KÉK HÍREK
A Rovatból

Megszüntették az Index főszerkesztőjének igazgatósági tagságát, de továbbra is ő marad a lap vezetője

Hétfőn az állományülésen úgy döntöttek, hogy a szerkesztőség vezetése kidolgozza, milyen garanciák mellett állítanák vissza a függetlenségi barométert.


Mint azt megírtuk, a 24.hu arról számolt be, hogy az Indexben a szerkesztőség egy részét, egyes rovatokat külsős cégekbe szerveznének ki. Így ezentúl csak beszállítói lennének a lapnak, amelynek vezetése "megrendelői" feladatokat látna el. "Ha ezt végrehajtják, azzal szétverik az Indexet" - nyilatkozta egy forrás a portálnak.

A terv ellen tiltakozott Dull Szabolcs, az Index főszerkesztője, és nem támogatta Pusztay András vezérigazgató sem.

Vasárnap este a szerkesztőség közleményt adott ki, melyben emlékeztettek arra, hogy ragaszkodnak a tartalmi függetlenséghez és a szerkesztőség érinthetetlenségéhez. Most viszont azt érzik, hogy az Index szerkesztősége veszélyben van.

Mindezekre reagálva Bodolai László az Index.hu tulajdonosának, a Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumának elnöke azt nyilatkozta, hogy szerinte félrevezették az Indexet, félreértésről van szó. Gerényi Gábor valóban kidolgozott tanácsadóként egy működési koncepciót az Index számára, ám a kidolgozott koncepciót az Index.hu igazgatósága nem fogadta el, Gerényi munkája pedig már véget is ért. Azt is megerősítette, hogy Pusztay András vezérigazgató munkájára számítanak ezután is.

Hétfőn a 444.hu számolt be arról, hogy délelőtt rendkívüli állománygyűlést tartottak az Index.hu szerkesztőségében. Itt Bodolai László tájékoztatta az újságírókat a helyzetről. A szerkesztőség tagjain kívül még Pusztay András vezérigazgató volt jelen.

Bodolai közölte, hogy

Gerényi tervét nem tárgyalja az igazgatóság, és a továbbiakban már tanácsadóként nem vesz részt annak ülésein.

A portálnak az elnök előzőleg elmondta, beszélt Gerényivel és elmondta neki, hogy a személye feszültséget okoz, ezért szüntetik meg vele az együttműködést. A 444.hu megjegyzi, hogy közben az asztalon van egy igazgatósági határozat arról, hogy a koncepciót az elhangzott tervek mentén ki kell dolgozni, és ezáltal a szerkesztőség fenyegetve érzi függetlenségét.

Bodolai bejelentette, hogy

Dull Szabolcs főszerkesztő igazgatósági tagságát megszünteti, mert belső döntéseket vitt a nyilvánosság elé. A főszerkesztői posztról nem mentette fel.

Pusztay az állományülésen elmondta, hogy olyan igazgatósági határozat született múlt héten, amit nem tud lelkiismerete szerint végrehajtani. Arra nem válaszolt azonban, hogy emiatt távozna-e a posztjáról.

A gyűlésen résztvevők úgy döntöttek, hogy a szerkesztőség vezetése kidolgozza, milyen garanciák mellett állítanák vissza a függetlenségi barométert.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutálisan összeverték a 24.hu főszerkesztőjét egy BKV-megállóban, több csontja is eltört
Pető Pétert hétfő este támadták meg a 75-ös troli Dózsa György úti megállójában. A rendőrség már elfogta a feltételezett elkövetőt, akinek a beszámíthatóságát is vizsgálják.


Előzmény nélkül, brutálisan megverte egy férfi Pető Pétert, a 24.hu főszerkesztőjét hétfő este Budapesten. A 75-ös troli Dózsa György úti megállójában történt támadásban az újságíró több arccsontja is eltört.

A rendőrség a feltételezett elkövetőt már elfogta, és súlyos testi sértés gyanúja miatt indított ellene eljárást.

Pető Péter hétfőn, valamivel hét óra után egyedül várakozott a megállóban, egyik kezében egy könyvvel, a másikban a telefonjával, amikor egy férfi váratlanul odalépett hozzá, és ököllel arcon ütötte. Az ütéstől a főszerkesztő a földre került, ahol a támadó tovább rugdosta. A bántalmazás következtében Pető Péter súlyos sérüléseket szenvedett, az ambuláns lapján a diagnózis a koponya és az arccsontok többszörös törése volt.

„Utóbb értem is a félelmet, a fagyást” – fogalmazott Pető Péter.

A támadás alatt hiába kiabált segítségért, senki nem avatkozott közbe. A főszerkesztőben emiatt nincs harag, a történtek után megértéssel beszélt a járókelők reakciójáról. A támadó egy idő után ugyanúgy előzmény nélkül hagyta abba a bántalmazást, ahogy elkezdte. Miután Pető Péter véres arccal elindult segítséget kérni, az első négy ember, aki megállt neki segítő kezet nyújtani, mind nő volt.

A főszerkesztő a történtekről maga számolt be, leírva, hogy a mentők a Honvédkórházba szállították, ahol összesen 12 órát töltött a traumatológián, amíg minden vizsgálatot elvégeztek rajta - írja a 24.hu. A rendőrök még a kórház sürgősségi folyosóján felvették a vallomását, és közölték vele, hogy a feltételezett elkövetőt már elfogták.

A nyomozás jelenlegi állása szerint a férfit nemcsak ezzel a bűncselekménnyel gyanúsítják. A rendőrök később arról tájékoztatták Pető Pétert, hogy a gyanúsítottat több korábbi bűncselekmény elkövetésével is összefüggésbe hozták, és a beszámíthatóságát is vizsgálják.

„Tehát nem kizárt, hogy éppen csak az útjába kerültem egy őrültnek” – írta az újságíró.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Megtalálhatták, hogy ki tett patkánymérget bébiételekbe
Ausztriában őrizetbe vették a 39 éves gyanúsítottat, aki a hatóságok szerint patkánymérget keverhetett a HiPP bébiételekbe. A férfi zsarolhatta a céget, a mérgezést azután kezdte, hogy nem kapott pénzt. Egy ideig félő volt, hogy magyarok is vettek a termékből.


Szombaton délelőtt Ausztriában őrizetbe vettek egy 39 éves férfit, akit a patkányméreggel szennyezett HiPP-bébiételek ügyében hallgatnak ki – írta a HVG az MTI alapján. A burgenlandi rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre nem árult el részleteket sem a gyanúsítottról, sem az elfogás körülményeiről.

A nyomozás Ausztriában szándékos közveszélyokozás és súlyos testi sértés kísérlete miatt folyik.

Az eset az osztrák politikát is megrázta. Korinna Schumann egészségügyi miniszter döbbenetének adott hangot a történtek miatt.

„Mélyen felkavaró, hogy valaki láthatóan kész csecsemők egészségét veszélyeztetni bűnös indítékból.”

Sajtóértesülések szerint a zsaroló kétmillió eurót követelt a HiPP-től egy olyan e-mailben, ami egy ritkán ellenőrzött, általános postafiókba érkezett. A levelet ezért csak két héttel a fizetési határidő lejárta után vették észre a cégnél.

Az ügy még április 18-án robbant ki, amikor a hatóságok megerősítették, hogy patkánymérget találtak egy HiPP bébiételben. Az első igazoltan mérgezett üveget az ORF szerint egy kismartoni (Eisenstadt) szupermarketben vásárolták meg, abban 15 mikrogrammnyi mérget mutattak ki. Azt toxikológusok vizsgálják, hogy ez a mennyiség milyen hatással lett volna egy csecsemő szervezetére.

Az eset nemzetközi méreteket öltött, miután Ausztrián kívül Csehországban és Szlovákiában is találtak manipulált üvegeket, összesen öt darabot. A hatóságok szerint még egy további, Ausztriában elhelyezett mérgezett termék is kereskedelmi forgalomban lehet.

Mivel az első esetet a határhoz közel fedezték fel, felmerült, hogy magyarok is vehettek a szennyezett bébiételből. Magyarországon a Müller drogériahálózat, megelőző intézkedésként, a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatósággal együttműködve visszahívta a „Hipp Zöldségek – korai sárgarépa burgonyával” elnevezésű terméket.

A HiPP cég hangsúlyozta, hogy az eset nem gyártási vagy minőségbiztosítási hiányosságra vezethető vissza.

„Ez a visszahívás nem a részünkről felmerült termék- vagy minőségi hibára vezethető vissza. Az üvegek tökéletes állapotban hagyták el a HiPP-üzemet.”

Az osztrák élelmiszerbiztonsági hivatal (AGES) tájékoztatása szerint a patkánymérgek gyakori hatóanyaga véralvadásgátló hatású lehet. A mérgezés tünetei – például fogínyvérzés, orrvérzés, véraláfutások – a fogyasztás után akár két-öt nappal is jelentkezhetnek.

A hatóságok azt kérik a szülőktől, hogy ha gyermeküknél ilyen tüneteket észlelnek, és az érintett termékből is ehetett, azonnal forduljanak orvoshoz. A mérgezés K-vitamin adásával hatékonyan kezelhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálra gázolt egy idős nőt a 98-as busz Kőbánya-Kispesten, büntetőeljárás indult
A baleset szombat délután, nem sokkal öt óra után történt a kispesti Vak Bottyán utcai buszvégállomáson. A Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja a tragédia körülményeit.


A 98-as busz elütött egy idős nőt a Kőbánya-Kispesten, a buszállomáson. Az áldozat a helyszínen meghalt, a rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja az ügyet.

A baleset ma, nem sokkal délután öt óra után történt a kispesti buszvégállomáson. Az első hivatalos jelzést az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adta ki, eszerint a baleset a X. kerületben, a Kőbánya-Kispest autóbusz-állomáson történt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság később pontosította, hogy a gázolás a XIX. kerületi Vak Bottyán utcai végállomáson történt (ami a Köki másik oldalán van) – írta a 24.hu.

A rendőrség megerősítette a tragédia tényét.

„A balesetben az idős asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette” – közölték a lappal.

A BKV is reagált, elismerték, hogy a 98-as járatuk volt érintett, de a folyamatban lévő vizsgálat lezárultáig nem közölnek további részleteket.

A rendőrség a mostani esetet büntetőeljárás keretében vizsgálja. A BKV közlése szerint a baleset körülményeinek tisztázása náluk is folyamatban van.

A rendőrség a nyomozás részleteiről a későbbiekben ad tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Fotók a súlyos baleset helyszínéről: felborult egy kirándulóbusz Szlovákiában, magyarok is voltak az utasok között
Egy 27 éves lengyel nőt mentőhelikopterrel szállítottak a besztercebányai kórházba. A hatóságok szerint magyar, lengyel, ukrán és szlovák nemzetiségű utasok is utazhattak a járművön.


Oldalára borult egy Horvátországból Lengyelországba tartó kirándulóbusz vasárnap reggel a zólyomi járásbeli Dobronyán. A jármű az I/66-os főúton eddig tisztázatlan okból letért az úttestről, majd felborult.

A buszon a két sofőr mellett tizenhat utas tartózkodott. A balesetben a járművön utazó 18 ember közül kilencen sérültek meg, a hatóságok szerint mindannyian csak könnyebben, írta az ujszo.com.

Egy 27 éves lengyel nőt mentőhelikopterrel szállítottak a besztercebányai kórházba.

A szlovák mentőszolgálat operatív központja a beavatkozás kezdetén a balesetet a legmagasabb készültségben kezelte. „A 155-ös segélyhívó operátorai tömeges sérüléssel járó eseményt koordinálnak, amely kevéssel reggel nyolc óra előtt történt Dobrá Niván” – közölték.

A helyszínre három mentőautó és egy mentőhelikopter érkezett, a tűzoltóság pedig egy evakuációs buszt is kért.

A besztercebányai rendőrség tájékoztatása szerint a buszon több nemzetiségű utascsoport utazott.

A hatóságok szerint magyar, lengyel, ukrán és szlovák nemzetiségű utasok is utazhattak a járművön.

A baleset pontos okát és körülményeit még vizsgálják. A Noviny.sk/TV JOJ előzetes információi szerint

a sofőr azt mondta, elvakíthatta a nap, majd megcsúszhatott a busz.

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszon korlátozás volt érvényben, de a TASR hírügynökség szerint az út később részben járható volt – írta a szlovákiai Teraz.sk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk