlen. Az MTA elnöki posztja azért ma sem mentes mindettől…
– Igen, ez is közrejátszott akkoriban. Úgy voltam ezzel, hogy amikor voltak olyan kutatások, amelyeket folytatni és befejezni kellett, vagy amikor diákokkal foglalkoztam, és nem jutott rájuk és a kutatásra sem elég időm hétről-hétre, akkor azt mondtam, hogy ez így nem mehet tovább. Most felkészültem, és erre szánom az időm jó részét.
– Mennyi időt vesz el az elnökség, és mennyi ideje marad kutatni?
– Nem sok időm marad a kutatásra, a hétvégék főként. De erre számítottam, lezártam a témavezetéseimet.
– Mi a helyzet ma Magyarországon a kutatás-fejlesztéssel? Elég pénz jut rá?
– Az Európai Unió tagországai a nemzeti jövedelem 3%-ában egyeztek meg.Ezt szinte senki nem tartja be, az átlag olyan 2% körül van. A magyar K+F aránya 1%-ról 1,5%-ra ment fel az utóbbi években. Én ezzel elégedett vagyok, belátható közelségbe került az uniós átlag elérése. Ebben persze minden benne van: az Akadémia 37 milliárd forinttal gazdálkodhat ebben az évben.
– Milyen területeken volna szükség több pénzre?
– A kutatók bérét jelentősen növelni kellene, ebben nagyon el vagyunk maradva, főleg amióta a 13. havi juttatás megszűnt. Egy doktorandusz, aki a kutatói, tudósi pálya elején van, alig kap többet 100 ezer forintnál, bár ezt most emelni akarják. Ez később sem növekszik úgy, mint akár a régiós országokban. Ez azért baj, mert
Európában most nagy mozgás van a kutatók közt, és ez jó, oda mennek, ahol a tudásukat kamatoztatni tudják. Sok nyugati egyetem kutatóinak a fele legalább külföldi. Mi ebbe jobbára csak egy irányból kapcsolódunk be. Sok magyar kutató dolgozik európai egyetemeken, ami nem volna baj, ha az adott kutatási témához legjobban értő külföldiek meg itt dolgoznának. Mi egy posztdoktori kutatásra pontosan a felét tudjuk ajánlani, mint egy prágai egyetem. Ez nagyon kevés. Nagyarányú növelésre volna szükség, mert nem fog senki hozzánk jönni kutatni.
– Mondjunk egy konkrét különbséget, hogy az olvasók is érezzék ennek a súlyát. Valahogy úgy, ahogy ön is érezhette, amikor hazajött a Microsoft után.
– Ha a magyar egyetemi tanár fizetése nem a fele volna annak, ami nyugaton egy doktorandusz ösztöndíja, akkor nem volna ilyen rossz a helyzet.
– A matematika terén jobb a helyzet? Nem annyira eszközigényes talán…
– Az elszívó erő talán kisebb, mint a mérnököknél, informatikusoknál, orvosoknál, de a fizetések terén persze itt sem rózsás a helyzet. Az is fontos szempont, hogy a szakmai közösségek megtartó ereje is jobban érvényesül. A kutatót az frusztrálja, ha a kutatásait nem tudja végigvinni, vagy nem úgy, ahogy szeretné, mert objektív akadályok merülnek fel. Ez talán a matematikában kevésbé fordul elő.
– Európai vagy tágabb összevetésben hogy áll a magyar matematika?
– Tartja magas színvonalát. Azt látni, hogy a fiatalabb korosztályban a legtehetségesebbek közül sokan külföldön dolgoznak, de sokan jöttek haza is. A kutatóintézetben magas a színvonal, nincs okunk panaszra. Az egyetemeken mostohábbak a körülmények, örülnék annak, ha több élvonalbeli kutató lenne a tanszékeken.
– Nemrég volt hír az, hogy egy magyar matematikus bizonyítása hatalmas visszhangot keltett szakmai körökben. Mennyien tudnak erről nálunk?
– Írtak róla, és még fognak is. Úgy gondolom, hogy a társadalom megbecsüli azt, aki egy nagy tudományos eredményt ér el. Relatíve persze kevés ember fogja olvasni ezeket a cikkeket.
– Médiaképes a tudomány?
– Szerintem igen, és ezért mindent meg is teszünk.
Elsősorban kombinatorikával és számítógéptudománnyal foglalkozik. Számos eredménye közül kiemelkedik a gyenge perfekt gráf sejtés igazolása, a Kneser-gráfokra vonatkozó sejtés bizonyítása. A geometriai hipergráf fogalmának meghatározása lehetővé tette az alfa-kritikus gráfok elméletének kimunkálását és kiépítését, valamint a Shannon-féle ötszögprobléma megoldását. Nevéhez fűződik a Lovász-féle lokális lemma, a Lovász-féle bázisredukciós algoritmus: a Lenstra-Lenstra-Lovász (LLL) algoritmus, valamint a konvex testek és rácsok algoritmikus elméletének kidolgozása. A 2000-es évek elejétől a kombinatorikus optimalizáció területén ért el kiemelkedő eredményeket. Több mint kétszázötven tudományos publikáció és kilenc könyv szerzője, társszerzője.
Tudományos munkásságát számos akadémiai tagsággal, kitüntetéssel ismerték el. 1981-ben a párizsi Európai Tudományos és Művészeti Akadémia, 1991-ben a londoni Európai Akadémia, 2007-ben a Svéd Királyi Akadémia, 2012-ben az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiája is felvette tagjai sorába.
Lovász László 1982-ben megkapta a diszkrét matematikai kutatásokért odaítélt Fulkerson-díjat, 1985-ben állami díjjal tüntették ki a kombinatorikus optimalizáció, a gráfelmélet és a számítógéptudomány terén elért nemzetközi jelentőségű eredményeiért, iskolateremtő tevékenységéért. 1999-ben neki ítélték oda a matematikusok Nobel-díjának tekintett Wolf-díjat, 2001-ben Corvin-lánccal, 2007-ben Bolyai János alkotói díjjal tüntették ki. 2008-ban Széchenyi-nagydíjat kapott a diszkrét matematika és az elméleti számítógéptudomány terén elért, világszerte kimagasló tudományos eredményeiért. 2010-ben elnyerte a japán Nobel-díjként is emlegetett Kiotó-díjat, 2012-ben ismét Fulkerson-díjas lett.
– Régen olyan tévés események is voltak, mint a „Ki miben tudós?”, ami előtt egy fél ország ült, persze egészen más körülmények közt. Ma talán csak egy médiaképes esemény van, a Kutatók Éjszakája.
– Volt a Mindentudás Egyeteme is, az nagyon sikeres volt. Azon gondolkodunk, hogyan lehetne ezt feléleszteni. Én megpróbálkoznék a „Ki miben tudóssal?” is, kicsit modernebb változatban. Nem hiszem, hogy egy ilyen tudományos verseny ne érdekelné a nagyközönséget: én nem tudok hét métert ugrani távolugrásban, de ettől még szívesen megnézem az olimpián. Lehetne az előadás mellett a nézőket versenyeztetni az interneten, jobban bevonni őket a programba. Szóval számos lehetőség van 2015-ben arra, hogy népszerűsítsük a tudományt.
– Egyszer azt nyilatkozta, hogy változtatni kellene a közoktatáson, konkrétan a matematika tanításán is. Hogyan?
– Rövid távon is mindent meg kell próbálni, de ezek főként hosszú távú problémák. Először is a tanári pálya presztízsén kellene javítani, elérve, hogy a legjobbak menjenek tanítani, azután pedig ne hagyják el a pályát. Sok példa van még ma is arra, hogy egy nagy tanáregyéniség mekkora hatással van egy kisváros, egy falu életére, nemcsak azokra a gyerekekre, akiket tanít. Ezt a képet meg kellene erősíteni: a tanár a fiatalok életének nagyon fontos része. Ha azt akarjuk, hogy a gyerekeink sikeresek és kiegyensúlyozottak legyenek, arra áldozni kell.
– A matematika oktatását hogyan reformálná meg?
– A PISA felmérések eredményeit nem kell abszolutizálni, de komoly figyelmeztetésnek tekintem. Vannak olyan magyar módszerek, amelyeket meg kell tartani, erősíteni. Nagy hagyománya van a felfedeztető tanításnak, ami a gondolkodási képességet fejleszti, és nem a számolási eljárások bemagolását jelenti.
– Ez jellemző még?
– Sok helyen igen, de természetesen sokkal nagyobb erőfeszítést kíván a tanártól. Viszont – sok más országgal szemben – a tankönyveink még mindig inkább ebbe az irányba mutatnak. Szerintem a matematika-tanítás a gondolkodást fejleszti, olyan formák kialakításával, amelyek később rutinná válnak.
Nagyon sok alkalmazása van a matematikának az életünkben, amelyek azokat is érdekelhetnek, akik nem annyira a logikai, rejtvényfejtős részét szeretik. Például hogyan működik a repülőgép, a mobiltelefon, hogy van az, hogy ha a CD-t megkarcolom, még le tudom játszani.
– Milyen más tudománnyal kapcsolódik most össze a matematika?
A biológia ma a legizgalmasabb alkalmazási lehetőség. Régen a fizika volt a legfontosabb társtudomány, aztán érdekes lett például a közgazdaságtannal való kapcsolódás és az informatika előretörése is. Ma a biológiában olyan fogalmak váltak fontossá, mint az információ, annak az átadása, a bonyolultság. A matematika számára kihívás, hogy ennek a leírásához megteremtse az eszközöket. Vagy egy másik fogalom: a hálózat. Egy élő szervezet, például egy erdő egymástól elkülönített résztvevőkből áll, amelyek közt kapcsolat van. Az emberi társadalom is ilyen. Ezeknek az elemzése a matematikát is foglalkoztatja.
– Azt is vizsgálják, hogy a közösségi oldalak, az internetes alkalmazások mennyiben változtatják meg az emberek közötti kapcsolatokat?
– Igen, vannak erre vonatkozó kutatások szép számmal. Az internet alapvető objektum, amelyet a nagy szolgáltatók, cégek számára minél jobban meg kell érteni. A közösségi hálók 15-20 éve léteznek, azóta vizsgálják őket. A legtöbb nagy cég folytat alapkutatásokat, amelyekbe nekem a Microsoftnál volt alkalmam betekinteni. De az egyetemek is részt vesznek ebben, és sok másban is: az agykutatástól kezdve a fertőző betegségek terjedéséig mindenhol találunk olyan területet, ahol a hálózatok kellenek a helyzet leírásához és a kérdések megfogalmazásához.
– Ha lenne lehetősége változtatni valamin, ami jobbá tenné Magyarországot, az mi lenne?
Ennek hiánya nagyon elválasztja az embereket. Abból kellene kiindulni, hogy a másik fél törekvései is tisztességesek. De mindig van valami, ami gyanakvóvá teszi az embereket. Ebben biztosan benne van a 20. század szörnyű történelme, ahol sok család érezte úgy, hogy megcsalták, átverték, kifosztották, sokakat meg is öltek, nem csoda, ha generációk múlva is megmaradt a gyanakvás.
– Az oktatás?
– Azokon a vidékeken, amelyek szegényebbek, ahová egy tanító nem szívesen megy el, ahol egy tehetséges gyerek nem is jut el oda, hogy egyáltalán egy szakkörbe eljárjon, nagyon fontos az, hogy a tanárok tudják, mire, kire figyeljenek oda, és hogy ne égjenek ki. Működnie kell a rendszernek ahhoz, hogy egy kisdiák azon az úton induljon el, amely aztán a legjobbat hozza ki belőle.
A tudományos utánpótlásnak az a legnagyobb hiányossága, hogy nem elég nagy a merítés. A tehetséggondozás is csak jó alapoktatásra tud épülni.
– A politikai légkör már nem zavarja annyira, mint a rendszerváltás során?
– Azt nem mondanám, hogy nem zavar, persze, hogy bosszantó, és itt is elsősorban a bizalom hiányát említeném. Az együttműködésre való képességet az amerikai iskolákban kiemelten tanítják, és ennek az eredményét később is láthatjuk. Meg tudnak egyezni a politikai ellenfelek fontos dolgokban, és annak a végrehajtásában együtt is tudnak működni.
Ha érdekes volt számodra az interjú, nyomj egy lájkot, vagy oszd meg a faladon!
