Mérő László: választhatunk a pofátlanok és a töketlenek között
Mérő László az egyik legnépszerűbb matematikus és pszichológus, az előadásai annyira népszerűek, hogy alig lehet bejutni rájuk.
2005 óta az ELTE Gazdaságpszichológiai szakcsoportjának egyetemi tanára. Sokan a Magyar Narancsban megjelent írásairól, illetve ismeretterjesztő előadásairól és könyveiről ismerik. 1987-ben alapított saját céget; számítógépes játékok fejlesztésével foglalkoznak.
1984-től 2005-ig az ELTE Kísérleti Pszichológia Tanszékén tanított matematikai, logikai, pszichológiai, és játékelméleti tárgyakat. Első kötete az Észjárások 1989-ben jelent meg. Utolsó megjelent könyve A csodák logikája - A kiszámíthatatlan tudománya (2014).
- Ebben a sorozatunkban mindig feltesszük a kérdést, most kezdjük ezzel: mitől lehetne jobb hely Magyarország?
- Az a helyzet, hogy most olyan időket élünk, amikor kicsit egyoldalúvá vált az ország, mert a Fidesz-gondolkodásmód túlnyerte magát. Ennek is jó oka van. Amikor több mint tíz éve azt írtam le, hogy választhatunk a pofátlan és a töketlen között, akkor a fideszes haverjaim megkérdezték teljes természetességgel, hogy mondd, Laci, te melyiket választanád? Az MSZP-s haverjaim meg azt mondták, hogy majd kinövik, de nem nőtték ki.
Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az egyik oldal folyton sopánkodik, a másik pedig veri a mellét. A sopánkodó elfeledkezik arról, hogy azért még mindig működik ez az ország. Még az sem biztos, hogy többet lopnak, mint korábban, csak feltűnőbben csinálják. Magyarország nem olyan rossz hely, már pusztán attól, ha nem gondoljuk azt, hogy szar hely.
- Tehát szeressük nyugodtan Magyarországot?
- Évente több tízezer külföldi érkezik ide, aki beleszeret az országba és szeretne itt élni. Különösen, ha a párja magyar. Az egyik kollégám Cambridge-ben doktorált, ausztrál felesége lett, és egyszer elhozta ide, hogy megmutassa, honnan származik. A lány pedig beleszeretett Magyarországba. Most már van két gyermekük, akik kétnyelvűek, a nő egészen jól beszél magyarul.
Ebben az országban sok a kedvesség, a barátságosság. Ezt most annyira nem mutatjuk, mert éppen egy zordabb politikai kurzus van hatalmon, de ez ettől még nem tűnik el.
Azok is szeretik Magyarországot, akik kitántorogtak Németországba vagy Angliába. Először is rengeteg pénzt küldenek haza a rokonoknak, nagyszülőknek, szülőknek. Rengeteg kötődésük maradt az országhoz, és amikor hazajönnek két hétre, sokkal intenzívebben élnek, mint én. Akkor ők belevetik magukat abba, ami kint nincsen nekik. Hogyan javíthatnánk Magyarországon? Folyamatosan javítunk rajta. Mindenki javít rajta a maga módján.
- A közhangulat vagy a jelenleg zajló társadalmi folyamatok indokolják, hogy kilógjunk a sorból?
- Nem indokolják, de nem is kontra-indikálják. Ez ettől független. Nem hiszek abban, hogy most jobban félnek az emberek, mint máskor. Abban sem, hogy bátrabbak. Abban sem, hogy attól, hogy itt az ideje, hogy összekapja magát az ember, majd bátrabb lesz. De azért amikor jöttek a menekültek, akkor meglepően sokan, több ezren kapták össze magukat, hogy segítsenek, mert úgy érezték, ezt kell tenniük. Ez is egyfajta kilógás a sorból.
Egy többé-kevésbé demokratikus rendszerben nem hiszem, hogy ekkora hatalma van egy adott kormánynak, és hogy valóban ennyire félni kellene tőlük, mert fekete autó azért senkiért nem jön. Érzek egy mindkét oldalról szított enyhe pszichózist.
- Általánosságban mennyire kifizetődő egyébként, ha valaki kilóg a sorból?
- A katonaságnál például, ha azt kérdezték, ki tud zongorázni, akkor gyakorlatilag biztos volt, hogy el kell cipelni egy zongorát A helyről B helyre. Ennek ellenére majdnem mindig jelentkeztem - bár nem tudok zongorázni –, mert egyrészt mindegy volt, mivel telik a 11 hónapos sorkatonai szolgálat ideje, másrészt pedig időnként előfordult, hogy mondjuk, egy-kéthetes amerikai hangversenykörútra kerestek embert. Ha már kivittek, ott már oly mindegy, hogy tudok-e zongorázni vagy sem. Az olyanfajta koncertek, ahol tényleg zongorázni kell tudni, amúgy sem így dőlnek el…
Tehát érdemes-e kilógni? Azzal is kilóg az ember, ha egy ilyen kérdésre jelentkezik. Azzal lóg ki, hogy nyilvánvaló, hogy nem szabad jelentkezni, mert valójában nem az a kérdés, hogy tud-e zongorázni. Szóval időnként ki kell lógni, pont így, pont ezért.
- Létezik néplélek, népekre jellemző tulajdonság? Mondhatjuk-e azt, hogy az amerikaiak ebben és abban jók vagy rosszak, illetve hogy mi, magyarok ilyenek és olyanok vagyunk?
- Így, ebben a formában nem létezik. Kulturális szempontból azonban igen, hiszen kulturálisan egy csomó mindent másképp látunk: másképp ragozzuk az igéket, másképpen fűzzük mondattá a szavakat, és ez gondolkodásban is különbséget jelent.
Stanislav Ulam lengyel matematikus mondta, hogy egészen másfajta matematikai gondolatok jutnak eszébe angolul, franciául vagy lengyelül. Lengyelül elmegy például olyan mélységekbe, amelyek talán nincsenek is. Angolul a legpraktikusabb alkalmazások jutnak eszébe, franciául pedig filozófiai mélységek. A nyelv is sugall ilyet: a magyar például képszerűbb, kevéssé formálisan logikus nyelv. Azután ott vannak a népszokások: másképp néz ki egy magyar, egy svéd vagy egy német karácsonyfa.
- Érdemes-e ezt mély alapnak tekintenünk és erre építenünk?
- Ez ugyan mély alap, de nem igazán közösségképző. Az igaz, hogy ettől érezzük magunkat itthon, hogy bizonyos dolgokról tudjuk, hogy helyénvalók, bizonyos dolgokról pedig, hogy nem helyénvalók. Amerikában még azt sem tudom sokszor megmondani, hogy egy kolléga dühös-e rám vagy sem. Mert más kulturális kódokat használnak.
- A csodák logikája című kötetében azt írja, az a jó, ha minél gazdagabb szemétdombot hagyunk magunk után. Mit jelent ez valójában?
- Egyrészt arra kerestem a választ, hogy miként vagyunk képesek immár évezredek óta egy-egy válságból kilábalni. A válságokat ugyanis nem tudjuk elkerülni, időről időre bekövetkeznek. A fejlődés és a válság egy tőről fakad. Ha a válságot sikerül elkerülni, a fejlődést is. Az biztos, hogy minden válság után szegényebbek leszünk. A kérdés az, hogy amikor kilábalunk belőle, vissza tudunk-e jutni ugyanarra a szintre, majd még magasabbra.
Rendszerint azért tudunk visszajutni, mert van egy gazdag szemétdombunk, a tudásnak egy olyan halmaza amelyben sok használható dolog akad. Amikor vihar van a tengeren, a hajók esetleg odavesznek, de az ácsfa nem, abból lehet újra hajót építeni. Azt mondják, a gazdag ember szemétdombján több érték van, mint a szegény ember házában. Ez valószínűleg igaz is. Mi olyasmit is kidobunk, mit máshol még használnának, vagy használnak is, ha odakerül.
A gazdag ember könnyen elveszíti a gazdagságát, de a szegény ember nehezen veszíti el a szegénységét. De ha a gazdag elvesztette a gazdagságát, még mindig ott az a gazdag szemétdomb, az a gazdag tudás, aminek a segítségével sikerülhet talpra állni. Azt nem tudjuk kitalálni, hogy milyen problémákkal kell az unokáinknak szembenézniük. Lehet, hogy a felmelegedés, az is lehet, hogy a lehűléssel, vagy azzal, hogy egy aszteroida csapódik a Földbe. Ne próbáljuk tehát megoldani az unokáink problémáját, azt majd oldják meg ők. Amit viszont tehetünk értük, az az, hogy minél gazdagabbak legyenek akkor, amikor szembetalálkoznak a saját problémáikkal. Építsünk nekik egy gazdag szemétdombot.
- Hasonló ez a folyamat ahhoz, mint amikor a háborúk után a romokból újjáépítik a városokat?
- Nagyon hasonló ehhez. Többnyire sokkal szebbre építik újra, mint amilyen volt. Most egyébként kivételes korban élünk, mert Kis Pipin óta nem fordult elő 70 olyan év, hogy Európában ne lett volna valamilyen formában német–francia háború.
- Nyugodtak lehetünk?
- Úgy tűnik, igen. Rájöttek a németek és a franciák, hogy minden olcsóbb, mint a háború: a görögöket kihúzni, a magyarokat valahogyan a víz fölött tartani.
VIDEÓ: Mérő László a jó vezetői döntésekről
A kormánynak elég világos elképzelése van arról, kiket érdemes képezni. Az egyetemi oktatás helyett a szakképzést erősítenék. Jó irányba haladunk?
A GDP nagyobb felét a fejlett világban szellemi termékek előállításával termelik meg. Ami az élethez feltétlenül kell, azt az emberiség fele-harmada képes megtermelni. Most nem csak fizikai dolgokra gondolok, hanem a tanítást, a gyógyítást és a tervezést is ide értem – ezek nélkül nem lehet élni. Ha ezt meg tudja termelni az emberiség egyik fele, akkor mit fog csinálni a másik fele? Erre a jelenlegi kormányunk azt mondja, hogy akkor munkanélküli lesz, ezért képezzünk minél több szakembert, és minél kevesebb álmodozót.
A világ azonban nem ezt a választ adja rá, hanem azt, hogy akkor olyan dolgokat fog csinálni, ami nélkül lehet ugyan élni, de vele jobb. Internetes tartalmat gyárt, vagy új, nyomógombok nélkül használható telefont alkot, vagy a korábbiaknál sokkal finomabb sokmagos zsömlét talál ki. Valamilyen értelemben tehát szellemi terméket állít elő. Bármit, ami mögött érdekes gondolat húzódik
És mi a helyzet a startup kultúrával? Nem csupán léggömb, ami gyorsan ki fog pukkadni?
- A startupok nyolcvan-kilencven százaléka kipukkad – a világon mindenütt. Azt gondoljuk, ez szörnyű dolog, így az egésznek nincs is semmi értelme. Amerikában is ez a helyzet: elindít az ember egy céget, mert van egy ötlete, egy elképzelése, egy gondolata, és a cég csődbe megy.
- Ez szükségszerű fázis?
- Azért is szükségszerű, mert az ember az első cég indításakor rendszerint tapasztalatlan, ezért egy csomó olyan butaságot elkövet, amit másodjára már nem.
A különbség talán az, hogy ha Amerikában valaki egy céggel megbukott, az nemhogy nem negatív, hanem kifejezetten pozitív, különösen, ha újra megpróbálja.
Ismeri a klasszikus sztorit az IBM alapító tulajdonosával Thomas J. Watsonnal?
- Mi történt?
- Bement hozzá az egyik igazgatója, ki csinált valami nagy marhaságot, veszített 600 ezer, más források szerint 10 millió dollárt – gondolom, mai árfolyamon ér ennyit az akkori 600 ezer. Szóval ez az igazgató azt mondta Watsonnak: rúgj ki, megérdemlem. Mire Watson ránézett: még hogy rúgjalak ki? Épp most költöttem 10 millió dollárt az iskoláztatásodra!
- Nálunk egyáltalán nem természetes hogy valaki így gondolkodjon.
- Amerikában sem lenne az, csakhogy őket általános iskola első osztályától tanítják erre. Nemcsak arra, hogy fel merjék vállalni a kudarcaikat, de arra is, hogy ez vele jár. Amikor egy ízben elbuktuk a cégünkkel a befektetők másfél millió dollárját, akkor azt hittem, ezzel örökre elástam magam előttük. De nem ez történt, hanem azóta is szóba állna velünk befektetők. Mert az is igaz, hogy egy csomó hibát most már nem követnék el, mert már tudom, mire figyeljek.
- Ha most a magyarok vállalkozni akarnak valamire, akkor mi jellemző a viselkedésükre?
- Miért pont a magyarok? Ebből a szempontból semmi különbség nincsen egy magyar, egy lengyel, egy román, egy cseh, egy szlovák vagy egy horvát vállalkozó között. A vállalkozó az elsősorban vállalkozó.
- És mitől tudnak különböző kultúrákban szocializálódott emberek ilyen remekül együttműködni – mint amit a startupok esetében is tapasztalunk?
- Pontosan azért, mert egy magyar vállalkozó pont úgy vállalkozó, mint egy román vagy egy cseh. Nem csak egyfajta kultúrának vagyunk egyszerre részei. Egyrészt magyarok vagyunk, a másik pedig román vagy cseh. Másrészt vállalkozók vagyunk, harmadrészt szeretünk bizonyos irodalmi, művészeti alkotásokat, negyedrészt keresztények vagy ateisták vagyunk – ez is egyfajta csoportképző tulajdonság. Ebből a szempontból például egy magyar római katolikus nem sokban különbözik egy franciától. Vagy egy magyar ateista egy spanyoltól.
- Akkor mégis mitől van néha az az érzése az embernek, hogy bezárkózunk? Ez csak szimpla paranoia lenne?
- Hát, most éppen ilyen kormányt választottunk meg. Teljesen érthető okból. Mert csinál, amit csinál, többnyire nem szeretjük, amit csinál, de legalább kormányoz. Ez pedig nem volt elmondható a többiről.
