SZEMPONT
A Rovatból

Mérő Vera: „Pálffy István mondatában nem volt semmi rossz”

A Nem tehetsz róla, tehetsz ellene alapítvány alapítója szerint nem teljesen ördögtől való a pedofíliáról, mint betegségről kérdezni, és bár a közvélemény nem igazán tudja, de a gyerekek elleni szexuális visszaéléseket elkövetők többsége klinikai értelemben nem pedofil.
Malinovszki András - szmo.hu
2023. augusztus 24.



Nagy port kavart az elmúlt napokban a Hír TV képernyőjén visszatérő Pálffy István egy mondata, ami szerint „bizonyos türelemmel kell lenni a pedofil betegség felé”. A kijelentés miatt már az első nap kirúgták a veterán tévés újságírót és egykori KDNP-s politikust a csatornától.

A stúdióban meghívott vendégként szereplő Márki-Zay Péter szintén azonnal elhatárolódott a műsorvezető kijelentéstől. Nemcsak az egykori miniszterelnök-jelölt, de az internetes véleményformálók, fórumozók és kommentelők is hasonló véleményt fogalmaztak meg, ezért is volt érdekes kivétel Mérő Vera posztja, aki kiáll Pálffy mellett. A Nem tehetsz róla, tehetsz ellene alapítvány alapítója szerint amellett, hogy aki gyereket szexuálisan használ, szerinte is megbocsáthatatlan bűnt követ el, Pálffy nagyon is fontos dologra tapintott rá, olyan gondolatokat fogalmazott meg, amikről beszélni kellene.

– Mit gondol Pálffy István mondatáról?

– Egy teljesen jó dolgot mondott, Pálffyban szerintem egy pillanatra megszólalt a vérprofi riporter, és úgy viselkedett, mint aki ennek a szakmának egy nagyon magas szintű képviselője. Semmi rossz nem volt a mondatában, egy teljesen adekvát kérdést tett fel. Az persze vitatható, hogy a beszélgetés adott pontján odavaló volt-e vagy nem. De ez egy forró téma, amiről jobbról-balról mindenkinek elég sarkos véleményei vannak.

Szerintem nem teljesen ördögtől való a pedofíliáról, mint betegségről kérdezni.

Engem érdekelne az is, hogy Márki-Zay Péter, túl azon hogy rögtön lecsapta a kérdést, mit gondol amúgy a témáról. Mondhatott volna ugyanis pár, nem támadható mondatot a kérdésben. Például, hogy a betegeket segíteni kell, amíg a betegségük kapcsán nem követnek el bűncselekményt. Mert ha igen, az egy teljesen más szituáció. A megelőzés a legfontosabb, és ha a betegség kezelésével, a betegek segítésével, a nekik nyújtott támogatással egyetlen gyerek bántalmazása is megelőzhető, akkor ezen mindenképp el kell gondolkodni. Talán ennyit elég lett volna válaszolnia, ahelyett, hogy meglehetősen fideszes módon, a politikai haszonért cserébe lecsapja a magas labdát.

– Márki-Zay Péter úgy fogalmazott a műsorban: egy tömeggyilkos is lehet beteg, de ettől még nem kell türelmet tanúsítani a tömeggyilkossággal, és nem kell türelmesnek lenni a pedofíliával sem.

– Szerintem ez egy baromság. Hogy lehet összehasonlítani egy betegséget, ami akár nem is vezet bűncselekményhez, valamivel, ami nem egy vágy, egy gondolat, egy hajlam, hanem egy megvalósult bűncselekmény? Ez körtét az almával összehasonlítás esete. Nyilván a tömeggyilkosok sem ép pszichéjű emberek, de sokkal nagyobb spektruma van a felmerülő mentális rendellenességeknek, amiknek köze lehet ahhoz, hogy valaki tömeggyilkossá váljon, mint mondjuk a pedofília esetén, ami egy konkrét betegség, és amiből egy konkrét, ha mégoly súlyos bűncselekménytípus prognosztizálható. Sajnálom, hogy Pálffy István erre az összehasonlításra sem reagált érdemben.

– Ön a posztjában arról ír, hogy „a gyerekek elleni szexuális visszaélések elkövetői köre döntően nem a pedofil szexuális parafíliával élők közül kerül ki.” Ezt hogy érti?

– A közgondolkodás általában az, hogy a kiskorúakkal szembeni szexuális erőszak esetében mindig definíció szerinti pedofilokról van szó, csak ők veszélyesek a gyerekekre. Pedig

a legtöbb ilyen jellegű bűncselekmény motivációja egyértelműen a kiskorúak „hozzáférhetősége”. És ez nem irányultság a részükről, hanem egyszerű alá-fölérendeltség.

Mert ha egy gyereket megfenyegetnek, „ha ezt bárkinek elmondod, megölöm anyukádat”, nem fog merni megszólalni, ez jobban fog hatni, mint egy esetleges felnőtt áldozatnál. A megvalósult és ismert, azaz nem rejtve maradt pedofil bűncselekmények esetében nagy a szórás abban a tekintetben, hogy az elkövető hány esetben pedofil, azaz elsősorban vagy kizárólagosan gyerekekhez vonzódó személy. Egyes kutatások szerint mindössze 1-7 %, és van olyan, ami szerint közel 50%. De ez utóbbi szám is mutatja, hogy

az esetek többségében egyszerűen nem klinikai értelemben vett pedofíliáról van szó.

Veszélyes és káros az a korábban csak a szélsőjobboldalon, ma már gyakran a kormányközeli médiában is megjelenő narratíva is, ami az LMBTQ-csoportokkal hozza kapcsolatba a pedofíliát, nem egyszer „P” betűt illesztve a szexuális kisebbségek rövidítése mellé. Azok, akik ezzel játszadoznak, nem tudom, hogy mernének-e vitatkozni azzal, hogy ha összemosnak fogalmakat, mindent elérhetünk, az egyetlen célt kivéve: hogy a gyerekeket megvédjük.

– Miért akkora gond, ha a közbeszédben összekeveredik a klinikai értelemben vett pedofil a pedofil bűncselekményt elkövetővel?

– Ezeknek csak egy eredménye van: az, hogy ha valaki pedofil rendellenességet, betegséget tapasztal saját magán, ilyen irányú vággyal, késztetéssel szembesül, nem fog merni segítséget kérni.

És aki nem kér segítséget, az magára van utalva, aki pedig magára van utalva, az, ha nem egy nagyon nagy önuralommal rendelkező, erős személyiség, akkor jó eséllyel bűnelkövetővé válik – legalábbis a nullához képest komoly eséllyel.

Akkor sem zárhatjuk ki, hogy elkövető lesz valakiből, ha kap segítséget, de ez tipikusan olyan kérdés, ahol ártalomcsökkentésről és prevencióról beszélhetünk. Arra sajnos nincs esély, hogy ezt a típusú bűncselekményt kiiktassuk az emberiségből – hacsak valaha nem találjuk meg a pedofil rendellenesség  okát és gyógymódját –, az egyetlen, amit tehetünk, hogy nem dugjuk homokba a fejünket, és a rendelkezésünkre álló leghatékonyabb eszközökkel igyekszünk megelőzni az ilyen jellegű eseteket. Ennek elsődleges és legfontosabb feltétele a hiteles és hatékony szexuális nevelés volna, ami Magyarországon jelenleg egyáltalán nincsen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Frei Tamás: A magyar társadalom sose fogja megbocsátani Orbán Viktornak, hogy nekünk ilyenek lettek az oligarcha-családjaink
Új, Kobalt című könyve apropóján adott interjút Frei Tamás a Magyar Hangnak, ahol a regény geopolitikai háttere mellett beszélt Orbán Viktor nemzetközi szerepéről és az ország jövőjéről is.


Az író szerint új könyvének egyik karakterét, egy pocakos, vadászó, NER-milliárdost már több valós személy is magára vette. Elmondása szerint vicces, amikor a „könyv fölött álló kiadók és terjesztők szintjére” befut egy telefon, és egy oligarcha azzal tiltakozik, hogy ő nem is olyan, mint a regényben. „És azt mondja, hogy magamra ismertem, de én nem ilyen vagyok. Hát akkor miért rántottad magadra? Most akkor magyarázzam, hogy nem is ő, hát hiszen ő is mondja, hogy ő nem ilyen” – ecsetelte a helyzet abszurditását. Frei szerint a karaktert Mészáros Lőrinctől Szíjj Lászlóig sok mindenkiből gyúrta össze.

A könyv 2025-ben játszódik, és Orbán Viktor még mindig miniszterelnökként szerepel benne. Frei Tamás a jelenlegi belpolitikai helyzetet elemezve úgy látja, hogy 50-50 százalék az esélye a Fidesz-kormány maradásának. Úgy fogalmazott: „minimum annyi esélyt látok, hogy a Fidesz marad, mint hogy nem.”

Az interjúban Frei Tamás élesen bírálta a magyarországi oligarcha-rendszer kiépítését, amelyet Orbán Viktor legsúlyosabb bűnének nevezett.

„Ez lesz a legsúlyosabb bűne Orbán Viktornak. Nem fogják megbocsátani. A magyar társadalom történelmileg sose fogja megbocsátani. Hogy nekünk ilyenek lettek a... ezek lettek az oligarcha-családjaink” 

– jelentette ki.

Úgy véli, a folyamatot rosszul vitelezték ki, rossz embereket választottak, és ez nem a dél-koreai modell, ahol a legtehetségesebb szereplőket támogatta az állam. Szerinte ezek az emberek abban tehetségesek, hogy megszerezzék a pénzt, de abban már nem, hogy üzemeltessék a megszerzett vagyont. „Pontosan tudom, hogy próbálják a menedzsereket levadászni, hogy ezt a kuplerájt üzemeltessék. Már azt se tudják, mijük van.” Ennek következménye Frei szerint egy rettenetes kontraszelekció, ami miatt a tehetséges emberek elhagyják az országot, ennek következtében millió befektetés nem jön be.

„Tényleg az lesz a legvége, hogy ők meggazdagodtak, és egyébként semmi haszna ebből az országnak nem volt, és nem lesz.”

Frei szerint ezután jön a magyar történelem tipikus tragikuma. „Itt egy-két generációnként mindig lenullázódik ez az ország, ugye? És újrakezdjük, és a Dunába lőjük, és kitelepítjük, és államosítjuk, és privatizáljuk, és reprivatizáljuk, és most majd megint reprivatizáljuk” – mondta, hozzátéve, hogy

a mostani oligarcha-családok második generációjának tagjai tévednek, ha azt hiszik, 40 év múlva is luxuséletet élhetnek.

A világpolitikai helyzetet elemezve kifejtette, hogy a világ egyre inkább az 1600-as évek eleji, harmincéves háború korszakára kezd hasonlítani, ahol az államok nem állandó szövetségi rendszerekben, hanem ügyek mentén, eseti jelleggel működnek együtt. Szerinte a világ egyre több országában egyetlen ember dönt, ami furcsa módon kiszámíthatóbbá teszi a politikát, hiszen elég az adott vezető – például Donald Trump, Hszi Csin-ping vagy Orbán Viktor – szándékait megérteni.

Frei szerint a világ a nagyhatalmak harcának korszaka felé halad, ahol Magyarországnak is döntenie kell majd, kivel van. Példaként említette az akkumulátorgyártást, ahol az amerikai és a kínai technológia versenyez egymással. Állítása szerint eljöhet a pillanat, amikor az országot felhívják.

„Mi van akkor, hogyha majd jön a hívás Trumptól, vagy Hszi Csin-pingtől, hogy kivel vagy, Viktor?” – tette fel a kérdést.

Frei Tamás szerint Orbán Viktor a hozzá hasonló úton járó politikusok, így Donald Trump számára is jelentős szereplő. Úgy látja, Trump jobban figyel Orbánra, mint sok más vezetőre, mert valós példának tekinti arra, „hogy hogy kell egyszemélyes országmenedzserré válni, és ebben mennyire kell vizionárius módon határozottnak és eltökéltnek lenni”,  a cél érdekében akár „maffiamódszerekkel” megsemmisíteni az ellenfelet.

Az ország gazdasági jövőjével kapcsolatban pesszimista. Úgy látja, Magyarország beleragadt a közepes jövedelmű országok csapdájába, ahonnan a Covid, az ukrajnai háború és a választási költekezések miatt már nem is tud kitörni.

A legrosszabb forgatókönyvnek azt tartja, hogy az ország visszasüllyed az összeszerelő üzem szintjére, de már nem is magyar, hanem importált, például fülöp-szigeteki munkaerővel, miközben a magyar társadalom 80 százaléka a mindennapi megélhetésért küzd. Feltette a költői kérdést, amit Orbán Viktornak is feltenne: „Jól látom, hogy ön most már föl is adta a reményét, hogy mi ezt megugorjuk, és ezért azt találta ki, hogy visszamegyünk újra az olcsó munkaerő országába?”

Rámutatott, hogy míg Amerikában politikai botrányt okozott, hogy a jövedelmek 8%-át költik élelmiszerre az emberek, addig „Magyarországon ez már majdnem 40%.”

Szerinte a magyar politikai elitből senki nem beszél őszintén az emberekkel a valós helyzetről. „Ezen a vonalon itt én egy hangot nem hallok, aki a magyar emberekkel tényleg őszintén beszél” – jelentette ki.

Az interjú végén a magyar társadalom állapotát Hamvas Béla Az öt géniusz* című műve alapján elemezte. Elmélete szerint Trianon után felborult a történelmi Magyarországot alkotó ötféle embertípus (délias, nyugatias, északi, sztyeppei és bizánci) egyensúlya, és a „sztyeppei magyar” mentalitása került túlsúlyba.

Szerinte az azóta tartó kivándorlás ezt az arányt tovább rontotta, és ez a kulturális-antropológiai eltolódás az ország mélyebb problémája, aminek a megoldása nélkül a gazdaságpolitikai döntések felszínesek maradnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Kitálalt a volt kémfőnök: Maga az Orbán-kormány jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot
Telkes András szerint a kormány baráti viszonya Moszkvával és Pekinggel védtelenné tette az országot. A szakértő úgy látja, a szolgálatok ma már nem a nemzetet, hanem a hatalmat védik.


Magyarországon a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot maga az Orbán-kormány jelenti – erről beszélt Telkes András, az Információs Hivatal egykori főigazgató-helyettese Kéri László politológus KÉRI KÉRDI című műsorában. A szakértő szerint a titkosszolgálati tevékenység általában azokban a viszonyokban erősödik fel, ahol egy országnak érdekellentétei vannak, a jelenlegi kormányzat felfogásában pedig ezek az ellentétek nem Oroszországgal vagy Kínával, hanem Brüsszellel és a „Soros-birodalommal” szemben állnak fenn.

Telkes úgy látja, hogy azokban az irányokban, ahol a kormányzat barátságot ápol és kevés az érdekellentét, egy kis kapacitásokkal bíró országban a titkosszolgálati munka – a hírszerzés és a kémelhárítás is – visszafogott lesz.

„Tehát így fordulhat elő az, hogy Magyarország tulajdonképpen titkosszolgálati átjáróházzá vált”

– fogalmazott a szakértő.

Példaként említette, hogy Oroszország szabadon hozzáférhetett a Külügyminisztérium informatikai rendszereihez. Ezt arra vezette vissza, hogy a kormány korábban megszüntette az önálló nemzetbiztonsági felügyeletet. Állítása szerint korábban Magyarországnak olyan kibervédelmi képességei voltak, hogy a magyar szakemberek jelezték nyugati partnereiknek az oroszok által alkalmazott új módszereket, de ez a képesség mára jelentősen meggyengült.

Telkes András szerint az orosz témával kapcsolatban látható, hogy „tulajdonképpen egy politikai együttműködés alakult ki a magyar kormány és az orosz hírszerzés között”. Ezt szerinte jól példázza az az eset, amikor az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SVR) közleményt adott ki arról, hogy Brüsszel és Ursula von der Leyen akarja Magyar Pétert hatalomra juttatni. A szakértő felidézte, hogy másnap a magyar külügyminiszter lényegében megerősítette ezt a narratívát.

A nemzetbiztonsági szakértő egy másik példát is hozott az orosz-magyar propaganda együttműködésére. Elmondása szerint a magyar propagandasajtóban jelent meg először az az információ, hogy az ukránok lezuhant orosz drónokból akarnak robbanófejjel ellátott fegyvereket összeszerelni, amelyeket Lengyelország és Románia ellen vetnének be. Ezt a hírt felkapta az orosz külügyi szóvivő, majd egy orosz X-csatorna már arra hivatkozott, hogy az információ a magyar hírszerzéstől származik, végül pedig az SVR is kiadott egy közleményt az állítólagos ukrán provokációról. „Tehát egy ilyen ide-oda pingpongozás volt az információ” – foglalta össze a folyamatot.

Telkes szerint az orosz beavatkozás a jövőben még komolyabb lehet.

Úgy véli, „azzal, hogy létrehozzák ezeket a digitális polgári köröket, egy nagyon széles ajtót nyitnak az orosz szolgálatoknak arra, hogy beavatkozhassanak a magyar választásokba”.

Kifejtette, hogy az orosz szolgálatoknak specializált egységeik vannak arra, hogy valódinak látszó profilokkal és információkkal jelenjenek meg egy másik ország online terében. Szerinte „itt meg lehet jelenni ebben a digitális polgári körös ökoszisztémában úgy, mintha magyarok lennénk, és ebbe el lehet ültetni az orosz érdekeknek megfelelő információkat, úgyhogy ezt mi tulajdonképpen észre se vesszük”.

A szakértő a kínai jelenlétre is kitért. Felidézte, hogy májusban Budapestre látogatott a Kínai Kommunista Párt egyik magas rangú tisztségviselője, aki korábban állambiztonsági miniszter volt, és jelenleg is a pártapparátusban felügyeli ezt a területet. Telkes szerint a politikai tárgyalások mellett a kínai vezető felkereste az Információs Hivatalt is. „Tehát ez számomra azt jelenti, hogy itt egyfajta titkosszolgálati kapcsolatfelvétel is történt Kína és Magyarország között” – mondta. Emellett megemlítette a magyar és a kínai hírügynökségek közötti megállapodást is, amely hírcserét és szakemberek képzését is magában foglalja, ami szerinte szintén tág kaput nyit a kínai befolyásnak.

Telkes András szerint az orosz és a kínai érdekek közösek abban, hogy Orbán Viktort hatalomban tartsák.

„Azt hiszem, ami közös itt az orosz és a kínai érdekekben az az, hogy egyfelől mindenképpen Orbán Viktor-t hatalomban tartsák, de úgy tartsák hatalomban, hogy Magyarország közben az EU és a NATO tagja maradjon”

– jelentette ki, hozzátéve, hogy Magyarország így hídfőállás lehet ezen hatalmak számára.

Az interjú végén a Tisza Párt környékén is feltűnő szakértő arról is beszélt, hogy egy esetleges kormányváltás után mik lennének a legfontosabb teendők a nemzetbiztonság területén. Ezek között említette a szolgálatok feletti parlamenti és politikai ellenőrzés helyreállítását, a politikai felelősségi viszonyok átláthatóvá tételét, valamint a 2010 után keletkezett teljes dokumentáció megmentését és feldolgozását, hogy rekonstruálható legyen, mi történt az elmúlt másfél évtizedben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Vox Populi: Orbán Viktor kínos helyzetbe hozta saját közvélemény-kutatóit, ha neki igaza van, akkor a Nézőpont és a Századvég hazudott a nyilvánosságnak
A kormányfő szerint 2021-ben az ellenzék vezetett, de a saját intézetei akkor mást mondtak. Most azt találgatják, hogy valójában kinek a számaival van a baj.


A Vox Populi blogon Tóka Gábor bejegyzés szerint

Orbán Viktor ismét "lehazugozta" a kormánypárti közvélemény-kutatókat, a Nézőpont Intézetet és a Századvéget.

Tóka felidézi, hogy a miniszterelnök áprilisban Hont Andrásnak azt állította, hogy 2021 őszén az ellenzéki összefogás mind párt-, mind miniszterelnök-jelölti szinten a Fidesz előtt volt. A washingtoni repülőgépen pedig nemrég úgy nyilatkozott, hogy 2006 óta csak 2021 őszén látott olyan kutatást, amiben nem a Fidesz vezetett, és soha nem tettek elé hazug kutatást.

A bejegyzés írója szerint a kormánypárti megrendelésre dolgozó intézetek 2021 őszén rendre komoly Fidesz-előnyt mutattak ki, miközben ekkoriban az összes többi közvélemény-kutató az ellenzéki közös lista szerény előnyét vagy döntetlen-közeli állást talált. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy

Orbán Viktor a független intézetek adatait kapta meg, vagy legalábbis azokat tartotta „nem hazugnak”.

A poszt írója ezután azt írta:

„Hát én tényleg nem értem, hogy miért nem tiltakozik Mráz Ágoston és a Századvég összes igazgatója ez ellen a masszív hitelrontás ellen!

A bejegyzéshez fűzött kommentben pedig még hozzáteszi:

"Persze a csoda tudja, mennyire kell komolyan venni Orbán szavait, hiszen az áprilisi interjúban azt is belengette, hogy fél éven belül jöhet valami magyarkompenzáció az USA-ból a magyar gazdaságnak is lekevert vámpofonokért, aztán meg látjuk, még a novemberi fehérházi ebédért is csak Orbán fizetett egy sokszáz milliárdos ígérettel, pedig azóta sincs jele annak a Fehér Ház közleményeiben, hogy kapott volna valamit. Pedig legalább azt a kettős adóztatást megelőző egyezményt megköthetnék már!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Börtön jár érte!” – Magyar Péter keményen üzent a Fidesznek a kirobbant adatbotrány után
A politikus szerint a kormánypárt illegálisan listázza a TISZA szimpatizánsait a megszerzett adatokból. Ezért a törvény szerint akár többéves szabadságvesztés is kiszabható.
Malinovszki András - szmo.hu
2025. november 06.



A Tisza Világ nevű mobilalkalmazásból egy mintegy 200 ezer sort tartalmazó adathalmaz került nyilvánosságra. Az ügyben a kormányoldal és Tisza Párt teljesen ellentétes magyarázattal állt elő. Erről kérdeztük Magyar Pétert, az ellenzéki párt elnökét, és Menczer Tamást, a Fidesz kommunikációs igazgatóját.

Menczer szerint a tények egyértelműen ukrán szálra utalnak. Állítása szerint a kiszivárgott adatok között két ukrán állampolgár, Miroslav Tokar és egy Andriy Galelyuk nevű férfi is szerepel, akik a PettersonApps nevű ukrán cégnek dolgozva vettek részt az applikáció fejlesztésében és tesztelésében.

„Ezeket az adatokat az ukránok kapták meg és vitték magukkal, és ott van 200 ezer magyar ember adata egy háborúban álló kormánynál, aminek szuverenitási és nemzetbiztonsági vonatkozása van”

– jelentette ki Menczer, aki szerint Magyar Péter korábban letagadta, hogy ukránokkal dolgozott volna. A kormánypárti politikus úgy véli, nem egyszerű behatolásról van szó, hanem együttműködésről.

Ezzel szemben Magyar Péter orosz titkosszolgálati akciót sejt a háttérben, amelynek célja Orbán Viktor hatalomban tartása. „Kinek az érdeke hatalomban tartani Orbán Viktort és a galerijét? Mindenki tudja: az orosz elnöknek és az oroszoknak” – fogalmazott a Tisza Párt vezetője. Szerinte az ukrán neveket és feliratokat az orosz szolgálatok is elhelyezhették az adatbázisban megtévesztésül. Kiemelte, hogy a kormány narratívája folyamatosan változott: először amerikai, majd ukrán fejlesztőkről beszéltek, végül pedig ukrán elkövetőkről.

Magyar szerint a legfontosabb kérdés, hogy ki használja fel az illegálisan megszerzett adatokat. „Érdekes módon mégis az orbáni hatalom használja ezeket az adatokat: az orbáni propaganda listázza ez alapján a civileket, hozza nyilvánosságra művészek, bírók, újságírók nevét, elérhetőségét, címét. Akkor hol vannak itt az ukránok?” – tette fel a kérdést.

A politikus szerint az adatokkal való visszaélés és a listázás bűncselekmény, amelyért a törvény szerint börtön jár. „Remélem, hogy tudják: ezt a magyar hatóságok ki fogják vizsgálni, ha a választásokig nem, akkor utána” – üzente a fideszes politikusoknak.

Magyar Péter azt is állítja, hogy a nyilvánosságra hozott lista manipulált, mivel olyan személyek neve is szerepel rajta, akik soha nem töltötték le az alkalmazást. „Ha valaki manipulálja, akkor nem belül manipulálja, hanem a Karmelitában vagy éppen az orosz nagykövetségen” – tette hozzá.

Magyar Péter és Menczer Tamás a botrányról

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk